Hozzászólások
Elsődleges fülek
Egyre kevésbé tudok meglepődni azon, hogy értelmesebb amerikaiak is full hülyék tudnak lenni.
Éles lövészetet tartani szórakozásból egy olyan fegyverrel, ami másnap még setben lesz. És utána benne maradt egy lőszer? Szánalmas.
Szerencsére a karrieremnek már vége, de az tuti, hogy ha színészkednék, minden fegyvert, amit a kezembe nyomnak azzal kezdenék, hogy ürít, megnéz, csőbe belekukkant, visszatáraz és akkor oké én kész vagyok.
Reported, hogy az Assistant Director elvitte a fegyvert, hogy szorakozasbol lovoldozzon vele es ugy nez ki, bent maradt egy eles loszer. Itt fejeknek kell hullani
Ha volt fegyverszakértő, kellékes, tudom is én mi és ott voltak a fegyverek, töltények, akkor nem megfelelő munkakörnyezet ide, vagy oda, minden adott volt adott, hogy ellássa az egyik feladatát. A fegyverek előkészítését a jelenethez és úgy oda rakni őket, hogy biztonságosak legyenek. Nem a színész dolga. Ezen kívül valakinek plexit kellett volna raknia a kamera és a rendező, operatőr közé. Én igazából nem értem, mi a probléma. Azt meg főleg nem, hogy az egésznek mi köze ahhoz, hogy pár szakszervezetes lelépett? Irreleváns.
Ha Baldwin felelős, akkor legyen az. De ez nem csak az ő sara volt. Ha pedig úgy forgattak fegyverekkel filmet, mintha pár kölök összegyűlt volna poénkodni petárdákkal, aztán a pillanat tört része alatt beüt a valóság, mert az egyiküknek lerobban a keze, akkor sittre az összessel.
Jelen esetben, a részletek ismerete nélkül én is inkább arra hajlok, hogy Baldwin legfeljebb a nem megfelelő emberekért / munkakornyezetert lehet részben felelős, ha ténylegesen producerként is dolgozik a filmen.
Igy van, ez netto baromsag. Meg egy szinesznek honnan kene tudni h milyen a fegyver, ha pl nincs is fegyver licence. Azert amerikaban se mindenki pisztollyal szuletik.
Mondjuk egy western lévén revolverben legfeljebb akkor győződhet meg a töltény fajtájáról, ha kitárazza az egészet, az meg aligha elvárható a színésztől.
ami meg a benzint is illeti,
rwurl=https://i.imgur.com/5mljtfC.jpg
Egy filmes haverom szerint sem egyértelmű, kié a felelősség, valószínűleg az lesz a vége, hogy több emberé egyszerre.
- egyrészt szerinte is meg kell volna győződnie a színésznek, hogy biztonságos-e a fegyver
- ha volt fegyverszakértő kellékes, akkor nyilván neki meg pláne tudnia kellett volna
- de mivel Baldwin producere is a filmnek, könnyen lehet, hogy az ő felelőssége is, hogy kiket vettek fel kellékes/fegyverszakértő posztokra, lehet hogy spórolni akartak, és nem chekkolták megfelelően az illetőt / illetőket, h tényleg szakértők-e
- de ez nem biztos, mert Hollywoodban rendszeresen tesznek be produceri creditekre nagy neveket, hogy jobban eladható legyen a film, és ez sokszor nem jár tényleges pozícióval / felelősséggel
- ahogy Dulakh mondja, már egy ideje lehetett hallani nem megfelelő forgatási körülményekről, ami szintén lehet részben Baldwin felelőssége is, ha ténylegesen producerkedik a filmen.
aki szerint az nem számít, hogy valaki Baldwin kezébe adta a kellékfegyvert, mert a színésznek ettől függetlenül ellenőriznie kellett volna, hogy nincs-e éles lőszer a pisztolyban
Ha volt fegyvermester -már pedig egyes cikkek szerint volt-, akkor ez az ő feladata. Hogy ne számítana?
Btw.: Ha Baldwin olyan fegyverellenes, akkor annál inkább extra biztonsági előírásokat kellett volna hozniuk a forgatáson.
