Hozzászólások
Elsődleges fülek
Már a franciáknak drukkolok, hogy rúgott gól nélkül nyerjék meg az eb-t .
akkor minden héten rw röff!
a német meg biztos az ndk-ban szocializálódott
deepl.com
A kicsinek nincs szüksége pótágyra. Lehet még olcsóbb az ajánlat?
Ha még Charlizehoz képest is hiteltelenebb, az nem hangzik túl jól. :-D
Nem olvasom már vissza, de úgy rémlett, hogy a színészi teljesítménnyel kapcsolatban jött szóba korábban a csibészkedés. Idézőjelek közé is tettem.
De nyilván azzal van bajom, hogy balra néz, és jobbra rúgja a labdát.
Úgy tudom, van olyan csapatsport, ami működik ilyen csibészségek nélkül.
És nem azt mondom, hogy ez magyarázat a mulasztásra, és felmenti őket, de nagyon erős a gyanúm, hogy volt szerepe a jelenségnek.
Nem tudom pl. Gabika, hogy a gyerkőcöknél is megy már ez a színészkedés, és ha igen, amikor a fiad lábát szétrúgták, akkor sem merült fel egyik szakiban sem, hogy csak kamu? Egy percig sem?
Illetve, ha szakavatott szemnek ez mindig annyira egyértelmű, akkor mégis mi a fasz értelme? Egyedül a bírót kell átverni, vagy ő nem szaki?
Sokat. Már az első segítők is nehezen indultak el - azt is csak sétafikálva -, aztán hiába látták ők is, hogy gond van, a kerekes hordággyal csak nem akartak pályára menni. Álldigáltak az oldalvonalnál, és várták a felettes parancsot. Szoboszlai rángatta be őket.
Tippre hosszú percek teltek el, mire odaért a szükséges segítség.
Hibáztak, igen.
Én is rögtön felszisszentem, hogy itt nagy a baj. (Mondjuk a közeli kép alapján.)
Ettől még az esetben közrejátszhat az a fásultság, amit a meccsenként 15-20 fék nagyhalál okoz.
Én nem tudtam elképzelni, de ebben a topikban is elhangzott, hogy kell ez a csibészség, és ez fűszerezi meg a játékot.
Szerintem valamennyi részben szerepet játszik ebben a kisegítő stáb balfaszkodásában a már többször említett, fociban divatos "csibészségnek".
Mész te is az internátusba!
Legyen inkább a Training Day
és télire teljesen üres a hotel, vagy kell karbantartás?
rwurl=https://m.media-amazon.com/images/M/MV5BMTg0MzkzODUwNV5BMl5BanBnXkFtZTgw...
Psi?
Van még bugyor itt RW-n, amit nem látok?
a kő alatt élőknek - mint én - , akik azt sem tudták, hogy eminem még él, egy kicsit több kontextust? Milyen kiakadás van?
szerk.: az is eltartott egy ideig, mire rájöttem, hogy az a fiatal eminem a múltból, az a másik meg szintén az eminem :D
boomer detected
Ezzel kapcsolatban Mao Ce-tungot szoktam gyakran idézni: "Földbe vesd a magot, ne mellé!"
Nekünk az M3-ason repült be a vezetőoldali ablakon egy kő a szembe oldalról 130-nál. Illetve valószínű lepattant, mert aztán a követ nem találtuk a kocsiban, csak a nyakamba/ölembe hullott a biztonsági üveg granulátum. Nem kicsit fostunk be, már csak azért sem, mert a fiam mögöttem ült, hogy esetleg őt találta el.
Amikor kiderült, hogy mindenki ok, és én sem rántottam el ijedtemben a volánt, kimentem az első lehetőségnél kitakarítani a kocsit. Aztán felhívtuk a rendőrséget, hogy esetleg azon a szakaszon van-e kamera megnézni, hogy csak felverődött kő volt, teherautóról potyogott, esetleg valaki szórakozott, és az autókat hajigálta kővel. Elhajtottak minket, mondván, hogy ott kellett volna megállnunk, ahol történt, és kihívni a redőnységet helyszínelni, meg feljelentést tenni...
👍
már leginkább csak 29"-os és 27.5"-os kerékméretű hegyikrékpárokat csinálnak (vagy ezek keverékét)
Én is hosszú évekig használtam egy Sennheisert, a tokja már rég szétporladt, de a füles hibátlan volt. Aztán egyszer kölcsönadtam a feleségemnek... Utána valamelyik sony flagship telóhoz kapott darabot nyúztam, az sem volt rossz, csak egy tisztogatás alkalmával megszaladt a fültisztító pálcika.
Akkor próbáltam egy Xiaomi bt bedugósat, és kb egy életre elvette a kedvem a vezeték nélküli dugóktól.
Igazából nem lehet rossz. Személyes tapasztalatom nincs Manitou villával, de neves gyártó volt már régen is.
Lehet, arról van szó, hogy a 26"-os bringákat már gombokért adják, illetve ez a konkrét darab tippre közel 20 éves.
A magura fék ami felvillantotta nálam a kérdőjelet, meg kérdés, mennyire van elhasználtva a gép.
Amúgy képek alapján szép, még akár el is lophatják. :-D
Én az olcsóbbság miatt bevállalnám a madzagosat is, ha jól szól.
Ha valakinek van tapasztalata agybadugós vezetékessel mostanság.
"normál" montis cuccra gondoltam 2-2.5", és ne fújd betonkeményre 1.5-2 bar
Az a scott nem rossz, de a magura fék rajta elég egzotikus, el tudom képzelni, hogy szopás, ha szervízre szorul. (Eleve hidraulikus...) Egyébként menő cucc, a triálosok is olyat használtak. Asszem, felniroppantó is volt a beceneve.
A második linken valóban azt írja, hogy agydinamó, de olyanra vadászni szerintem nem érdemes, nem sok bringát szerelnek vele véleményem szerint. Ha véletlen találsz, akkor persze fasza. (Maga a konkrét bicikli az gyerek méret)
Terminator 2