Hozzászólások
Elsődleges fülek
mondjuk azt sosem értettem, hogy egy kellően nagy nappaliban miért kell az a hodály nagy terep a kanapé és a tv között :)
(VR miatt elfogadható mondjuk, vagy ha mindig ott jógázik az asszony)
szerk: kolléganőmet fél órán keresztül győzködtem, hogy inkább kisebb, de minőségi tv-t vegyen, és tolja közelebb azt a vacak kanapét, ne 70+ colos Philipset, de nem sikerült :)
Ja, én csak a képet néztem, azt hittem, hogy ez mind műbőr ennyiért és ott. Azzal se lenne bajom, ha tartós lenne.
Ja, az 65-öshöz pont jónak hangzik, de 55-öshöz már sok. Plusz negyedmilliót nem akartam beletolni az eggyel nagyobb méretért. Az ideális nappalifelállásban így is lenne az 4-4,5 méter is, és akkor a 65 is kicsi (próbáltam QLED-del másnál), afölött meg már végképp elszálltak az árak. Lehet rátolni a bútort a tévére, esetleg a bélyegképet nézni.
Attól függ milyen távolságról nézed. Nekem a 65-ös qled 3-3.5 méterről pont jó, de a következő TV 75 lesz, az biztos.
Inkább a markus, én próbáltam mindkettőt.
Ezen hiába állítható az ülőlap , az egyszerűen túl rövid. 192/105 , de Dispoliernek is ez volt a baja vele, aki nem ilyen benga fasz, mint én. (Én már átfaragtam a sajátomat, hogy 4cm-rel előrébb legyen, de úgy sem az igazi.) A derék támasz is hiába állítható, legalsó pozícióban sem a derekadnál van, hanem a hátadnál.
@Zoo, szerintem egyikből sincs műbőr. Marhabőr az. De én is jobban kedvelem a textilt.
:D
nagy kedvencem az a film, perma helye van a winyomon. nyilvan gumiszornyet es az akkori cgi gyengesegeit dugtak a sotet jelenetek moge, meg ma is egesz jol megallja a helyet szvsz.
nem tudom tudtad-e, hogy egy regeny sorozat reszebol keszlult a film es csak a foszereplot/cimszereplot hagytak ki belole.:D amugy eleg jok a konyvek es meg ennek a sztorinak is van folytatasa (nemtom h magyarul megjelentek-e de mindenkepp erdemesek az olvasasra).
Epic kidobta ma ezt az emlékeztető/teaser videót:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=ntvrjeW2Pek
Igen, az Unreal Engine 5-ről. Persze szó sem esik benne arról, mikor jön.
Viszont a hozzászólásokban valaki pedzegeti, hogy egy Linked In állásajánlat alapján bizony Júniusban jön ki. Azaz nem kell már sokat aludni.
rwurl=https://youtu.be/Kq6T91hyI6E
"Does it count as a penetration if the whole front plate just detaches?"
"Armour penetration values? What are those? We can't penetrate their UFP."
"Then how do you plan on killing the Tiger if you have no penetration?"
"We'll just cave the entire plate in, easy"
History nerds: "A tank in medieval times would be invulnerable and couldn't be beaten."
Medieval weapons enthusiasts: "There's always a bombard big enough for the job."
Az 55" olcsóbb és nagyobb. Igazság szerint félek, hogy kicsi lesz.
Én április óta használok egy Noblechairs Herot és még mindig kibaszott kemény... :(
Mindenki odáig van érte a reviewkban, egyetlen hátrányként a "betörési időt" emlegetik, ami szerintük pár hét, de könyörgöm én másfél hónapja szenvedek vele.
Lehet, hogy nem éred el a célközönség 120 kilós minimumát?
Igen. És éjszakai futáshoz meg gördeszkázáshoz. :)
Ezt is néztem, de pont nem volt a boltban. Túrához is használtad?
Na fasza, pont ugyanilyen magas vagyok és nagyjából ugyanennyit is nyomok. :D
Markust ajánlják még az okosok, de ez a Jarvfallet se rossz bár állítólag keményebb a markusnál és van akit zavar a felfelé keskenyedő háttámla, mert túlnyúlik rajta a válla. Viszont a karfája szimpatikusabb. Megkérdezhetem te milyen magas és nehéz vagy, hogy így bejött? A Markust is próbáltad?
Markust nem próbáltam, (ahogyan ezt sem) De ez a szék többet tud annál. Lásd előző hszem.
Az tény, hogy keményebb mint az előző "gamer" csodám, de kb másfél nap alatt hozzászoktam. Már fel sem tűnt, csak most, hogy említetted a széked keménységét. Persze nyilván ez nem garancia arra, hogy neked is megfelelő lesz.
Immáron 5ik napja használom.
188/95
A 95 a súlyom még mielőtt... :D
Nem, csak abban. Ennek állítható az ülőlap helyzete előre/hátra. Ennek más kialakítású a kartámasza. Ennek van egy plusz merevítése a háttámlájának, (középen egy brutál vas) amelyhez csatlakozik a fejtámasz rész -így ez állítható magasságú- plusz van deréktámasz, ezek mind hiányoznak a Markusnál.
