Hozzászólások

2018.11.23 - 21:20,p Sport HQ Autómánia ugrás a hozzászólásra

Na ma még mentem kicsit az A200-al és lenne pár megjegyzésem...

Szóval, papíron hasonló a 0-100 mint az én autómmal (320d), bár kevesebb a lóerő de kisebb a tömeg is. Ezzel együtt közel sem érződik olyan erősnek, bár lehet hogy csak amiatt hogy az embernek nincs szíve széjjel taposni a szegény 1.3-as turbót, mert borzasztó hangja van már 3-4000 körül is. Meg hát a nyomaték alig több mint a fele a kétezres dízelének.
A másik a kormányzás; egyrészt ez ilyen játék könnyű szinten szervós izé, borzasztó az egész. Másrészt meg, és ezzel most Vajknak ágyazok meg, de elsőkerék -> orrtúró alulkormányzottság, annyira elszoktam tőle a Beemerrel, hogy eleinte nem is értettem hogy mi a francért ijedek meg a kanyarodástól.

A másik, amit ma megtudtam, hogy ez a konkrét kiszerelés 12,5 misi ebből a kismerciből. Oké, félbőr ülés van benne, meg DSG váltó, meg talán a nagyobbik LCD műszerfal.
Háááát... Ennyi pénzből 3-as vagy 4-es BMW az szerintem mindenképpen jobb választás, még a kisebbik dízellel (318/418) is. Nagyobb, jobb a motor, kényelmesebb, hátulkapar, satöbbi.
Viszont mint MOL limo, asszem másfélszer annyiba kerül mint az E-up (ha sikerül fogni) meg a sima Up. Na hát az előbbinél nem sokkal jobb ;) mert sokkal rosszabb a kilátás és a luxy funkciókat városi motoszkálásban úgyse lehet kihasználni. Az utóbbinál meg sokkal jobb, mert az az automata váltó egy katasztrófa.

Ezzel együtt a vége az, hogy kurva jó hogy van itthon ilyen szolgáltatás, meg szinte tökéletes hozzá a mobilos app is, tényleg csak annak fényében jön ki hülyén hogy LA-ben meg volt Uber ami olcsóbb is meg kényelmesebb is...

2018.11.23 - 21:17,p Technika HQ PC-builder HQ ugrás a hozzászólásra

Kéne venni valami jó, csendes házat, sok 3.5" hellyel.

Ezt néztem:
https://ipon.hu/shop/termek/nzxt-h440-fekete/1304000

Nektek van valami titkos befutótok 30k körül?

2018.11.23 - 20:49,p Moziguru HQ Anime - manga ugrás a hozzászólásra

Idointervallumban a DBSuper a DBZ direkt folytatasa. A Super teljesen friss sztorival erkezik, viszont az elozoleg megtortentekre es karakterekre epit.

Viszont eleve a dragonball nem egy brutal melysegu es sztoriju sorozat, fiatal gyerekeknek celzott szol szal ha semmit nem lattal elotte dragon ball-bol es kezded a Super-tol, akkor is siman bele fogsz erteni a sztoriba, ugy van magyarazva.

2018.11.23 - 20:35,p Moziguru HQ Anime - manga ugrás a hozzászólásra

Dragon Ball Superhez kell valami tudas az elozo sorozatokbol vagy lehet csak ugy siman is nezni?
Kocsog TVben megszunt a Z a trunk vs dermeszto fight miatt, annal tovabb nem neztem :D

2018.11.23 - 19:38,p Általános csevejfarm Plíz help! (Csak úgy ömlesztve...) ugrás a hozzászólásra

Lehet érdemes lenne Zaxxot felkeresni privátban, hátha nem olvassa a topicot most. (Fogalmam sincs milyen területen dolgozik, de az biztos, hogy jog, az meg olyan, mint a hurka gondolom, hurka, hurka, mindegy' hogy véres-e vagy májas-e :D)

2018.11.23 - 19:26,p Általános csevejfarm Black Friday és egyéb hatalmas cickók ugrás a hozzászólásra

ödönke írta: és hosszútávon fárasztó.

Mondja az, aki soha nem próbálta. Mint akinek az van, ödönke maradjon a kaptafánál és csorgassa tovább arra a székre, amire soha nem fogja futni.

@Sunyi: jahogy az akció _előtt_, sry, a héten nem aludtam sokat.

2018.11.23 - 19:12,p Általános csevejfarm Black Friday és egyéb hatalmas cickók ugrás a hozzászólásra

A gamer székeket nagyon nem értem, full gagyi az egész és hosszútávon fárasztó. Ha szék akkor rendes irodai hintamechanikával meg amivel kell. Ilyenre csorog a nyálam:

https://www.alza.hu/herman-miller-aeron-b-fekete-d5344128.htm

2018.11.23 - 19:06,p Zenebona HQ Ki mit hallgat most? ugrás a hozzászólásra

uruguayi progressive death/thrash

rwurl=https://youtu.be/EQRJ7kX6Pn0

2018.11.23 - 18:25,p Mosoly HQ Rekeszizomtréning ugrás a hozzászólásra

Köszönettel: Hadolf Itler

2018.11.23 - 18:20,p Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

Update a Nocturne-t illetően:
Sikerült letesztelnem Windows 7 alatt egy másik masinán, és tökéletesen fut, bármiféle menu lag és fagyás nélkül. Még dgVoodoo sem kell neki, sem Win98 compatibility mód, minden nélkül azonnal indul. A legnagyobb ludas a Windows 10 lesz itt, úgy tűnik nagyon nem szereti se ezt se a Blair Witch-eket. Szóval ha Windows 7-en vagytok, bátran neki lehet állni.

