Hozzászólások
Elsődleges fülek
akkor kojimától már nem leszek játék sosetöbbé?
Kétlem, hogy ma 10 millióból egy Del Toro és egy Kojima tudna videojátékot fejleszteni, horror ide vagy oda. Az Evil Within költsége nagyjából 20-25 millió dollár volt ("kevesebb, mint harminc"), házon belüli motorral, "egy" valamire való névvel - Mikami -, relatív noname szinkronszínészekkel. Mikami ráadásul ugye nem feltétlenül döbben meg azon, ha nem kap gigaköltségvetést, legalábbis a RE4 kapcsán is számtalan pletyka volt arról, hogy a költségvetés nagy részét egy másik stáb és szakember égette el a RE1 klónra - kísértet és zombijárta ház, még trailer is volt belőle - aztán a maradékból kellett kihozni valamit.
Lehet ez a film első húsz perce csak. Sikeresen megbosszul mindenkit majd elmegy Californiaba narancsot termeszteni és a film további része arról szól hogy esik szerelembe egy nővel narancsszedes közben. Illetve az egyik évben kevesebb a termés egy új narancsbetegseg miatt. De dicaprio és szerelme kifejlesztik az első pernetezoszert.
Angolul beszélő amerikai romantikus vígjáték.
Egy haverom mondta, hogy nála vmi bug van: indításnál az MKX hajlamos 50 hz-re belőni a settinget, így 50 fps-sel futott nála a bench, ami MKX-nél csúnya szaggatás. Lehet, hogy nálad is ez a ludas?
50? Ugyanmá', survival horror ez, nem blockbuster. Ha lehántod róla Norman Reedust (akire egyébként költséghatékonysági szempontból kurvára nincs szükség egy ilyen játékban) meg a Fox engine-t, a helyére meg berakod xy közepesen ismert szinkronszínészt, aki kevésért is elvállalja (mondjuk pont most akarnak sztrájkolni, szóval gyorsan, Kojima! :D), de ugyanolyan jó + pl. az UE4-et, ami szintén frankó, de olcsó is és nem a Konami gennyes kezei alatt van. Ha tudnak bánni a pénzzel, akkor egy 10-esből megvan tokkal-vonóval-Yamaokával: 5-öt akármelyik kiadó szívesen belerak, még 5-öt meg bármelyik Kickstarter összeszed ilyen nevekkel.
Egyébként meg a horror eredendően olcsó egy műfaj, szóval senki sem várná el Kojimától az MGS V féle, egyébként is minden egyes alkalommal rohadtul erőltetett "magnum opus best game ever AAA" kitűzőket. "Csak" egy baromi jó játékot kéne összehozni, és én szívesen megnézném, ahogyan megpróbálják, és ha minden kötél szakad, össze lehet szedni a legprofibb pacsinkósokat Japánban, hátha "beszáll" a Konami is. :D
Hümm... hát a történetet sikerült nagyjából elmesélni ebben a két és fél percben, de azért még mindig várom.
Szenzorok fele hianyzik a Motorolakbol. Aprosag, de azert na. Z3 compactnal a kijelzo 720p ami szinten aprosag, de cserebe az is 325 font amugy es annyiert mar jo lenne ha a kijelzo felbontasa nem akkora lenne mint a 3 eves telefonome. Amugy nagyjabol rendben lenne. Azt az extra 50est hajlando vagyok benyelni a jobb kijelzoert meg a folyamatos frissitisekert. Azert hosszutavon nem hatrany az se. A z3 compact gondolom a z5 megjelenesevel lesz elfelejtve a sonynal...
ez jutott eszembe
rwurl=https://youtu.be/Q-GxdVD1674
Na ezzel én is így vagyok. Az új Tarantinó egyáltalán nem csigázott fel.
ugyanugy reccsen a gorilla glass is, par fontos kiadas egy crystal protector ra ha annyira felted..
cserebe viszont tenyleg nagyon gyors, baratnom is z3 comp tulaj a csaladban, es az o netezesi szokasai sem akasztjak meg(100+ oldal chromeban plusz az egyeb appok).
anno olvasgattam, amikor keresgéltél telefont, de már nem rémlik mik azok, amik miatt kiestek a 200-as kategóriás telefonok. felsorolod még egyszer? jócskán le vagyok maradva fejlesztések tekintetében, lehet hogy föl se tűnik, ha valami hiányzik egy típusból, mégis marhajó dolog lenne, és csak vétel után fájna.
