Hozzászólások
Elsődleges fülek
Én csak arra próbáltam példát hozni, miért kockázatos cucc a bitcoin és ez a közeljövőben sem fog változni, akármilyen infrastruktúra épül is ki rá a következők miatt:
Az világos, hogy lényegesen több dollár van már a rendszerben (többszöröse), mint amire van fedezet is, de még mindig jobban biztosított (intézmény szinten és érték szinten is) mint a bitcoin, ott ugyanis majdnem zéró(*) a biztosíték, emiatt lesz mindig is nagy a kockázata.
(*)Az egyetlen biztosíték jelenleg az, hogy egészen addig nem korrumpálható a rendszer, amíg nem lesz egy konkurens hálózat, ami teljesítményben felülmúlja a bitcoin hálózatát. Jelenleg reménytelen számításban fölé kerekedni, de itt nem 2-3 évekről beszélünk, hanem évtizedekről, ha egy stabil pénzügyi rendszerről van szó. Lehet SF amit mondok, de ha megvalósulnak az első kvantum számítógépek, akkor az összes kriptografikusan garantált rendszereknek vége lesz pillanatok alatt köztük a bitcoinnal.
+
Mint ahogy minden kockázatos cucc, a bitcoin is a spekuláció melegágya. Véleményem szerint ezen sem fog változtatni a rá épített infrastruktúra, sőt eleve úgy gondolom, hogy ennek az infrastruktúrának nagy része eleve spekulatív céllal jön létre.
Persze csak okoskodok, nem vagyok pénzügyi szakember, egyébként nagy rajongója vagyok a technológiának, csakhát ha pénzről van szó, akkor a hétköznapi ember konzervatív a témát illetően. Amíg csak hearthstone pack-eket kell rajta venni, vagy pizzát rendelek, addig okés, de ha a megtakarításaimat kellene beletolni, akkor már 10x megondolom, hogy jó ötlet e.
Alapvetően 2 baj van a bitcoinnal, még ha a technológia önmagában zseniális is.
Az 'alvilág' előszeretettel használja fizetőeszközként az anonimitás miatt. Drogok, fegyverek, stb... a deepweb-en bitcoin-ért vásárolhatóak. Volt arról is cikk, hogy az iszlám állam a fegyverüzleteit szintén bitcoinnal bonyolítja. Azért ezek elég sok bizonytalanságra adnak okot.
Ehhez kapcsolódik a másik probléma. Fedezet nélküli valuta lévén óriási a kockázata az árfolyam ingadozásának. Hiába az algoritmus által kontrollált inflláció (a pénzbővülés mértéke előre meg van határozva), a pénznem iránti bizalom gyengülése/erősödése iszonyatosan meg tudja rángatni az árfolyamot.
Persze valami azért hiányzik a képletből nyilvánvalóan, mivel a bitcoin egyelőre él és virul, de nem látom mi miatt nőne meg iránta a bizalom a jövőben.
Imádom az ilyen egyedi hangulatú platformer kalandokat.
Kicsit off: Én ezt várnám még PC-re, de a tervek szerint XBONE exkluzív lesz (persze sok játékra ezt mondják, aztán mégis sorra jönnek ki egyéb platformokra):
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=Q9RNogRz0J8
Erről tud vki valamit? ( googlézni lusta vagyok :( )
Nagyon frankó, gratula a szép munkához. Összeadva hány emberóra van egy ilyen cinematicban?
Haha...Jax Teller is szerepel.
Egyébként nem ez a Gilermódeltóró követte el a The Strain nevű szörnyűséget is?
Szerk: Ez nem is sorozat, hanem film... wrong topic
AC végleg a COD sorsára jutott... R.I.P bár én már AC3 után eltemettem.
Családi fotókat / videókat csak NAS-on tárolok raid1-ben. Nyilván ez nem segít, de későbbi hasonló esetek elkerülése végett megéri beruházni egy ilyen megoldásra, mert érnek annyit ezek a dolgok. Felhőben tárolás is lehet alternatíva, de érthető, hogy sokan miért nem szeretik.
Én sajnálom a Constantine-t. Voltak marhaságai, de összességében egy elég élvezhető cucc nőtt ki belőle a végére.
Ez egyelőre fele annyira sem szimpi mint a Constantine volt... =/
Legújabb szerzemény:
Castles of Mad King Ludwig
rwurl=http://cdn.miniaturemarket.com/media/catalog/product/cache/1/image/9df78...
rwurl=http://1.bp.blogspot.com/-Gqg8V-RwoCw/U8Z00RXtD4I/AAAAAAAAuuE/BxPlKJkAd3...
rwurl=http://2.bp.blogspot.com/-MUOo33Zxr00/U8Z4_VgrS6I/AAAAAAAAuug/_0grjJZKcl...
