Hozzászólások

2018.12.31 - 13:09,h Könyvmoly HQ Ki mit olvas most? ugrás a hozzászólásra

Nem most, hanem inkább idén, és a sok cuccból hármat említenék meg, amik a legmaradandóbbak voltak - ezeket bármikor, bárkinek tudnám ajánlani (na jó, a Sandford regényt az érzékenyebb lelkűeknek talán nem :)

Adrian Tchaikovsky - Az idő gyermekei

Igazi űrodisszeia, melyben a csúcsra járatott emberi technológiát felhasználva, az ember megpróbál istent játszani - bolygókat terraformálnak leszármazottaink, ahol megpróbálják elvetni az élet magvait, és egy spéci vírussal gyorsított evolúcióra késztetni majmokat, mindezt több planétán, amik között fénnyel már-már összemérhető sebességű hajókkal közlekednek, és akkor is hibernálva, hogy matuzsálem korúként szembenézhessenek később teremtményeikkel. Mindeközben szélsőséges elemek pedig azon dolgoznak, hogy az egész civilizáció bedőljön, és sikerrel veszik az akadályt mind a Földön, mind a kolóniákon és kísérleti bolygókon. És ez csak a felütés, ami ezután jön, az a lezüllött emberiség maradékának évezredes otthonkeresése, illetve a pókok meglepő civilizációjának felemelkedése.

Nagyon tetszett, hogy a pókok fejlődése a történelmük kritikus pillanatait ragadja meg úgy, hogy mindig ugyanaz a három azonos nevű (persze leszármazott) pókok a főszereplők, és gondolkodásuk, majd technológiájuk is sokszor közelíti az emberekét, ám végül kelően idegennek bizonyul ahhoz, hogy elhiggye az ember, ezek tényleg egy másik faj. Az elkeseredett utóemberek bolyongása nem ennyire érdekes, ám pont annyira feltartja az érdeklődést, hogy az elkerülhetetlen végső találkozást borongósan várja az olvasó, és az ottani fordulattal még kritikával is illesse az emberiséget.

Cixin Liu - A háromtest-probléma

Ez már pár éve kijött magyarul, sőt, idén jött a folytatás fordítása is, amit pár napon belül biztosan meg is veszek. Nehéz spoilermentesen beszélni a könyvről, mindenestre annyit elég tudni, hogy egy fényéveken átnyúló összeesküvés a témája, melynek során összefonódik a kínai kulturális forradalom idején brutális veszteségeket szenvedő asztrofizikus nő, illetve jelenkorunk egy nanotechnológusának sorsa, illetve egy rejtélyes online játék, melyben három szabálytalan időközönként felkelő és lenyugvó nap határozza meg, hogy az adott civilizáció iterációja meddig tud túlélni, és a játékos feladata, hogy valahogy megoldja ezt a problémát.

Ebben a könyvben leginkább a különféle akadályok leküzdésére kitalált ötletek fogtak meg - pl. mikor logikai kapukat építenek emberekből, és 30 millió katona segítségével megvalósítanak egy középkori számítógépet, vagy amikor egy protonból építenek számítógépet. De érdekes a kulturális forradalomba, illetve az azt követő évekbe is bepillantani, mely alapján világosan megérti az olvasó az egyik kulcs karakter motivációit. A jelenkori nanotechnológus pedig a maga nyomozása során botlik bele olyan dolgokba, melyek egy pillanatra sem lankasztják az érdeklődést az ő fejezetei iránt, dacára annak, hogy maga a karakter kissé sótlan.

John Sandford - Mezei Préda

Kedvenc krimi íróm, róla már párszor írtam itt. Azt szeretem a stílusában, hogy mikor elkapja a fonalat, akkor mintha egy akció-thriller filmet nézne az ember, és dacára annak, hogy mindig ugyanaz (Lucas Davenport) a főszereplő (illetve mostmár egy évtizede annak, hogy van egy állandó másik főszereplője a saját sorozatával, Davenport egyik beosztottja), a könyvei -1-2 kivételtől eltekintve- hozzák ugyanazt a pöpec színvonalat. Amikor pedig csúcsra járatja magát, akkor olyan könyvek születnek, mint ez.

Ebben Minnesota egyik kisvárosában akadnak egy sorozatgyilkosra, aki évtizedek óta képes titokban elkapni, összeverni, ronyggyá erőszakolni, majd egy "dögkútba" dobni az áldozatait. Mikor tökvéletlen két tini belebotlik a tömegsírba, akkor hajtóvadászat veszi kezdetét, de a gyilkos végül rendőréletet is magának követel, sőt, az egyik női rendőrt is elkapja... Nagyon kemény és emlékezetes lett a vége, de az egész könyv olvastatta magát. Két nap alatt kivégeztem anno, és végül ez a könyv lett az oka, hogy megvettem az első Kindle-ömet, amire azonnyomban meg is vettem az író két könyvét angolul, és az egyiket már ki is olvastam. Az volt életem első, angolul elolvasott könyve :)

2018.12.31 - 13:08,h Moziguru HQ Star Wars ugrás a hozzászólásra

Sajnos valóban nincs túl nagy esély rá, hogy akár egy EP3 szintű lezárást kapjunk, de hé, jön Ryan Johnson trilógiája :D

2018.12.31 - 12:36,h Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Big Trouble In Little China

Minden idők egyik legjobb filmje, amit évente legalább egyszer megnézek. Nem kell hozzá kommetárt fűzni, itt mindenki ismeri.

