Hozzászólások
Elsődleges fülek
Az igazából úgy van, hogy: a partizánok mindig hátulról támadnak. És meglepetésszerűen. ;)
a kifejezést első ízben az amerikai függetlenségi háború veteránja, Johann von Ewald használta 1789-es Treatise on partisan warfare (Értekezés a partizán-hadviselésről) című munkájában. Ekkor a partizánok feladata az ellenség frontvonala mögé kerülve a kommunikáció megzavarása, az utánpótlási vonalak elvágása és az ellenség figyelmének elterelése volt. Később e hadviselési koncepció mintájára szerveződtek az amerikai polgárháború partisan rangerei.
Egyet értek, nem csak az MS sara ez. AMD-nek is meg lehetne ezt simán oldani házon (CPU-n) belül, vagy nem ezért van benne a pici számítógép meg a IO unit, ugye?
Ideális esetben úgy kéne látszania, mint egy CPU, aztán belül oldja meg a csiri-birit ügyesen. Na majd talán pár generációval később.
Itt az igazi MS gond, hogy még egy CCD-re se igazán képes rápakolni a cuccokat (ha kevesebb mint 8 komoly szál van), hanem össze vissza dobál(t) mindent néha. Pedig az aztán kva egyszerű lenne: if 8 or less main thread above 75%, use cpu0,2,4,6,8,10,12,14 :P
Bandido írta: Jobb híján ide. Mi értelme van annak, hogy valaki rendelt a nevemre, cimemre egy utanvetes Playstation 5öt?
Ez így frankón csomagküldős átverésnek hangzik.
Vagy nem ért rá a tolvaj, vagy üres doboz lett volna (értsd: értéktelen holmi lett volna benne).
Jó, hogy nem vetted át.
Nem lesz jobb W11-el. Vannak ilyen CCD0 priorizáló programok (már ha nem kifogtál mondjuk egy 6+6 magost, mert az speciel játékra rosszabb mint egy sima 8magos szvsz), amiket esetleg nézegethetsz. Meg asszem biosba is lehet priorizálni már (mindig a CCD0 a legjobb).
Röviden? A 8 magos X3D proci még mindig a legjobb játékra.
Kezeli a dupla CCD-t, de kb 5-10% bukta mindenhogy lesz. (teljesen mindegy melyik winfost használod) 6 éve (3950X megjelenés) nem képesek rendesen leprogramozni. Tehát ha a játék szempontjából ez gond, akkor marad a 8mag. Ha ez nem gond vagy kell máskor a több mag, akkor lehet 12-16-ost venni.
Hosszabban:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=jkuRCj4g-5I
Továbbá:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=mVpv-EpEoGM
Még1x. A win11 egy szar fos és a sátán műve. Játékra is szar, ütemező is szar, minden szar.
Áh, csak a szemét lázadók lázadoznak ;)
rwurl=https://i.imgur.com/DNTfRFw.mp4
jó szája lehet a csajnak
rwurl=https://i.imgur.com/skoQnGi.mp4
itt meg a tanárnő van benne mindenbe
google első találat:
https://community.amd.com/t5/pc-processors/win11-ftpm-for-ryzen-7-5800x/...
amúgy miért szopatnád a w11-el magad??
Ezt a trailert elnézve úgy érzem, hogy már az elején 2 v több évadosra tervezték ezt, és így azért lett ilyen (szerintem) túlnyújtott/töltelékes az első évad - mert a 12 részre tervezett tartalmat 24-36 részbe prezentálják. Ami megmagyarázza az első évad sok problémáját.
Sajnos az első évad is csak félszemű király volt a vakok között (azaz amilyen földöntúli mélységbe zuhant a starwars ahhoz képest jó, de pld egy Pingvin-hez képest csak egy gyenge közepes) - így nem biztos hogy ennek már esélyt adok...
A windows 11 a sátán műve, mint az köztudott. Amúgy van winfos topik. :)
Minden jel arra mutatott már a készítés kezdeti szakaszától kezdve, hogy nagy bukta lesz... Jár a taps, lett volna 2 évig kijavítani, hát nem sikerült. Biztos valami nárcisztikus kretén felügyelte ezt is - merthogy ő jobban tudja.