A jogi szakértők szerint a történet legkényesebb pontja, hogy már kiderült: napokkal korábban a sanyarú forgatási körülmények miatt hat stábtag – aki a filmes szakszervezet tagja volt – elhagyta a forgatás helyszínét, másképpen fogalmazva felmondtak, és helyükre olyan „kontárokat” szerződtettek Baldwinék, akik nem tartoztak a filmes érdekképviseleti szervezethez. Ha ez bebizonyosodik, akkor a gondatlanság vádját nem lehet tagadni
Ha ez valid, akkor meg is érdemli.
https://index.hu/kultur/2021/10/24/masfel-ev-bortonnel-buntethetik-baldw...
"Másfél év börtönnel büntethetik Baldwin hanyagságát"
nocsak. már ki is lehet próbálni Steam-en a demo-t. lássuk.
Bohóc dolog ez dízel személyautózás. :)
Ebbe nem megyünk most bele :D
Bezzeg az a szarhalom Justice League 4 órás volt
Nem, az 2 oras volt. A 4 oras az a legjobb kepregenyfilm Watchmen utan ever.
Előre is köszönöm annak, aki a Dűne topikjába írja az élménybeszámolót!
https://rewired.hu/comment/262955#comment-262955
Dune
Kibaszott egyben volt a látvány, a hangulat és a zene. De felbasz, hogy ez az intro és a jó ég tudja, mikor jön a folytatás. Bezzeg az a szarhalom Justice League 4 órás volt :)
Dune
Hat, en nagyon szeretem Villleneieoe munkassagat es lehetett azert arra szamitani, hogy jo lesz, de azert probaltam visszafogni az elvarasaimat - ebben azert valljuk be, a trailerek segitettek - de ez ugyebar mindig nehez. A film meg igy is boven meghaladta ezeket, ez nalam hihetetlenul betalalt. Kicseszett jo ELMENY volt
Foszereplo srac oriasi pozitiv meglepetes, Fergusonrol tovabbra is tartom, hogy jelenkor egyik legjobb szinesznoje (ezt Tom Cruise is megmondta meg amikor az elso kozos MI-t forgattak, hat lehet vele vitatkozni?), latvany csillagos tizes, a baro!!!! es a hangzas, ahogy remegett az egesz terem bizonyos jeleneteknel. Tokeletes volt
Remelem szerzodesek szulettek a forgatas kapcsan es nem kell 5 evet varni, mert X es Y masik filmet forgat.
rwurl=https://youtu.be/lCuyB8sgLNM
Új Disciples folytatás.
Dűne
A Westend 2-es termet kerüljétek el. Hibás a vetítő és balhátul istentelenül recseg a hangszóró. A film közepénél pedig kinyílt a terem tetején a vészkijárat (amin ömlött be a fény a vászonra) és a nézőknek kellett küzdeni vele, hogy vissza lehessen csukni.
Viszont a film jó volt, jót tett neki, hogy nincs elkapkodva a történetmesélés. A látvány és a casting is elég jó. Momoa-t bírom, de nem jó színész... a többiek szerintem mind jók voltak, hozták amit kell, Zendaya-t leszámítva, nála eléggé kilógott a lóláb.
The Ranch 1. évad
Hát ez eddig a legjobb sitcom, amit láttam :D Óriási ez a görbetükör, amit mutat mind a két politikai iránynak :D Kedvencem Rooster, a főszereplő tesója, hatalmas poénokat tol fapofával :D
Akinek van Netflix és szeretne néha 25 perc könnyed kikapcsolódást, annak bátran ajánlom. Kíváncsi vagyok a többi évadban tartják-e a színvonalat.
Ami önmagában is kimerítené a rosszat csinált fogalmát.
Foundation 6.
Nekem tetszett. A Terminusi események is izgalmasak voltak, valamint Császár(ok) mindennapjai is egész szépen be voltak mutatva. A Birodalom le sem tagadhatná a Római birodalommal való párhuzamot + most már végre valamennyire tisztult a kép a főszállal kapcsolatban is.
Amúgy szerintetek mi lehet az oka, hogy
De amúgy az szúrta a szemem, hogy
jah én úgy láttam csak felment a járdára, pirostól függetlenül.
Invasion
1-2
Ez nekem így két rész alapján üti a Foundationt.
Eddig bejövős.
Ráadásul a járdára felhajtva kanyarodott a piros lámpa miatt, mert nem akarta kivárni az előtte álló autó mögött azt a pár másodpercet.
DUNE is the #1 film in North America--$40.1M with $9M (22%) coming from IMAX. This is the largest WB domestic debut of the year
Noice!
Szoval nekem annyi hianyzott, hogy nem Deakins ult a kamera mogott. A latvany meg jobb lehetett volna, a'la BR2049. De ne legyunk telhetetlenek :)