Kastélyépítős euro 1-2 nagyon ötletes mechanikával. Az adott körben megvásárolható lapkák (szobák) árát egy dedikált játékos (master builder) határozza meg. Ez azt jelenti, hogy abban a körben minden játékos neki fizet pénzt a szobákért, a master builder viszont a banknak. Az utána jövő körben már viszont következő játékos lesz a master builder, tehát 4 játékos esetén a master builder optimális esetben 1 kör alatt kell, hogy összegyűjtsön annyi lóvét, ami elég lesz a következő 3 körre.
8 fajta szoba tipus van, pl. living room, sleeping room, activity room, stb. Minden szoba önmagában is ér pontot, de a szobák más szomszédos szobák után is érhetnek pontot. Pl a fenti képen a nagy lila színű living room 1 pontot ér (bal-felső sarok), viszont minden további szomszédos sleeping room-ok után ér még 4 pontot.
További pontgyűjtési lehetőség kártyákkal lehetséges, ezeket a játék végén kell hozzáadni a pontszámhoz. Ezek a kártyák pl ilyenek, hogy '2 pont minden egyes megépített kert után', '2 pont minden egyes 150 négyzetméteres szoba után', stb.
Mindezeken kívül vannak közös célok, ahol szintén lehet pontokat nyerni. Ezeket hívják king's favor-nek. A játék elején sorsoljuk ki és ezek hasonlóak a kártyák követelményeihez, viszont bárki teljesítheti. Az első helyezett itt 8 pontot kap, a második 4-et, a harmadik 2 pontot.
3 partit játszottam eddig a játékkal. Egy 4 személyest és 2x2 személyest. Voltak fenntartásaim, hogy mennyire játszható ez 2 emberrel, mivel ez a vásárlós mechanika ordít a 3 de inkább 4 ember után, de kellemesen csalódtam.
A játék másik előnye, hogy egyszerű és egyben nagyon kombinálós is. Azt nem mondom, hogy bármilyen társaságba be lehet dobni a játékot, de az biztos, hogy nem kellenek hozzá gémer haverok, hogy lehessen vele játszani.
Indiana Jones and the Fate of Atlantis <- ilyenről nem volt szó régen? A játék frankó volt, bár nem emlékszem már a sztorira.
Anyád!
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=BQWNiSruEVo
Szerintem rendben van a kritika nélküli hisztérikus imádat. Egy generáció nőtt fel ezen a kultuszon és most visszatér a mozikba. A hisztéria inkább ennek szól, nem közvetlen annak a pár képkockának.
Én a HC-kat ott szoktam hagyni pár próbálkozás után. Semmi értelme arra a meccsre várni, ahol nekem minden lap optimálisan kijön, a boss meg extrém szarul húz.
A HC abban kihívás, hogy tudsz e olyan paklit építeni, ami a boss stratégiáját tudja counterelni. Ehhez nekem se elég lapom, se türelmem nincs :D. Felmarkolom a lapokat a normal módokból meg a class challenge-ekből és viszlát.
A sorozat, amiben lényegében soha semmi nem történik, mégis milliók imádják :D
Cső FPS, de tényleg van varázsa... Jópár éve nem tudnak lekötni a lövöldék, de ezt simán végigtoltam.
Ezt már mondanám nextgen-nek
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=e1mwhdYZvSE
Laikusoknak tényleg fogalma nincs arról, hogy mi az a böngésző, vagy mi az internet egyáltalán. Fater is amikor megnyitja a böngészőt, akkor azt úgy éli meg, hogy elindította az internetet :D
Nincs Mortal Kombat-os opcio :(
Holnapra a köv játékok vannak belőve:
Hyperborea
rwurl=http://cf.geekdo-images.com/images/pic2004236_t.jpg
Conan a barbár univerzumában játszódó euro, bár semmi köze a conan-hoz.
Eclipse
rwurl=http://cf.geekdo-images.com/images/pic1173341_t.jpg
Elvileg egy Twilgiht Imperium light verzió. Kiváncsi vagyok, mert a TI-t szeretem, viszont tényleg túl hosszú. Ha ez tömörebben visszaadja ugyanazt, már megérte.
bázz...itt mindenki webfejlesztő?
Elég ígéretes
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=0QNiZfSsPc0