Hozzászólások
Elsődleges fülek
Igen, feltételezem nem volt szép látvány.
A kisgyerek meg élete végéig parázni fog a mozgólépcsőktől pár felelőtlen munkás miatt.
Az a három nőci megmenthette volna, ha gyorsan reagálnak, de a 2mp az nem volt elég. Legalább egyikük el tudta húzni azonnal a kisgyereket.
Órákig tartott mire kikanalazták onnan. :/
Ellene vagyok az ilyen kijelentéseknek, amiben meg most élünk, az hímsoviniszta világ. Az jobb? Nekünk férfiaknak feltétlenül, de képzeld magad a nők helyébe. Ez a könyv egyfajta görbe tükörnek is felfogható, bár én elsősorban fantasyként tekintettem rá. :)
Bazdmeg...
Nem feltétlenül feminista, hiszen két főhősünk is van, akik férfiak. :) 4 nézőpont van benne.
Kábelnet, router, de vezetékesen van bedugva.
Ezzel az emancipált feminista fantasy-vel én is teszek majd egy próbát.
Nem instant halál volt az sajnos, hanem pár másodperces élve zúzás.
Attól függően, hogy a fogaskerék kapta el, teljesen pépes lett, vagy "csak" a mozgólépcső visszafelé menő része húzza be, akkor "csak" összetöri a csontjait ott, ahol nem fér át.
http://www.ign.com/boards/threads/r-wtf-guy-gets-eaten-and-killed-by-an-escalator-gif.453583281/
Koval írta: Amitől pedig az én szememben igazán fantasy lesz, az a könyvben szereplő földmágia. Erről semmit nem mondok, akit érdekel, elolvassa.
Hú, megvettél kilóra.
Fú basszus... sosem hittem volna, hogy eljön az az idő amikor magyar fantasyt fogok olvasni, és még dicsérni is, ráadásul egy fiatal lánytól. Azt meg főleg nem gondoltam volna, hogy a könyv befejezése után még napokig azon fogok kattogni, hogy vajon én hogyan döntöttem volna a szereplők helyében. De innentől kezdve ez az előítéletem is elszállt.
Adva van egy világ, ahol a nők uralkodnak. Ők hozzák a törvényeket, ők a vezetők, ők vágják a fát, ők intézik a kereskedelmet, stb. Ennek egyetlen oka csupán az, hogy az embereket horgonyhely köti a földhöz, ahol megszületnek. Pár ezer méternyi távolságra el tudják hagyni a születési helyüket, abban a körzetben szabadon mozoghatnak, de ahogy közelednek a határ felé, remegés lesz rajtuk úrrá, hidegrázás, elered az orruk vére, végül elájulnak. Ez alól egyetlen kivétel a terhes nők és azok a férfiak, akik hajón születnek. Csak őket nem köti a béklyó.
Ez egy kőkemény világ. Itt mindenki csak a saját érdekeit nézi, mert bizony farkastörvények uralkodnak. A terhesség csak egy eszköz, a csecsemők egyszerű melléktermékek, az anyaság nem szívesen vállalt nyűg. A fiúgyermekek csakis koloncoknak jók, dolgozni a földeken vagy szolgálni a nemesek házában. A lányok viszont születésüknél fogva felsőbbrendű felnőtteknek számítanak, akiknek joga van mások vezetésére. Ebből kifolyólag egyetlen normális és egészséges szülő-gyermek kapcsolat sincs a regényben.
Ahogy nincsenek fekete vagy fehér jellemábrázolások sem, kisebb-nagyobb jellemhibákkal, itt mindenki bűnös és mindenki esendő. Zsigeri erőszak, brutalitás, nyomasztó jelenetek, ember embernek farkasa. Viszont ezek az eszközök sosem válnak öncélúvá, mert mindegyiknek célja és oka van.
Amitől pedig az én szememben igazán fantasy lesz, az a könyvben szereplő földmágia. Erről semmit nem mondok, akit érdekel, elolvassa.
Emelem a kalapom Anita előtt, amiért ezt így ebben a formában be merte vállalni. Gyakorlatilag hibátlan, 10/10.