2018.11.23 - 17:57,p Általános csevejfarm Plíz help! (Csak úgy ömlesztve...) ugrás a hozzászólásra

Szerintem erre elég a kéttanús verzió, de majd a helyi jogászok megmondják a tutit.

2018.11.23 - 17:29,p Általános csevejfarm Plíz help! (Csak úgy ömlesztve...) ugrás a hozzászólásra

Kötött e már valaki/ismer e ilyet:
Nem bejegyzett élettársi kapcsolatból szétmentünk. Annó saját lakásomba költözés után, hogy el tudjuk választani micsoda kié a felújítást én fizettem, a bútorokat/gépeket pedig ő. Megegyeztünk, hogy mindkettőnknek jobb, ha ezeket megveszem tőle + Ő fizette egy fatároló építését, én pedig azonos értékben beszálltam az autójának az árába.

Na most szóban el tudjuk ezt intézni, viszont szeretnék egy szerződést kötni vele, amiben ezeket felsoroljuk, illetve kijelentjük, hogy további követelésünk a jövőben nem állhat fenn. Mi kell ehhez? Bármilyen ügyvéd? Közjegyző? Elég tanúk előtt aláírni valamit, ami érthető magyarul?

(Nyilván még ügyvédet keresek, de jó lenne tudni egyáltalán milyen irányban kezdjek ennek utánajárni. Neten amiket találok minden korábbi vagyonszerződések felbontására irányul.)

2018.11.23 - 17:29,p Sport HQ Autómánia ugrás a hozzászólásra

Fogadok, neked is kínai van:D

2018.11.23 - 17:23,p Játékok holdudvara Xbox ugrás a hozzászólásra

Főleg hogy szinte ingyen vágják hozzád a gamepasst. TEgnapelőtt vettem egy havit 200 Ftért.
Úgyhogy megint Forzázhat az asszony :D

2018.11.23 - 17:14,p Sport HQ Autómánia ugrás a hozzászólásra

te viszont így totál látatlanban tudod meghatározni, hogy szar meg nem játszós...

A mobiltelókhoz is pont ilyen jól ért :)

2018.11.23 - 17:03,p Moziguru HQ Készülő filmek, melyek érdekelnek! ugrás a hozzászólásra

Az enyémek meg a Dragon Ballt kezdték el falni, Úgy az első sorozat 30-40. része körül járunk, de már vágják ki-kinek a gyereke, ellenfele, majd barátja később. Ki hányszor fog meghalni és kik azok az androidok stb.

Tényleg, kéne egy jó kis modern grafikás DB. Ja igen:

rwurl=https://youtu.be/OghWtTns2rQ

2018.11.23 - 16:56,p Általános csevejfarm Black Friday és egyéb hatalmas cickók ugrás a hozzászólásra

Még mindig borzasztó gagyi ez a szék design.

2018.11.23 - 16:42,p Moziguru HQ Készülő filmek, melyek érdekelnek! ugrás a hozzászólásra

ez ne legyen már mérce. az enyémek odáig vannak a Gazdátlanul Mexikóban 1-3-ért is... :D

2018.11.23 - 16:37,p Moziguru HQ Készülő filmek, melyek érdekelnek! ugrás a hozzászólásra

Pénz van benne és a mai gyerekeknek talán könnyebb is eladni. ... kockázata se nagyon van

és ez valahol kurva szomorú

blokkbászterre már régóta nem érdemes moziba járni. önismétlő langyi szarok egytől egyig, tisztelet a kivételnek. már nem rendezői, hanem produceri filmek készülnek, sztem ez jelenti az alapvető problémát. mondjuk én világéletemben folytatás, reboot és prequel ellenes voltam már gyerekként is. emlékszem, hogy húztam a számat a Vissza a jövőbe 2 nézése közben a moziban. :D

az utóbbi időben maradandó tömegfilm tán csak a Coco volt (ami viszont valódi gyöngyszem).

igen, ez a Robin Hood sokkal jobban hangzik. már csak azért is, mert az eredeti elég döcögős, inkább csak viccesnek szánt jelenetek összessége. szóval abból lehet bármi. a Serkis féle Dzsungel könyvét is várom amúgy, nem a cg minőségén fog múlni az élmény.

2018.11.23 - 16:31,p Általános csevejfarm Black Friday és egyéb hatalmas cickók ugrás a hozzászólásra

nagi írta: Ennyiért már DX Racing széket is kap az ember iponban akció nélkül, kiszállítással

Hol?

Egyébként 47-ért jó vétel volt szerintem és ingyen postázták.

2018.11.23 - 16:15,p Moziguru HQ Készülő filmek, melyek érdekelnek! ugrás a hozzászólásra

Pénz van benne és a mai gyerekeknek talán könnyebb is eladni. Egy sima mozis újrabemutatóval messze nem kaszálnának ennyit, ráadásul kockázata se nagyon van.

Ezzel együtt engem még mindig ez a CG remake érdekel a legjobban:
rwurl=https://lumiere-a.akamaihd.net/v1/images/open-uri20150422-12561-h1s9u4_9...

(nem viccnek szántam, úgy hallottam hogy tényleg készül ez is)

2018.11.23 - 16:13,p Mosoly HQ Rekeszizomtréning ugrás a hozzászólásra

Tudtam, hogy ismerős a 3., azt már olvastam amikor megtörtént :D In soviet Russia...

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!