Valóban, ezt a csatornát kb. az első videó óta követem (a stílustól eltekintve eléggé based amiket mond amúgy), ellenben a DF-et már előtte sem. Marha nagyot zuhantak minőségben egy jó ideje, és rettentően elfogultak (nvidia pénz), na meg volt egy "kisebb" woke balhé is ugye, ezek nekem nem túl impozáns dolgok.
BTW Starcraft 2-vel tolom mostanság, és elképesztő, hogy mennyivel jobban néz ki, mint bármelyik modern UE game. Ez alatt azt értem, hogy az Art direction elképesztően fasza, és az, hogy nem tűéles a textúra mindenütt, marhára semmit nem jelent, mert összességében maga a megjelenés tűéles, egységes és marha szép. El is felejti az ember, hogy 1080p-ben is lehet valami éles a sok TAA alapú es fos felskálázók mellett. Nekem az, hogy nem fájdul meg a szemem \ fejem fél óra játék után, sokkal fontosabb, mint hogy hány ezer effekt van rákuldve egy játékra. Amúgy a BG3 is emiatt néz ki nagyon faszán, mert ugyan a tech maga nem csúcs, de az AD marha jó.
Ja, igen. Érdekes módon az SC2-ben pl. marhára eszembe se jutott egyszer sem, hogy hiányzik az RT vagy GI, merthogy akkor még tudtak a designerek és grafikusok dolgozni, értettek ahhoz amit csinálnak, így, ahogy fentebb írtam, egységes a látvány, nagyon egyben van.
Óriási kár, hogy a Blizzard ma már nem képes ilyenre.
Amúgy pl. az AC: shadows és úgy az összes "új" AC-ra meg az ellenkezője igaz: annyira generic maga az egész grafikai stilus, hogy hiába tettek már RT-t is alá, egyszerűen csak nem esik jól ránézni sem, mert ilyen totál semmilyen, generic az egész AD.
Mondjuk, nekem kissé sok az SC2, lásd hentai Kerrigant és a kakofóniáig túldizájnolt protossokat. Az első rész letisztulttabb volt, talán éppen a technológia fejletlensége miatt is.
Amúgy érdekes amit irsz, mert épp ezt allapitottam meg én is a zerg kampányban, hogy az SC 1-ben sokkal jobban olvashatóak a zerg modellek (épületek, karakterek).
Mondjuk a sáska zergling épp nagyon telitalálat, rendesen ráz a hideg tőlük amikor sok van, annyira undorítóak :D
Nekem Kerrigennel nincs bajom igazából az atvezetokben, szerintem marha menő karakter.
Asycid írta: A videót nem indítom el, mert DF, szeret 4K-ban Ue és Nvdidia shillt tolni.
Ellenben akkor nincs max TAA UE5-ben, ha az adott fejlesztő csapat komplett új render pipeline-t ír. Ez ritka, mert marha sok meló.
Ahogy sokszor beszéltük már, az UE5 láthatóan nem volt kész, amikor elkezdték használni. Azért az újabb verziók már egész más szinten mozognak. Nagyjából a legutóbbi, 5.5-ös verzióval jutott el oda, ahonnan indulni kellett volna, és ezek a most megjelent játékok valszeg még mindig jóval korábbi verzión futnak, de már ott is komoly az előrelépés.
Btw valszeg én vagyok az egyetlen ember aki nem veszi észre a TAA-t, se a screen space reflectiönt :D
Egyáltalán nem azért. Az SC2-ről és a Diablo 3-ról süt az, hogy meg akarják lovagolni a WoW sikerét, ezért WoW-szerűre huzalozták az art style-t. A SC2-höz mondjuk szerintem jobban passzol, mint a Dio 3-hoz, ami valami nevetségesen éles ellentétben áll az összes korábbi és 3-mat követő résszel is.
Az SC2-ben amit kurvára elbasztak, az a történet, de azt tényleg kurvára elbaszták, mire végeztem a LotV-dal már semmit sem tudtam komolyan venni. :D
Még ki sem jött az UE5.6, ami még mindig nem tud mindent ami be lett ígérve, de már a 6.0-ról jönnek az infók. Ott legalább már nem kell elbábozniuk, hogy olyan jó fejek lennének miszerint támogatna bármi régi pre-RTX vasat.
