Jelenlegi hely

Ki milyen videojátékkal játszott a héten?

Utolsó bejegyzés


Looool Aki Heavy Raint vegig tolta becsulettel az biztos soha nem felejti. En is vagy ket eve ujraztam es imadtam nagyon, persze legjobban elsore utott. Ez Zaxx agymenese h szerinte a Matrix mar egy szar manapsag mert benak az effektek es rosszul oregedett (pedig rohadtul nem) es ugyanezt most eloadja egy legendary jatekkal kapcsolatban. En is ugy varom a Detroitot mint a messiast, a HR miatt.

Aki meg az Unchartedet szidja es nem tudja elvezni az egy ferfi "lelki-fapina" szvsz.



És nem a Beyond Two Souls vagy a Fahrenheit miatt? Nem is tudom miért, pedig David Cage alapból is zseniális, a Detroitban meg vagy 4x zseniálisabb lesz, mint a Heavy Rainben volt.

Viccet félretéve a Detroit egy érdekes és jó koncepció, ami talán ezúttal tényleg képes lesz egy választásokkal tarkított interaktív filmet összehozni, ahol tényleg rajtad múlik minden, de Cage-nek ez istenigazából még egyszer sem sikerült... a befejezés meg úgyis egy komolyan vehetetlen, gyerekes faszság lesz megint. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Zaxx írta: ... a többség a Doomot választaná.*

*- A titkos mi mindent (jobban) tudunk statisztikai hivatal adataiból.
Magyarország jobban teljesít!

There. Fixed it for ya.

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Köszi, hogy kihagytad az összes olyan utalást, ahol egyértelműen leírtam, hogy a véleményemről van szó, ez így valóban NER-érvelés. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Fahrenheit is egy remek játék volt. Én amiatt vártam a HR-t és nem kellet csalódnom. A Beyond már más téma. De kurva kevés studió van akinek minden játéka egy tuti találat.

Nem mellesleg a HR-t SEM a grafika miatt imádták(uk) annó annyian hanem ..... dobpergés.... a játék hangulata miatt. Immersion, fun, story, mystery. Ezek kulcsszavak amikre keress rá a wikipédián.

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Én a HL2-t, minden körülmények közt. :)



+ a szuper soundtrack



A HR nagy kedvencem főleg a profin használt filmes eszközök miatt. (zene, hangulat, karakterek, zsáner elemek). De legjobban a története fogott meg a csavarral együtt a végén. Nekem bekerült minden idők legjobbjai közé, hatalmas hatással volt rám.



Detto.


CJ képe
CJ

Zaxx back at it again...

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



És a SeanPenn vagy ki a szösz meg ezzel egyidőben eltűnt.

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.


CJ képe
CJ

Az nem Sean Penn, hanem M. Night Salambalam a híres rendező.

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



A kínai harcikutyára gondoltok?

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Hát mert én voltam végig, ha lehet hinni az RW-nek. :D Nekem mondjuk tökre szórakoztatóak ezek az összeesküvés-elméletek, mert általában csak egy olyan véleményt kell megfogalmaznom, ami nem egyezik a többségével, aztán máris megint jönnek. Így belegondolva pl. tök jó, hogy 3 hétig vagy meddig voltam bannolva, de a szellemem addig is itt volt. Egyesek szerint én vágyom a figyelemre... pedig már vágynom sem kell rá, sőt, itt sem kell lennem hozzá, valaki majd úgyis lesz helyettem én. :D

Egyébként kb. a második rész óta utálom az Unchartedot, és ennek elég sokszor hangot is adtam már (asszem elég hosszúakat írtam arról is, hogy jó dolog a Heavy Rain, csak videojátéknak még félalomban sem nevezném), szóval kicsit meglepő a tömegreakció... + ugye nélkülem is elég nagy bázisa van az UC-nek, így nem hiszem, hogy baromi sokat számítana, hogy utálom, de ti érzitek. Általánosságban is elég sok véleményemből az szokott tükrözödni, hogy ahol nincs játékmenet, ott happy Zaxx sincs, szóval tényleg túlzó ez a nagy sokkolda.

Szvsz ne foglalkozzatok velem, hanem valaki már tényleg emeljen egy oltárt annak a Naughty Dog-nak... csak rimászterelni ne felejtsétek el 5 évente, nehogy lyukat üssön rajta az idő vasfoga. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



+1!!!!



jó dolog a Heavy Rain, csak videojátéknak még félalomban sem nevezném

minek neveznéd akkor?



