Hozzászólások
Elsődleges fülek
A gumis, meg a haver is mondta, hogy az első 300km-en még nem hozzák a szintet. Nekem is új infó volt.
(Amit nem ezért mondtak, mert közük volt a gumikhoz, tekintve, hogy nem. Amúgy az ADAC tesztek alapján válogattam össze a közel legjobbakat - mert elöl-hátul más méret kell)
Ezt a sajátgép alatt is kellene látnom? Egyelőre úgy mutatja, hogy megvan mind a 60 gigája.
te meg lehet hogy tök jól fogod érezni magad - amit én nem fogok érteni ;)
Ha lesz jó menés (ami gondolom nálatok nem volt cél a találkán), akkor mindenképpen élmény lesz. Ha az árokba borulok, kevésbé :D
Amúgy az új gumik, amíg nincsenek bejáratva meglepően csúszósak. Ezt már tapasztalatból mondhatom.
Az durva. Én az első két részt láttam csak eddig. Olyan szódával elmegy valaminek tűntek, de így már nem igazán lesz bátorságom a folytatáshoz.
Ha már fentebb szóba kerültek Tarantino filmjei; számomra az utolsó igazán értékelhető alkotása Kill Bill első része volt. A második is oké volt, de már függött az előző filmtől. A Halálbiztost azóta is úgy értékelem, mint valami merényletet a személyem ellen, a Basterds marha erős első 10 perce és a Náci arcot játszó színészen kívül borzasztó lapos és unalmas volt, A Djangot pedig Leo vigyori feje és Samuel eszelős jól megírt "árnyékkirály" karaktere vitte el nekem, különben elég középszerű lett az is.
Az új filmtől sem várok sokat, az is egy átkozott kamaradarab lesz.
De ha márt lehet bálványokat döntögetni:
rwurl=http://ecx.images-amazon.com/images/I/516W5ZB7Q2L._SY300_.jpg
Ez eddig kimaradt. Aztán rájöttem, hogy miért csak azt a jelenetet idézik belőle mindig, mikor a Duke által is átvett szöveget mondja.
Egy jó alapötleten alapuló, de végtelenül dinamikátlan "nyócvanas évek" érzésű film, ahol a cselekményesség éppen úgy ritka vendég, mint a színészi játék. Az egészben annyi volt a poén, hogy a vége felé a lövöldözés részek kamerabeállításai sikerrel idézték meg bennem az arcade shooterek hangulatát, mikor megy a fix animáció, és előtte bejönnek a képbe a sprite ellenfelek.
Én mondjuk "nagy ostoba" módon azt hiszem, max egyszer mentem utána, hogy kicsit kíméljem az SSD-t, de már az sem ezen a rendszeren volt. 4 éve van meg a cucc, s most már sanszos, hogy előbb lesz csere, mintsem magától tönkremenne. Szóval ezt sem kell túldimenzionálni.
LoL :D
Ismert előttem a probléma. Sejtésem szerint a másik úton megyünk. Köszönöm minden esetre :)
Grif: Ez így most mondjuk vicces. Gyakorlatilag te is bepróbálkoztál a dologgal 2x is, és már a csalódottság beszél belőled, amit végül is sajnálok. Bízom benne, hogy ebből a szempontból én reménytelenebb nerd vagyok, és érdekelni fog, hogy miről akarnak beszélgetni (már, ha lehet velük egyáltalán).
Az egésszel kapcsolatban egy olyan (lehet, hogy téves, lehet hogy nem) koncepció van bennem, hogy én szeretek menni, és tanulni másoktól, hogyan kell jól menni. Szeretnék értesülni ezzel kapcsolatban olyan lehetőségekről, amelyekből az ismeretség hiányában kimaradnék.
-> példának okáért a klubosok, ahova most megyek, két hete szervezetek egy gyakorló edzést a tököli reptérre rally pilóta oktatóstul. Sajnos már beteltek a helyek, mire megláttam.
Egy szóval majd meglátjuk bejön, vagy nem. Úgy nem tudom meg, ha nem próbálom ki.
A másik dolog: A suttyók, akiket emlegettél. Ez egy érdekes dolog. Biztos a pedofil énem indul meg ilyenkor, de néha direkt arra vagyok kíváncsi, hogy a 1x éves kis arczoknak mennyire marad rajta a tekintete a kocsin. Nos, messze nem annyinak, mint amivel elégedett lenném.
Tudom, az autózás nem egy fenntartható dolog, a jövő másban van, talán jó is, hogy a fiatalabb generációkat úgy látom, már zsigerből nem annyira érdekli a dolog.
Mondjuk ettől még mind mocskos kis buzinak tartom őket, de ez más kérdés :D
Kik maradnak akkor a feltörekvő titánok közül? Hiszen a legaktívabbak nyilván a kora 2x korosztályból kerülnek ki. Hát igen, a helyzet az, hogy a netes megnyilvánulok alapján elég sok köztük a sutyerák. Mintha egy elmaradott hobbi vonzaná be az elmaradott elméket maga köré. Tény, hogy ilyen emberekkel nem sokat tudok kezdeni.
Azért némi reményre ad okot, hogy a mintavételezés a szóban forgó csapatnál jobb lesz, mint a Grif által tapasztaltak. Itt már idősebb arcok vannak, gyakran akár a párjukkal, komolyabb hozzáállással - legalábbis úgy tűnik, majd meglátjuk.
