Hozzászólások
Elsődleges fülek
Ha a föcím utáni részeket kivágnák, az valóban sokat javítana az összképen.
Ha már egy Carriernek önvédelem miatt kell felbocsátania gépeket, akkor annak a hajónak kb. "lőttek". Úgy értem, "biztos" a találat így vagy úgy (pontosabban egy célvető már becélozta), valahonnan (rakéta/torpedó/ágyú) - az elsüllyedés már persze nem, az az adott sérüléstől/mellélővéstől függ.
Pontosan. Egy flotta több száz kilométerről csapást tud mérni repülők nélkül is, ha a repülőket fel kell küldeni önvédelemből ott már nagy a baj.
Volt a kezemben olyan PC (XT!) amit 1.2 millióért vett a BME és ezen még csak 256K ram volt, így volt benne egy mocskos drága bővítő kártya, így volt meg az 1MB. Láttam olyan céges C64-et amit 180.000-ért vettek meg és az árban még a magnó SE volt benne, akkor, amikor a fizetések ilyen 1500-2000 forint körűl voltak. Nekem anno legnagyobb kiadásom a 60.800 forintért vett Radeon 8500 volt.
*DOOM 3 klónok
fixed
Olyan lassú, hogy majdnem elaludtam.
Meg is van akkor, hogy honnan az ellenszenv. Goldie Hawn-t sosem birtam elviselni.
Kontextusba ehhez hozzájön az is hogy aki nem mediánbért keresett 10 éve az most sem medián bért keres, medián bér reálértéken többet ért akkor mint most: https://merce.hu/2020/02/19/de-hat-miert-nem-erzik-az-emberek-hogy-jobba...
Sőt, mikor anno szerencsés volt az ember, mert a szomszédja járt ki Bécsbe dobozos Fanta-ért és tudott hazahozni C64-et és később Amiga500-at, 600-at, na az akkori Pc árak még viccesebbek voltak a kirakatokban. Mondjuk akkoriban nem tudom, ki volt az a hülye aki azt a szart akarta volna venni, de rohadt drágák voltak.
Nálam Voodoo 2 release körül lett voodoo 1 az MMX166os képbe, meg nem mondom mennyi volt, de nem volt vészes akkor már és tök jól kihúzott voodoo 3ig. Havernál volt GeForce 256 release után nem sokkal, hát bokánkat lepisáltuk milyen volt, az árán is. :D Nem mondta senki, hogy nem léteztek drága kártyák, nem tudom miért kell kifordítani az egészet erre. Egyszerűen arról van szó, hogy régen a középkategória otthon 60k között mozgott amiért tudtál venni mittomén 8800gt-t, vagy 560ti-t annó. Most ugyanez a kategória a duplájába kerül. Mi volt most annyiért a közelmúltban? 1050 meg 1650 talán? :D Ezek a kártyák meg hozzák a "középkategóriás" 1060 6GB teljesítményének a felét? Hát vicc az egész piac.
rwurl=https://youtu.be/nM5zdmP1x-A
Jönnek megint a DOOM klónok!
"A voodoo1 és a voodoo2, meg az MMX és Pentium2* rohadt drága volt. Nekem nem is volt soha, és a környezetembe se."
Na igen. A Voodoo1 itthoni első árai ilyen 72-80.000+Áfa volt, erre sokan azért nem emlékeznek, mert már a Voodoo2 éra végén vettek ilyet sokkal kevesebbért. A TNT2 Ultra is 70.000 fölött volt anno, ez azért érdekes, mert volt egy rövid idő, mikor lehetett kapni még a GeForce 1 (108-120.000!) és a GeForce 2 (180-220.000!) kártyákkal, ezért szoktam csodálkozni, hogy van aki szerint régen nem voltak drága kártyák.
Persze ott van mellette, hogy pl. a Radeon 9500 OEM kemény 35.000 körűl volt, vagy ott volt a híres GF6600 GT jó áron, a HD4850, vagy a GTX650, 660 kártyák, na most ettől vagyunk mocskos messze.
*Ott voltam anno az Atlantis boltban a Keleti PU. mellett, mikor eladták az egyik első komplett "gamer" gépet egy random(!) beső manusnak. Ott sírtam csendben a sarokban mikor sorolták az összetevőket és azok árait. MMX200 proci, nem is tudom mennyi volt, 180e? :D
És akkor az ember meglátta a Voodoo demót. Ezért vett bele Voodoo-t is. Meg 128MB ramot, az akkor olyan volt, mint ha most 512GB-ot tennél a gépbe ...
