Hozzászólások
Elsődleges fülek
Nem berugás célú sörfogyasztásnak a megfizethető IPA/citrakomlós/házi stb. sörök tették meg az igazán jót. Így aztán tényleg válogathat az ember kedvére. Azt sajnálom nagyon, hogy az almabor (cider) forradalom elmaradt. Summersby-vel elejét-végét is láttuk, pedig létezik ciderből akár csak 1-2 %-os, ultrafinom, 2 literes kiszerelésű, filléres manna is (csak nem itthon :D).
Egyébként meg a cigizés és a dohányfogyasztás se ugyan az. Egy jó (könnyű) pipadohány olyan íz/illat világú, amit a nemdohányzók is szívesen szaglalnak. De ott van a kretek - szegfűszeges dohány is, ami megintcsak egy más szint. Fogyasztásban meg főleg nem egy kategória fél óránként elszívni egy Hungáriát vagy napi 2 szer rátölteni pipára.
Minőséget csak a borban nem tudom hova tenni, de szinte biztos vagyok benne, hogy azért, mert már a legdrágább borok is kénezett szarok (egyszer nézzétek végig a felső soros borok cimkéit...). Igazi házihoz meg nem mindig jut hozzá az ember.
Töményet meg igyanak az egyetemisták, akik még bírják :D
Nem mintha nem érdekelne, hogy mit művel egy TN-nel a qled, de sok jóra nem számítok.:) Egyébként pedig én is annak szurkolok, hogy
a, 1 éven belül legyen hdr freesync stbstb egybegyúrva
b, minimum 5 évig még ne legyen ilyen :D
@sterner
Én már 10+nál járok, uh muszáj lesz:)
HDMI 2.1-nél régebbi csatival a 4k eleve nem tud 60 Hz fölé menni, tehát nem is érdemes vergődni vele. Plusz itt van a HDR hiánya is, ha az ember már vesz valamit, akkor tudjon mindent. :D
Nem ma fogok én se monitort cserélni, úgy látom, pedig idén lép 9. életévébe az otthoni kütyüm.
QLED-et leszámítva én is :D
De pont az a lényeg, hogy amíg az OLED felejtős, addig is egy minőségi szint javulás színben és fényerőben. De mivel ezek a monitorok csak most csordogálnak kérdés, hogy hozták e azt a minőségi javulást, mint a TV-kben. Mondjuk a lelki világomnak az lesz a legjobb, ha még jópár évig nem lesz minden egybe pakolva, mert akkor 100%-osan jól jártam a TV-vel :P.
ButWhy.gif
rwurl=https://youtu.be/ch-fed2_swY
Egyszer mindenképp el kell jutnom ide.
rwurl=https://youtu.be/a3e4b1QiSEQ
ez meg "abandon thread"-nek kíváló cucc :D
rwurl=https://i.imgur.com/WPk5TTH.gif
Tno írta: Jobb, mint a Gearhead Garage?:) (Aminek szerintem csak a demojával játszottam anno, de így is majdhogynem teljesen kielégítő volt:)
Passz, ezt is véletlenül vettem csak meg.
Jó sok benne a hejjesírtási Huba, csak pont megbeszólásra mentem be, és nem volt időm átnézni. :)
Malaal is, pedig ő aztán annyira gyenge hogy nem is létezik :)
Whealer Dealers The Game? :D
van ilyen pc összerakó game is
+1, bár a strapát annyira azért nem bírta :)
A qled-et leszámítva, tudok ilyet mutatni.
nem veletlen, hogy a nokia 6310i volt a legjobb telom, az birta a strapat :)
igen, ha tartósan lefogyna, azt mondom leplasztikáztatta, de egyik filmben kövér, aztán a másikban meg gizda, hogy aztán megint kövér lehessen.
nem hiszem, hogy ilyen zippzáras megoldással kibontja a hátáról az extra bőrt ha épp arra van szüksége.