Hát figy, előbb-utóbb nem baj sztem ha ledobják a legacy cuccot, azért a PS5 gentől kezdve már konzolon is van RT, tehát még a crossgen cuccok is mehetnek a PS6 után egy darabig és akkor már kb 10 éves átmenetről beszélünk. Bármilyen jó kártya volt a 1080, azért már annak is lejárt az ideje.
A sztori az szót sem érdemel, legkésőbb a WoL végétől totálus retardáltság a szerelmes történettel, szerethető zergekkel, alakváltó Kerriganbel. A LotV... na abban fennakadtam máig. Pedig amúgy szórakoztatóak a kampányok mechanikailag, csak a protoss kampányhoz süketnek és vaknak kell már lenni.
Ez nekem mindig is ilyen komolytalan dolog lesz, mint Kratos, aki képes az összes Istent legyőzni, képes lenne szinte az összes Marvel naprendszer baszó hősöket is megalázni, de talán még a galaxis leveleket is, DBS-ben mindenkit. Eközben ez a lore mellett apró sidenote, elbaszol egy quick time eventet, vagy elnézel egy kapaszkodót, leesik 5m-t és meghal.
Dooguy dettó, a pokolban nincs előtte biztonságos hely, de csak mert minden sarkon van medikit meg lőszer, illetve beleesik bármelyik lávába, akkor ennyi volt boi
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
Oké, de érted, a lore szerint Doomguy egy mindent is legyőző entitás. De azért a lávában meghal? Nincs egy démon se, aki láva csapdát szerelne egy szobába, belép, aztán nyakába ömlik és vége? Vagy lávát köpő szörny stb?
Meg pár imp körbemehetne a zombikkal és összeszedhetnék az összes power upot és lőszert =D
A slayer hirtelen nem is lenne több, mint eredetileg volt. Egy rátermettebb marsi katona, aki nagy szarban van.

A Skynet meg mennyivel okosabb lenne, ha vírusokat szabadítana az emberekre robik helyett. A sci-fik és a fantasztikus történetek jellemzően akkor működőképesek, ha nem keresünk mindenen fogást, hanem élvezzük őket a gondolatiság vagy a hangulat okán, amit elénk tár. Mindegyikbe bele lehet kötni, de ez csak üres okoskodás. Mondj egy fps-t, ami működik medkit vagy auto regen nélkül...
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Ez végül is a DOOM-ban is megoldás, mert ha nem lore accurate módon játszod, akkor perma death, esetleg a játék is uninstalálja magát a CD keyt érvénytelenítve.

Azért érzed hogy aközött hogy egy emberek által alkotott mesterséges intelligencia tévedhet, meg hogy egy minden Istent legyőző hős, aki a fénynél is gyorsabb és erősebb Atlasznál, aki egy bolygót egyensúlyoz a vállán évezredek óta, de a gamer valamit benéz meghal valami alap csontváztól van némi gap? =D

Vedd úgy, hogy amikor egy ilyenbe meghal akkor "No no no, that’s not the way it happened. Shall I start again?" a'la Prince of Persia.
Nekem a Dark Souls jut eszembe, ahol szintén sárkányokkal, fél/istenekkel harcolsz a világ sorsáért, de egy 50cm-nél magasabb szintkülönbség már leküzdhetetlen akadály.
De ettől még kiváló játékok.
Jaj ne, te is elkezdted nézni azt a fos Youtube-csatornát Graphics Anakin Skywalkerrel. :D
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=NxjhtkzuH9M
...És akkor az úton megjelenik 4 cigó gyerek, és kérdezik, mennyi az idő, mutasd meg a telódon - és az egész átmegy egy túlélő horrorba :3
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Valóban, ezt a csatornát kb. az első videó óta követem (a stílustól eltekintve eléggé based amiket mond amúgy), ellenben a DF-et már előtte sem. Marha nagyot zuhantak minőségben egy jó ideje, és rettentően elfogultak (nvidia pénz), na meg volt egy "kisebb" woke balhé is ugye, ezek nekem nem túl impozáns dolgok.
