Jelenlegi hely

Elhunytak

Utolsó bejegyzés


Valójában nem is volt hajléktalan, inkább koldus, aki az egészségügyi állapota miatt nem tudott dolgozni. Volt hol laknia, de valóban ideje nagy részét kint töltötte az utcán és a lépcsőn ahol már mindnyájan jól megszoktuk, énekelgetett, mindig mosolygott és sosem kért, várt el senkitől semmit, de bárki aki adott neki, végtelenül hálás volt érte és mindig, de mindig volt kedves, pozitív szava bárkihez! Sose láttuk ittasan, s nem csinált olyan elítélendő dolgokat sem, amik miatt a legtöbb hajléktalanra rá se gondol az ember.

Borzasztó volt látni néhány cikk és poszt alatt, hogy még itt is megjelentek gyűlölködő emberek, akik olyanokkal mocskolódnak, hogy "mitől volt ez több mint bármelyik más ember?", "miért nem gyászoltok másokat, miért pont őt?", "nem volt ő senki, és semmit nem csinált" stb. Végtelenül tudom szánni az ilyen lelki szegény embert, de komolyan... mennyire lehetnek az ilyen pocskondiázók lelki szegények? Hogy még egy számukra semmit nem érő, nincstelen embertől is megvonnák a szeretetet, figyelmet, együttérzést? (Bezzeg ha sztár lenne, akkor meg az menne a róla szóló posztok alatt, mitől több ő mint egy átlag ember? Az irigység és figyelemhiány minden aspektusa ott lappang valamennyi emberben.)

Az ilyen embereknek csak magukba kellene néznie és máris rájönnének, mennyivel magasabb szinten állt Attila empátia, érzelmi szintet illetően is - ami manapság kifejezetten ritka - mint ők.

@Moken Volt rajta kívül még egy-két hajléktalan, akiket hasonlóképp szeretett Debrecen lakossága, de tényleg ritka az ilyen.

Lujó volt a beceneve, talán emlékszel: http://nol.hu/belfold/lujo-utolso-cigarettaja-1586583

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.


KMZ képe
KMZ

Csodálatos látni ahogy a csövesfikázó és az antiszociális megnyilvánul ezen a chaten.

Moken: "Ha én csöves lennék" litánia után bevédi a PÉLDÁT. Ez a JÓ csöves, megdögölhet amúgy a szarában és hányadékában, de legalább csendesen tette és nem a cipőmre okádta ki a nyomorát, szeretem!

Shay: "Arany ember, jobbá tette a napomat ahogy hálás volt, nyugodt módon enyészett a szemünk előtt " DE, a társadalom, az bezzeg bassza meg, miközben facebook chatfalról szűrök le valami lényeget.

Ezt komolyan így érzitek ti ketten hogy jelezzétek a torz együttérzésetek?

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától



KMZ írta: Shay: "Arany ember, jobbá tette a napomat ahogy hálás volt, nyugodt módon enyészett a szemünk előtt " DE, a társadalom, az bezzeg bassza meg, miközben facebook chatfalról szűrök le valami lényeget.

Az, hogy a te agyadig mindössze ennyi jutott el a mondandómból s így, az nem engem jellemez. :)

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.


KMZ képe
KMZ

Az, hogy te sajnálod valakinek a halálát hogy utána az aktuális társadalomkritikai hullámod lovagold meg az meg téged.

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától



Bocsásd meg nekem, hogy felhívom egy olyan destruktív emberi felfogásra a figyelmet, ami komoly problémákra utal és nem kímél nemet, rasszt, társadalmi pozíciót és bármilyen jellegű életkörülményt.

Nincs tolerancia, nincs együttérzés, s a többség a saját pocsék helyzete miatt gyűlöli a másikat akkor is, ha halott. Ez már korán sem az illető haláláról szól, de felteszem nem ért célt a lényeg.