Jó az elgondolás, én is errefelé tendálok látva a kriminális DVGA árakat. Csak én megvárom hátha lesz olcsóba strix halo laptop.
Lunar Lake-s (Arc Graphics 140V) laptopot javaslom, vagy AMD vonalon Radeon 890M (esetleg kicsit gyengébben előző generációba 880M és 780M). Ezek ilyen közel RTX 3050M képességűek játékban. Így már tudsz mire keresni.
Fingom sincs most éppen melyik kapható és milyen kiépítésben 17"-on, nézelődj.
És ez még be se ment a vízbe!
Sandy beachen van amikor én se merek belemenni, akkora hullámok jönnek.
rwurl=https://i.imgur.com/IGPr9xr.mp4
hát ilyen csajok előfordulnak erre...
https://hu.ign.com/james-bond-filmek/102677/news/breaking-az-amazon-atve...
Na ebből mi lesz :DD
Ez pont ma jött velem szemben:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=UFVSUDmUJdY
Hát ez egy kib**** szégyen. :(
Taktikai Konzerv írta: No offense, de 5090-et vesz Borderlands 2-zni meg Alice 2-zni az is egy igazi hülye 😂
Aki ezekkel akarja tolni, kénytelen beérni egy szaros 4090-nel, de azért hátha azon is elfutnak ezek 😅
No offense, de manapság (úgy 10 éve) már alig vannak igazán jó AAA játékok (az indieknek meg nem kell 5090). Évente 1-2 beesik, de kb ennyi. És nem is látszik, hogy megfordulna a trend.
Tehát bizony a régieket kell elővenni. És egyébként is, abba az 1+GB-os driverbe igazán belefér talán az a pár bit physix is. :)
Nem is érdekelne, hogy kinyírja a bőrjakós dagobert a physixet, de tegye akkor opensource-á, aztán majd a rajongók dolgoznak vele ingyen...
Már ott tartok hogy teljesen mindegy melyik VGA mire képes (csalódás így is úgy is).
Egy dolog a lényeg: A VALÓS ÁR.
Pont ma voltam megnézni a dínókat ja. 150 dollár 2,5 óráért. Hát így megy ez. Amúgy egy rakás filmet és sorozatot ott (is) forgattak, a fene se tudta. De ilyen 50+.
Meg hát ugye az Elvis filmek színhelyei is nézősek.
És van rakás trail hike is, 1-2 mondjuk elég veszélyes, de a legtöbb ingyenes (max parkolás).
A bishop múzeumba (kisebb fajta hawaii/polinéz tematikájú, 4 épületről van szó, kb a magyar nemzeti tizede se) 40 volt a beugró és 20 a parkolás.
Pearl Harbor akciós ticket (USS Arizona Memorial, USS Bowfin , USS Oklahoma Memorial, Pearl Harbor Aviation Museum’s hangars, USS Missouri Battleship Museum) 100$, parkolás 7$. És telefon méretnél nagyobbat nem lehet bevinni, a sztori meg egy nap simán van, szóval lehet bent kaja-piát vásárolni. Sima gagyi póló 40$, hűtőmágnes 10-től. Sapka 30.
Walmartba a monster 4$ érted. Még karibon is 2$ alatt volt. 1L víz meg 3. Pici gyümitál 13$. Normális étterem 40-50 dollártól, de eddig igazából alig ettem igazán finomat. Tahitin/Moorean/Karibon 15-ért olyanokat ettem hogy megszólalt, de még Bora Borán is finomabb volt ugyanennyiért. Meg persze azért más szigeteken is volt drága hely.
Pénzt lehet költeni szarásig. :(
Moken írta: Én amcsiknál az autópálya tempót nem értettem soha, amikor ott voltam. Ugye alapból azt mondják, hogy jól megbasznak a rendőrök 5 mérföldes gyorshajtásért is vidéken, de az autópályán még gyorshatjva is úgy ment el mellettem mindenki mint a huzat, le se szarták mi van kiírva.
