Valóban, ezt a csatornát kb. az első videó óta követem (a stílustól eltekintve eléggé based amiket mond amúgy), ellenben a DF-et már előtte sem. Marha nagyot zuhantak minőségben egy jó ideje, és rettentően elfogultak (nvidia pénz), na meg volt egy "kisebb" woke balhé is ugye, ezek nekem nem túl impozáns dolgok.
BTW Starcraft 2-vel tolom mostanság, és elképesztő, hogy mennyivel jobban néz ki, mint bármelyik modern UE game. Ez alatt azt értem, hogy az Art direction elképesztően fasza, és az, hogy nem tűéles a textúra mindenütt, marhára semmit nem jelent, mert összességében maga a megjelenés tűéles, egységes és marha szép. El is felejti az ember, hogy 1080p-ben is lehet valami éles a sok TAA alapú es fos felskálázók mellett. Nekem az, hogy nem fájdul meg a szemem \ fejem fél óra játék után, sokkal fontosabb, mint hogy hány ezer effekt van rákuldve egy játékra. Amúgy a BG3 is emiatt néz ki nagyon faszán, mert ugyan a tech maga nem csúcs, de az AD marha jó.
Ja, igen. Érdekes módon az SC2-ben pl. marhára eszembe se jutott egyszer sem, hogy hiányzik az RT vagy GI, merthogy akkor még tudtak a designerek és grafikusok dolgozni, értettek ahhoz amit csinálnak, így, ahogy fentebb írtam, egységes a látvány, nagyon egyben van.
Óriási kár, hogy a Blizzard ma már nem képes ilyenre.
Amúgy pl. az AC: shadows és úgy az összes "új" AC-ra meg az ellenkezője igaz: annyira generic maga az egész grafikai stilus, hogy hiába tettek már RT-t is alá, egyszerűen csak nem esik jól ránézni sem, mert ilyen totál semmilyen, generic az egész AD.
Mondjuk, nekem kissé sok az SC2, lásd hentai Kerrigant és a kakofóniáig túldizájnolt protossokat. Az első rész letisztulttabb volt, talán éppen a technológia fejletlensége miatt is.
Amúgy érdekes amit irsz, mert épp ezt allapitottam meg én is a zerg kampányban, hogy az SC 1-ben sokkal jobban olvashatóak a zerg modellek (épületek, karakterek).
Mondjuk a sáska zergling épp nagyon telitalálat, rendesen ráz a hideg tőlük amikor sok van, annyira undorítóak :D
Nekem Kerrigennel nincs bajom igazából az atvezetokben, szerintem marha menő karakter.
Asycid írta: A videót nem indítom el, mert DF, szeret 4K-ban Ue és Nvdidia shillt tolni.
Ellenben akkor nincs max TAA UE5-ben, ha az adott fejlesztő csapat komplett új render pipeline-t ír. Ez ritka, mert marha sok meló.
Ahogy sokszor beszéltük már, az UE5 láthatóan nem volt kész, amikor elkezdték használni. Azért az újabb verziók már egész más szinten mozognak. Nagyjából a legutóbbi, 5.5-ös verzióval jutott el oda, ahonnan indulni kellett volna, és ezek a most megjelent játékok valszeg még mindig jóval korábbi verzión futnak, de már ott is komoly az előrelépés.
Btw valszeg én vagyok az egyetlen ember aki nem veszi észre a TAA-t, se a screen space reflectiönt :D
Egyáltalán nem azért. Az SC2-ről és a Diablo 3-ról süt az, hogy meg akarják lovagolni a WoW sikerét, ezért WoW-szerűre huzalozták az art style-t. A SC2-höz mondjuk szerintem jobban passzol, mint a Dio 3-hoz, ami valami nevetségesen éles ellentétben áll az összes korábbi és 3-mat követő résszel is.
