Hozzászólások
Elsődleges fülek
R. Scott Bakker - Prince of Nothing (egy trilógia első kötete)
Évek óta tologatom ezt a könyvet, ajánlásra vettem, mert azt mondták, nagyon jó. Elkezdtem, de pár oldal után félreraktam, és évekig elő sem vettem. Egyrészt a nevek is kiakasztottak (Anasúrimbor Kellhus, ruler of Kûniüri, meg Nau-Cayûti, the Murswagga), meg nem is tűnt érdekesnek akkor a témája sem, ezért kb. 30-40 oldalig jutottam.
Aztán egy hete újra előkerült, és menet közben annyian ajánlották folyamatosan pl. Redditen, hogy végül nagy sóhajjal továbblapoztam. Nem bántam meg. Figyelmeztettek, hogy a fele táján leül megint az első kötet, de rágjam magam át rajta, mert megéri. Tényleg megérte, most a második kötetet olvasom már.
Nem tudok úgy beszélni róla, hogy ne lőjem le a történetet. Csak címszavakban, van benne egy máshol klisésnek számító ősi nagy gonosz, de itt valahogy nem klisés. Vannak benne karakterek, akik egyike sem hagyományos jófiú - az egyik főhős egy biszex, arrogáns seggfej mágus, a másik egy kurva, a harmadik meg egy végtelenül pökhendi és hiú, de ezzel együtt zseniális hadvezér. Van benne egy, az 1095-ös első keresztes hadjáratra hasonlító (egészen sokban) szent háború, és benne burkoltan egy kurva kemény valláskritika.
Az egész könyv nagyon súlyos olvasmány, nem akciódús sword and sorcery, hanem néha már-már filozófiai magasságokba csapó olvasmány (és ezt most jó értelemben mondom, nem olyan, mint pl. a Drizzt könyvekben lévő álbölcselkedő naplószerű monológok), ami néhol kegyetlen, néhol egészen profán, de összességében nagyon különleges.
Nem mondom azt, hogy ajánlom bárkinek, mert jó szívvel nem tudom ajánlani azoknak, akik a kikapcsolódást, a kalandot keresik egy fantasy könyvben. És ne értsetek félre, ez most kivételesen nem orrfennhordós elitizmus, imádom a sword and sorcery könyveket. De ez nem az. Lassú, körülményes, de nagyon jó könyv(ek).
-olvastam
-ha a Négyek küldöttei csakis a színtiszta igazat mondanák ebben a jelenetben, akkor ez lenne az első eset...
-ami egyetlen regényben van benne és a többiben nincs, az nem kánon (pl. a Kabal... tök jó sztori, de sehol máshol egy árva szó nincs róla csak Dan Abnett két-három írásában).
Nem feltétlenül gondolom hogy a forum incel-je rendelkezik a leg áttekintőbb képpel a magyar illetve nyugati társadalmakra. Egyébként easy, éljél úgy ahogy szerinted erkölcsös. Keress olyat magad mellé aki ugyan így gondolja. Neveljetek fel sok sikeres gyereket akik szintén így gondolják.
Lehet hogy a fizetésem több de nekem hitelem van és nem 3 ingatlanom;) (Rendszeresen adakozok vagy segítek embereknek. Nem sokat de igyekszem.)
Vengeful Spiritet gondolom olvastad. Abból elég egyértelműen kiderül, hogy a Császár, bár hatalmas erejű pszi volt, csak akkor tett isteni hatalomra szert, amikor azon a bolygón (Moloch vagy mi) meglátogatta a négy Káosz Isten kertjét. Amikor Hórusz belép, a Négy még "panaszkodik" is, hogy az apja bezzeg besurrant és tolvajként távozott.
Warp nélkül nincs élet? Biztos ez? Mi van a tiranidákkal?
gondolom erotikusabb volt az átlagnál és nem a "gagging deepthroat" volt a főmotívum :)
nekem ilyesmiről mindig ez jut eszembe
rwurl=https://youtu.be/nLvxukHTw9s
Kérdés. Vajon triggerelhet egy nő egy feministát ? (A megcslás nem számít.) Hiszen az egyébként jópofa írás szerzője Szabó Borbála..
