Hozzászólások
Elsődleges fülek
Ja, de egyébként valamennyit mindkét játék öregedett. Az elsőt valamikor tavaly vittem végig újra jó sok idő után, és mai szemmel a játék utolsó harmadában nagyon idegesített az, ahogyan a célzást megoldották: a NOLF-ban nem igazán van run & gun játékmenet, mert a crosshair és azzal együtt a fegyverek pontossága is óriásira nő, vagyis a pontos célzáshoz meg kell állnod. Ezzel alapból nem igazán lenne gond, sok más játék is csinálja ezt, de a NOLFban az ellen bizony mesterlövészi képességekkel rendelkezik, akik még futva is le tudnak szedni 100 méterről egy AK-47-essel. A játék végén lévő két bossfight olyan lehetetlen volt így, hogy lejjebb kellett venni a nehézséget, mert a végén Volkov ellen konkrétan azt a részt sem tudtam megcsinálni superspy-on, ahol 5 métert kell futni a jégen a fedezékig, egyszerűen lelőtt a fenébe. :D
A második rész már ezt sokkal jobban csinálja és fair is, de ott meg a pacing sikerült rosszabbul. A szibériai rész egyszerűen iszonyú hosszú, a lopakodás meg bár sokkal jobb, de egyszer belefutottam egy olyan AI bugba, ami miatt újra kellett kezdenem egy teljes pályarészt, és a respawnoló őrök miatt is volt egy-két idegesítő reloadom.
Ha valaha is kiadják őket újra, egy kis polír rájuk fér.
Szerk: Egyébként ilyen csacskaságok a Bloodban is vannak: azt, ahogyan a nehézségi szintek skálázódnak pl. sosem értettem. Minden másik klasszikus FPS nehézségváltásnál több ellenfelet rak a játékba, esetleg egy kicsit gyorsabbá és agresszívabbá is változtatja őket, a Bloodban viszont nemcsak több ellent kapsz, de azok erősebbek is lesznek, nőnek az életpontjaik és a sebzésük is. Well Done és Extra Crispy fokozatokon emiatt rohadtul gyengének érzed az összes fegyveredet, szemből rárontani az ellenre pedig sokszor lehetetlen, mert pillanatok alatt lelőnek. Szóval marad a masszív dinamitpattintás, de az is csak egy ideig poén, nem mellesleg pedig csak úgy lehetsz vele effektív, ha előre tudod, mi vár a következő sarkon.
A manualból aztán kiderítettem, hogy azért ilyen, mert azok a nehézségek főleg co-opra lettek tervezve:
"Extra Crispy was designed with cooperative play in mind and may therefore seem a bit too challenging to a single player. Not that we expect that to stop you."
Kár ezért, mert sok pályát poén lenne több ellenféllel játszani egyébként, de így végül is nem lehet. A BloodGDX-es srácot megkérdeztem, és gondolkodik az ilyen custom nehézségeken, de még sok víznek le kell folynia a Dunán, mielőtt implementálni lehetne. Addig is a Lightly Broiled marad a go to nehézség a játékban: egeres célzáshoz kellemes kihívás, a fegyvereid erősek, de nem lehet durván rambózni, és az ellenfelek sem nyelik a golyókat, mielőtt megmurdálnának.
Én már akkor fostam amikor elmondta hogy éjfélkor a keresztútnál kéne véglegesíteni a megállapodásunkat :-)
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=w85TbuPUcVw
És ne aggódj, a Blood and wine is zseniális. A fő szál is, de a százezer mellékküldetés pláne. Egyfajta jutalomjáték a készítőknek, ahol minden kis ötletüket kiélhették a kedvenc játékuktól búcsúzóban. Még Master Mirror is megemlíttetik egy borzongató epizódban, ha tudod hogy honnan ismered fel...
Más: miután végeztem, elolvastam a könyveket is (a Lady of the lake még hátravan). Le a kalappal, hogy ilyen nagyszerű anyaghoz ilyen tisztelettel tudtak nyúlni a játék készítői, és ilyen zseniális alternatív folytatást tudtak alkotni Geralt kalandjaihoz. A Blood and wine különösen kellemes volt a könyvek ismeretében, neki is futottam még egyszer hogy újra találkozhassak az onnan ismerős karakterekkel.