Ittam már tévedésből alkoholmentes sört, fogyasztva azt hittem csapvíz alibiszénsavval, eltartott egy darabig, amíg leesett, hogy létezik a nedűből eretnek verzió is. Kezdőket vagy részegeket át lehet verni, engem sajnos nem. Az alkoholtartalom amúgy is befolyásolja a vízt, és magát a tudatmódosító hatást is érzed. Én egy-két sör után még élesebb is vagyok, kifejezetten szeretek úgy olvasni vagy tanulni, a nyelvem is jobban pörög, a lejtmenet később jön.
Nyilván lehet alkohol nélkül is jól szórakozni, de különbség az van.
Nekem amúgy valójában ritkán célom berúgni, de a jó sör az íze és a frissítő hatása mellett a stimulálása miatt is kellemes. A legjobb csomag a világon. A remek szomjoltó hatás ellenére én időnkétn iszom mellé alkoholmenteset, a fejfájás meglőzése végett.
Nekem inkább az bajom, ha a társaság miatt töményet is kell inni mellé. Amit szeretek és szívesen megteszek, vsak meg is érzem.
Valahol most éppen egy autószerelő mester akar összerakni egy pc-t, és a procit a tápegységben keresi, és a videókártyát a monitorban :D
brianaspirin írta: az oké, hogy lefogy.
de hogy nem lötyög rajta a bőr?
Bizonyos szintig visszahúzódik a többit meg azért el lehet intézni egy jó plasztikai sebésszel gondolom. Illetve a legnagyobb tömeg mindig a belén volt és azt most nem látni, hogy néz ki mondjuk a poló alatt.
Mindenesetre azért akárhogy is ez sem egészséges, hogy ilyen durván ingázik a kilók között.
rwurl=https://jokideo.com/wp-content/uploads/2015/05/Jonah-Hill-has-put-on-ser...
aha, az is
az uj telomat hogy is tortem ossze?
ja raesett a nuteallas kocsog
fel lehet fogni divatnak, hogy az egészséges életmód egyre inkább teret nyer a dohányzással szemben, de sztem ez nem jó megközelítés. Cigi bizonyítottan ártalmas, nem csak magadnak, hanem a környezetednek is, míg az alkohol max. magadnak (ha nem versz meg valakit vagy vezetsz ittasan). De az is jó amikor befújod magad a drága parfümmel, de 1 óra múlva semmi sem érződik belőle a dohányos haverok miatt... Vagy régen bulikból hazamenve az egész lakás, ágynemű, stb. bűzlött a cigiszagtól. Ha volt nagyon jó intézkedése a kormánynak, akkor az a nyilvános helyeken a dohányzás betiltása volt. Azt se értem, amikor nem túl jó anyagi helyzetben lévő emberek nonstop szívják a cigit és rengeteg pénzük elmegy rá. A stresszoldó funkcióját tökéletesen ki lehet váltani sporttal, vagy 5 perc csocsó a munkahelyen vagy egy tea/kávé akármi. Ráadásul szinte az összes nő akit ismerek gyűlöli, ha valaki cigizik, és a legtöbb haverom aki cigizik utálja, ha egy nő cigizik...
szerdán meg a patch?
valószínűtlennek tűnik nekem.
és most pont nincs season?
Mutass nekem másik 4K-s freesync-es qled monitort, ami a korábban már kitárgyaltan 16:9-es + sík (+az ára). De Sterner már észrevette, hogy a frissítés miatt még mindig nem az igazi.
Valóban külön-külön nem újdonság ... Szóval se írtam. De akkor a beépített TV-s hűtő se (volt) újdonság, mert létezett már TV és hűtő is 100 éve.
Jobb, mint a Gearhead Garage?:) (Aminek szerintem csak a demojával játszottam anno, de így is majdhogynem teljesen kielégítő volt:)
az oké, hogy lefogy.
de hogy nem lötyög rajta a bőr?
ha jól emlékszem Christian Bale-nek is lett valami vesebaja miután föl-le dobálta a kilókat a The Machinist és a Batman Begins, aztán meg a Fighter és a TDKR között