Ez nekem itt teljes fekete doboz, épp csak nem dudálnak meg villognak le. Oké, olyan 25% betartja nagyjából a határokat, de ezek szerintem mind turista ill. béna sofőr. :)
I93-on kb. 20mérföld hosszan végig kint van az útépítés tábla, meg hogy max 25mérföld/óra. Megy mindenki 55 felett (a hivatalos határ 50). Komolyan nem tudtam mit csináljak. Tele van szórva végig mindkét irányban, ilyen félmérföldenként, és a büntetés 250$. SENKI SEHOL nem ment 50-nél lassabban. Így aztán én se tettem, bedaráltak volna - azért ez már komoly sebesség különbség. Amúgy is itt is előfordul hogy az útépítés tábla kint marad máshol is (már hogy útépítés befejezte után), meg ugye hajlamosak pályán kanyar vagy bump előtt is kitenni egy 25-öst (ezt se tartja be senki persze).
Most vagy pár hét múlva tele lesz az email fiókom tickettel és agyvérzést kapok, vagy ez ilyen. DE MIÉRT ILYEN? :DDD
Nem tudom, mondjuk ide.
Láttam ma egy kék R8-at itt Oahun. Szerintem a V12-es volt, de volt rajta extra nemgyári spoiler is. Amúgy elég kevés hiperautó van, pár Bentley, Ferrari, ilyesmiket láttam. De tényleg keveset, ennyit BP-n is simán látni. De mondjuk egy mustang az olyan mint otthon egy random merci. Rengeteg van, főleg a legújabb széria (nem is értem - nekem pont már nem tetszik külsőre), bérelhető is sok helyen, és "annyira" nem is drága. (1500$/hét körül, V8 kabrió)
Nationalnál béreltem Tucson-t 16 napra 921$ (+141$ volt az extra cover). Lett volna olcsóbb más cég, de nem akartam lutrizni, igazság szerint inkább negatív tapasztalataim vannak az autóbérléssel kapcsolatban világszerte.
Ez volt a legkisebb (Nissan Kicks or similar volt amúgy eredetileg). Fasz se akart ekkorát, de hát ez van. Amúgy vicc az egész járgány. Egy félliteres palack nem fér az oldalzsebbe, meg úgy zusammen inkább kívülről nagy dög. Belül az én kis testemnek még éppen jó.
Ez már a legújabb generáció, így tele van minden szarral, amiket nem igazán tudtam kikapcsolni. Eddig jobbára sikerült megúsznom, hogy ilyen okosautót kapjak, de hát most nem. Borzalmas (sávtartó, vészfékasszisztens, minden ami "kell"). Azt is utálom ha valaki beleugat vezetés közbe, az meg hogy még belecsipog meg beleránt a kormányba, hát aki ezt kitalálta annak ananászt a seggébe. Konkrétan ezt így totál balesetveszélyesnek minősítem.
Az meg hogy kb. 2-3s mire felfogja hogy én most lenyomtam a gázpedált, teljes kabaré. A sport mód abban nyilvánul meg, hogy csak tiltáskor vált fel. Egyébként teljesen felesleges. Mondjuk amúgy is olyan sebességgel vált, mint egy gleccser irányt.
Tempomat is csak radaros van, és így persze önhatalmúlag fékez már 100 méterrel előtte, és lejtőn lefelé is ilyenkor baszik motorféket használni (kikapcsolt tempomattal képes erre). Lehet jobb is hogy nem próbáltam még teslát.
Google mapssal próbálok vezetgetni, de hát az is egy határ szar itt. Eleve úgy látom már kötelező neki a mobilnet (sok szerencsét a hegyen 0 térerővel), meg hát tényleg kb. fél óránként elbasz valamit. Vagy nem ismeri az útépítést (ja, már hónapok óta), vagy olyan helyre akar bevinni ahova totál tilos (tábla állapota szerint évek óta), és még sorolhatnám. Amikor 6 sáv van, és 4 felé lehet menni hát kvára nem mindegy melyiket mutatja besorolni (sokszor a rosszat), de azt is szeretem, amikor van egyenrangú Y elágazás, és NEM MUTATJA merre menjek. Bezzeg a kurva freewayen folyamatosan mutatja hogy tarts tovább balra (azaz értsd: menj tovább egyenesen és ne hajts ki a kihajtón). Hát bazmeg, no shit?