BTW Starcraft 2-vel tolom mostanság, és elképesztő, hogy mennyivel jobban néz ki, mint bármelyik modern UE game. Ez alatt azt értem, hogy az Art direction elképesztően fasza, és az, hogy nem tűéles a textúra mindenütt, marhára semmit nem jelent, mert összességében maga a megjelenés tűéles, egységes és marha szép. El is felejti az ember, hogy 1080p-ben is lehet valami éles a sok TAA alapú es fos felskálázók mellett. Nekem az, hogy nem fájdul meg a szemem \ fejem fél óra játék után, sokkal fontosabb, mint hogy hány ezer effekt van rákuldve egy játékra. Amúgy a BG3 is emiatt néz ki nagyon faszán, mert ugyan a tech maga nem csúcs, de az AD marha jó.
Ja, igen. Érdekes módon az SC2-ben pl. marhára eszembe se jutott egyszer sem, hogy hiányzik az RT vagy GI, merthogy akkor még tudtak a designerek és grafikusok dolgozni, értettek ahhoz amit csinálnak, így, ahogy fentebb írtam, egységes a látvány, nagyon egyben van.
Óriási kár, hogy a Blizzard ma már nem képes ilyenre.
Amúgy pl. az AC: shadows és úgy az összes "új" AC-ra meg az ellenkezője igaz: annyira generic maga az egész grafikai stilus, hogy hiába tettek már RT-t is alá, egyszerűen csak nem esik jól ránézni sem, mert ilyen totál semmilyen, generic az egész AD.
"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"
Mondjuk, nekem kissé sok az SC2, lásd hentai Kerrigant és a kakofóniáig túldizájnolt protossokat. Az első rész letisztulttabb volt, talán éppen a technológia fejletlensége miatt is.
Sors bona, nihil aliud.
Nemem tetszik, remelem az evezesi mechanikara tolnak egy mirrort, mert pont forditva kene fordulnia a csonaknak :)
xcom3 mikor jon mar?!
Parizer forever.
This
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Amúgy érdekes amit irsz, mert épp ezt allapitottam meg én is a zerg kampányban, hogy az SC 1-ben sokkal jobban olvashatóak a zerg modellek (épületek, karakterek).
Mondjuk a sáska zergling épp nagyon telitalálat, rendesen ráz a hideg tőlük amikor sok van, annyira undorítóak :D
Nekem Kerrigennel nincs bajom igazából az atvezetokben, szerintem marha menő karakter.
"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"
Ahogy sokszor beszéltük már, az UE5 láthatóan nem volt kész, amikor elkezdték használni. Azért az újabb verziók már egész más szinten mozognak. Nagyjából a legutóbbi, 5.5-ös verzióval jutott el oda, ahonnan indulni kellett volna, és ezek a most megjelent játékok valszeg még mindig jóval korábbi verzión futnak, de már ott is komoly az előrelépés.
Btw valszeg én vagyok az egyetlen ember aki nem veszi észre a TAA-t, se a screen space reflectiönt :D
Chief Exorcist
Egyáltalán nem azért. Az SC2-ről és a Diablo 3-ról süt az, hogy meg akarják lovagolni a WoW sikerét, ezért WoW-szerűre huzalozták az art style-t. A SC2-höz mondjuk szerintem jobban passzol, mint a Dio 3-hoz, ami valami nevetségesen éles ellentétben áll az összes korábbi és 3-mat követő résszel is.
Az SC2-ben amit kurvára elbasztak, az a történet, de azt tényleg kurvára elbaszták, mire végeztem a LotV-dal már semmit sem tudtam komolyan venni. :D
Még ki sem jött az UE5.6, ami még mindig nem tud mindent ami be lett ígérve, de már a 6.0-ról jönnek az infók. Ott legalább már nem kell elbábozniuk, hogy olyan jó fejek lennének miszerint támogatna bármi régi pre-RTX vasat.
Hát figy, előbb-utóbb nem baj sztem ha ledobják a legacy cuccot, azért a PS5 gentől kezdve már konzolon is van RT, tehát még a crossgen cuccok is mehetnek a PS6 után egy darabig és akkor már kb 10 éves átmenetről beszélünk. Bármilyen jó kártya volt a 1080, azért már annak is lejárt az ideje.
