A asztali gépeken Nvidiával komolyabb teljesítménycsökkenés van, a régi inteles IGP-kkel sem az igazi, Radeonnál lehet kisebb teljesítménynövekedés, főleg korábbi kártyákkal (az új kártyáknak szokott kelleni pár driververzió, hogy beérje a Windowst). Persze az OS igénye kisebb, takarékosabb a RAM-mal, ha az a szűk keresztmetszet.
A radeonos PC-m teljesítményével elégedett vagyok, és ez nagy pozitívum, de nem azért váltottam Linuxra, hogy jobban fussanak a játékok. Ha valami előny, az inkább a stabilitás, jobban bírják például az Alt+Tabot is így.
DX12 implementáció okozza az Nvidia kártyákon a lassulást, már megvan rá a megoldás, csak implementáció alatt van a Linux kernelbe, ami beletelhet fél-egy évbe. Utána viszont nem lesz ilyen Bug. Ugye a különbség, hogy AMD open source tolja a drivert, az nvidia meg zárt, bár most elvileg nemrég kiadtak valami reszleges kodot nvidiaék, szóval úgy tűnik, még a zöldeknél is van mozgolódás ez iranyba kissé.
- De akárhogy is, ez akkor is egy PC lesz alapvetően. Onnantól meg nincs értelme az MS részéről konzolexkluzív cuccokat csinálni, úgyhogy a leglogikusabb irány nekem egyértelműen a multiplatform kiadói működés. Persze, csinálnak majd egy package-et az Xbox Store-ra, hogy aki nem lép ki az Xbox dashboardról, vagy egyszerűen csak az Xbox accountjára szeretne játékot vásárolni, az megtehesse, és akkor még a 30% sáp is az MS-nél marad, nem a Steam húzza le.
Igazából ezzel nem mondasz semmi újat, mert a multiplatform kiadói működés az egyetlen működés a mostani piacon. A Sony is ugyanezt csinálja, csak kisebb léptékben, de ott is az a helyzet, hogy a Playstation önmagában nem fogja eltartani a live service hülyeséget meg a méregdrágra AAA "exkluzívokat" sem. Utóbbiakról mondjuk látványosan kezdenek leszokni, ami nem is baj, mert szerintem remekül megleszünk vállkamerás-beszélgetős-sétálós lineáris akciójátékok nélkül egy ideig.
Csak kár, hogy az alternatíva még véletlenül sem valami jobb dolog, hanem a live service slop (akarom mondani moslék, mert a magyar szó sokkal kifejezőbb), mert azzal meg az a legnagyobb baj, hogy kurva nagy benne az üzleti kockázat. Lásd a Bluepoint bezárását, akik tulajdonképpen egy törölt live service God of War játékba buktak bele, tehát a Sony még annyit sem hagyott nekik, hogy legalább a piacon bukjanak meg és vásárlók által vesszenek. Én mondjuk nem értem, hogy a bezárás helyett miért nem portolták inkább PC-re a Demon's Souls meg a Shadow of the Colossus remake-eket, és akkor legalább lett volna valami hozzájuk köthető bevétel, amíg összeszedik magukat. De most megint valami fasz ül a PS tetején, szóval inkább csak ránéztek a könyvelésre és elengedtek egy gyenge láncszemet.
És ez a Sony, de akkor mit fog csinálni a Microsoft hasonló szituációban? Ott a Game Passhoz kötődő üzletstratégia sajnos egyértelműen a "kontentmoslék" lett, vagyis az, hogy kiadnak mindenféle cuccot meglehetősen koncepciótlanul. Pl. ott az Obsidian, aminek tavaly sikerült duplát buknia, mert valahogy 8 hónap különbséggel jött ki az Avowed meg a The Outer Worlds 2, tehát eléggé úgy tűnik, hogy az Avowed rossz fogadtatása megette a TOW2 eladásait is, ami egyébként is egy rosszul pozicionált megjelenés volt. És akkor lehet, hogy a kövi üzleti negyedben ott is megnézik a könyvelést és zárják is be az Obsit, simán elképzelhető.