M.B. barátommal megállapítottuk, hogy a Witcher 3 + DLCk életünk legjobb játéka.
vótmá, csak akkor még Seven sisters volt a címe
The Witcher 3 - Hearts of Stone
Backlog listám (Dishonored 2 és Deus Ex MD pótlás után) következő, elmaradt darabja a két Witcher 3 DLC, amire mindenképp sort akartam keríteni a zseniális alapjáték után. Én lökött pedig még vonakodtam is ezek kipróbálásával, gondolván, hogy biztos nem érik el az alap szintjét, de oooh mekkorát tévedtem, a HoS-t letudva legalábbis ez eléggé bebizonyosodott..
Egyszerűen döbbenet, hogy a CDPR mit be nem gyűrt egy kb. 10 órásnak kiállított DLC csomagba. Fantasztikusan elmesélt történetet vezetnek végig ezidő alatt, több remekül megírt és komplex karakterrel, sőt, állítom, hogy Olgierd és a Master Mirror (de még Vlodimir is, pedig ő szinte mellékszereplő) könnyűszerrel ott van a W3 legjobb karakterei között (bár azok közül amúgy is nehéz lenne válogatni, szinte annyira quality az összes..).
És hátravan még a Blood and Wine.. Remélem hasonlóan minőségi tálalással! :)
A NOLF2 egy istentelen zseniális zsáner paródia volt kiváló irányítással és rengeteg jó mechanikai ötlettel. A pályák változatosak voltak és az egész nagyon magával ragadó volt, már az elején berántott és mindig tudták fokozni a legeslegvégéig. Nem is értem hogy tudták utána kiszarni a FEAR-t...
Kijött egy gigapatch, de infó nincs róla sehol. Most nem merem folytatni, pedig már 100 órám van benne.
De ki az a Billy? :D
Ja, egyébként a cselekmény szempontjából egyedüli valamirevaló haladás annyi, hogy konkrétan elmondtak, mi az a Blue Rose meg hogy Jeffries, Desmond és Cooper hogyan illenek a képbe.
Pont ugyanez ugrott be nekem is. Ebben a részben gyakorlatilag tényleg semmi nem történt, talán az említésre méltó a cselekményt tekintve, hogy ugye Tammyt beszervezik kék rózsás ügynöknek, illetve Dian tűnik kicsit furának. Audrey jelenete az nagyon kész lett :D. Meg sok szereplő fel lett vezetve, de hogy mi jelentőségük lesz végül a nagy ebészben ?? (Tim Roth is felbukkant pl. megint..)
A 90-es években kifejtek a Hegylakóból mindent, amit csak lehetett, a folytatások meg borzalmasra sikerültek (egyedül a sorozat volt nézhető, persze aztán filmre vitték azt is, hogy kurva szar legyen), szóval nem csoda, hogy pihentették. A Highlander franchise úgy néz ki, hogy van benne egy remek film, a többi meg kuka.
Én egyébként örülnék egy rebootnak, mert az ötletben rengeteg potenciál van (több korszakon átívelő sztorik, rengeteg kiaknázható koncepció és műfaj, egy érdekes mitológia, amit igazán jól még nem dolgoztak ki), de csak akkor, ha nem az önismétlésre és a nosztalgiára használják fel. Nagyon jó film az első rész, de azért azt a szintet lehet hozni, ha akarják, és ha ráengedsz egy adag kreatívot (és nem a Kurgan storyline-t akarod megismételni), remek dolgokat lehet belőle kifundálni.
De szóval a Pacman és társai közel sem az első "számítógépes" játékok.
Nem tudom volt-e szerencséd a megjelenés környékén a Q3-hoz, de egyszerűen az a látvány, és játékélmény akkor űberbrutál volt.
