Hozzászólások
Elsődleges fülek
Értelek, de tippre azért a bővített kiadás nem hozta be a világ pénzét emiatt, gyanítom hogy aki megvette volna az nem kizárólag Szarumán jelenetéért vette meg :)
Jackson magyarázata számomra azért fogadható el, mert egyrészt van benne logika, másrészt pedig tisztán látható, hogy a film jól működött enélkül a jelenet nélkül is.
Mert ott meg tönkrebaszta volna a klimaxot, hogy a győztes csata végén még átvonulnak Vasudvarba és 10 percet dumálnak Szarumánnal :D
Jackson egyébként nagyon jól kifejtette, hogy egy trilógiában a középső film az szinte mindig áldozat valamilyen formában, mert valójában se eleje se vége, és leginkább az első és a harmadik film javára kell kvázi döntéseket hozni sokszor.
Ezzel együtt jó befejezést csinált a második végére azzal hogy a három sztoriszálat összevágta Samu narrációjára. Szerintem megérthető, hogy ezután már nem tette be a Szarumános jelenetet.
Mondjuk az én szememben fontosabb momentum az övé, mint a végén halálosan elnyújtott "háromszor vége, de mégse" a filmnek. Elmondhatom, hogy a film eleje (kihagyott Saruman) meg vége (hányszor sötétítjük el a képet) egy nagy trollkodás.
Az indoklás alapján, akkor meg a 2. rész végére kellett volna minimum berakni az öreget, ami annak ad egy kompakt lezárást. A kihagyása így is - úgy is faceplam volt, de Peter indoklás meg kamu szagú. Egyértelműen arra ment ki a játék, hogy vedd meg újra a filmet.
A Matrix 3. részében egyszer csak nincs Smith ügynök, mert minek... majd az extendedben.
Star Wars 3. részében egyszer csak nincs Doku, mert minek... majd az extendedben.
Meghökkentően kurva rég volt :O
Miért nem ölte akkor meg a második végén? :)
Olyan tucat plasztik-baba feje van. Mutatós, de nincs, ami innen megfogjon benne. Nem tudom, hogy mi emelné ezzel a korábbi fölé.
Veralafutas írta: Mondjuk Saruman halála az szándékosan (trollkodósan) ki lett hagyva, hogy legyen indok a bővitett megvételére. Ezt Lee említette egy interjú során, mikor rákérdezett Jacksonnál, hogy WTF, hisz az egy esszenciális rész, még a könyvben is, hogy mi történik Gandalf nagy ellenlábasával, az egyik legnagyobb szarkeverővel, Sauron mellett.
Lee akkor halálosan meg volt sértődve Jacksonra, mert így kimaradt az utolsó filmből, így inkább haragból beszélt. Aztán később kibékültek.
De Jackson teljesen érthető magyarázatot adott: egyszerűen történetmesélés szempontjából nem adta ki, hogy a második film főgonoszát a harmadik rész elején öljék meg. További probléma volt, hogy az egyébként is nagyon hosszú harmadik rész nem kanyarodott volna rá elég gyorsan arra, ami ténylegesen a harmadik rész története, ha előtte még kvázi be kell fejezniük a második részt.
Itt egy elég nagy áldozatot kellett hoznia Jacksonnak, nyilván sokat rágta is a körmét, főleg mert egyébként Lee hatalmas tisztelője, de szerintem a mozis verzió flow-ját tekintve jól döntött, a bővítettben meg úgyis megkaptuk, ráadásul ahogy Harvy említette, Szarumán sztorijának a vége így is meg úgy is teljesen más, mint a könyvben.
Ja, és Watchmen.
Igen, az a másik kedvencem :)
Kígyóharapást szőrével!
Legjobb képregény adaptáció ever
+1
Na persze, nem mintha vitatná ezt bárki is...
Ja, és Watchmen.