Ez most csak két példa volt Sony és MS részről, jelenleg az van, hogy mindegy, kiről van szó, igazából mindenki egy vagy két bukásra van a stúdióbezárástól. Szar helyzet, amit a Microsoft úgy tűnik, hogy a költségvetések megvágásával, tehát AI-val akar kezelni. Aztán hopp, hirtelen minden olyan szar lesz, mint a legutóbbi CoD, ami tele volt kúrva AI generált meg a korábbi részekből copy-paste-elt tartalommal. Brave new world.
A másik kérdés, ami felmerült például az Expedition 33 kapcsán, hogy mégis mit csinálnak ezek az overbloated gigastúdiók, mikor tizedannyi ember összeránt egy ilyet.
Tekints ezekre a studiókra cégekként, akik nem fizikai jószágot állítanak elő, hanem szolgáltatásokat és szellemi terméket számláznak egymásnak a folyamat során. Sokkal nehezebb a valós teljesítés mértékét megállapítani egy szolgáltatás esetében, mint ha gyártanál, előállítanál valamit (bár a végtermék, a szoftver tekinthető annak). Nincs rá egzakt jogszabály sem, hogy milyen árazást végezzenek. Talán létezik ott is egy kamarai óradíjtáblázat, de nem hinném hogy azt használják.
Pont mint pl. a magyar kormányközeli túlszámlázott konzultációk, tanácsadások, stb. esetében. Borzalmas pénzek áramlanak, nem kell raktározni, anyagmozgatni. Valamint ha ellenőrzésre kerül a sor, árazási szabályzatok híján hogyan is lehetne számonkérni rajtuk a túlszámlázást?
Ezek a cégek vissza is élnek a (túl)misztifikált világuk függönye mögött ezzel a helyzettel.
Persze, van és lesz fejlődés, csak leegyszerűsítve úgy hangzik, mintha jelenleg a több fps-ért is érdemes lenne akár desktop Linuxra váltani, ami Radeonnal játékfüggően lehet igaz, de valójában itt még nem tartunk.
Egyébként az Nvidia zártságának is tud lenni némi előnye: támogatott a HDMI 2.1, ami Radeonnal nem, mert a HDMI Forum ragaszkodik a zártsághoz. Hozzáteszem, megfelelő be- és kimentekkel, illetve kábellel nálam megvan a 4K@120 Hz VRR-rel, nem igaz, hogy ezt nem tudná, annak ellenére, hogy hivatalosan nem vállalják be a specifikációba. (Vagyis szoftveresen megvan az értelemzésemben, mert a hardverek nyilván 2.1-esek hozzá. Azért a HDR már vélhetően necces lehetne egy szint fölött.
Ha már DX12, engem az sokkal jobban zavar, hogy a tálcára (panelre) letett nem natív felbontású bizonyos játékokat utána nem tudom visszatenni teljes képernyőre. Nekem úgy tűnik, hogy ez a kamufullscreenes játékokra áll (a DX12-ben nincs ugye exclusive fullscreen). Jó a régebbi játékok vagy nem DX12-esek, vagy futnak 4K-ban, újabbaknál meg az FSR is megoldás a 4K-sításra, de gyengébb VGA-val ez akutabb probléma lehet. Persze lehet, hogy nem kizárólag a DX12 a ludas (illetve a fullscreent hozzá bénán bekamuzó fejlesztők, lásd az exclusive fullscreent kispóroló Sonyt), mert a megprotonozott DOSBoxot is érinti. Ugye nem tesz fel a GOG külön linuxos DOSBoxba implementált játékokat, így külön mókolás nélkül Portonon futtatom őket). A natív DOSBox Staginggel nincs ilyen gondom.
