Hozzászólások

2025.11.17 - 18:40,h Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Sunyi, külön nem reagálok mindegyikre, de konkrétan amúgy a világ végéig hallgatnám a sztoriaid, sírok mindegyiken, kurvajo 😆😆😆

2025.11.17 - 18:24,h Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Annó dolgoztam tűzoltóságon (nem tűzoltóként ofkorsz, csak a szervezetben) és ott pl. kurvára megérte túlórázni. Jogtanácsosnak akár vissza is mennék.

2025.11.17 - 17:17,h Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Ki is léptem utána, mondjuk az volt az utolsó csepp, amikor júniusban közölte a bérszámfejtő, hogy mivel betelt az éves 300 óra keretem, a júliusi túlórákat majd januárban fizetik ki. =D

Kormányváltás volt, a Fidesz első éve és iszonyat mennyiségű feladat jött be. Mert hogy az első kijelentéseinek az egyike az volt OV-nek, hogy kevesebb lesz a minisztérium és a közalkalmazott mint az MSZPnél.

Az IRM épületében voltam, előtte volt a 6 emeleten 450 felhasználónk, amikor kiléptem 1200 nál jártunk. Lehet hogy a nagy része sima szerződéses volt, nem közalkalmazott és hogy cserében bezárt 2 másik intézményt, hogy egynek a triplájára duzzadjon a létszáma.

2025.11.17 - 16:01,h Játékok holdudvara Steam (Valve) ugrás a hozzászólásra

Nem tartom esélyesnek egyáltalán, hogy ne egyenes folytatást kapjunk. Egyrészt egy kultikus cliffhangert kell folytatniuk, amit úgyis mindenki ismer legalább hallomásból. Másrészt a HL alapkoncepciója az, hogy mindegyik mainline játék egy folyamatos narratíva, amiben konkrétan szünet nélkül követed Gordon életének mindem pillanatát onnantól, hogy az utolsó munkanapján felült a tramre a Black Mesában. Nagyot ugrani így csak úgy lehet, ha Gordon sztázisban van, és az Ep2 végén nincs (persze a sztori folyamán még kerülhet).

Harmadrészt az Alyx elég jól előkészíti a folytatást és ha abból indulunk ki, akkor szintén erősen kapcsolódni kell az előzményekhez. Hogy most hányan játszottak az Alyxszel az mindegy, majd valahogy megoldják azt is, szerintem a közönség többsége képben van, plusz nem hiszem, hogy a Valve-et zavarni fogja, ha a HLX a Frame-re is system sellert csinál az Alyxből.

2025.11.17 - 15:58,h Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

allami melohelyen havi 60 orat tulorazni? te megbolondultal?

2025.11.17 - 15:25,h Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Még egy,
amikor 60 óra túlórám volt egy hónapban akkor kb. minden nap bent voltam 7:30-tól (ha nem késett a vonat ugye fixen fél órával korábban jutottam be) 18-19-ig. Ezért a hazaúttal együtt kb. 9-re értem haza. Kaja, fürdés, három ideges mondat asszonnyal és alvás.

Amúgy sem szeretem a pengés borotválást, mert kipattog a bőröm, de még géppel sem volt időm gyakran borotválkozni.

Na egyszer beléptem egy liftbe ahol bent volt a műszaki főosztályvezető meg a fölöttese, én meg mint a tengeralattjáró kapitány több hónapos küldetés után, félszakáll méretű borostával.

Rámnéz a főmuki, nem kéne megborotválkoznom?
Ránézek ilyen kiégett tekintettel, nekem egy kétállású kapcsolóm van a munkához. Vagy egész nap dolgozok és túlórázok, vagy megborotválkozok rendszeresen.
Már éppen szólt volna valami csípőset a főnök, de a műszaki főosztályvezető akivel mindennapos munka kontaktom volt a ki-be lépők miatt, meg a költöztetések miatt mondta neki, hogy hagyd már békén, neki ilyen a stílusa... =D

Szóval nemigen szoktam a véleményemet cukorba vonni, ha hülyeségekkel találnak meg. Cserében nem adok más támadási felületet munka fronton, szóval elviselnek.

2025.11.17 - 15:17,h Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Jaj majd elfelejtettem, ezen besírtok!

Amikor felvettek volt már jogsim, de Pesten soha nem vezettem még és a munkakörömhöz sem kellett jogsi.
Viszont szépen kibővült az informatika a KSZF-nek a MEH épületéről kb. az összes minisztériumra is. Minden új kollégának kellett a jogsi, meg papírt aláírnia a kollektív felelősségről stb.

Jön a főnök, hogy én is írjam alá. Hát még mit nem. Nemhogy nem szeretnék Pesten vezetni, de hogy rendszeresen az IT rendszámos parkolóba idegenek állnak be, ezért az IT kocsival keresni kell a helyet, ha rossz helyen parkolok, engem büntetnek meg.

De ez muszáj nekem is, mert az önéletrajzomban benne van, hogy van jogsim és kell kocsit vezetnem.