Miért kellene egy kielégítő happy endet hazavágni bármilyen folytatással?
Nekem pont azért van szükségem egy negyedik részre, hogy az lemossa a gyalázatot, ami a harmadik film vége volt. :D
Egyébként már a Reloadedet is olyan rosszul viselte a közönség egy része, hogy a Revolutions iránti érdeklődés akkorát csökkent, hogy majdnem bukta volt.
szerintem a második reneszánsz 1-2 nagyon szervesen kapcsolódik a történethez és sok kérdésre választ ad
Na, egyébként ha lesz új film, kötelezően azzal kell kezdődnie, hogy a Second Reneissance történetét feldolgozza egy modern intró keretében.
Lemaradtam azokról. Volt valami egetverő különbség a sima poreszhez képest?
(Warp nélkül eleve élet sem lenne, ha csak a necron élőhalált annak nem vesszük :-) )
(Azt hogy a Császár a Négyektől lopta volna az erejét, nem gondolnám kánonnak.)
Nem pont a 40-es éveket kell alapul venni, hanem a hippikorszak, az újkori liberalizmus előtti világ bizonyos eszméit. Nyilván én se akarok sötét középkorba visszamenni, de úgy vélem volt sok jó dolog régen, ami a mai társadalomból egyre inkább kezd kiveszni/próbálják kiirtani. Csomó jó dolog van a mai világban is, de amit Harvy írt az sztem jogos: a nyugati társadalom egyszerűen próbálja kicsinálni saját magát...
szerk: ha jól tudom, akkor úgy 3x többet keresel nálam, ha csak a munkaviszonyból származó jövedelmet nézzük...
A vicc az, hogy van nőknek, nők által készült pornó... tumlbr volt effektíve a gyűjtőhelyük, amíg le nem kapcsolták a 18+-os részét.
Mielőtt itt mindenki magához nyúl, hogy zomg, warp hatás miatt van Sanguiniusnak szárnya. A Császár alapvetően úgy nyerte el szinte isteni hatalmát - nem mintha előtte gyengye lett volna - , hogy lenyúlt a négy Káosz Istentől egy rohadás nagy adag erőt. És mivel pszi, eleve a warpból meríti az erejét.
A másik, és erre is számos utalás van a könyvekben, a Primarch projekt keretében nem csak fizikailag építette fel 20 fiát. A lelkeik szépen tuningolva vannak, mintha egy démonherceg egy genetikai szupertestbe lenne ültetve. Szóval az, hogy warp hatás miatt nőtt ki Sanguinius szárnya, nagyjából semmi extra. Magnus pszi képessége honnan van? Corax "láthatatlansága" honnan ered? Mindegyik Primarchnak van valamennyi pszichikus képessége, csak nem mindegyik látványos vagy egyértelmű.
úgya!
én mindig kétféleképpen tekintek a mátrixra.
egyszer úgy, hogy csak az első rész van és az úgy önmagában egy kerek (féligmeddig lezáratlan) történet
másszor meg trilógiaként, az animatrixot is közbeékelve. szerintem a második reneszánsz 1-2 nagyon szervesen kapcsolódik a történethez és sok kérdésre választ ad, míg a "last flight of osiris" és az önmagát felszabadító fiú története "csak" kedves kis easter eggként köszönnek vissza a filmekben. de pl szeretem a futóversenyes epizódot is ami egy elszigetelt sztori mégis a mátrix világában játszódik.
a matrix játéknak is volt történeti adaléka, de azzal nem foglalkozok/foglalkoztam
A legrettenettesebb az egészben hogy gyakorlatilag egy takarítónő kell a "cikk" szerint.
"A bortó' még csak bolondokat gondol az ember, de a pálinkátó' meg is csinálja..."
Jo hat ha lezarasrol beszelunk akkor vegulis ugy ahogy pontot tettek a vegere ebben igazad van. Leginkabb a "kielegito" jelzovel nem ertenek egyet, de ez valoszinu izles kerdese. Nekem az egesz vegjatek nagyon izzadsag szagu volt teletomve olyan belemagyarazasokkal hogy a hajam egnek allt. Anno nagyon utaltam a 3. reszt emiatt, mostanra mar megbekeltem vele es el tudom fogadni, hogy szerintuk igy kellett lezarni, de attol meg kielegitonek semmikepp nem hivnam.