Tegyük hozzá, nagyon sok fejlesztősúdió fölött el is járt az idő, lecserélődött a gárda, lecsökkent a kreativitásuk, esetleg elment mellettük a világ. Fájna annyira a mai Obsidian bezárása, mint annak idején a Bullfrogé, a Westwoodé, a New World Computingé vagy a Sir-Teché? Aligha. Még a Piranha Bytesé sem tudott igazán fájni, mert a már a saját formulájukkal is nyűglődtek. Egyáltalán egy mai Blizzard, Rare vagy Bungie kinek hiányozna? A kérdés inkább az, hogy a Firaxist is fel kéne-e venni erre a listára már most, vagy csak egy-két év múlva.
Jason Schreier most arról beszél, hogy a Sony alaposan visszavesz majd a PC-s portokból, mert egyszerűen nem fogynak annyira, hogy megérné vele a munka + az exkluzivitás elvesztése. Állítólag a live service cuccok jönnek majd PC-re, de például már a Wolverine sem fog.
nyilván nem belőlem fognak megélni, vagy csődbemenni, de engem pl irritál a psn account vagy denuvo egy játékon. pl a stellar bladet ezért nem vettem meg.
Viszont idegesítően hatékonyak ezek az új kalózvédelmi eljárások. Ki akartam próbálni az új ANNO-t, de még mindig nincs fenn. Az új Resi is érdekelne, de gondolom az is esélytelen hónapokig :/
Nem ismerem a Denuvo licenszeleset, de gondolom ilyesmi lehet. Mondjuk mióta kb.egyedüli feltörhetetlen védelem, emiatt iszonyat pofátlanok lettek, és annyit kérnek érte, amennyit épp hogy nem szégyellenek. Reméljük ennek beérik a gyümölcse... bár igaz, hogy nem csak játékokhoz használatos.
Taktikai Konzerv írta: Jason Schreier most arról beszél, hogy a Sony alaposan visszavesz majd a PC-s portokból, mert egyszerűen nem fogynak annyira, hogy megérné vele a munka + az exkluzivitás elvesztése. Állítólag a live service cuccok jönnek majd PC-re, de például már a Wolverine sem fog.
Én simán el tudom azt képzelni, hogy született ilyen döntés, mert most a kretén döntések idejét éljük. A Bluepoint bezárása után abszolút lehet számítani olyasmire, hogy szélnek eresztik a néhány éve a PC-s portok kedvéért vásárolt Nixxest is.
Az is igaz, hogy összességében valószínűleg pofára esés a Sony-nak a PC platform, de ennek a legfőbb oka az, hogy a Sony nem érti a PC-s játékosokat és fogalma sincs arról sem, hogy máshonnan ismert cégként hogyan kell belépni egy új piacra. Pl. biztosan nem egy addig exkluzív széria negyedik részének portolásával meg azzal, hogy ignorálja azt, hogy mit szeretne PC-n látni a közönség. Őszintén szólva az alapján, hogy manapság létezik egy tömeg, ami PS4 emulátoron futtatja meg remastereli a Bloodborne-t és ebből a Sony nem érzi azt, hogy pénzt kéne keresni... hát nem tudom, takarodjanak vissza konzolra tényleg, mert ekkora idiótákat még nem baszott a föld.
Össz-vissz kettő játéknál működött a PC-s kiadás szerintem, a God of War 2018-nál meg az első Spidermannél. Azok nagyon jól fogytak és jó portok is voltak, ráadásul mindkettő jó belépési pont az adott szériába is, még a GoW 2018 is, hiszen egy soft rebootról van szó. A folytatásaik már nem teljesítettek túl szépen, aminek biztosan van millió oka, de én arra gyanakszom, hogy a mai telített piacon egyszerűen nem működik jól az az üzleti modell, hogy előbb kiadunk valamit konzolon, aztán később PC-n. A másodlagos kiadásnál már nincs meg az a marketinghype, ami sikerre visz egy AAA-t, az emberek a sok új cím között pedig azt is elfelejtik egy évvel később, hogy létezett az eredeti konzolos változat. Az első PC-s fecskéknél, mint a GoW 2018 meg a Spiderman ez még nem volt probléma, mert eleve annak volt reklámértéke, hogy PS-játékok jönnek ki PC-n.