Ok, hagyd itt a papírt az asztalomon, majd aláírom. Ok.

Eltelt 2-3 hét. Jön a főnök (ekkor már másik épületben volt, mert több épületünk volt és nem tudott a Hattyúházból naponta bejárni a MEH-be), hogy Sanyi, hol a papír?
Milyen papír? Az a papír. Ja az a papír! Már aláírtam és beküldtem. Tényleg? Aha. Akkor köszi!

Eltelt egy hét, felhív, nem találják a papírt. Pedig én beküldtem. Oké, keresik. Bejött újabb egy hét múlva, hogy kellene a papír. Oké, hagyd itt. Jó. 2 hét megint sehol nincs meg. Érdekes, pedig beküldtem.

Ki tudtam húzni az utolsó 3 hónapomat úgy, hogy nem írtam alá azt a szart és nem kellett céges autót vezetnem. =D

Megjegyzem úgy erőltette, hogy a szobában volt velem még 4 IT-s, akikből mind a 4 vezette is a kocsit, szóval tökre nem voltak rám szorulva.

2025.11.17 - 15:10,h Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Akkoriban nagyobb monitornak számítottak a 19"-os 4:3-asok az irodában.
Kilépett valami médiafigyelő munkatárs és amikor lebontottam a gépét láttam, hogy tv tuneres 17"-os monitora volt.

Feldobtuk a szekrényünk tetejére, kábel a falban a TV antenna csatiba és ment rajta háttérzajnak a Tom&Jerry meg MTV.
Nem tetszett a főnöknek. Jött a ticket, hogy egy új kollégának 17"-s TV tuneres monitor kell, adjuk ki neki azt.
Háát ez elég átlátszó, mi a ráknak kell TV tuneres monitor egy random arcnak, pláne fixen előre definiáltan 17" amiből mit ad isten csak az van ami a szekrényünk tetején van.

Na jó, kivittem neki. A user néz rám, körbenéz a szobában, mindenkinek 19"-es monitora van. Hát hogy neki ez kicsi, hozzak neki is 19"-es monitort. Oké, de abból nekünk nincs tv tuneres. Az mi? XD

2025.11.17 - 13:03,h Sport HQ Foci ugrás a hozzászólásra

igy van.

2025.11.17 - 13:02,h Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

egyalatalan nem csoda ha most veszteseges moken. nincs ezzel egyedul az orszagban.

2025.11.17 - 12:54,h Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

De. De 3 éve veszteséges a cég (informatikai vállalkozás veszteséges bazmeg ebben az időszakban LOL), szal osztalék nuku. De full kretén, kisebbségi komplexusos, 25 évvel ezelőtti elvek mentén működő töketlen vezetőség és tulajdonostársak vannak. Elmehetnek a vérbe mind.
Ma elküldök mindenkit a qrva anyjába, rúgjanak ki, fizessék ki a végkielégítésem meg a részvényeimet és hadd karácsonyozzak nyugodtan.

2025.11.17 - 12:51,h Sport HQ Foci ugrás a hozzászólásra

szerintem Dibusz hibázott a gólnál a végén, nem jól jött ki. Persze ,előtte meg hatalmasat védett.

De szerintem ezt Rossi cseszte el. Előre kellett volna gyors embereket behozni, akikkel lehet kontrázni a kitámadó írek ellen, illetve milyen elmebaj volt 2 rutintalan újoncot behozni 90+ percben, ráadásul ezzel a védelmet is megbontotta, és már időhúzó csere sincs, tehát full mellé ment. Óriási edzői blama. Fel se lehet venni ilyenkor a ritmust már. Akkor inkább legyen ott a fáradt, de ritmusban lévő ember.

2025.11.17 - 10:35,h Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Erre a legjobb örök igazság, hogy valaki azért kér sok penzt 5 perc munkáért, mert mire oda eljutott, hogy 5 perc alatt meg tudja csinalni a melót, hosszú éveken át tanulta a témát. A megrendelő meg csak azt látja, hogy "de hát 5 perc munka volt az egész! "

2025.11.17 - 09:50,h Sport HQ Foci ugrás a hozzászólásra

orban es varga mellett fejelte le az ir. azt a labdat ki kellett volna fejelni, vagy dibusz kirohan es kiuti, 40m nyit repult a labda volt ra ido. de dibusz csak allt a vonalon... ezt a fiamek kapusa a doni kioklozte volna a faszba...

2025.11.17 - 09:47,h Sport HQ Foci ugrás a hozzászólásra

https://www.facebook.com/watch/?v=1470044864086089

hat lehet kapushiba, a lefejelt labdara miert nem robbant ki
parrotot erdemes nezni, hogy mozog, meg hozza kepest a vedoink ahogy alszanak
es az ir csavo ketto vedo mellett fejeli le

jobban akartak, erre nincs mit mondani.