Itt lehet beleolvasni:
http://issuu.com/gabokiado/docs/km_horgonyhely_lapozo
Ez meg a borító:
rwurl=http://3.bp.blogspot.com/-1fLp2ZpqPm8/VYvzYbyYPMI/AAAAAAAADQY/1JgLf5n6eD...
Routerre csatlakozol?
Always online van beállítva, vagy automatic dial up?
Vagy kábelnet?
teljesen realis, tuti nem vot tobb muanyaggyarto ceg kinaban aki orommel elvallalta volna nekik az extra darabok legyartasat ebben a mai gazdasagban. :D
Barki orul ha munkat hozol nekik. :D
Ott még nem tartok a játékban, viszont megelőlegezek egy olyan véleményt, hogy azt meg lehetett volna így oldani románcolás nélkül is, közeli, de nem romantikus kapcsolat révén. Amúgy kösz a spoilert, baszod. :DD
Ezzel abszolút egyetértek. Van egy világméret, ami felett inkább már csak nyűg.
A régebbi GTA-kban még szórakoztatott a random keresgélés hátsó udvarokban és háztetőkön, mivel a kisebb térképnek hála nagyobb esély volt találni valami eldugott cuccot (amikből mintha több lett volna, bár ez megint csak a kisebb térkép illúziója lehetett), de az újabbak akkora területtel operálnak és annyira realisztikusan túlméretezett és sivár és gyalogosan egymástól messze van minden, ami potenciálisan bejárható, -mászható és -úszható, hogy irreális elvárás, brutális időkút és dögletes unalom a vak kutakodás eldugott kis marhaságok után, amelyek egyébként sohasem annyira értékesek vagy érdekesek, hogy ne okozzanak végül csalódást.
Csak Office 95-öm van, az is jó lesz?
Köszi a további hasznos információkat, most már képben vagyok. :)
Azért egy Clive Barker's Undying belefért volna szerintem a top25-be, valamelyik pixeles indie gagyi helyett. :)
"Terminator 3: (...) A magyar változatban pedig kétségbeejtő félrefordítások vannak by Heltai Olga, borzalom, amit művelt ez a spiné. "
ebben van az, amikor keresi a célpontokat a tx és amikor megtalálja a "MATCH" nagyon bonyolult kifejezést sikerült úgy fordítaniuk, hogy "méret megfelelő" vagy valami hasonló baromság? :D
De ráérsz! Az ilyenben az a jó, amikor rendesen, játék közben megtalálsz valamit, majd 70 órával később térképpel a kezedben keresed, hogy hol a rákban van.
Legalább sokadik impulse, hogy egyszer csak bele kell vágnom a Stalkerekbe. ;)
az nekem is szemet szúrt, de szerintem pont ez is része volt azoknak a fatalitiknek, kb mint ahogy mileena átalakította a csontvázat 30 lábszárrá és két koponyává amikor kihányta az ellenfelét. ezzel is nagyobb a kontraszt a régi és a mostani hűdebrutál™ kivégzések között.
Amióta SSD-t és Win 8.1-et használok, másodpercek alatt bootol be a gépem. Ez tök jó, de a netre gyakran perceket kell várni. Azaz van az, egy pár másodpercig, de aztán mindig eltűnik egy időre. Egy ideig ezt megtudtam kerülni azzal, hogy alvásból ébresztve ezt nem csinálta, de most már onnan is így megy. Elvileg nem változtattam semmin, a gép ugyanolyan gyors, minden mást lehet csinálni.
Mi a fene lehet ez?
Én is tegnap tudtam le, és
Oscee írta: Collectible-öket összeszedtétek? :)
Akkor lett tele a tököm, amikor netes térkép alapján levadásztam az összes hajódarabkát, mindegyik után mentve a biztonság kedvéért, és az utolsónál kiírta, hogy 49/50-em van. Visszanéztem screenshotokat a helyszínekről, és a nyakam rá, hogy mindegyik helyen jártam, szóval nemtom, mi van, azt leszámítva, hogy most megint végig kell kutyagolnom mind az 50-et, hogy kiderüljön, melyik maradt ki (hogy hogyan maradhatott ki, az sosem fog kiderülni). Ahh. Na majd egyszer talán megint podcastelős hangulatban leszek és belevágok. Nem mintha megérné...
Off.:rwurl=https://youtu.be/9ZxOdLRihlA?t=139
:D