Szóval a PC akkor működne igazán, ha a Sony-nál all int nyomnának és PS-PC multiplatform lenne minden. Amíg ezt nem lépik meg, addig szerintem bukó lesz ez a dolog, mert sok ember azt se fogja tudni, hogy mi jött ki tőlük PC-re, a többiek meg nem fogják érezni az elköteleződést a platform mellett. Hiszen nincs is, ők csak odajöttek nagy pofával pénzt keresni, aztán meglepődtek, amikor rájöttek, hogy nem ilyen egyszerű ez és hogy PC-n egyébként sincs hatalmas közönsége az Unchartednek.
A asztali gépeken Nvidiával komolyabb teljesítménycsökkenés van, a régi inteles IGP-kkel sem az igazi, Radeonnál lehet kisebb teljesítménynövekedés, főleg korábbi kártyákkal (az új kártyáknak szokott kelleni pár driververzió, hogy beérje a Windowst). Persze az OS igénye kisebb, takarékosabb a RAM-mal, ha az a szűk keresztmetszet.
A radeonos PC-m teljesítményével elégedett vagyok, és ez nagy pozitívum, de nem azért váltottam Linuxra, hogy jobban fussanak a játékok. Ha valami előny, az inkább a stabilitás, jobban bírják például az Alt+Tabot is így.
Sors bona, nihil aliud.
DX12 implementáció okozza az Nvidia kártyákon a lassulást, már megvan rá a megoldás, csak implementáció alatt van a Linux kernelbe, ami beletelhet fél-egy évbe. Utána viszont nem lesz ilyen Bug. Ugye a különbség, hogy AMD open source tolja a drivert, az nvidia meg zárt, bár most elvileg nemrég kiadtak valami reszleges kodot nvidiaék, szóval úgy tűnik, még a zöldeknél is van mozgolódás ez iranyba kissé.
"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"
Igazából ezzel nem mondasz semmi újat, mert a multiplatform kiadói működés az egyetlen működés a mostani piacon. A Sony is ugyanezt csinálja, csak kisebb léptékben, de ott is az a helyzet, hogy a Playstation önmagában nem fogja eltartani a live service hülyeséget meg a méregdrágra AAA "exkluzívokat" sem. Utóbbiakról mondjuk látványosan kezdenek leszokni, ami nem is baj, mert szerintem remekül megleszünk vállkamerás-beszélgetős-sétálós lineáris akciójátékok nélkül egy ideig.
Csak kár, hogy az alternatíva még véletlenül sem valami jobb dolog, hanem a live service slop (akarom mondani moslék, mert a magyar szó sokkal kifejezőbb), mert azzal meg az a legnagyobb baj, hogy kurva nagy benne az üzleti kockázat. Lásd a Bluepoint bezárását, akik tulajdonképpen egy törölt live service God of War játékba buktak bele, tehát a Sony még annyit sem hagyott nekik, hogy legalább a piacon bukjanak meg és vásárlók által vesszenek. Én mondjuk nem értem, hogy a bezárás helyett miért nem portolták inkább PC-re a Demon's Souls meg a Shadow of the Colossus remake-eket, és akkor legalább lett volna valami hozzájuk köthető bevétel, amíg összeszedik magukat. De most megint valami fasz ül a PS tetején, szóval inkább csak ránéztek a könyvelésre és elengedtek egy gyenge láncszemet.