Azért teljesen más az, mikor egy jellemzően adott értékű kocsi, mint pl a Celica köré gyűlik a sok légy, akik jellemzően vagy túl fiatalok, vagy nem túl sikeresek, ha már egyszer Celicázni kényszerülnek :)
Jót tett ez az alvás, pihent vagyok :D
Tudod, ha az embernek ilyen téren nincs egy épkézláb barátja, rákényszerül, hogy a klubélet felé nézzen, aztán ha nem jön be, max nem megy többször. (mint pl az Arénába sem megyek a szmog okán) Minden esetre a klubos arcok többsége sem ismerte egymást mielőtt elkezdte...
Más: Reggel 7-re mentem azzal, hogy felrakják a gumit, megnézzük a felfüggesztést, oszt ennyi. Ehhez képest kettő után értem haza. Volt némi kinder meglepetés egy elnyalódott csavar képében, amivel el kellett menni a haverhoz, onnan a másik gumishoz, aki adott új csavart, onnan vissza a haverhoz esztergálni, majd újra a csavart dotáló gumishoz, ott vártam csak magában 2 órát, mert annyian voltak, aztán megint a haverhoz leadni a nyári gumit.
Na most asszem, alszom egyet.
Annyit tudok mondani, hogy az unlockolt i5-ök alig drágábbak, és az én fostos Asrockomban is vígan tekeri a 4Ghz-et.
Ha nincs, vennék legalább egy pici SSD-t a rendszernek.
Holnap este megyek csapatásra. Pólus -> Visegrád, Fellegvár.
Ha valakinek van kedve, jöhet utasnak, kapaszkodni az ajtóba.
Ellőttek 4 óra alatt 5000 lőszert
Ne légy velük ilyen szigorú. Szerintem marhára örültek, hogy végre van mire lövöldözni :)
(Elképzelem, ahogy az egyik kis Maugli a képen látott pajzson csúszik be a házba, úgy lövöldözik dupla pisztollyal.)
Olyan kis vadorzó azzal az ajtóval!
A kis Maugli...
Szánkóról emberekre lőni? Nem is rossz.
Én csak akkor hordok katonai bakancsot, ha emberekre lövök.
Humanicban mostanában elég sok értelmes, és hétköznapian elegáns darabot láttam. Budaörsön jó nagy boltjuk van.
(Örülök ebből a szempontból a mostani trendeknek. 10 évvel ezelőtt még úgy kellett vadászni a normálisan kinéző cipőre)
S3-nál azért kellett anno Cyanogenre térnem, mert a várva várt frissítés konkrétan használhatatlanná tette a készüléket.
Nézegettem a feladatkezelőt, 500 mega volt RAM-ból szabadon sok nap folyamatos bekapcsolás után is. Egyetlen progit láttam, aminek nem szabadott volna futnia, és talán köze lehet a problémákhoz; azt töröltem. Most jobbnak tűnik - teszem hozzá, ugyanúgy 500 körül van a szabad RAM.
Csak, hogy kapcsolódjak az iméntiekhez, meg fejlődés, valahol ott van a tervezett avulás is, és lehet (tán lehet), hogy most nem én vagyok a béna. Egy haverom mondta, hogy ne legyek annyira elégedett a G2-vel, mert neki egy év után elkezdett xarakodni, belassulni. Én nem nagyon tudtam elképzelni még akkor, hogy mi mehet félre, de egy hónapja nekem is eléggé belassult, és a dolog mögött nincsen semmi új progi telepítés. Gyanítom, a factory reset sem segítene. Vajh miért...
Szerintem ez a halottakra vonatkozik. A belga mastermind persze nyilván szökésben. Egyik karjában a macskát simogatja, szabad markában pedig a PS4 kontrollert szorongatja (a lapok átvették a hírt, hogy a merényleteket játékkonzolon tervezték :D)
Csak ha már emlegetve volt, hogy a srácok ezúttal nem helyi bevándorlók leszármazottai
Hét terrorista már halott, ötöt azonosítottak: közülük négy francia állampolgár, egy pedig az ujjlenyomata alapján azonos azzal, akit októberben Görögörszágban regisztráltak menekültként.
varjas cuccot (trollface.jpg)
A Dzsóker-Betmenes fosra gondolsz?
Melyik képen van Ninja?
Megy már a fehérje/kaja?
a manus ugyanúgy betörőket kapott rajta a saját házában és kiüldözte őket ám az egyiket (véletlenül) a házon KÍVÜL megölte.
Pedig már azt hittem, a História-X-re gondoltál :)
Valójában CJ-t jöttek meglátogatni, de elnézték a házszámot.
A Burzsuj Kalifánál 24 órában állnak sorban a szippantók :D
http://boingboing.net/2011/11/08/what-happens-when-you-flush-a-toilet-in...
Látszik, másodjára már nem volt részeg :D
Miért nem lepődöm meg, hogy kép előbb készült, mint a történet második fele megtörtént...
Telefonról vagyok...
Őszintén érdekel a konkrét hardver, mert ennyi szöveget én összesen eddig nem gépeltem be mobilról :DD
minden ehhez kapcsolódó hozzászólást törölni fogok
Nem kell félni a flémtől, meg is lehet szeretni ;)
Akkor jól van, mert nálam így 4 év után a sajátgép szerint ott virít az egész 60Gb.