Jelenlegi hely

akció-kaland

Egy év múlva visszatérhetünk a vadnyugatra

Fórum:

Ahogy a Rockstar Games tegnapi viselkedéséből sejteni lehetett (minden közösségi média oldalukat pirosra festették), hamarosan érkezik a Red Dead Redemption 2. Mára kijött a hivatalos bejelentés is, ami csak annyival ír többet annál, mint amit a mellékelt képen is láthatunk, hogy lesz online multiplayer része is a játéknak. A GTA Online sikere után ez mondjuk várható is volt.
Az egy év múlva érkező játék első előzetesét csütörtökön tekinthetjük meg.
 
 


ÁPDÉT: Itt a friss és ropogós előzetecske, PC-logó ezen sincs, de a konzolosok is hiányoznak, szóval ha felerősítjük a kötelező negatív hullámokat, nem jön ez semmire!

rwurl=https://youtu.be/gmA6MrX81z4Thx, max-pain és HNorbert!

Mafia III: Löncshöz szól a tréler

Fórum:

Már csak órák vannak hátra a Mafia III megjelenéséig, így az illendőségnek és az iparági szokásoknak megfelelően meg is érkezett a rajtra váráshoz járó előzetes.

rwurl=https://youtu.be/TNiHOpHbCzMEközben a PC Gamer arról adott jelentést, hogy nem minden fenékig master, mert az általuk kapott verzióban bizony 30 fps a plafon. Itt link a cikkükhöz, melyből az is kiderül, hogy valaki még 2016-ban is használ Frapset.

ÁPDÉT: Azóta már bevallották bűnüket a hivatalos honlapon, és kukoricán térdepelve kalapálnak a kódon. A fejlesztők szerint 30, 60 és szabadjára engededett képkocka/másodperces tempót is választhatunk – majd. Eddig állítólag biztatóan működik a patch, hétvégén várhatók újabb információmorzsák róla.

Thx, rune!

Hivatalos: Michel Ancel a Beyond Good & Evil 2-n malackodik!

Fórum:

Túl sokszor hallottuk már, hogy Michel Ancel folytatgat(hat)ja a 2003-as kultklasszikus akció-kalandját, de mindig örömteli kapni egy kis reményfröccsöt.
 

Most a UbiSoft Montpellier Facebook-oldalán tette egyértelművé, hogy igenis folynak a munkálatok a francia mester kezei alatt, és a fentebbi, nemrég nyilvánosságra került képet találták ehhez ideális illusztrációnak. Nem véletlen hát, hogy október 12-étől a Ubi 30-as PR-javító osztogató sorozat keretében az első rész lesz a gyöngy a disznók elé – vagy fordítva. (Aki nem eretnek, az persze már úgyis bezsákolta a dobozos, a GOG-os vagy steames verziót, a konzolosok pedig a PS3/Xbox 360-os remastert.)

Maga a játék ugyanis már friss korában is folytatásért kiáltott, részint a befejezése, részint a zseniálisan elkapott mesés, mégis időnként komoly-komorba váltó atmoszférája miatt. Az ügyesen mixelt egyszerűcske játékmenet vagy inkább egyszerű játékmenetecske (főként egygombos harc, járművezgetés, lopakodás) hozzájárult a hangulatbomba felrobbanásához. Most már ugyanaz azonban nagyon kevés lenne, hiszen alig van benne olyan elem, ami ne lenne kötelező minden AAA akció-kalandban. A nehéz feladat tehát adott, és magasnak is tűnik a léc, de Ancel képes fajsúlyos játékmenetet is letenni az asztalra. Amit személy szerint éppúgy elvárok, mint azt, hogy megtudjam, mi lesz Jade és Pey'j, illetve a többiek további sorsa. És persze zengjen csak újból a propaganda!