És ez a Sony, de akkor mit fog csinálni a Microsoft hasonló szituációban? Ott a Game Passhoz kötődő üzletstratégia sajnos egyértelműen a "kontentmoslék" lett, vagyis az, hogy kiadnak mindenféle cuccot meglehetősen koncepciótlanul. Pl. ott az Obsidian, aminek tavaly sikerült duplát buknia, mert valahogy 8 hónap különbséggel jött ki az Avowed meg a The Outer Worlds 2, tehát eléggé úgy tűnik, hogy az Avowed rossz fogadtatása megette a TOW2 eladásait is, ami egyébként is egy rosszul pozicionált megjelenés volt. És akkor lehet, hogy a kövi üzleti negyedben ott is megnézik a könyvelést és zárják is be az Obsit, simán elképzelhető.
Ez most csak két példa volt Sony és MS részről, jelenleg az van, hogy mindegy, kiről van szó, igazából mindenki egy vagy két bukásra van a stúdióbezárástól. Szar helyzet, amit a Microsoft úgy tűnik, hogy a költségvetések megvágásával, tehát AI-val akar kezelni. Aztán hopp, hirtelen minden olyan szar lesz, mint a legutóbbi CoD, ami tele volt kúrva AI generált meg a korábbi részekből copy-paste-elt tartalommal. Brave new world.
Pontos diagnózis.
A másik kérdés, ami felmerült például az Expedition 33 kapcsán, hogy mégis mit csinálnak ezek az overbloated gigastúdiók, mikor tizedannyi ember összeránt egy ilyet.
A játékiparnak kellene egy nagy reset gomb.
Chief Exorcist
Tekints ezekre a studiókra cégekként, akik nem fizikai jószágot állítanak elő, hanem szolgáltatásokat és szellemi terméket számláznak egymásnak a folyamat során. Sokkal nehezebb a valós teljesítés mértékét megállapítani egy szolgáltatás esetében, mint ha gyártanál, előállítanál valamit (bár a végtermék, a szoftver tekinthető annak). Nincs rá egzakt jogszabály sem, hogy milyen árazást végezzenek. Talán létezik ott is egy kamarai óradíjtáblázat, de nem hinném hogy azt használják.
Pont mint pl. a magyar kormányközeli túlszámlázott konzultációk, tanácsadások, stb. esetében. Borzalmas pénzek áramlanak, nem kell raktározni, anyagmozgatni. Valamint ha ellenőrzésre kerül a sor, árazási szabályzatok híján hogyan is lehetne számonkérni rajtuk a túlszámlázást?
Ezek a cégek vissza is élnek a (túl)misztifikált világuk függönye mögött ezzel a helyzettel.
Ahol a hatékonyság számít, azok a kis stúdiók. Ahol pedig akár állami támogatásokat kell elégetni, ott pedig a méret.
Persze, van és lesz fejlődés, csak leegyszerűsítve úgy hangzik, mintha jelenleg a több fps-ért is érdemes lenne akár desktop Linuxra váltani, ami Radeonnal játékfüggően lehet igaz, de valójában itt még nem tartunk.
Egyébként az Nvidia zártságának is tud lenni némi előnye: támogatott a HDMI 2.1, ami Radeonnal nem, mert a HDMI Forum ragaszkodik a zártsághoz. Hozzáteszem, megfelelő be- és kimentekkel, illetve kábellel nálam megvan a 4K@120 Hz VRR-rel, nem igaz, hogy ezt nem tudná, annak ellenére, hogy hivatalosan nem vállalják be a specifikációba. (Vagyis szoftveresen megvan az értelemzésemben, mert a hardverek nyilván 2.1-esek hozzá. Azért a HDR már vélhetően necces lehetne egy szint fölött.