Interaktív filmnek... ami egyébként nem érzem, hogy hol sértés, elvégre tökre új műfaj, csak a Telltale jobban csinálja, mint a Quantic Dream.

Edit: Mellesleg szerintem akkor lennének jobbak ezek a játékok, ha nem is akarnának játékok lenni, mert a tökömnek sem kell az, hogy az analóg joystickkal zuhanyoztassam a habtestemet, amikor a történet az egyetlen dolog, ami miatt a cucc előtt ülök. A hátrány mondjuk az, hogy ha a QD teljes életművét filmként kezded el értékelni, akkor önkéntelenül is elég rosszak lesznek, mert David Cage-nek érzéke nincs a rendezéshez.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Inkább itt reagáltam, erre, és a többi elhangzottra is.

Sors bona, nihil aliud.



A HR-nek csak az elején voltak kissé komikus mechanikai elemei. (mosd meg a hátad, lassan szépen vizelj a wcbe...) Utána már többnyire csak komolyabb döntéseket kellett meghoznunk, illetve néha akcióba keverednünk. Még így is egy interaktív filmről beszélünk, de én szeretem ezt a műfajt. Tetszik hogy nagyon intenzív a történet adagolása és a kellemes fejtörők is.
Telltale háza tájárol nekem a Walking Dead első évada a kedvencem, de a Wolf Among Us története is tetszett. Bár utóbbiban már kb. semmi játék nem volt csak film.
És ha már interaktiv film akkor muszály megemlíteni a Life is Strange-et. A maga kategóriájában az is kiemelkedő volt. (néhol zseniális is)



A "hülye mechanikai bullshitot" én valószínűleg szélesebb értelemben nézem, mert engem pl. a Telltale Batmanjében is idegesítettek az olyan részek, amikor megy az "átvezető animáció", neked meg gombokat kell nyomogatnod ahhoz, hogy Brúszi lőjön egyet a batclaw-val. Én ezzel úgy vagyok, hogy ha nincs egy játéknak harcrendszere, akkor vegyék ki belőle a QTE részeket, vagyis ne is csináljon úgy, mintha lenne harcrendszere. Talán azért pakolják tele ezeket ilyen baromságokkal, mert úgy vannak vele, hogy "rossz a grafikánk ahhoz, hogy beleélje magát a nép, szóval pakoljuk tele immersziót szolgáló elemmel"... de nem működik, mert nincs nálad a batclaw, hanem csak egy darab műanyagon nyomogatod a gombokat meg csavarod a joystickot.

Akkor lenne ennek értelme, ha befolyásolná a cselekményt. Legyen valami következménye annak, hogy Brúszi előveszi-e a batclaw-t vagy sem, és akkor oké, de ez még olyan fomában sem jelenik meg, ami egyértelmű lenne. Pl. a Mortal Kombat X-ben ha elcseszed az összes QTE-t és összevernek az átvezetőben, akkor sem kezded kevesebb health-tel a bunyót, pedig tökre logikus lenne, hogy legalább annyi következménye van a hülye nyomogatásnak.

...vagy mondjuk David Cage legyen merész, rakjon bele a Heavy Rainbe egy 20 perces zuhanyzós jelenetet, és közben írja ki a képernyőre, hogy az immerszió érdekében menj el zuhanyozni. :DD

ShowHide spoiler #

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



A QTE-s részeket pl. imádtam a Fahrenheit-ben. Az MKX-ben viszont tényleg nulla értelme volt. Telltale féle Batman-t pedig a második részig bírtam, szerintem katasztrófa volt.
Alapvetően egyetértek veled mert logikus az okfejtésed. A gyakorlatban viszont ahogy fentebb is írtam, nem mindegyik interaktiv filmnél zavar hogy próbálja játéknak feltüntetni magát, van ahol nekem működik az élmény. A HR például nagyon lekötött, számomra újszerü élményt adott, és a katarzis is megvolt a végén. A Beyond-ról már nem ilyen jó a véleményem.
Szóval nekem csak bizonyos játékok esetében fontos a mechanika, alapból hangulat/világ/story orientállt vagyok.



Guybrush poén az UC4ben :D Zseniális :D

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Belenéztem a GTA 4 megpeccselt verziójába, mert kíváncsi voltam arra, hogy hozott-e valami pozitív változást a dolog... illetve csak belenéztem volna, mert a játékmenetig már el sem jut a játék. :D Már alapból nem 800x600-ban indul, ami tök jó (persze a beállításokat még most sem lehet módosítani, szóval lehet előkaparni a régi command line-okat), de sajnos amint a Startra kattintok, crash a jutalmam.