Emlékeztetül néhány – hivatalos és kevésbé hivatalos – videó a szűk esztendők korábbi stációiból:

rwurl=https://youtu.be/vkCXE1l5MVI
rwurl=https://youtu.be/qy3b5lgvu5A
rwurl=https://youtu.be/xrnuV-9FKLk

Corvo és Emily trükktára

Fórum:

A novemberben érkező Dishonored 2 újabb előzetest kapott, melyben a különleges képességek kreatív alkalmazási és kombinálási módjait mutatják be. Emily hasonmásokkal és az ellenfelek sorsának összekötésével operál, míg Corvo az időt hajlítgatja kedvére.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=KrBJom2VZis

Dishonored 2 - Corvo jön, te meg a kardjába dőlsz

Fórum:

A legújabb Dishonored 2 előzetes elég szemléletesen mutatja meg, milyen eszközökkel, mekkora káoszra is képes öreg barátunk, az első részből importált főszereplő, Corvo (ugyebár nem ő lesz az egyetlen, Emily császárnét is irányíthatjuk majd). Sajna ha mindazt, amit nyálcsorgatva végignézhetünk, később a játékban is gyakorlatba ültetjük, valószínűleg ismét ki fogja zárni a jó befejezést. Sebaj, majd YouTube-on ismét  bepótolhatja mindenki a rózsaszín záró képsorokat olyanoktól, akik képesek voltak megállni, hogy egy (or)gyilkolásra masszívan gyúró játékban, végül ne öljenek meg szinte senkit.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=CKPzsH4lZjM

Berserk and the Band of the Hawk: Megjelenés februárban

Fórum:

Februárban rúgja be az istállóajtót a Tecmo Berserk videojátéka, a Dynasty Warriorsra erősen hajazó Berserk and the Band of the Hawk (eddig még nem sikerült megfejtenem a cím pontos értelmét, és valószínűleg ezzel nem vagyok egyedül). Az idei Tokyo Game Show-ról pottyant egy hamisítatlanul japán előzetes, benne jó sok lelkes üvöltéssel:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=GREzfETwRbAGuts virtuális tömegmészárlása két órányi 2D átvezetővel izmol majd (első ránézésre ezek a néhány éve megjelent három rajzfilmből lettek összevágva), sztoriban pedig a manga Golden Age és Black Swordsman fejezeteit öleli fel. A Tecmo nem éppen impozáns múltja miatt már előre rettegek a PC port minőségétől.

The Last Guardian: 16 percnyi Ico-utánérzés

Fórum:

Bagoly koma már a minap megírta, hogy decemberben legkésőbb megint tovább csúszik megjelenik Ueda Fumito régóta várt, már az előző generációban is vaporware számba ment, azóta PS4-es ígéretté avanzsált játéka. Mi ezt minden további nélkül el is hisszük, és most ezt a DualShockers 16 percnyi videoanyagával bizonyítjuk is.

rwurl=https://youtu.be/k30o4cpVdn4
rwurl=https://youtu.be/28_FP8Uk2ck

Jön az Assassin’s Creed The Ezio Collection

Fórum:

November 17-én jelenik meg az Assassin’s Creed The Ezio Collection, melyben az olasz nemesfiú teljes történetét végigjátszhatjuk az Assassin’s Creed II-től kezdve a Brotherhoodon át a Revelationsig. Feltéve, hogy rendelkezünk Xbox One-nal vagy PlayStation 4-gyel, cserébe viszont felturbózott grafikát kapunk.

ReCore löncs tréler

Fórum:

Európában szeptember 16-án fog megjelenni az Xbox One és Windows 10 exkluzív ReCore. Ez lesz az első játék a Xbox Play Anywhere címek között, ami annyit tesz, hogyha az egyik platformon megvásároljuk $40-ért, akkor a másikon is játszhatunk vele, ráadásul éppen onnan folytatva, ahol korábban abbahagytuk.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=3C96jTk2ss0

ZooWiRED: Prince of Persia - 1989

Fórum:

 
Újszülöttnek a régi herceg is új

Számomra a Prince of Persia története már azelőtt elkezdődött, hogy találkozhattam volna magával a herceggel. Jordan Mechner zsenialitását ugyanis az első, Zaxx által már említett játékán, az 1984-es Karatekán keresztül ismertem meg még Commodore 64-en. Nem egyszerűen bunyós játékról van szó, hanem a PoP – hívjuk csak így, okkal bizalmas a viszonyunk – nulladik részéről. Ami ismerős az első felvonásból, az ugyanis már itt beköszöntött, mondhatni nemcsak rám, de a játékiparra is, mert egy nagyon friss és különleges játék volt a maga idejében, mai szemmel pedig annak is gyanúsan ismerősnek hangozhat, aki csak a későbbi remekművel ismerkedett meg.