We are still here

Általában nem szokásom horror filmeket nézni (újakat meg pláne nem), de erről jókat írtak, szóval gondoltam, miért ne? Kár volt. A szokásos alacsony vetésű klisé horror, amin látszik a kétségbeesett igyekezett, hogy valamilyen formában a Köd nyomába érjen. Sikertelenül teszi mindezt természetesen.

Űrdongó

Végre egy rendes Transformers film, mert amit Bay művelt (az első rész kivételével) az szégyen és gyalázat. Fasza történet, szimpatikus karakterek, kis E.T. utánérzés, baromi látványos robot bunyók és túl sok (de legalább jó) 80-as évekbeli sláger. Nem tudom, hogy ez most előzmény film volt vagy reboot, de őszintén remélem, hogy az utóbbi, mert a Bay-féle vonal vakvágány.

2018.12.31 - 12:31,h Általános csevejfarm Nanemá, avagy meglepő és hihetetlen dolgok ugrás a hozzászólásra

Nekem az ilyen 4chanes őrült sztorik többsége ki szokott maradni, de ezért is jó ez a sorozat.

Egyébként:

ShowHide spoiler #
2018.12.31 - 12:30,h Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Megértem, amiket mondasz és igazat is adok.

Csak engem nem zavar ez. Szamomra ebben a sorozatban TC az "osztályvezeto" és így ezzel magyarázom hogy a többiek mosolyogva "aladolgoznak".

2018.12.31 - 12:19,h Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Sicario 2: Soldado
Jobban bejött mint az első bár egyik pillanata se ér fel az első fél órájával az első résznek. Mindenesetre ez legalább végig érdekes és a vége se megy át komédiába. Örülnék egy hasonló stílusú és nyers 3. résznek.

2018.12.31 - 12:16,h Nagybetűs játékok Quake ugrás a hozzászólásra

Ha én lennék a Bethesda, biztosan fizetnék Rogannek egy szép summát néhány streamért, tutira népszerűbb lenne a játék tőle:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=bVBDixfYuLk
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=BsxZcdxRBJU

2018.12.31 - 12:02,h Általános csevejfarm Nanemá, avagy meglepő és hihetetlen dolgok ugrás a hozzászólásra

Ah, erről már évekkel ezelőtt hallottam, eléggé híres... illetve hírhedt egy "projekt" és ember.

2018.12.31 - 11:54,h Mosoly HQ Rekeszizomtréning ugrás a hozzászólásra

psishock írta: jesus christ hogy villaval kapargatja azt a teflonos talat.

:D az észkombájn.. :D

2018.12.31 - 11:50,h Moziguru HQ Készülő filmek, melyek érdekelnek! ugrás a hozzászólásra

:D ez inkább prince of persia első rész.. Nem nézték be véletlenül! :D

2018.12.31 - 11:11,h Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Na, azért a régi HW bulik nem feltétlen voltak ugyanaz a réteg mint az említett guru táborok. :D Voltam én wow klán találkozón is annó, na az már közelebb állt. Igaz jó pár emberrel onnan azóta is tartom a kapcsolatot napi szinten, de a többség akik ott voltak azért huh... :D

Itt rángattak volna London Comic Con-ra meg EGX-re, de még ingyen se. Öreg vagyok én már ehhez.

2018.12.31 - 11:08,h Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Még az összeröffök elől is leléptél Angliába. Bár nálunk legalább minden "eh... xar", így nem vagyunk annyira kínosak, mint az amerikai* bulizósfiatalok.

*magyar

ShowHide spoiler #
2018.12.31 - 11:00,h Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Soha nem találtam vonzónak az ilyen "gamer" táborokat már gyerekként sem. Ahogy bármilyen Con meglátogatásának gondolatától is kiráz a hideg mai napig ahogy a Dreamhack-ektől is. Biztos szuper ha valaki el tudja viselni az ilyen kínos tipikus fiatal gémer tömeget.

2018.12.31 - 11:00,h Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Hogy a rohadás essen a GLS-be amelyik kotlik a tv-men. KIb@szott karácsonyi ajándékom mikor lesz már a kezemben? Nem vagyok boldog... :/ :/

2018.12.31 - 10:54,h Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

millenium trilogy (a 2009-es sved/dan filmek)

Nagyon jók!
Tény hogy az első fáj a legjobban (...mert ott szembesülsz először vele hogy mit meg képes mutatni a film), de nekem egészben tetszett mind. Főleg hogy a harmadik részben kerülnek a helyükre a dolgok, amik végig ott voltak, az első rész óta, és most tűnnek csak fel/válnak érthetővé.
Ja, és életemben nem gondoltam volna, hogy egyszer rettegni fogok egy vesedialízises haldokló öregembertől :-)

2018.12.31 - 10:54,h Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Hogy nézhessem a másik gamer pöcsét a zuhany alatt? :D

Amúgy én csak azért nem mentem, mert túl kényelmes voltam. Ha már eleve egész nap a tó partján aszalódtam, nem vágyódtam el.