Hogy miért nem vettem meg még a GTA 5-öt, Rockstar? Ja igen, megvan: azért, mert mocskos gecik voltatok 2008-ban, a geciségből meg 9 év alatt nem sikerült egy funkcionális játékot összehozni. :D

Ezt a bugot kellett volna kijavítani, a patch notesban benne is van, hogy sikerült... de nem, mert még mindig ott van, baszd meg:
rwurl=http://i.imgur.com/XVO3DyL.jpg
Bocs, Rockstar, még mindig nincs gyomrom a GTA 5-höz.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Ghost recon - Wildlands: az egyik endingben megjelenik egy pillanatra kis hazánk. Eljátszottunk a gondolattal, milyen lenne ha a második rész itt játszódna.

ShowHide spoiler #


:-D
Shut up and take my money :-)



Uncharted 4 befejezve

Isteni volt. Egy igazi nagybetűs kaland volt ez. Látvány és az az irdatlan mennyiségű részlet és odafigyelés MINDENBEN továbbra is elképesztő a Naughty Dog részéről.

Sztori is remek volt. Szerethető karakterek és egy jól ábrázolt genya is.

Végére még egy-két könnycsepet is kicsikart a játék.

Fura ilyet mondani de a vége felé talán 1-2 fejezettel lehetett volna rövidebb mert már kezdtem azért kicsit kifulladni a folyamatos akciózásokban.

Statisztika alapján azért így is megvolt 17 óra játékidő szóval nagyon szép csomag ez így.

Kitűnő lezárása ennek az igazi feel good akció kalandsorozatnak.

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Jöhet a Dlc? :)



Max Payne 3

A legutóbbi pár napban nyüstöltem, és rövidsége miatt már sikerült is befejezni. Hát vazeg ez a játék egy percet nem öregedett, továbbra is majdnem tökéletes, de olyan jól működik, hogy a "majdnemet" nagyon könnyen le tudom szarni.

A harcrendszerről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, hála a remekül kidolgozott fizikának. Baromira üt, hogy minden a játék fizikai motorjának - na meg az Euphoriának - van alárendelve, ettől meg egyszerre válik kiszámíthatóvá és kiszámíthatatlanná a játékmenet. Vannak bizonyos szabályok, amelyeket a harc igyekszik sosem áthágni (pl. hogy Max nem sebződik, amíg fedezékben van és nincs direkt line of sight rá), ezeket leszámítva viszont bármi, bárhogyan és bármikor megtörténhet. Ennek az előnye, hogy teljesen véletlenül, futás közben kicsit pontatlanul lövöldözve is ki lehet osztani egy fejest, ha éppen úgy szór a választott fegyver, a hátránya meg az, hogy az ellen ugyanezt meg tudja csinálni veled is. Érdemes meggondolni, hogy mikor lendül akcióba az ember: nem jó az, ha kidugod a fejedet a fedezékből a közeli ellen torkolattüzébe, mert egy kis pech mellett azonnal fejbe fognak lőni. Takarásból vaktában lövöldözni is meglehetősen ostoba dolog ilyenkor, mert simán előfordul hogy szétlövik a karodat, te meg ettől jobblétre szenderülsz. :D

Nagyon sok pozitívumot eredményez ez a mai játékoktól meglehetősen szokatlan megoldás, főként azt, hogy nem egy sima akciójátékban érzed magadat, hanem egy "akciófilm-szimulátorban", ami úgy tud reálisnak érződni, hogy közben a zsáner szabályai szerint módosítja a realitást. Taktikázol, mert az "RNG" miatt rászorulsz arra, hogy ne kockáztass... de persze aztán mégis beleugrasz a kútba, mert a veszélyes szituációk kecsegtetnek a legnagyobb jutalommal. Máris "John McClane" lett belőled, egy "okos barom", aki még a leglehetetlenebb helyzeteket is képes pár karcolással megúszni, mert akkora őrültséget csinált, amekkorára senki sem számított. Kurva erős kapcsolatot teremt ez Maxszel, akinek egyébként is minden vágya az, hogy meghaljon... csak hát senki sem elég tökös ahhoz, hogy kinyírja.