Igen is kitértem és fogok is arra, hogy mekkora értéke van annak, ha az ember szeretetet, tiszteletet és odaadást sugároz a másik felé, valamint kedvességet. Attila remek példa arra (és itt nem arról van szó, hogy koldus volt, mielőtt továbbra is ezen rágódnál), hogy mekkora értéke van ezeknek, pedig nem ritka látvány sajnos hajléktalanokat, vagy koldusokat látni az utcán, az átlag ember gyakran mégis átlép felettük. Őt észrevették. Az ilyen tulajdonságokat s az ilyen tulajdonságokkal rendelkező személyeket gyakran észreveszik (nem csak látják - mert pusztán a lépcsőn üléstől téged sem fognak észrevenni, csupán látni), mert ezek olyanok, amire nagyon sokan vágynak is. Amit keresnek a világban, de olyan nehéz megtalálni. S mivel nehéz megtalálni, a legkönnyebb észrevenni.
Egy negyed pillanatig sem arról beszéltem, hogy "nekem milyen jó hogy örömet okozott pár pillanatig", hanem egy olyan emberről s annak életszemléletéről, pozitivitásáról ami példaértékű!

Te pedig most egy ilyen torz monológot vágsz ide amit a saját elmédből kapartál elő, mert ezt találtad, ennyi volt ott.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.


KMZ képe
KMZ

Nekem annyi az alap pozícióm hogy ne az legyen a második mondatod a szívhezszóló gyász után hogy etikai előadást tartasz. Az ilyen írásos megnyilvánulásoknál nekem olyan a benyomásom hogy kapóra jönnek az ilyen helyzetek hogy gyakorold magad. Mondjuk nekem is :)

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától



Mondjuk nekem is :)

Ez meg is magyarázza, te miért csak ennyit fogtál fel belőle.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.




Azt még megértem hogy Shay trollkodásának bedőlök, mert relatíve még mindig új errefelé. De hogy Mokennek minden alkalommal, ennyi év után is... Rossz nézni, srácok. :)


KMZ képe
KMZ

nem amúgy tök hiteles most mindenki szerintem, ne láss rémeket :)

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától



Igazából az van hogy belegondolni is félelmetes, hogy ezek így valódi, hús-vér emberek lehetnek, szóval azzal hitegetem magam, hogy biztos csak trollkodnak. :D


KMZ képe
KMZ

OFF:
Félelmetes, hogy valaki eszközként használja a halált egy ilyen eldugott fórumon erkölcsi fölényét önigazoló, avagy edukatív céllal. Az is félelmetes hogy ezen felbaszom magam és belemegyek most ebbe. Nincs ebben semmi trollkodás amúgy, gőzkieresztés van, az egyéni nyomor világbakiáltása egy egyedi platformon. Ezért is jó hadszíntér az RW néha :)

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától



Mi a jo budos francrol makogtok ti itt??? Milyen kivetnivalo vagy trollkodas volt abban amit en irtam? Ezen a forumon csak elmebetegek vannak most mar?



Csak "gyakorolják magukat". :D

Egyébként, ha már a "hadszíntér" szó is felmerült, szerintem jobb ha itt megállunk, mert ez a topik még mindig elhunytakról szól, és nem a Rewired közösség beteges virtuál-háborúmániájáról.
Ezeknek az ösztönöknek a kiélésére vannak létrehozott más topikok.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



KMZ írta: Csodálatos látni ahogy a csövesfikázó és az antiszociális megnyilvánul ezen a chaten.

Moken: "Ha én csöves lennék" litánia után bevédi a PÉLDÁT. Ez a JÓ csöves, megdögölhet amúgy a szarában és hányadékában, de legalább csendesen tette és nem a cipőmre okádta ki a nyomorát, szeretem!

Shay: "Arany ember, jobbá tette a napomat ahogy hálás volt, nyugodt módon enyészett a szemünk előtt " DE, a társadalom, az bezzeg bassza meg, miközben facebook chatfalról szűrök le valami lényeget.