Ez nagyon kemény. Néhány itt elhangzott dologról próbáltam most kérdezni villamosmérnök ismerősömet, hogy jobban megértsem, de egyelőre nem vagyok előrébb, mert ez volt a válasz:
"Hagyjal mar eppen csak atmentem energetikabol
Villanyvezetekre ranezve tudni kellett, hogy hany kV halozat meg ilyen perverziok"
:D
legend say she is still running...
Muahahahhaa XDDDD
Megint megy majd akkor "mindenki" nekróval, ami tök jó kotikknak, mert az úgyis plusz pénzbe kerül :DD
Még a végén tudjukkinek lesz igaza, és tényleg csak PTR-en érdemes játszani :(
Megnéztem ezt a folower upgradet is, hát langyos lábvíznek tűnik, szóval ez most sem nyert.
Hát akkor már inkább ő:
https://24.hu/sport/2021/03/23/tenisz-novak-djokovic-elcsabitas-zsarolas/
Részvét, és sajnos ez a felelős döntés... legutóbbi nagyszülő temetésén sem voltam, mert épp valami szart elkaptam, és nem lett volna túl jó ötlet az összesereglett öregeket olyan szeretetcsomaggal (is) megdobni. Tomboló covid járvánnyal meg...
Na jah. Ezért is volt fájdalmas látni a folytatást.
Az első film ellenben tényleg egy kincs.
Say no more fam!
rwurl=https://64.media.tumblr.com/d9c7977229617337522cdf90c8e0e0ce/f329508183d...
A távolság néha áldás, de ilyen helyzetekben inkább átok. Legalább szép kort megélt, ha ez tud némileg vigasztalni, persze kérdés, hogy az utóbbi éveket milyen állapotban tudta tölteni.
szombaton voltunk Zemplénben terepfutni, az egyik avaros részen társam rálépett egy vastagabb faágra én meg mögötte éreztem, hogy valami rohadtul beleállt a sípcsontomba. Mivel nagy volt a tempó meg már fáradt voltam, letudtam annyival, hogy valszeg ahogy az ág felemelkedett a rálépéstől biztos belevertem, bár ahhoz elég hülyén kellett volna eltalálni. Barátnőm ott értetlenkedett, hogy mire szisszentem így fel. Erre most fürdés közben nézzük, hogy ott egy szép szabályos kígyómarás nyoma a lábamon :DDD Zemplén ugye tele van keresztesviperákkal, akik most márciusban kezdenek éledezni. Még szerencse, hogy valszeg szárazharapás volt, mert pulzusom egekben volt, és még futottam utána nyugodtan 6-7 km-t :D
Alapvetően nem akkora nagy újdonság ez, hiszen anno a PlayStation 3 bemutató egyik demója is tudott ilyesmit. A fenti AI demoban viszont az a lényeg, hogy a hiányzó részeket cseréli az "eredetire" vissza.
Hogyne! Volt pár szívatós köztük.
Végignyomkodom a következőt is, meg az az utánit is.
Ja, hogy volt egy quiz gatekeeper is?! Amikor én néztem már out of stock volt.... szerintem kövesd őket hátha összejön hisz mondtak hogy lesz meg stock.
asszonnyal se megy mar ennyi, aze csak 47 vagyok :)
de lehet ez kifacsarna annyira. de akko' sem erdekel.
Jók voltak nagyon a kérdések. És ez a kezdeményezés is fasza ötlet volt tőlük. Sannos nem jött össze a 3080 (homokórázik a végén elég régóta a 'Please wait while we are validating your quiz' felirat). Na, majd jövő Februárban, emberi áron.:(
Persze, senki se gondolta hogy 100 kártya nem fog elfogyni 5 perc alatt :D
Valaki végignyomkodta a kvízt?
Pedig ezzel lehet, a napi 5 is megvolna.
Már igen régen láttam, de ja, erről lehet szó. Mindezt a megszenvedést elég jól megtapasztaltam a könyvem második kötete kapcsán.