És itt megint bejön a klasszikus haditechnika, kár, hogy nincs egy Cifu itt.
Ha már egy Carriernek önvédelem miatt kell felbocsátania gépeket, akkor annak a hajónak kb. "lőttek". Úgy értem, "biztos" a találat így vagy úgy (pontosabban egy célvető már becélozta), valahonnan (rakéta/torpedó/ágyú) - az elsüllyedés már persze nem, az az adott sérüléstől/mellélővéstől függ.
Ezek a hajók rettentően túlvannak biztosítva.
szerk: gondolom átkeléskor is járőröz pár gép odafent
Egyébként WD40-nel próbálkoztak már? Nincs olyan dolog az életben, amire az ne lenne jó.
Illetve Empire State Building for scale.... nem szűk ez a csatorna... a hajó gecinagy :O
Simán tudnak, gőzkatapult erősségétől és repülő típusától függ, de nyilván irányelv s biztonságosabb minél több felhajtóerő áll rendelkezésre. https://www.quora.com/Do-aircraft-carriers-still-have-to-turn-in-to-the-...
Fogalmam sincs. Mondjuk csak vágással nem biztos, hogy nagy alapvetéseket helyre lehetne rakni, de tény, hogy egyikmásik SW filmből is el lehetne úgy tüntetni fél órákat, hogy előnyére válna. Leginkább talán a TLJ-n segítene egy mínusz 20-30 perc, de azt se lehetne teljesen rendberakni, pl. szereintem ott Snokeot nem kellene kinyírni, de akkor a 3. résznek nincs értelme. Ugyanúgy a Prometheus rosszul indította a prequelt, a Covenant soso, de ott se lehetett lenullázni a Prometheus alapvetéseit. Ezeket a filmeket egyszerűbb elengedni, aztán bízni benne, hogy a következő jobb lesz. Az Alien sorozat pl. elvileg lehetne jó is, hiszen a Fargo sorozatok showrunnere készíti a Fargo sorozatok meg eléggé jól sikerültek..
Amúgy ez vajon hogyan nézne ki? Ekkora tömegben vajon már látható lenne ott valami?
A helikopátereket kizárták a képletből :D
So, to sum up – no, there is no helicopter in the world that could lift a fully-loaded container off the deck of the Ever Given.
https://www.aerotime.aero/27542-Could-helicopters-solve-the-Suez-channel...
Továbbá:
Attempt to refloat ship blocking Suez Canal was unsuccessful: ship's technical manager
https://www.reuters.com/article/us-egypt-suezcanal-ship-bsm-idUSKBN2BI2E1
Illetve retyópapír válság incoming:
Stuck Suez Canal Cargo Ship Might Trigger a Toilet Paper Shortage — Again
https://finance.yahoo.com/news/stuck-suez-canal-cargo-ship-171309327.html
Ééééérdekes felvetés tényleg.
Amúgy átkelés alatt hogyan biztosítják ezeket a hajókat? Ilyen alacsony sebességgel és nem szél ellen hajózva ugye nem tudnak repülőket indítani...
Mea culpa, ezt elnéztem. Fejemben az FX5200 fiaskó maradt meg s valamiért úgy rémlett korábban sem volt decens. Viszont az tény hogy az utóbbi 5+ évben a belépőszint jobban van szegmentalva mint valaha s a 1050ti, 1650, 1660 stb...RX 550,560,5500 stb. Fordítva mondhatjuk nyugodtan hogy kevesebb teljesítményt kaphatunk drágábban... de ugyanúgy van kártya ebben az ár szegmensben ami decens.
Miről beszélsz, már elnézést? :D Nem értelek.
1. Hogy jön ide a belépő kategória ára? Vagy annak kéne örülnöm, hogy 10 éve a top-20% áráért most kapok egy belépő kategóriás kártyát? Hát ezzel van a bajunk nekünk is pont, kéremszépen :DD
2. GF3 Ti200 nem volt jó kártya? A topkategóriától alig 15%-ban maradt el megjelenésekor:
rwurl=https://images.anandtech.com/reviews/video/nvidia/titanium/Q3_1024.gif
https://www.anandtech.com/show/836/10
3. GF4 Ti4200 szintén alig 20%-ban maradt el
https://www.anandtech.com/show/1095/4
Az a sanda gyanúm, hogy a sekély rész az a bővítés első szakasza.
rwurl=https://pbs.twimg.com/media/ExathZbWgActnAx?format=jpg&name=medium