Igazából a Matrix történetét az első résszel kellett volna lezárni, mert azért lássuk be, a folytatások csak Monica Bellucci isteni dudái miatt maradtak fent az emlékezet rostáján.
rwurl=https://i.pinimg.com/originals/f2/4c/b8/f24cb8618f149b878bfc526da8f23883...
Miért nem? Meghalt akinek meg kellett, túlélte akinek túl kellett, béke köttetett és hihető úton és indokkal érték el. Ha most jön egy folytatás, ami újra generálja a konfliktust, akkor azt érik el vele, hogy Neoék áldozata (és úgy az egész történetük) hiába való volt, jelentéktelenné válik. Millió erőltetett folytatás gyalázta így meg az egyébként kereken befejezett korábbi sztorit. Sose sült még ki semmi jó ebből. Nekem pl. a Terminátor 2 után is szentségtörés, hogy születtek még folytatások. Az ott, ahogy Schwarzi beolvasztotta magát véget kellett volna, hogy érjen örökre.
Nem hiszem hogy feltétlenül a 40es évekből kéne példát vennünk erkölcsöségből. Akár hogy is érzed minden létező felmérés statisztika amit akarsz azt mutatja hogy jobb most mint régen volt.
Tényleg kíváncsi vagyok egyébként mi olyan rettenetes Budapest utcáin? Milyen viselkedéssel van igazán bajod. A részeg fiatalok akik kiesnek a 4-es 6-os sorozobol? Biztos ők is szívesen kolaznanak az ügyvéd haverjaiddal, de nekik 17 évesen ez nem adatik meg. De hogy régen megloptak a borászt a fiatalok majd bekurtak a kukoricásban az is biztos.
Hajléktalanok? Le kéne őket lőni vagy mi a fasz? Tudom te örültél a törvénynek is mert hát minek foglalkozni esetleg látni másokat akik nyomorultabb életük van. Jól kereső úriember vagy. Szerintem szívesen fogadna egy csomó szervezet bármilyen nagy milliós felajánlást hogy megoldja a lakhatását pár embernek.
Szóval kivel pontosan van gond Budapesten akik régen bezzeg erkölcsösebb életet éltek. Mr. Escort.
egy kielégítő happy endet
Ezen most azert jot mosolyogtam. Ha az elso reszrol beszelsz akkor maximalisan egyetertek, de a trilogiarol akkor nagyon nem. A Revolutions szvsz minden volt csak kielegito happy end nem.
Millió dolgot rosszul/rosszabbul csináltak régen, mint most (pl. balkezesek átszoktatása, boszorkányüldözés, állatokkal szembeni bánásmód, stb.), de mégis voltak bizonyos elvek, erkölcsi szabályok és hasonlók, amik jelentettek valamit, és ami irányt mutatott a társadalom számára. Mai szabadelvűség botrányos, ez az elv nélküliség, önzőség, egoizmus, individualizmus szörnyeket teremt. Elég végigmenni Pesten vagy bármely nyugati város utcáin és körbe nézni milyen emberek mászkálnak ott. Szaud-Arábiában ezeket ránézésre halálra ítélnék, ha egyáltalán eljutnának a bíróságig... És persze nem értek egyet a nők elnyomásával, ami az muszlim országokban történik, de ott még igenis vannak elvek, van társadalmi iránytű. Ez itt nálunk kiveszett.
Egy az egyben ugyanannak néz ki mint a film. A Wellington Paranormal is egy langyos húgy volt sajna, kár.
Mondjuk ifj.Reynholmot birom, fasza gyerek :)
Mátrixhoz nem szabad nyúlni, meg volt a szivárvány, le van zárva. Miért kellene egy kielégítő happy endet hazavágni bármilyen folytatással? Sose lehet már jó egy ilyen történet, mert elrontja alapból az előzőt.
Tényleg! Mondjuk az egy ilyen nagyon noiros side story, ami egy rövidfilmhez elmegy, de egy "offisöl Mátrix folytatásban" nagyon furán venné ki magát.
:-D Norm egy arc.