Hozzászólások
Elsődleges fülek
Egyelőre még nem mondanék teljes véleményt, de maximálisan eltúlzottnak érzem azt a lelkesedést a Fallout sorozat iránt.
Most komolyan attól kell hasra esni, hogy képesek voltak az egész látványt megcsinálni a negyedik rész szerint? Ez feltétlenül dicséretes, mert korántsem jellemző dolog, én mégis azt mondom, hogyha az a koncepció, hogy az alap matéria képi világát hozzuk, akkor ez egy elvárható dolog lenne minden esetben.
Meg, hogy gecire örülünk, hogy látunk dolgokat a játékból, hello water chip! - de én ezt sem értem, miért akkora vasziszdasz, hiszen nem a Brékin Bedet nézzük, hogy elcsodálkozzunk, mekkora random refference!
Maga a történet így a hatodik részt megnézve ilyen nesze semmi, főleg a későbbi játékok mozzanatainak lazán kapcsolódó összedobálása. (Már csak azért is lusta a forgatókönyv, mert egy csomószor találnak rá random egymásra a karakterek épp a megfelelő pillanatban, a sugárzásmérő is rögtön mutatja, hogy az az egy nyavalyás ghoul merre csámpázott el.)
A karakterek okésak, különben csak egy színes lufi lenne.
(És vártam, de még mindig nem látom, hol kötné igazán össze az újat a régivel. Mert említik az NCR-t? Hát persze, vazz, hiszen a nyugati parton játszódik, ahol Bethesda játék eddig sosem! Én az összekötést nem holmi kis homage dolgokra vártam, hanem esetleg esemény, helyszín szinten, vagy még inkább; valamiféle hangulati foszlány jöhetne az első részekből! - pl, amikor a két srác átmegy a szomszédos vaultba, miért nem játszották be az elhagyott vaultos zenét az első két részből? Talán nem játszottak velük, csak az intróig jutottak a készítők?)
A NV mióta Bethesda?
Ez most egy valós hír, vagy valami poén?
60 éve is viszonylag sikeresnek számítottál, ha sikerült megcsípni egy panelt. Elképzelhető, hogy ezek a lakóterek is hasonló görbét fognak leírni.
Dante írta: Az azért túlzás, nyilván nem top shelf áru egyik sem, nincs szerelem első látásra, de egy körre elmenne a legtöbb 😀
rwurl=https://img-9gag-fun.9cache.com/photo/aRE0455_700bwp.webp
Erről a felnőtt férfi vagyok + Nintendo dologról mindig ezek.a mémek jutnak eszembe 😅
rwurl=https://i.kym-cdn.com/photos/images/original/001/350/056/07c.jpg
Ez nem nagy kivagyiság, egyszerűen uncsi volt.
ha valaha megfilmesítik a Wolfensteint, akkor remélem, hogy ő lesz BJ Blazkowich.
Ez mondjuk jó meglátás. A sorozat szempontjából az első részt lelőttük kicsivel a vége előtt, de nem vitt rá a lélek, hogy tovább vigyük.
Jól gondolod, a Bethesda kezdte egyszerűsíteni a szériát. A negyedik részben már nincs képzettségi fa sem. Ha jól rémlik, idővel kb mindent fel tudsz venni.
Bár megjegyzendő, ez az "eltört a kezem, csak a doki gyógyítsa" emlékeim szerint nekem nem igazán jött össze a sok végigjátszásaim egyike alatt sem, viszont egy barátom mutatta,hogy eltört a karja a karakterének, és nem tud már kétkezes fegyvert használni.
Ezt most így a seggéből rántotta ki?
Köszi.
Azt vágom, hogy lehet ilyen közepes gyártóktól jobb specs cuccot venni, de ezek tényleg ilyen kommersz valamik, ahol nincs nagy anyagminőség, leszarják a súlyát.
Az általad ajánlott 3kg, a fenti cucc meg 2,2.
Lassan le kellene már cserélnem a laptopom, de nem vagyok krőzus, szokásosan használtat veszek. A legjobb számlával lenne, de pl Imperiumnál nem látok 17" kijelzővel. Utóbbi lenne az egyik kitétel, másik, hogy minél könnyebb legyen.
Ezt a gépet a gyerek már harmadszorra teszi fel:
https://hardverapro.hu/apro/dell_xps_9700_i7-10750h_16gb_1tb_1650ti_4gb_...
Megéri, vagy esetleg javasoltok másikat, máshonnan?
Fallout ep1.
Igazából csodálkoztam rajta, hogy az asszony ébren maradt.
Már a bemutatóból is látszott, hogy ez a F4 vidámparkja lesz, és azt is hozza. Kár, hogy a F4-et is a vége előtt eluntam.
A szeretnek a szúnyogok, de az érzés korántsem kölcsönös klubnak sajnos én is tagja vagyok.
Régebben pont azt írtad, hogy a Gen II tetszik.