Chief Exorcist
A sztori az szót sem érdemel, legkésőbb a WoL végétől totálus retardáltság a szerelmes történettel, szerethető zergekkel, alakváltó Kerriganbel. A LotV... na abban fennakadtam máig. Pedig amúgy szórakoztatóak a kampányok mechanikailag, csak a protoss kampányhoz süketnek és vaknak kell már lenni.
Sors bona, nihil aliud.
Alakváltó Kerrigan van a LotV-ban is. :D
WoL campaignban amit csináltak kb az ellentéte a HotS. LotV azt már el sem kezdtem. Ajándékba kaptam de csak multizta vele.
Pedig a küldetések jók amúgy, a HotS-hoz képest visszatérés az RTS-hez. :D
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=s1i3YfGl5ag
Nagyon túltolják már ezt a Slayert...
Jaj istenem lassan az UE5-ös Oblivion remaster lesz a legrosszabbul őrzött titok a világon, erre a Bethesda most jutott el odáig hogy tízelje:
https://x.com/bethesda/status/1914341006188712023
Ez nekem mindig is ilyen komolytalan dolog lesz, mint Kratos, aki képes az összes Istent legyőzni, képes lenne szinte az összes Marvel naprendszer baszó hősöket is megalázni, de talán még a galaxis leveleket is, DBS-ben mindenkit. Eközben ez a lore mellett apró sidenote, elbaszol egy quick time eventet, vagy elnézel egy kapaszkodót, leesik 5m-t és meghal.
Dooguy dettó, a pokolban nincs előtte biztonságos hely, de csak mert minden sarkon van medikit meg lőszer, illetve beleesik bármelyik lávába, akkor ennyi volt boi
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
It's called a videogame, szóval lehet, hogy Doomguy erejéért és képességeiért a lore felel, de az ügyességéért te, mint játékos. :D
Oké, de érted, a lore szerint Doomguy egy mindent is legyőző entitás. De azért a lávában meghal? Nincs egy démon se, aki láva csapdát szerelne egy szobába, belép, aztán nyakába ömlik és vége? Vagy lávát köpő szörny stb?
Meg pár imp körbemehetne a zombikkal és összeszedhetnék az összes power upot és lőszert =D
A slayer hirtelen nem is lenne több, mint eredetileg volt. Egy rátermettebb marsi katona, aki nagy szarban van.
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
A Skynet meg mennyivel okosabb lenne, ha vírusokat szabadítana az emberekre robik helyett. A sci-fik és a fantasztikus történetek jellemzően akkor működőképesek, ha nem keresünk mindenen fogást, hanem élvezzük őket a gondolatiság vagy a hangulat okán, amit elénk tár. Mindegyikbe bele lehet kötni, de ez csak üres okoskodás. Mondj egy fps-t, ami működik medkit vagy auto regen nélkül...
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
cs2
Ez végül is a DOOM-ban is megoldás, mert ha nem lore accurate módon játszod, akkor perma death, esetleg a játék is uninstalálja magát a CD keyt érvénytelenítve.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Én a Skynet helyében a vízlelőhelyeket mérgezném :D
Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut
Azért érzed hogy aközött hogy egy emberek által alkotott mesterséges intelligencia tévedhet, meg hogy egy minden Istent legyőző hős, aki a fénynél is gyorsabb és erősebb Atlasznál, aki egy bolygót egyensúlyoz a vállán évezredek óta, de a gamer valamit benéz meghal valami alap csontváztól van némi gap? =D
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
Vicces módon Doom Eternal, hiszen a láncfűrész lőszert ad, a lángszóró armort, a glory kill / ice bomb meg HP-t. :DD Doomguy teljesen önfenntartó. :D
Oké, de baszki:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=gxhfFEYsl9A
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=O-ZHidVPOaI
Az "enhanced strength, speed and athleticism" indikálja, hogy a "lore accurate" főhős nem néz be semmit, mert a maykr-ök belekúrták az istencsináló masinába és isten lett belőle.