Hozzászólások
Elsődleges fülek
jackson félig-meddig az apja emlékére készítette el a filmet, és igen egyoldalúan mutatta be saját "szemszögből" a háborút. nagyrészt a BBC archívumából.
nekem tetszett.
Miért szarnák le? Tegnap mondta KingRichard, hogy rakat cheatert bannoltak.
Én ugyan így vagyok azokkal akik 3-4 másodperc alatt kirakják a rubik kockát. Látom, hogy megcsinálja de nem akarom elhinni.
Nézem a játékát jó párszor és elég sokat hibázik wingmannel pl. Van, hogy kb egy egész tárral mellélő.
Na mind1 nem védeni akarom de én nem látok semmi olyan kirívó dolgot ami miatt "annyira egyértelmű" lenne. Én inkább hajlok afelé, hogy ennyire jó játékos.
Ráadásul párszor mintha direkt még rá is tettek volna pár lapáttal. 6-8 fickó meg-megállva szalad a vonalaik felé, de egyiken sem látni, hogy különösebb nagy veszély lenne. Viszont folyamatosan adják alá a háború hangot és a háttérben meg oda vannak rajzolva a robbanások, de ilyen rocketjumpnál gagyibb effektekkel, mint amit a jobb telefon applikációk is tudnak, füst meg robbanások.
Vagy amikor van egy valóban hatalmas robbanás, felszáll a homok az égbe és egy részén látni, hogy az már nem az igazi, vagy megváltozott a minősége a felvételnek. Mintha nagyobbra "húzták" volna utólag.
Valszeg leszarják, nem tudom. Ne tőlem kérdezd. :D Én csak az láttam hogy 1v1-ben még én is jobban lövök nála amikor meg nagyon kell akkor hirtelen varázsütésre 99% accuracyval elpusztít akár 4 embert is. Ahogy Moken is említette régebben, a semmiből jött és toronymagasan a legjobbnak tűnő játékos mióta kinn van az Apex közel hibátlan célzással amikor épp nagyon kell. Persze hiszek én a mesékben is, csak így most nem montázsban látva egy meccsét minden bénázással együtt egyszerűen nem hiszem el, hogy nem csal.
Ha ennyire egyértelmű akkor nem gondolod, hogy már rég bannolták volna a francba?
Alapvetően itt megint csak tecnikai brillírozás volt, a tartalom meg nagyon egyoldalú és spórolós. Teljesen egyetértek (tartalom szempontjából egy túlmagasztalt dokufilm).
Ezek még talán elférnek ebben a topikban:
rwurl=https://soundcloud.com/oscillian/companyofrobots
rwurl=https://soundcloud.com/nervous_testpilot/isolation-wip
Egész jó volt a Joe féle pestimrei játék.
Nem volt egy hangos anyázás sem, mindenki megadta a találataimat, pedig egy full pontatnal, alap SVU-val mentem ki. Mondjuk csak 13 embert találtam el, de azok mind megadták.
Viszont az ellenfeleket a játék első órájában szinte már benyomtuk a pálya végére, a 2. óra végére kiszorultak teljesen a VÁPjukra.
They shall not grow old
Még mindig nem értem miért készítették ezt el.
A másfélórás cuccból utószínezett felvétel csak kb. max. 1 óra. A többi állóképek, vagy fekete fehér videófelvételek. Ráadásul rengeteget ismételnek benne, vagy van egy rövid felvétel, amin külön külön más részeire zoomolva megy a műsor, miközben egy öreg veterán elmond valamit.
Ja igen, az egész egy nagyon gyorsan váltakozó, kusza, összefüggő történetet nélkülöző, visszaemlékezések sora. Elmondja kb. 10 öreg, hogy milyen lelkesek voltak, amikor beléptek és mit gondoltak a háborúról. Majd a kiképzés, a korai csaták, az ellenféllel való viszony, a betegségek, patkányok, eső. Majd a mészárszék és a gyilkolás és a háború vége.
Kizárólag brit visszaemlékezések vannak benne, a felvételeken nem is nagyon látszódik a briteken kívül más, max. néha német hadifoglyok, de szinte 0 francia-kanadai-amerikai csapat.
Egy sima doku channeles doksifilm, felesleges volt bárkinek is moziban megtekinteni. A letöltést is éppen hogy csak...