2018.12.31 - 10:49,h Mosoly HQ Rekeszizomtréning ugrás a hozzászólásra

Matt Easton mester mindíg megköszöni mindenkinek, aki a filmekből eltanult pörgés-forgást próbálja bevetni fegyveres harc közben, hogy olyan kedvesen megkönnyíti az ellenfele dolgát :-) Olyan hosszú ideig védtelen forgás közben, hogy a legbénább harcos is háromszor megszúrja mire megint az a fele van felé, ami veszélyes :-) A másik amit szeret, ha az ellenfél rúgni akar. Mármost ha a fegyveredet fent tudja tartani a levegőben az ő fegyverével, akkor fasza a rúgás, de aki ilyet csinál (filmes ötletből merítve rendszerint), hogy odacsap - rúg - odacsap, annak bizony hamar rá kell jönnie, hogy a lába sokkal puhább mint a kard :-D

2018.12.31 - 10:34,h Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Guru táborban nem volt senki innen rajtam kívül?

2018.12.31 - 10:30,h Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Nekem eleve az újonnan vásárolt TDK lemezeim fele elhullott két-három használat után (és talán még alulbecsülöm), még az sem volt elég, ha mindent alapból két lemezre tettünk rá. A mintegy 20%-kal drágább Verbatim volt a megoldás.

2018.12.31 - 10:04,h Kézzelfogható játékok Szerepjátékok általában ugrás a hozzászólásra

Kösz! Be is dobtam a kjk facebook csopiba :)

2018.12.31 - 09:49,h Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

divx vs xvid: nos, az xvid az egy open-source megvalósítása volt ugyanannak a szabványnak, aminek a divx fizetős megvalósítása. Mint ahogy az x264/5 a h.264/5 szabványé. Gyakorlatban minőségben ugyanazt nyújtották, legalábbis tapasztalatom szerint. Akkoriban elég sokat foglalkoztam xviddel.

És mp4 meg mkv? :D Fenéket, avi és ogm, attól függően általában, hogy felirat beégetett volt-e, vagy softsub. Az mp4 is jelentősen később jött divatba, de akkor sem igazán. Szerintem kihagytál saccperkb egy évtizedet.

2018.12.31 - 08:46,h Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

- Szóval a legutóbbi Ragadozó film végén Ripley lett volna a podban.
- Nagyon jó ötlet, kár, hogy végül kivágtátok!

(Képzelt (?) stúdióbeszélgetés Shane Black és Rian Johnson között.)

ShowHide spoiler #Degeneratív ending

https://www.avpgalaxy.net/2018/12/29/alternate-ending-of-the-predator-was-filmed-featuring-ripley/

2018.12.31 - 08:11,h Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

kb 90 szazalekban olyan hatasa van, mint egy eloszereplos anime

Valszeg azert, mert az. ;)

2018.12.31 - 07:33,h Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

the sisters brothers

hat senkit ne tevesszen meg a trailer, kozel sem egy vicces vigjatek. nehol ugyan probal az lenni de leginkabb egy fura hangulatu drama, piszok jo szneszekkel es szineszi jatekokkal es sehonnan-sehova vezeto tortenettel. vegul is tetszett, de inkabb csalodas.

bad times at el royale

meglepetes film volt. sokkal lassabb es dramaibb, kevesbe akciodus es egyaltalan nem vicces (ugy laccik manapsag nem kepesek oszinte trailert csinalni egy filmhez, mindenhez akcio-vigjatek trailer dukal) viszont legalabb qrvajo. a szineszek remekelnek (szamomra a legnagyobb meglepetes a thor srac volt), a sztori ugyan kicsit kiszamithato itt-ott, de azert vannak fordulatok, vegig jol tartja a ritmust es a feszultseget. nagyon bejott.

millenium trilogy (a 2009-es sved/dan filmek)
the girl ...

az elso (the girl with the dragon tattoo) gyakorlatilag olyan mint egy torkon rugas. nem is remlik, hogy iden lattam-e filmet aminek ennyire eros hatasa lett volna ram.
a masik ketto is nagyon jo (igazabol egy film/sztori) melto folytatasa a karakterek tortenetenek es kelloen izgalmas is-de az elso mindent vitt nalam. baromi jo szineszek, eszeveszett hangulat, felkavaro cselekmeny es esemenyek-szuperdurva!

bleach

tok jopofa kardos/repkedos/szuperhos verekedos japan fantasy. kb 90 szazalekban olyan hatasa van, mint egy eloszereplos anime-kiveve, hogy semmilyen elborult erotikus humor nem volt benne, nyilvan mivel netflixes megbizasbol keszult.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!