 

A Karatekában szerelmes herceg(féleség) helyett fiatal harcművészként kell megmentenünk szívünk hölgyét az őt fogva tartó nagyon gonosz hadúrtól, akinek pribékjeit annak rendje és módja szerint le kell karatéjoznunk a végső összecsapás előtt. Mindezt a kor bunyós játékaitól eltérően lassabb, a PoP-ot megelőlegező harcrendszerrel, a kor szintjén elképesztően kinéző és reálisnak ható animációkkal. A harcok között oda kell figyelni, hogy időben átfussunk a lezúgó rácsos ajtók alatt. Bár a téma még keletebbi, a varázsos ázsiai hangulat és a játékok világában addig csak hébe-hóba megjelenő átvezetők itt is ugyanúgy jelen vannak. (Az ázsiai hangulatnál nehéz nem megemlíteni, hogy az amerikai borítón persze a pozitív japán karakterek mind fehérek és szőkék, és a játékban is fehér hajúak, ahogy akkoriban illett. Na, ebben sem esett messze Perzsia almája a fájától.) Bevallom, végigjátszani sosem sikerült, hiszen azt már akkor is nehezen viseltem, ha halál esetén a legelejéről kell kezdeni az egész játékot. Ennek ellenére gyermekkorom különleges élménye volt, mely azóta is velem maradt.

Jómagamnak viszont egészen 2013-ig a szemem elé sem került a PoP, amikor is vettem a fáradtságot, és DOSBoxot izzítva nekiálltam pótolni e nagy műveltségi hiányomat. Mit is mondhatnék, órákon át csak kínlódtam vele, hogy magámévá tudjam tenni az irányítását és a játék elvi alapjait, de ott tartottam, hogy hiába volt régen minden jobb, ezt most már mindörökre a vitrinben kéne hagyni. Aztán mégis nekifutottam újra én és hercegem, valahogyan sikerült átlendülnöm a holtponton, és onnantól, hogy ráéreztem, egyszerűen beleestem a játékba.

 

Mindez éppen azért is sikerült, ami miatt a Karatekánál is hajdanán: Mechner a már említett alapokra építkezett nagyszerűen, elsősorban ugrabugrával és feladványokkal bővítve a formulát, melyben a mai szemmel egyszerűnek ható harc is szerves része maradt az egésznek. A platforming a maga valószerű mozdulataival, mely szerint meg lehet kapaszkodni, elrugaszkodni a szakadék szélén pedig szokatlan módon nem a sarkunk hegyiről volt érdemes, valóságos relevációszámba ment. Újdonságaival és eszköztárával nemcsak az ún. cinematikus platformerek ágát hívta életre, olyan klasszikus képviselőkkel, mint az inkább akció-kaland Another World vagy a Blackthorne, de a megoldásait részben végül a Mario-vonal is hasznosította. A 3D-forradalom idején pedig a Tomb Raider (1996) nemcsak a mechanikai elveket vette át, de a billentyűkiosztást vagy a szinte éppen csak dimenzióbővítésen átesett karókat is a vendégmarasztaló vermek mélyén.
 

Szóval ahogy belejöttem, szívesen kezdtem újra a már teljesített pályákat is, hogy jobban abszolválva őket ne okozhasson gondot a szintidő. Amikor pedig – ahogy utólag olvasgatva megtudtam – az egyik legnehezebb hírében álló szakaszon elsőre villámgyorsan átszaladtam, az nagyobb sikerélményt adott, mint a szintén abban az évben játszott Demon’s Soulsban a legjobb pillanataim. Az meg, hogy a végső összecsapás után rögtön egymás után kétszer is sikerült banális módon, diadalomittasan megöletni magamat, és ennek ellenére nem törtem ketté a merevlemezt, szintén azt mutatja, hogy rám is tudott hatni a Mechner-mese.

Félreértés ne essék, nem áltatom magamat: a PoP nem az a klasszikus darab, amely elé le lehet ültetni a mai fiatalokat, mert egy más világ terméke. Sőt, a mai veteránokat se feltétlen. De a zseni és a játéktörténelem még mindig ott van benne, és akinek van hozzá affinitása, és rászánja az energiát, annak ezt máig képes meghálálni. Úgy gondolom, fogja még nekem is.
Zoo
 

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!