Tényleg kurva gáz, és ami még ebben a nagy AI világban érthetetlen, hogy nem képes láncolt utasítást adni. Megmagyrázom: Mész a 4 sávoson, 2 egyenes, 2 jobbra. Mondja hogy menj ki jobbra a legszélsőből. DE azt már nem képes hozzáadni, hogy inkább a 2-es sávból ment ki jobbra, mert jobbra kanyarodás után 50 yardon belül EGYBŐL 5 sávot kell váltani balra, mert a következő kereszteződésnél egyből balra kell menned...
Igen, itt is simán van 5-6 sáv full egyirányú utca. Az ilyen extrákat már nem is említem, hogy reggelente általában befelé adnak sávot a szembesávból (bólyákkal), este meg ugye kifele. Erről se tud semmit, pedig tábla szerint ez is megy már évek óta.
Az útminőség egyébként szintén csalódás, ilyen Tahiti szint. Csak hát az egy sokkal olcsóbb és kisebb sziget. Külön öröm ezzel az okosautóval a kátyúkat kerülgetni amúgy... A többség amúgy legalább 20%-al folyamatosan gyorshajt, így én mindig nagypapának érzem magam. :D Megyek 35-nél 40-el meg 55-nél 63-al de úgy húznak el, mint a vadlibák. Mondjuk igaz nagyon mérni nem láttam rendőrt. Telepítettet se láttam, de kitáblázva itt-ott ki van a radar.
Még egy dolog. Nagy TDU fanként azt hittem jobban megfelel a játékbeli térképnek, de hát eléggé nem :( Eleve nem lehet körbemenni az ÉNY részen kb. a fél sziget kompletten le van zárva (max túrázni lehet) - de hát sok helyen ami a játékban soksávos az itt 1+1. És hát bump is van dögivel. Na mindegy, érthető, így jobb a játékélmény, kár hogy a valóság nem ilyen. Gondolom nem kell mondani, hogy rengeteg autó van és dugó is konstans kb az esti és déli órákat kivéve.
Bocs, kicsit lehet negatív a kicsengés, de hát a táj nyilván mindenért kárpótol, és azért a többség normális (kb. napi 1 barommal találkozok, pedig már 2x tankoltam - szóval a végére meglesz az 1000 mérföld simán) - még be is engednek ha esetleg kicsit elbaszok valamit/későn kapcsolok, és hát azért még így is szuper élmény itt vezetni. Csináltam sziget drive videót itt is, de valami 40GB FHD-ben, így nem tudom mikor tudnátok megnézni.
Hawaii-on nincs semmi gond. Sajnálom de nálatok van a probléma. :P
amcsiba minden fasza
Pirosnak piros :D
Igen, mert ebből (és semmi másból 5080 alatt) nincs FE, tehát csak AIB áron lehet adni.
Az már más kérdés, hogy így semmi értelme az MSRP-nek (amúgy se), írhatnák 1$-t is, úgyse lehet sose sehol annyiért kapni. Milyen érdekes, pár évvel ezelőtt még ment ez az árazás dolog, na meg ha eleget gyártanának akkor nem is lehet scalperezni (oké a bányászlázas őrület az jogos volt, de az már nincs, és AI-ra se nagyon jók ezek a kártyák 16GB alatt.)
Nem mellesleg amúgy 5080/5090 FE is úgy van/lesz, mint 4080/490 FE, azaz gyártanak/gyártottak kb. 1000 darabokat, aztán helló, lehet venni AIB-ket drágábban. De a teszten milyen jó lesz majd a Dollar/Performance. Meg lehet ajánlani, hogy milyen olcsó.
Nem meglepetés, ha maga az EVGA kilépett ebből az undorító dologból, azért az elmondja mekkora nagy s***fej az NV.
Nekem nem kell bemutatni, csak vicceltem :D
Vezettem 10ezreket mindegyik generációs tranzitot. Telekomos vagyok, szinte mindig furgonnal járunk (csak már én nem járok terepre). Hyundai 350-t meg merci sprintert, fiat ducatot, meg mindent amit el tudsz képzelni és furgon, azt vezettem.