A cimborám legújabb prog metál bandája a Nís névre hallgat. Itt az első nagyközönség elé tárt számuk, aminek a témája az Ikarosz-féle kérdéskör.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=pch6170f3Hs
Most végignéztem élőben egy játékát dizzy-nek 20 killel. Aki szerint nem használ semmit az nem tudom mit néz, de ... :D Konkrétan lehet látni mikor céloz magától és mikor nem. Annyira inkonzisztens a célzása, hogy az már kb nevetséges. 1v1-ben Hemlok-kal alig találja el az ellenfelét, de mikor 1v3-4 van akkor konkrétan minden lövése talál és hihetetlen precízen ugrál az ellenfelek között. Ugyanez Peackeaperrel. A végén már konkrétan röhögtem rajta mennyire egyértelmű. Kíváncsi leszek meddig ugrálják még körül vagy mikor bukik le.
Aquaman
Amber Heard -> 10/10 kár, hogy tuti pszichopata a csaj.
Reméltem, hogy ha más nem, akkor lesznek benne jó poénok (JL-ben legalább az meg volt) .... hát még az se volt.
Hoppá! Működik FF-ben red screen nélkül, sőt most már httpsesek vagyunk!
Tomb Raider (2013)
Kellemes élmény volt. Bejött a gameplay, király a történet, látványosak, hangulatosak és level edit szempontjából is jók a helyszínek. Eléggé játszatta magát. A tombok lehettek volna többszobásak, kicsit összetettebbek, a lesodródsz-és-ha-rosszul-manőverezel-akkor-torkon-szúr-egy-kétméteres-tüske jellegű jeleneteket pedig ki lehetett volna hagyni.
Kb. 15 órába telt a végére érni, közben azért elég sokat gyűjtögettem is, így 94%-os lett a vége. Nem voltak prekoncepcióim erről a rebootról, de bejött, úgyhogy így már érdekel a folytatás, amivel szemben azért most már lesznek elvárásaim is. Néhány év és talán eljutok oda is. :)
Nekem most megint nem csinálja, de lehet hogy csak beragadt a cache :D
Köszi!!!
rwurl=https://media.giphy.com/media/K55exy0toWjQc/giphy.gif
Most hogy mondod, Originsből is Gold edition-öm van, tényleg nincs GotY. Biztos vagyok benne, hogy megéri, ha tényleg jobb az Originnél, mivel nekem már az is megért ennyit, bőven. Csak igyekszem leszokni a "megveszem a játékot és hónapokig figyel a virtuális polcom, még véletlenül megtalálom" szokásomról.
Nem lesz GotY verzió. Gold Edition már pár rész óta ami fixen tartalmazza a Season Pass-t és ennyi. Jelenleg ez a kiadás olcsóbb is mint a sima úgyhogy mostani árazás szerint egyértelműen jobban megéri. A második dlc is gondolom ugyanez a 10-15 órás dolog lesz. Amikor odajutsz majd meglátod megéri-e az árkülönbséget az a plusz ~30 óra kontent amit kapsz vele. Mondjuk nem tudom, szerintem már most is megér ez a 90-100 órás csomag 40 eurot, de mindenki más ugyebár.
Köszi! Valamiért azt hittem, hogy már a második DLC jött ki. Valószínűleg megvárom belőle a GOTY verziót vagy a második DLC-t, legalább kiderül addigra, érdemes-e költeni rá? Meg úgyse lenne most időm belemélyedni.
A srác aki sisak nélkül heggeszt úgy, hogy folyton becsukja a szemét :-D
Nem hiszem el! :D
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=0h_cqTCT5g0
Egyelőre csak az első DLC jelent meg teljesen, a második nem tudom mikor fog jönni. Gondolom az is szét lesz bontva három részre mint ez úgyhogy leghamarabb ősz környékén lesz befejezve. GOTY nincs belőle, de a Gold Edition-ben benne van a Season Pass a 2 dlc-vel úgyhogy szerintem inkább azt érdemes, most 50%-os akció is van rá uplayen. (plusz 20% még azon felül ha van 100 uplay pontod) szóval ilyen 40 euro környékére le lehet vinni az árát. Most van benne 94 órám amiből ~80 volt az alap játék megjelenéskor. Szerintem megéri. Ha nem sürget semmi akkor szerintem várd ki a második dlc-t is. Addigra biztos még olcsóbb is lesz.
Engem érdekel, úgyis fent van az "egyszer biztos megveszem, mert érdekel" listán. Persze előtte még befejezném az Origins DLC-it. Szóval jöhet a tapasztalat, hogy mit érdemes vennem. Elég az alapjátékot vagy egy GOTY-t majd, mert megéri a season pass?
úgy látszik elhagyhattuk a karantént.
köszi az infót
visszakaccsoltam a biztonságos böngészést.
nélküle mintha meztelen lettem volna :P