Én is 150-el tolom a tempomatot, tekintve, hogy a SUV légellenállása miatt ott már 10+ kilométerenként egy literrel többet fogyaszt 😅
Vannak amikkel egyetértek, csak éppen egy agilis férfi leszarja ezeket a kényelmi dolgokat.
Azonos árkategóriában már egy normál kocsi is négykerekes hajtású, ami visszafelé is igaz; az olcsóbb SUV-ok gyakran elsőkerekesek, vagy legalábbis ilyen gebe négykerék hajtás van rajtuk.
A vontatás szintén nem mérvadó; azonos árkategóriában egy kombi vagy szedán is ugyanúgy túlmotorizált.
Ahogy az üzleti lehetőségeim alakulnak (nem pont úgy, ahogy leginkább szeretném), már valamivel 50% fölé teszem az őszi R8 vásárlást. Alig várom, hogy ne részesüljek a fenti listán sorolt "előnyök" nagy részéből :D
Amúgy meg kombi Accord vagy Avensis is jó választás lehet. Megbízhatóak.
Az Opelt egyáltalán nem vágom, de egy nagy Skoda jó lehet. Sok velük a tapasztalat, sok az alkatrész.
Már kb nem gyártanak értelmes egyterűt. A Ford Max szériája kukába való, akkor meg mit? Biztos van, csak nekem nem rémlik :)
Érted; most a kombi nem tetszik neked, ezért a SUV az ideális. Közben előbbi mindent tud a magasságon kívül, mint az utóbbi, csak olcsóbban. És kényelmesebb a futóműve a "szar" utakon.
Én két dolog miatt vettem RX-et; mert az asszony sípolt, hogy ki akar látni, meg, hogy Lexusból nincsen más, amibe lehet is pakolni. Legközelebb az előbbi sirámot egyszerűen elengedem, aztán majd fizetgetem mondjuk egy szar RS6 touring szervizszámláit :D
Gyerekeket suliba utaztató, praktikus kategóriában indítanám az IS-F-et kompakt V8, 423 ló mellett :D
Elég sok mókás videó jött már szembe, amikor a SUV izmozni akar, vagy csak béna, és sikerül ráfutnia kicsit az előtte lévő objektum vagy kocsi oldalára. A kerekével azonnal megmássza, és már borul is az oldalára.
Az a helyzet, hogy valahányszor megáll a közelemben egy ilyen kocsi, vagy egy negyvenes anyuka száll ki belőle, vagy egy sörhasú, ősz, tesiből felmentett vállalkozó. Én annyira nem látom a közös platformomat velük, de egy csomóan gúvadnak már fiatalon a nagypapás autókra, szóval evvan :)
Pont most jött szembe a cikk, nem olvastam, csak kivonatosan, de rögtön ugyanazok jöttek szembe, amiket feljebb is írtam: betonkemény futómű, nem kanyarodik, meg amúgy lefelé kilátni se lehet belőle
https://totalcar.hu/tesztek/2024/04/09/audi-q8-e-tron-55-quattro/?utm_so...
Az igényesség része a stílus. Egy dömpernek soha nem lesz érdemi stílusa. Konkrétan kis iskolás koromban még álmodoztam egy olyan kocsiról, ami belülről személyautó, kívülről tank. Aztán kinőttem belőle. Sokan viszont képtelenek rá. Az apró kis testük kiteljesedését látják benne, hogy az úton végre erőt tudnak sugallani. Az anyukák meg örülnek, hogy átlátnak a forgalom felett, mert amúgy nem vágják a közlekedés dinamikáját, nem sejtik, ki mit fog tenni. Aztán ott vannak az élemedett korúak, ez érthető. Nekik nem mindegy, meddig kell hajolni.
Ha ezekből egy se vagy, minek a SUV?
- többet fogyaszt
- nem lehet olyan elegáns a forma, mint egy szedán
- nem kifejezetten lehet többet pakolni bele, mint egy kombiba
- kisebb a kanyarsebesség, könnyebben is borul. (komolyan, kb dodszem fílingem volt most Madeirán a bérelt Fókuszban, baromira élveztem)
Az a baj, hogy a fizika nem viccel. Minél magasabb az autód, relatíve annál keményebb futóművet kell alátenni, hogy ne imbolyogjon. Anno a "sportos" Preludeomnak ezerszer lágyabb rugózása volt jobb stabilitás mellett. Szóval egy jó S osztály, vagy hasonló mindig jobb lesz az autópályán yachtnak, mint egy SUV, ami berugózza az M0-n a vasbeton illesztéseit.
A SUV, meg az igényes nem lehet ugyanazon a lapon. Ezt úgy mondom, hogy nekem is az van.
E-tron GT? ;P
És mivel "igényes" kocsikról beszéltem, más amúgy sem férne fel a listára :)
Micsoda baromság, hogy nem létezik kicsinyített elektromos fogkefe! (a pörgős fejű fajta)
Komoly, hogy csak az otthoni lóbaszó méretben képesek gyártani? Szerintem lazán lenne egy kompakt megoldásnak vásárlóközönsége...