Ha már DX12, engem az sokkal jobban zavar, hogy a tálcára (panelre) letett nem natív felbontású bizonyos játékokat utána nem tudom visszatenni teljes képernyőre. Nekem úgy tűnik, hogy ez a kamufullscreenes játékokra áll (a DX12-ben nincs ugye exclusive fullscreen). Jó a régebbi játékok vagy nem DX12-esek, vagy futnak 4K-ban, újabbaknál meg az FSR is megoldás a 4K-sításra, de gyengébb VGA-val ez akutabb probléma lehet. Persze lehet, hogy nem kizárólag a DX12 a ludas (illetve a fullscreent hozzá bénán bekamuzó fejlesztők, lásd az exclusive fullscreent kispóroló Sonyt), mert a megprotonozott DOSBoxot is érinti. Ugye nem tesz fel a GOG külön linuxos DOSBoxba implementált játékokat, így külön mókolás nélkül Portonon futtatom őket). A natív DOSBox Staginggel nincs ilyen gondom.
Sors bona, nihil aliud.
Tegyük hozzá, nagyon sok fejlesztősúdió fölött el is járt az idő, lecserélődött a gárda, lecsökkent a kreativitásuk, esetleg elment mellettük a világ. Fájna annyira a mai Obsidian bezárása, mint annak idején a Bullfrogé, a Westwoodé, a New World Computingé vagy a Sir-Teché? Aligha. Még a Piranha Bytesé sem tudott igazán fájni, mert a már a saját formulájukkal is nyűglődtek. Egyáltalán egy mai Blizzard, Rare vagy Bungie kinek hiányozna? A kérdés inkább az, hogy a Firaxist is fel kéne-e venni erre a listára már most, vagy csak egy-két év múlva.
Sors bona, nihil aliud.
Jason Schreier most arról beszél, hogy a Sony alaposan visszavesz majd a PC-s portokból, mert egyszerűen nem fogynak annyira, hogy megérné vele a munka + az exkluzivitás elvesztése. Állítólag a live service cuccok jönnek majd PC-re, de például már a Wolverine sem fog.
Chief Exorcist
Mármint ez az ő elmélete, nem arról van szó, hogy bármi értesülésre hivatkozott volna.
Sors bona, nihil aliud.
lol, csak egy gyors példa: Stellar Blade a maga 2.4M+ eladott darabjával PC-n :D
Amúgy biztos nagy meló egy eleve PC-n írt PS5 játékot portolni PC-re..
"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"
Jah, így mondjuk más. Bár nyilván egy well connected figura, szóval az elméletei gondolom bázisolódnak valamin, de jah.
Chief Exorcist
Hát néhány port minőségét elnézve azért nem is annyira triviális munka.
Chief Exorcist
nyilván nem belőlem fognak megélni, vagy csődbemenni, de engem pl irritál a psn account vagy denuvo egy játékon. pl a stellar bladet ezért nem vettem meg.
Milyen jó is, amikor a Capcom Enigmára cseréli a Denuvót!
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=kFhngL5LwvM
Sors bona, nihil aliud.
Az igen! WTF :OOOOO
Viszont idegesítően hatékonyak ezek az új kalózvédelmi eljárások. Ki akartam próbálni az új ANNO-t, de még mindig nincs fenn. Az új Resi is érdekelne, de gondolom az is esélytelen hónapokig :/
Chief Exorcist
Pont az a vicc, hogy a REmake 4 amúgy fel van törve.
Van egyébként DF-videó is:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=N0TTbdff_vE
Meg olyan is, akinél állítólag nincs vész:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=azT6mr6GTk8
Sors bona, nihil aliud.
hm, egy fokkal jobb még igy is, ezt találtam:
de legjobb ha steam drm-en felül nincs más, vagy esetleg az sem (lásd gog).
amúgy is a legjobb védelem az, ha jó játékot készitenek.
Mondjuk a SB-et én is emiatt nem vettem meg :D
BTW Denuvo-t nem töri senki, csak Empress csinálta, ő(k) meg visszavonult(ak).
"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"
Ezt mondjuk jó tudni. Gondolom akkor az van, hogy van egy licencelési időszak, és ha az lejár, akkor kipatchelik a game-ből?
Chief Exorcist
https://www.pcgamer.com/gaming-industry/an-ai-generated-review-of-reside...
Ez se gyenge. A Videogamer.com egész stábját kirúgták, azóta AI írja a kritikákat.
