Jelenlegi hely

Ki milyen sorozatot látott a héten?

Utolsó bejegyzés


Gomorrah ban Nápolyi olaszt beszélnek azért nem érteni sima olasz tudással.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

A többség nagyon is szerette itt a második évadot, még Freak szerint is jobb lett az elsőnél is. A harmadik már többeknek volt csalódás.

Szerintem érdemes megnézni mindet, de nekem egyértelműen az első jött be, és utána fokozatosan egyre kevésbé érdekelt. A True Detective pedig sokkal nagyobbat zuhant (abból a harmadik évadhoz még kedvem sem volt.

Chernobyl

Megnéztem végre. Aki a jól eltalált nyomasztó hangulat miatt valóságnak képzeli, az téved, ahhoz sok benne a csúsztatás (nem mintha ilyen dokumentumfilmekben nem esne meg), a felszín alatt (?) eléggé amerikaias, de nagyon sok mindent jól be is mutat. Erős sorozat, de helyén kell kezelni, ami még mindig egy igen magas polc. Fukusimáról is megnéznék egy hasonlót.

Sors bona, nihil aliud.



True Detective annyira unalmas lett a harmadik évadjára, hogy azt konkrétan félbehagytam.



yupp, azt irtam en is asszem. asszony perfekt olaszos, de a pronto, prego, eperke, stb amit en is ertettem azon kivul tanacstalanul nezett. :D cuki volt.

"okey-dokey!"



Lou írta: Fargo első évad végignézve
bné először látta, nagyon tetszett neki, nekem újrázás volt, továbbra is nagyon jó sorozat.

Lelkesen bele is vágtunk a második évadba, hátha sikerült megismételniük a csodát, de nagy csalódás volt az első rész.

Aki látta, annak milyen volt az összbenyomása a második évadról az elsőhöz viszonyítva?

szerk: vagy mondjuk mivel úgyis függetlenek az évadok egymástól, ha esetleg azt is mondjátok, hogy a második elmarad, akkor a harmadikra ugyanez a kérdés áll

A harmadik talán egy picivel gyengébb, de még mindig bőven jó, a második évad a végére nekem kb. ugyanazt a minőséget hozta, mint az első évad, de lehet, hogy csak azért gondolom így, mert ugye az első alapozta meg a sorozatot, és attól sokkal jobbat szerintem nem nagyon lehet készíteni. Simán a Breaking Bad mellé tenném minőségben mindhárom évadot, és jövőre jön a 4.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



tompi, tudom, hogy egy szuper intelligens, jokepu kedves srac vagy olyan fizikai adottsagokkal mint hanry cavill, de ha megeccer beleszerkesztessz a hszedbe, odamegyek es egy kalapaccsal b@szom szet az ujjaidat!:D

"okey-dokey!"



aszodjal meg!:DDD

"okey-dokey!"



(Először elfelejtettem, hogy láttam a 3. évadot is, de imdb után már beugrott. Megesik az ilyesmi, hogy elsőre nem sikerül mindent leírni. (se másodikra) :D )

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



kabbe. mostantol kedvellek-nem mintha szamitana ez barmit is.:D

"okey-dokey!"



zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Gomorrah, nagyon kemény ja
és tényleg egy hullámvasút az egész.
gennarro a kirándulás után milyen lesz már.
mondjuk én az utolsó évadot nem láttam

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



az egyik legdurvabb resz nekem meg Ciro bulgariai epizodja.

mondjuk én az utolsó évadot nem láttam

erdemes, bar elegge elfogytak a foszereplok...:(

"okey-dokey!"



Aki látta, annak milyen volt az összbenyomása a második évadról az elsőhöz viszonyítva?

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=X54tZwtdB_Y


Lou képe
Lou
Donator

második részt beszenvedtük még a 2/3-áig tegnap este, aztán feladtuk.
sokat markol keveset fog esetének éreztem
sokminden történik, de semmilyen szinten nem tudok kapcsolódni a látottakhoz, annyira erőltetett és banális sokszor. vhogy a színészi játékot is kevésnek érzem, izzadságszagúnak.
ennyi alapján a közelében sincs az elsőnek stílus, kivitelezés téren, és ez sajnos pont elég, hogy itt le is lőjük a sorozatot.

"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King



bar elegge elfogytak a foszereplok

sajnos az ilyen maffiózós gyilkolós sorozatoknak ez velejárója

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Számszakilag imdb alapján átlagokban: FargoS1->9, FargoS2->9 , FargoS3->8.6. Nekem is kb. ugyanez volt a 3 évad.

Rottenen nagyságrendileg ugyan az :
- kritikusok: FS1->97%, FS2->100% ,FS3->93%
- userek: FS1->97%, FS2->95%, FS3-> 88%

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök




Megelőlegezem, hogy hasonló fos lesz mint az új Magnum.



Legion

Most ez komolyan miért jó? :( Látványos, de semmi extra.



The Dark Crystal: Age of Resistance

Még csak két részt néztünk meg, de kb az év meglepetése. Elképesztően mesés. Nemrég pótoltam az eredetit, és úgy néz ki remekül kibővítették az univerzumot.

Jó lesz az.



mi utana neztuk meg az eredetit -itt olvastam, hogy a sorozat elozmeny- mert en soha nem lattam, az asszony meg olyan reg, hogy nem emlekezett ra.

Nemrég pótoltam az eredetit

akkor mar hiaba is szolnek, hogy ne szpojlerezd le, sztem lesz meg (legalabb) egy evad.:)

"okey-dokey!"



Cobra Kai S1-2, Hatalmas! A második évad vége nagyon durván betalált!
A bunyók kicsit low budget, de a karakterek főleg a két sensei az ott van. A fejlődésük és a köztük lévő feszültség szinte kitapintható.

Ráadásul nehéz eldönteni, kinek van igaza és kinek drukkolj. A Cobra kai nem fekete és fehér, hanem Johnny szavaival, a szürke zónában van és bár strike first, strike hard, no mercy, de ha nem adaptálja az újdonságokat, akkor stuck in the cement.

Alig várom a folytatást.

rwurl=https://youtu.be/5XUPcRxqkHg

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Steam: mrstrato
Cserekulcs listám




oh no...




rwurl=https://youtu.be/cIiDY4WA0oo

Meglepődött valaki?



Mármint min? Hogy lesz negyedik évad, vagy hogy elhagyjuk Hawkinst?
Már a második évad előtt lehetett tudni, hogy 4 évadban gondolkoznak a sztorival, Hawkinst meg hát lássuk meg, mostanra eléggé kimaxolták. :)

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Netflix: Marianne

Egy nagyon jól sikerült horror-dráma néhol poénokkal. Kifejezetten félelmetes tudott lenni. Szal ajánlom műfaj kedvelőknek


Tno képe
Tno

Stranger things season 3 - You know what? Your mom called. What? Yeah. Is everything okay? Mmm, I dont think so. Its your grandmother.

Monas apó legyintett. Két kézzel is.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!