Volt, de bennem nem hagyott mély nyomot, csak kb. annyit, hogy "oké, ez egész jól néz ki, mikor csinálnak vele játékot?" A Q3-mat mindig túl puritánnak és semmitmondónak éreztem játékmenetben (a deathmatch jó volt, de tényleg csak és kizárólag az volt benne), szóval inkább az UT-nél sátoroztam le.
Ez a kép kb. jöhetne a L4D-ből is, ilyen grafikával még jelenleg is el lehetne játszani én is azt mondom.
Fú, a mostani rész annyira borzasztó volt, hogy ki kell írnom magamból. :D
Teljesen egyértelmű, hogy Lynchék direkt szórakoznak a nézőkkel, tulajdonképpen az egész epizódnak az volt a lényege, hogy nem történik semmi, meg hogy nem árulunk el semmit sem. Talán a jelenet Gordonnal és a francia nővel szemlélteti ezt a legjobban. Gordon (=David Lynch) borozgat a csajjal, mikor Albert türelmetlenül beront a szobába, és mondja, hogy küldje el a nőt, mert meg kéne beszélni néhány dolgot az üggyel kapcsolatban. Gordon szól is a nőnek, hogy menjen le a bárba... aztán egy fájdalmasan hosszú, teljesen értelmetlen jelenet következik, amiben a csaj produkálja magát: nézegeti magát a tükörben, megigazítja a sminkjét és a ruháját, flörtölget Gordonnal, feláll és baromi lassan kimegy a szobából, de persze csak azután, hogy az ajtóban állva még egy utolsó csókot küldjön feléje. Ezután Albert 30 mp alatt elmond valamit, amit már eddig is tudtunk, Gordon megjegyzi, hogy visszatérne inkább a jó kis Bourdeaux-ihoz, majd megértően a türelmetlen és ideges Albert vállára teszi a kezét, és "túl sokat idegesgedsz" nézessel elmondja, hogy néha aggódik érte. Na, pont ezt csinálja Lynch a nézővel.
Utána meg visszahoznak egy régen várt karaktert egy olyan jelenetben, ahol a párbeszédből a néző abszolút semmit sem ért a néhány résszel korábbi dineres képsorokra való visszautalást leszámítva. Itt elhangzik egy telefonbeszélgetés, amiből a lényeget nem halljuk, majd Audrey kérdően ráförmed a telefont lecsapó csávóra, hogyaszongya "Te most tényleg nem fogod elárulni, hogy mit mondott?" :DD
Ja, Dougie meg szerepelt 10 másodpercet: Sonny Jim baseballozni szeretne vele, de Dougie nem tudja, azt hogyan kell, így ahelyett, hogy elkapná a labdát, az csak fejen találja. Újabb remek metafora néző és alkotó viszonyáról. :D
Ha a "18 órás film" koncepciójánál maradunk, akkor kb. a következő résztől indulnia kéne az act 3-nak, szóval talán ez volt a vihar előtti csend, hogy legközelebb már szintet lehessen lépni, de legyen úgy, mert fuck, még egy ilyen epizódot nem fogok kibírni.
Én autót gondoltam, és a legutolsó járgány az a 'first car ever.' Nem tudom, hogy sorozatgyártották is, vagy kis szériában, a Ford-T az asszem az első szériagyártott autó. (Azaz pacman és az invaders is játékok ma is, de na...)
Igen, a NOLF2 jó játék volt, és nem kell azt hazudnunk, hogy a grafika semmit nem tett hozzá, de azért a Q3 grafikája hatalmas ugrás volt minőségben akár egy Q2-höz képest is. Nem tudom volt-e szerencséd a megjelenés környékén a Q3-hoz, de egyszerűen az a látvány, és játékélmény akkor űberbrutál volt. Kb. mint mostanság az új doom. Ilyen grafikailag meghatározó játékok részemről a legelsők után voltak még az AvP1-2, Unreal1-2, doom3, UT-k, TES Oblivion, Crysis, (Rage, bár az annyit késett, hogy már nem volt akkora eresztés, mint mikor az első videok megjelentek, de technikailag forradalmi volt) Aztán kb. it meg is állt az a mértékű grafikai fejlődés amit szinte évről-évre láttunk. Most jelenleg beállt a szint az UE4-Frostbyte-Idtech-Cryengine-Ubi enginek szintre ami kb. ugyanazt a látványt nyújtja, és inkább a 4K irányába megy a grafika konzolok esetében is, illetve ott talán a VR is lassan felfut majd, PC-n még úri huncutság a set árával meg a hardverigényével, meg a játékfelhozatallal.