Samsung sux ass. Jól döntöttél.
Köszi!
Én úgy vagyok vele, hogy mindennek van határa. Egy székről van szó, nem fogok érte kiadni egy maldív szigeteki nyaralás árát. Punktum! 60k ért ez tökéletesen kielégíti az ülőgumóim igényeit.
Hogy mennyire tartós azt meg az évek döntik el majd.
nekem tavaly óta egy NU25 van, teljesen meg vagyok vele elégedve
https://www.youtube.com/watch?v=AdA6xoVJAZA
Én bizti nem, QLED kurvajo, s ez a Mini-LED -es verzió is jónak tűnik. De ha tárgytalan akkor grat végre :) 48-lett végül vagy 55? Biztos nem fogod megbánni OLED-el, ME Legendary is brutal jól néz ki a HDR-el meg az új be világítással, bár az első ME-nél Anderson nagyon szarul néz ki :)
Jókor szólsz, már a futárra és az OLED-emre várok. Persze ha nem tetszik, visszaküldhetem. Mindazonáltal drágább (nem terveztem plusz 130k-t rászánni egyetlen tévére), és lehordtátok a Samsungot annyira a sárga földig, hogy elvettétek tőle a kedvem.
Én egy Nitecore NU32-t vettem most éjszakai túrázáshoz:
rwurl=https://flashlight.nitecore.com/Uploads/attached/image/20190731/20190731...
Tavaly év vége óta kéthetente eljárunk 15km körüli túrákra (egyre nehezebb útvonalakon), aztán most, hogy jobb az idő, gondoltuk megnézzük, milyen este az élet (nyilván nem a legdurvább helyeken :). Itthon próbálgatva elég durva cucc, kíváncsi vagyok, milyen lesz élesben.
The Relic (1997)
Nem emlékeztem hogy ilyen kibaszott sötét végig ez a film
Én április óta használok egy Noblechairs Herot és még mindig kibaszott kemény... :(
Mindenki odáig van érte a reviewkban, egyetlen hátrányként a "betörési időt" emlegetik, ami szerintük pár hét, de könyörgöm én másfél hónapja szenvedek vele. Mechanikusan, anyagminőségre persze kiváló a cucc, de én már memóriahabos meg ékpárna meg sima székpárna meg összeahajtott pokróc tetszőleges kombinációjában mindent próbáltam, de egy idő után szétmegy a seggem. Plusz ami még rosszabb, a bokám is dagad, mert elszorítja a keringést a combhajlítónál. 110k volt okosba.. jól rábasztam. Még próbálom pár hétig, aztán, ha nem történik csoda, fölrakom a jófogásra.
Nézegettem a Herman Miller Mirrát, de használtan 150k. Markust ajánlják még az okosok, de ez a Jarvfallet se rossz bár állítólag keményebb a markusnál és van akit zavar a felfelé keskenyedő háttámla, mert túlnyúlik rajta a válla. Viszont a karfája szimpatikusabb. Megkérdezhetem te milyen magas és nehéz vagy, hogy így bejött? A Markust is próbáltad?
@Zoo:
Markusból is van szövet. Olcsóbb is egy tízessel.
https://www.ikea.com/hu/hu/p/markus-irodai-szek-vissle-sszuerke-70261150/
@Zoo itt a TV-d:
rwurl=https://youtu.be/jM-ED97_vKo
Ha jól látom, ez abban különbözik a legendás Markustól, hogy nem műbőr, hanem textil. Jól hangzik.
@Vajk
Az egyszeri nagy kiadás egy dolog, én attól is félek, hogy hónapok múlva megunja a hátam/fenekem, és nem tartom már annyira kényelmesnek. Vagy egyszerűen az ára ellenére összecsinálja magát. Tudom, ott a garanciát, csak félek kiadni sokat olyan bonyolult technikai eszközre, mint a szék.
Használd egészséggel!
Én inkább drágábbra nagyobb garival szavazok, de persze nem mindenki szeret egyszerre sokat költeni.
A 2-3 éve használt "gamer" akciósan 42k ba került székem megadta magát.
A csillagláb, (alúminium) közepén egy 3cm hosszú repedés lett. Szóval csak idő kérdése volt, hogy tovább reped, kitörik az egyik "lába" és hanyattvágódok vele az tuti.
Szóval hossza keresgélés után és Lou ajánlására az IKEÁban néztem szét, onnan vettem egy ILYEN csodát.
Full hálós a háttámla része ami nyáron a legfaszább dolog. Állítható deréktámasz, állítható fejtámla, előre-hátra állítható ülőlap!!!! Egyedül a kartámasz nem állítható de azt meg pont leszarom. Eddig 10/10. Remélem ez többet kibír 2-3 évnél. Amúgy stabilabbnak tűnik az előző gamer széknél.
Ezen kívül a "szívemen" is idézést jelenthet...
...mert ami a szívemen, az a summon!
(Köszönöm, kitalálok magamtól is)
Na igen, bődületes ugrások vannak a méretek közt. Sebaj, ezt a tévét talán 2 éve vettem, mire kifut remélhetőleg valamelyest normalizálódik a helyzet (dehogy) :)