Az SC2-ben amit kurvára elbasztak, az a történet, de azt tényleg kurvára elbaszták, mire végeztem a LotV-dal már semmit sem tudtam komolyan venni. :D
Jaj ne, te is elkezdted nézni azt a fos Youtube-csatornát Graphics Anakin Skywalkerrel. :D
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=NxjhtkzuH9M
...És akkor az úton megjelenik 4 cigó gyerek, és kérdezik, mennyi az idő, mutasd meg a telódon - és az egész átmegy egy túlélő horrorba :3
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Valóban, ezt a csatornát kb. az első videó óta követem (a stílustól eltekintve eléggé based amiket mond amúgy), ellenben a DF-et már előtte sem. Marha nagyot zuhantak minőségben egy jó ideje, és rettentően elfogultak (nvidia pénz), na meg volt egy "kisebb" woke balhé is ugye, ezek nekem nem túl impozáns dolgok.
BTW Starcraft 2-vel tolom mostanság, és elképesztő, hogy mennyivel jobban néz ki, mint bármelyik modern UE game. Ez alatt azt értem, hogy az Art direction elképesztően fasza, és az, hogy nem tűéles a textúra mindenütt, marhára semmit nem jelent, mert összességében maga a megjelenés tűéles, egységes és marha szép. El is felejti az ember, hogy 1080p-ben is lehet valami éles a sok TAA alapú es fos felskálázók mellett. Nekem az, hogy nem fájdul meg a szemem \ fejem fél óra játék után, sokkal fontosabb, mint hogy hány ezer effekt van rákuldve egy játékra. Amúgy a BG3 is emiatt néz ki nagyon faszán, mert ugyan a tech maga nem csúcs, de az AD marha jó.
Ja, igen. Érdekes módon az SC2-ben pl. marhára eszembe se jutott egyszer sem, hogy hiányzik az RT vagy GI, merthogy akkor még tudtak a designerek és grafikusok dolgozni, értettek ahhoz amit csinálnak, így, ahogy fentebb írtam, egységes a látvány, nagyon egyben van.
Óriási kár, hogy a Blizzard ma már nem képes ilyenre.
Amúgy pl. az AC: shadows és úgy az összes "új" AC-ra meg az ellenkezője igaz: annyira generic maga az egész grafikai stilus, hogy hiába tettek már RT-t is alá, egyszerűen csak nem esik jól ránézni sem, mert ilyen totál semmilyen, generic az egész AD.
"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"
Mondjuk, nekem kissé sok az SC2, lásd hentai Kerrigant és a kakofóniáig túldizájnolt protossokat. Az első rész letisztulttabb volt, talán éppen a technológia fejletlensége miatt is.
Sors bona, nihil aliud.
Nemem tetszik, remelem az evezesi mechanikara tolnak egy mirrort, mert pont forditva kene fordulnia a csonaknak :)
xcom3 mikor jon mar?!
Parizer forever.
This
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Amúgy érdekes amit irsz, mert épp ezt allapitottam meg én is a zerg kampányban, hogy az SC 1-ben sokkal jobban olvashatóak a zerg modellek (épületek, karakterek).
Mondjuk a sáska zergling épp nagyon telitalálat, rendesen ráz a hideg tőlük amikor sok van, annyira undorítóak :D
Nekem Kerrigennel nincs bajom igazából az atvezetokben, szerintem marha menő karakter.
"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"
Ahogy sokszor beszéltük már, az UE5 láthatóan nem volt kész, amikor elkezdték használni. Azért az újabb verziók már egész más szinten mozognak. Nagyjából a legutóbbi, 5.5-ös verzióval jutott el oda, ahonnan indulni kellett volna, és ezek a most megjelent játékok valszeg még mindig jóval korábbi verzión futnak, de már ott is komoly az előrelépés.
Btw valszeg én vagyok az egyetlen ember aki nem veszi észre a TAA-t, se a screen space reflectiönt :D
Chief Exorcist