(most 3 éves kb az Ace 2-esem, előbb-utóbb tényleg rákényszerülhetek a cserére.
az a Z3 compact pl nagyon-nagyon szimpatikusnak tűnik, abból pl mi hiányzik?
a mérettől most tekintsünk el, mert nekem még ez a 4,6" a maximum, amit el tudok viselni és telefonnak vagyok hajlandó hívni :D)
szerk: áhám, pl nincs gorilla glass. ugyan megvoltam Ace2-nél is nélküle, de ha már 100k körüli készüléket vennék, attól elvárnám, hogy kicsit biztonságosabb legyen a kijelzője
Világít, de nem kábeles, hanem a szárában aksis und a fejméretére/szemtávolságára (egymástól, lencsétől, mindentől) van gyártva, egyensúlyozva, stb.
Természetesen ki kellett mennie, hogy bemérjék a fejét :)
Gondolom ha lennének klónjai, nekik már olcsóbb lenne ;D
Mozgolódás van a Dreamfall: Chapters-t jegyző Red Thread Games háza tájékán, jön a következő chapter...
"Light came, worlds were born and the One became Three."
"Older than time. Older than memory. Old as darkness."
"We were there when the First Dream was dreamed and the stars were born and everything came apart."
"We were there in the darkness, in the time before time, before all this terrible brightness"
képek:
Nos tesztelve a dolgot egy valamit nem értek: ez a benchmark valamit nem jól csinál...nekem eddig is és most is 60 fps mindenhol, de a benchmarkban lassított felvétel és low performance-t ír. Ez most mindent maxra húzva tesztel és nem azt a beállítást amit jelenleg használok vagy mi?
Nna, kijött OverLord uccsó része. A végéből ítélve lesz 2. szezon, csak nem jelentették még be mikor. A minősége továbbra is #1, és most vadászhatok majd az OST-re is :D
Ohwait, lesz 3 OVA most ősszel hozzá...
Ééés egy hatalmas poszter az őszi animékről:
Noh végetért a sztori nekem tetszett bar sok nem volt belole illetve
Tudtam hogy egyszer eljön ez a nap is!
nrs, hvs, qlock...a fene tudja ki csinálta de látszik, hogy végre lassan elérünk a bétateszt végére:)
rwurl=http://media2.giphy.com/media/JsclfJxDPmCJy/200.gif
A fogorvosomnak van egy másfél millás szemüvege, amit külön az ő fejére gyártottak, tehát én hiszek benne!
hogy mi? :D három szeme van?
A fogorvosomnak van egy másfél millás szemüvege, amit külön az ő fejére gyártottak, tehát én hiszek benne!
SZTK-ba meg mindig elmegyek (nyócker, Auróra utca - gyerekkorom óta imádom, már az épület maga is zseniális), de mire 2 hónappal később kivizsgálnának meg lenne eredmény, már semmi bajom.
Egy kivétel volt, akkor begyulladt a vakbelem és tök kedvesek voltak, megkérdezték kocsival vagyok-e, mert akkor nem kell mentő - és megadták a kórház címét a város másik végén.
Ez volt délután négykor, este 10-kor már nem volt vakbelem. Igazuk volt, ráért. Ez mi, ha nem profizmus?
Mondjuk nem is fizetek TB-t vagy 10 éve.
Rendben, elfogadom, az elmúlt 10 évben miattam romlott a magyar egészségügy. De az Auróra 40 éve ugyan úgy néz ki! Bár most, hogy belegondolok: kb. azóta kell fizetni a parkolásért, amióta nem fizetek TB-t. Komolyan mondom, a vesémbe látnak!
Az megvan, hogy a rewired-et nem kell könyvjelzőzni, mert csak rew (lásd még wasd) és enterre már dobja is? :P
Joda, esetleg vess egy pillantást az Asus Zenfone 2-re, millió verzió van belőle, lehetőség szerint a Z3580-as procival szerelt a fincsi, de a 3560 se vészes, olcsó viszonylag és jó: http://www.gsmarena.com/asus_zenfone_2_ze551ml-6917.php
Más, Z2 tulajként tanúsítom, hogy a melegedés problémája létezik, de tényleg csak extrém esetekben jön elő a mi éghajlatunkon (Angliában meg gondolom még kevésbé). Nyaraláson kétszáz fölötti képet lőttem egy héten és egyetlenegyszer, egy strandon, tűző napon fordult elő, hogy leállítatta magát a kamera app. A Z3 gyakorlatilag ugyanez a készülék, csak az AB végződésű Snapdragon 801 helyett az AC-vel van szerelve, azaz egy leheletnyivel erősebb a SoC, de nagy eltérések nincsenek. Két nap üzemidő, alapvetően megbízható készülék, közepes szoftver supportal.
Barátnő Z3 Compact tulaj, a kijelző tényleg csak megfelelő színvonal, viszont cserébe 3 napos üzemidő + olyan szinten overkill a hardver a kijelzőfelbontáshoz, hogy azt öröm nézni, no meg elfogadható méretű a készülék.
Öcskösnek Nexus 4-e volt egyébként, a kamera hiba szoftveres és a hivatalos rom cseréjével megoldható.
Újra fröcsög, ahogy kell? ;P