Ezt komolyan így érzitek ti ketten hogy jelezzétek a torz együttérzésetek?

Ez simán tök komoly. Értem is, hogy miért gondolkodnak így.
Ha párhuzamot akarnék vonni, ez lenne az a szitu, amikor Elizabeth, aki eddig csak könyvekben olvasta a világot, Párizsba akarna mindenáron menni, ahol aztán kb. a második sarkon kirabolnák és többszörösen megerőszakolnák. Van egy torz világképük, és bár titokban tudják hogy torz, nem mennek ki az elefántcsonttornyukból, mert nem akarnak csalódni, és ugyan emiatt körmük szakadtáig védik is eme (helyesnek gondolt) világképüket.

Van aki számára a koldulás egy totál romantikus dolog.

A Z generációnál és a kockáknál sűrűn látom ezt. Az hogy ki mennyire ilyen, az már más kérdés. Valamilyen szinten én is ilyen vagyok. Lehet, hogy minden ember.



Lehet h a fejfajas miatt, de istenemre mondom nem ertem mirol beszeltek. Volt egy szeretetre melto figura, aki tortenetesen koldus volt. Nem tanusitott kozosseget megbotrankoztato magatartast, nem volt agressziv, kozonseges, nem volt egy ketlabon jari kozegeszsegugyi kockazat. Mi koze ennek ahhoz h bukdozerrel takaritanam el az utcarol az osszes egyuttelesre alkalmatlan sopredeket, akikben a fenti tulajdonsagok nincsenek meg?



Bocs srácok de most tényleg igaza van Mokennek. Egyébként Attila lépcsőjétől pár méterre árnyas fák alatt egy pizzéria szomszédságában van néhány pad, az azt elfoglaló hajlékony bandát szerintem mindenki rühelli már csak a szaguk miatt is, nameg az ott zajló részegeskedés miatt.

Jó lesz az.



Szerintem ez inkabb Shaynek szol nem neked. Ne vedd magadra.



Moken írta: Ezen a forumon csak elmebetegek vannak most mar?

Most már? :DDDDDDD



Moken írta: Ezen a forumon csak elmebetegek vannak most mar?

rwurl=https://hobbydb-production.s3.amazonaws.com/processed_uploads/subject_ph...

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"



Ezen a forumon csak elmebetegek vannak most mar?

rwurl=https://cdn02.dm-static.com/images/mediacatalog/hHU_4015400564324_B_P1_A...


Tno képe
Tno

A spoiler tag használatához azért lehetne egy külön értelmező topic. Bár ugye x koma hála istennek most nem szórja a mannát.

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Tegnap egy kollégám elhunyt rákban...
Mindössze 2 évvel volt idősebb nálam, a közeli barátokon és a családon kívül nem beszélt másnak betegségéről és a másfél éves küzdelméről, így mindenkit abszolút lesokkolt :(
Egy jókedvű, segítőkész és végtelenül pozitív srác hagyott itt minket.



:(

"Fight steel Die honor"

"I eat resistance for breakfast"

Mr. Conan



A hírek alapján egyébként megtalálták az Attilát elgázoló autót. Bár van az a pénz, amiért a tulajdonost már nem fogják...

@Dante Őszinte részvétem!

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Részvét! :(

"Fight steel Die honor"

"I eat resistance for breakfast"

Mr. Conan



Így van sajnos...

"Fight steel Die honor"

"I eat resistance for breakfast"

Mr. Conan


CJ képe
CJ

21 évesen.... Mert kurva jó ötlet drogot fogyasztani, egyéb fájdalomcsillapítókkal meg nyugtatókkal....
https://index.hu/kultur/zene/2019/12/08/juice_wrld_epilepszias_roham_chicago/

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



Most miért? Ezek ilyen korban tök trendik. Különben is, ha hülye az ember, mikor haljon meg?

Sok sikert legközelebb. Vagyis #RIP

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!