2025.11.17 - 09:30,h Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

meg az a munka, amikor a monitort nézed, és a billentyűt nyomogatod. még akkor is ha fasságokat csinálsz. mert az nem munka, ha gondolkozol, és nem nyomkodod a billentyűt.

2025.11.17 - 09:31,h Sport HQ Foci ugrás a hozzászólásra

dibuszt nem vettem elo, o vonalkapus, nem jo kijovetelekben, tudni lehetett. mast kellett volna jatszatni. de meg igy sem gondolom, hogy miatta nem jutottunk ki.

szalai meg faszsagot csinalt, nem eloszor, eleg artatlan szituban hozta ossze a tizit, ot en nem jatszatnam mar jo ideje.

parrotra meg keszulni kellett volna. ha ennyire jo, akkor egy embert (stylest) direktben raallitok.

2025.11.17 - 09:16,h Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

Gyönyörű jellemleírás az olyan mikromenedzselős "emberekről", akik masszívan a HomeOffice ellen vannak.

2025.11.17 - 08:26,h Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

roofman
jopofa, aranyos. mivel megtortent esemenyek alapjan keszult ezert eleg kiszamithato. channing tatum vegre megint szineszkedik.

good fortune
jopofa, aranyos. nehol egesz jo a humora - bar a foszereplo indiai srac engem baromira irritalt, de kivaltja ot a szineszi jatekra itt eppen teljesen alkalmatlannak tuno keanu reeves, pusztan a jelenletevel.

2025.11.17 - 08:25,h Sport HQ Foci ugrás a hozzászólásra

Kollégáim a Szalait meg a Dibuszt szidják ezerrel :D

2025.11.17 - 08:24,h Sport HQ Foci ugrás a hozzászólásra

szerintem schafer levitelevel es szobi faradasaval osszeomlott a kozeppalyank
a helyzeteket meg nem rugtuk be, amiket kellett volna.
jatszani kellett volna, jaratni/eldugni a labdat, futtatni oket, eleg sok nagy darab, eros emberkejuk volt, a sok izom gyorsabban farad. ehelyett vedekeztunk, es ok tudtak jatszani az ivelgetos jatekukat.

ja es a fiam be kellett volna raknia a kozeppalyara rossinak :D

2025.11.17 - 08:21,h Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

ezeket utni kene bazmeg.

2025.11.17 - 08:18,h Sport HQ Foci ugrás a hozzászólásra

Monkitól ha erre jár jó lenne valami mélyelemzés.

2025.11.17 - 08:18,h Negatív HQ Világvégehangulat és üvöltőszoba ugrás a hozzászólásra

nem tarstulaj vagy?

en meg nem.

2025.11.17 - 08:16,h Sport HQ Foci ugrás a hozzászólásra

hat vazzeg en kiakadtam. de amugy rossi minek hoztta be mocsit?
nem ertem. negot nem vittem volna le a legjobb volt kb.

2025.11.17 - 00:30,h Általános csevejfarm Plíz help! (Csak úgy ömlesztve...) ugrás a hozzászólásra

Nem vágom, hogy érne-e bármit is, de köszönöm a felajánlást.

2025.11.16 - 23:20,v Játékok holdudvara Steam (Valve) ugrás a hozzászólásra

A sikeres feltámasztás nekem kétséges, azzal együtt persze, hogy az Alyx ennél sokkal többre nem lehetett ítélve tekintve a hardvereket, amin játszható volt.

Tbf én még abban sem lennék biztos, hogy az eddigi HL sztorit / timeline-t folytatják, nevermind hogy egyenes folytatás legyen.

Ezt rögzítve, és megértve hogy mire gondoltál a "rá merik-e" / "van-e értelme" alatt, szerintem nincs. Ezzel együtt azt továbbra is mondom, hogy én kifejezetten egy Half-Life 3 című játék megjelenését várom, mert már ezt várom 21 (18, barmennyi, sok) éve, és már csakazértis :D

2025.11.16 - 21:46,v Játékok holdudvara Steam (Valve) ugrás a hozzászólásra

Az a 21 év azért pesszimistán nézve is "csak" 18, hiszen az Episode Two 2007-ben jelent meg, a széria sikeres felélesztésének a terhét meg a fejlesztőcsapat összeverbuválását az Alyx magára vállalta és teljesítette 2020-ban.

Azt, hogy "rá merik-e" én inkább úgy értem, hogy van-e értelme. A sztorit illetően ez az Alyx egyenes folytatása is lesz valószínűleg, nem csak a HL2-é, plusz a számozás a játékok számát illetően is értelmét vesztette az epizódok meg a kiegészítők miatt (bár a Valve látványosan nem törődik az Opposing Force-szal és a Blue Shifttel - a Decay-jel meg már én sem, bár menő volt az is). Ugyanakkor a CS2-nél sem zavarta a Valve-et az, hogy az ötödik-hatodik vagy hányadik CS-játék.

Én amúgy a HLX-nél csak azért nem maradnék, mert a hangzása túlságosan hasonló az Alyxéhez, a White Sands meg túl hosszú.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!