Chief Exorcist
én is igy tudom, pont ezért nem is értem hogy a hogwarts legacy esetében mi az anyjukért nem vették le 3 után sem.
Nem ismerem a Denuvo licenszeleset, de gondolom ilyesmi lehet. Mondjuk mióta kb.egyedüli feltörhetetlen védelem, emiatt iszonyat pofátlanok lettek, és annyit kérnek érte, amennyit épp hogy nem szégyellenek. Reméljük ennek beérik a gyümölcse... bár igaz, hogy nem csak játékokhoz használatos.
"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"
Miért a Denuvo kernel-level? Akkor miért nem okoz gondot Linuxon?
Sors bona, nihil aliud.
köszi, én tudtam rosszul. nem kernel level a DRM csak az anticheat.
de okozhat problémát is, bár ez sem kellene gyakori legyen (proton verziónként 1 aktiválásnak számolja az inditást)
úgyhogy kicsit igazságtalanul utáltam jobban a kelleténél de ettől még a steam drm-nél többet igy sem szeretnék elviselni.
Én simán el tudom azt képzelni, hogy született ilyen döntés, mert most a kretén döntések idejét éljük. A Bluepoint bezárása után abszolút lehet számítani olyasmire, hogy szélnek eresztik a néhány éve a PC-s portok kedvéért vásárolt Nixxest is.
Az is igaz, hogy összességében valószínűleg pofára esés a Sony-nak a PC platform, de ennek a legfőbb oka az, hogy a Sony nem érti a PC-s játékosokat és fogalma sincs arról sem, hogy máshonnan ismert cégként hogyan kell belépni egy új piacra. Pl. biztosan nem egy addig exkluzív széria negyedik részének portolásával meg azzal, hogy ignorálja azt, hogy mit szeretne PC-n látni a közönség. Őszintén szólva az alapján, hogy manapság létezik egy tömeg, ami PS4 emulátoron futtatja meg remastereli a Bloodborne-t és ebből a Sony nem érzi azt, hogy pénzt kéne keresni... hát nem tudom, takarodjanak vissza konzolra tényleg, mert ekkora idiótákat még nem baszott a föld.
Össz-vissz kettő játéknál működött a PC-s kiadás szerintem, a God of War 2018-nál meg az első Spidermannél. Azok nagyon jól fogytak és jó portok is voltak, ráadásul mindkettő jó belépési pont az adott szériába is, még a GoW 2018 is, hiszen egy soft rebootról van szó. A folytatásaik már nem teljesítettek túl szépen, aminek biztosan van millió oka, de én arra gyanakszom, hogy a mai telített piacon egyszerűen nem működik jól az az üzleti modell, hogy előbb kiadunk valamit konzolon, aztán később PC-n. A másodlagos kiadásnál már nincs meg az a marketinghype, ami sikerre visz egy AAA-t, az emberek a sok új cím között pedig azt is elfelejtik egy évvel később, hogy létezett az eredeti konzolos változat. Az első PC-s fecskéknél, mint a GoW 2018 meg a Spiderman ez még nem volt probléma, mert eleve annak volt reklámértéke, hogy PS-játékok jönnek ki PC-n.
Szóval a PC akkor működne igazán, ha a Sony-nál all int nyomnának és PS-PC multiplatform lenne minden. Amíg ezt nem lépik meg, addig szerintem bukó lesz ez a dolog, mert sok ember azt se fogja tudni, hogy mi jött ki tőlük PC-re, a többiek meg nem fogják érezni az elköteleződést a platform mellett. Hiszen nincs is, ők csak odajöttek nagy pofával pénzt keresni, aztán meglepődtek, amikor rájöttek, hogy nem ilyen egyszerű ez és hogy PC-n egyébként sincs hatalmas közönsége az Unchartednek.
Ha már felhoztam a Bloodborne-t, ez mennyire röhej már:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=fqOs2chL3NQ