Szerintem kérd el nagitól azt az összeget, amit hardverre költ egy pár hónap alatt. Hamar összejönne a 15 millió. #JK
A Közelgő Vihar kapcsán egy interjúban az írók kifejtették hogy bár könnyű lett volna, de nagyon nem lett volna jó ötlet Russt visszahozni, mert ő valszeg első felindulásában széttépné az Impériumot, aztán nekirontana a Káosznak, aztán meghalna...
Hát ez jó volt, tényleg minden résszel egyre jobb az évad
Ami zavart egy kicsit az hogy: Emilia Clark még mindig egy pocsék színésznő pedig egyre jobb szövegeket írnak neki, ahogy egyre többet szerepel ez jobban kiütközik sajnos. Kit Herrington legalább valamennyit fejlődött meg az ő karkateréhez jobban áll ez a fapofa stílus, Danynek viszont tüzesnek kéne lennie nem ilyen ledarálom a szövegemet és kész. szvsz
Gondoltam, nyár végén megajándékozom magam valami értelmetlen dologgal.
Név szerint:
Philips BDM4350UC
Szerintetek jó vétel? IPS-t tudja, HDR-t még jó ideig úgy sem lehet értelmes áron, pláne ekkorában. A 60hz nekem bőven elég, ritkán játszódom.
Azt mondják, élhető az ilyen 80 centis távolságból is, no de tényleg?
Ez a kalkulátor 87 centit ír optimumnak. érdekes.
https://stari.co/tv-monitor-viewing-distance-calculator
mindeközben
rwurl=https://youtu.be/_0NF2YP7SU8
Nem kellene. Abszolút nem, mint ahogy sok más filmet sem kellene, de mégis ez a trend. Minden szart remakelnek. Azt csodálom, hogy a hegylakó még nem került terítékre eddig...
oldszkúl ratyi fos meg régi is, fúj.
inkább az olyan minőségi súterekből jöjjön még mint a cod meg a bf
Amúgy arról már beszéltünk, hogy minek is kellene feltámasztani a Hegylakót, pláne remakelni?
mikkamakka írta: kurgannak semmikep izomfiut valasztanak, hanem valami iszonyat karizmatikus figurat. nem a bicepszetol volt baromi jo clancy brown.
Tény, hogy nem izommatyi volt.
De ilyen nagydarab, baltával faragott arcú színészt mint amilyen ő volt, nem találni ma. Legalábbis nekem nem jut eszembe egy sem.
De továbbra is Freesync monitoraim vannak, szóval ha jó lenne a kártya, és nem visít / van hozzá jó custom hűtő, akkor jobb lenne, mint a mostani 1080-am.
Igen valóban. És ez azért van mert nincs jó választás mivel klasszikus karaktereket nem lehet és NEM kell újra castingolni. Ebből kifolyólag az összes izomagy javaslat ami itt elhangzott kurva szar. Momoa tán az egyetlen aki legalább közel jár mert ő nem egy izomagy hanem egy kurva magas jó kisugárzásu fazon de rajta is lenne mit csiszolni
egy regebbi verzional feldobtak Mcleodnak Kevin Mckiddet, sztem akkor qrva jo lett volna, de mara kioregedett.
kurgannak semmikep izomfiut valasztanak, hanem valami iszonyat karizmatikus figurat. nem a bicepszetol volt baromi jo clancy brown.
Szerk.: Amúgy én meg egy highlander játékot várok, amolyan vampire the masquerade beütéssel! Tudom volt egy amit toroltek... Sajnos... :(
Pár száz év múlva a türelem már erény! :D