Viszont hiába a modern fizika, Max ettől még egy öreg, ódivatú csávó, aki az elektronikus zenénél csak a vizezett viszkit kedveli kevésbé, így ennek megfelelően a játékmechanika is annyira szimpla és old school, mint az első részben. A Max Payne 2 bullet-time reloadját és időlassítós szuperképességeit el lehet felejteni (hála a jó égnek), a bullet-time itt tényleg csak arra szolgál, hogy kifejezze Max reflexeit. A siker végeredményben a taktikán és a skillen múlik, nem azon, hogy mennyi cucc van a homokórában, és pont emiatt és a láncaitól megszabadított fizika miatt aki a Max Payne 3-mat konzolon / autoaimmel játssza végig, az igazi móka felét sem látja. Hiába multiplatform a cucc, ez bizony egy hatványozottan PC-s játék.

A történettel és a prezentációval kapcsolatban annak idején főként hideget kapott szegény Rockstar, pedig a fújolás végeredményben hatalmas tévedés. Elhiszem, hogy a sok villódzó átvezetőhöz néhányaknál elkellhet a türelem, de attól még ez a vizuális megoldás remekül jelképezi, hogy Max bizony rá van függve régi barátjára, a fájdalomcsillapítóra, a bajt pedig masszív párhuzamos piálással tetézi. Azt intro, amiben egybefolyik a múlt, a jelen és a jövő ebben a tálalásban abszolút zseniálissá válik, és ugyanígy többet fog érni a pozitív lecsapódású befejezés is, mert tudod, hogy Max nem viccel a leszokással, hiszen végre először "reccenéstelen" képsorokat látsz. A Rockstar megfogta Tony Scott kései akciófilmjeit meg a Cranket, és úgy használta fel belőlük a vizuális elemeket, hogy azoknak végül több értelmük lett, mint a forrásokban volt... így meg aztán tényleg a kutyának sem hiányzik a noiros képi világ.

A Hideo Kojimához méltóan gyakori és hosszú átvezető képsorok már valamivel nehezebben védhetőek egy akciójáték esetében, de a Rockstar becsületére legyen mondva, hogy ezeket alaposan a videojátékokban megszokott minőség fölé emelte tartalomban. Egy szőröstől-bőröstől "felnőtt" történetet mesél el a cucc, és a videók az olcsó látvány helyett arra helyezik a hangsúlyt, hogy a lehető legjobban megismerd Maxet. Narratíva és játékmenet közötti ellentmondásokról sem lehet beszélni: itt nincsen jófej, humoros karakterecske, aki jófejkedése és humorossága közben végigtömeggyilkolja a játékot, hanem egy szartengerbe keveredett, kiégett fószeré a főszerep, aki egy rohadt jól megírt monológ formájában már az első percben közli, hogy "az én morális iránytűm bizony el van baszva, gyilkos vagyok, és most aztán tényleg kurva sokat fogok gyilkolni". Ugye:

"So I guess I'd become what they wanted me to be, a killer. Some rent-a-clown with a gun who puts holes in other bad guys. Well that's what they had paid for, so in the end that's what they got. Say what you want about Americans but we understand capitalism. You buy yourself a product and you get what you pay for, and these chumps had paid for some angry gringo without the sensibilities to know right from wrong. Here I was about to execute this poor bastard like some dime store angel of death and I realized they were correct: I wouldn't know right from wrong if one of them was helping the poor and the other was banging my sister..."

James McCaffrey szinkronja meg tökéletes, elhallgatnám még 10 órán keresztül. Összességében persze jogos felvetés a Max Payne 3-ra is ráaggatni az "interaktív film" jelzőt ugyanúgy, mint mondjuk az Unchartedra, de nekem sokkal többet ér az, ha egy karakterközpontú, jó krimit kapok QTE-k vagy egygombos hegymászás helyett, másrészt meg itt tényleg egy minden hájjal megkent, mély TPS van az érem másik oldalán.

Make no mistake: a MP3 a legjobb Max Payne-játék... az igazán nagy kunszt valójában persze inkább az, hogy az első két rész remekül öregedett narratívában és játékmenetben is, így a Rockstarnak már csak a koronát kellett felraknia a Remedy mesterműveire.

Szerk: És nem is írtam a ZENÉRŐL, mondjuk nem is kell, mert Rockstar-játék, szóval nyilván mind az eredeti, mind a licencelt számok remekek, de itt van egy-egy különösen hangulatos darab mindkét féléből:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=PhdeWlGpwS0
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=SWtOylLaxqw

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Faxa kritika. Harmadszor is elő kellene venni!

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!