Hozzászólások

2018.02.21 - 14:44,sze Kézzelfogható játékok Warhammer Multiverzum ugrás a hozzászólásra

Jó kis teaser csak éppen az nem derül ki róla, hogy milyen lesz a játék. :)

2018.02.21 - 14:43,sze Moziguru HQ Star Trek - Live Long And Prosper ugrás a hozzászólásra

Nekem még máig kedvenc részem amikor a csaja megkérdezi Siskot hogy miért rühelli annyira a vulkániakat.
Erre előadja hogy még az akadémián éppen kocsmáztak és már elég emelkedett volt a hangulat, amikor bejött pár vulkáni azzal hogy "jöttek tanulmányozni az alsóbbrendű lények szórakozási szokásait". :) ebből persze hatalmas kocsmai verekedés lett és vulkániak ugyebár erősebbek mint egy ember szóval Sisko 4 törött bordával és egy törött lábbal később beismerte hogy hülye ötlet volt beléjük kötni. :)

Maga a sztori, de az előadásmód is -ahogy Sisko egyre jobban belelovalja magát a sztoriba.- hatalmas. :)

2018.02.19 - 13:35,h Kézzelfogható játékok Warhammer Multiverzum ugrás a hozzászólásra

DeMorte írta: A Cabal is erre a konklúzióra jutott és az Alpha Légió egyetértett velük. Azonban az Alpha Légió nem értett velük egyet. Úgyhogy azóta is Alpha Légió.

*hazafias zene*

- Alpharius nem azt teszi amit Alpharius tesz Alphariusként... Alpharius azt teszi, amit Alpharius tesz mert Alpharius az maga... Alpharius.

*hazafias zene*

2018.02.19 - 11:26,h Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Tompi írta:

Joda írta:
Potter színdarabban Hermione fekete

wtf??? :D

Az pont whatever miért ne lehetne fekete akár..

Biztos megitta a Százfűlé főzetet. :)

2018.02.19 - 10:26,h Kézzelfogható játékok Warhammer Multiverzum ugrás a hozzászólásra

Az ugyebár már nyilvánvaló hogy a Warpban mindent a hit a gondolatok és az érzelmek határoznak meg. Ez alapján az hogy alsó hangon is emberek Százezer milliárdjai hisznek a császár isteni mivoltában az elég nagy power up lehet. Olvastam hogy így az Istencsaszi jelenleg talán még erősebb mint mielőtt még a trónba került volna.

Erről jutott eszembe hogy ha máshogy alakulnak a dolgok és nem kerül a trónba akkor talán idővel a császár is felismeri ezt a lehetőséget. És akkor tényleg Istencsászárt csinálhatott volna magából de úgy hogy végig ő irányítja az eseményeket. Kidolgozott volna valami felvilágosult teokratikus rendszert és aktívan terjeszteni kezdte volna, miközben kutathatta volna az így felszabaduló erő természetét, valamint azt hogy hogyan használhassa fel.

Amilyen okos biztos hamar rájött volna hogy hogyan csapolja meg az így felgyülemlő energiákat. Így pár ezer év alatt -mondjuk a 34-ik évezredre- már hatalmas extra energiáknak parancsolhatott volna.

Ezt aztán bármire felhasználhatta volna. Teszem azt a webway projektjéhez vagy esetleg kiépíthette volna a saját hatalmi bázisát a warpban úgy ahogy annak idején az elda istenek is tették.

Idővel talán létrehozhatta volna ott a saját területeit mint ahogy a többi Káosz isten is. Csinálhatott volna egy emberi "túlvilágot" ahova az emberi lelkek kerülnek őt erősítve és nem káoszt.
Sőt idővel talán háta mögött több egy őt imádó galaxissal talán még le is zúzhatta volna a káosz isteneit és valóra válthatta volna az álmát.

Mit gondoltok?

2018.02.13 - 09:48,k Moziguru HQ Deadpool-filmek ugrás a hozzászólásra

Joda írta: Van benne meglepetés Terry Crews. XD

Terry Crewst az elmúlt években véghezvitt munkássága szinte predesztinálja hogy ebben a filmben szerepeljen. :) Remélem azért majd használ Old Spicet is hogy a kritikus pillanatban tovább növelje a nyers férfierejét. :)

2018.02.09 - 00:36,p Kézzelfogható játékok Warhammer Multiverzum ugrás a hozzászólásra

DeMorte írta: Egyébként a Prologue tényleg hangulatos volt egészen addig, amíg csak a "tájat" mutatták, de amikor megjelent a Vallató és jött az a kínosan béna, buta jelenet a nemessel...

Hasonlóan érzem én is. A vonulást vagy egy tucatszor megnéztem már és tényleg fantasztikus, de a "történeti" részeket az első alkalom után mindig áttekertem. Azok olyan szinten kizökkentik az embert mint egy kemény menet egy Great Unclean One -val. :)

2018.02.05 - 00:13,h Kézzelfogható játékok Warhammer Multiverzum ugrás a hozzászólásra

Szomorú de már csak a prológért is hatalmas köszönet neki. Még nem láttam ennyire remekül megragadva a W40K hangulatot filmen. Ha készülnek majd valamikor jövőben igazi filmek, ez az alig 10 perces kis szösszenet követendő példa lesz mindegyiknek.

2018.02.02 - 13:05,p Moziguru HQ Star Wars ugrás a hozzászólásra

Szerintem egy "Space Ranger Solo" cím még jobban hangzana. :)

2018.02.01 - 15:47,cs Moziguru HQ Anime - manga ugrás a hozzászólásra

Csöpi írta: hát kérdés kinek mennyit ér polipos hentaira kiverni naponta kétszer. elég jó orgazmus/ft arányt el lehet érni

Sajna én már csak a darabolós mangákra tudom kicsapni. :)

2018.01.29 - 11:23,h Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

A vízben a legjobb. Ott instant meg is moshatta fenekét utána így a higiénia is ok. :) Ez a Nolan tényleg mindenre figyel. Nemhiába zseni a pali. :)

2018.01.29 - 11:08,h Moziguru HQ Star Trek - Live Long And Prosper ugrás a hozzászólásra

Cool :) Lorcát kár lenne kinyírni. A sorozat legnagyobb öntökönlövése lenne. Hatalmas karakter. Az úgynevezett "főszereplő" a nyomába sem ér.

2018.01.27 - 23:42,szo Moziguru HQ Alien-filmek (igen, a Promcsi is) ugrás a hozzászólásra

Egy párhuzamos univerzumban, ahol a Weyland-Yutani próbálkozásai sikerrel jártak...

rwurl=http://cromeyellow.com/wp-content/uploads/2015/03/marek-okon-under-contr...

2018.01.26 - 14:21,p Moziguru HQ Készülő filmek, melyek érdekelnek! ugrás a hozzászólásra

brianaspirin írta: John Cena -> Duke Nukem

hirtelen nem is tudnék jobb castolást mondani rá, hogy bay csak producer az is még bizakodásra ad okot.

találjanak hozzá egy normális rendezőt (mondjuk Taika Waititi) legyen rated R, na meg egy épkézláb forgatókönyvet (legyen egyszerű és egyenes)

tudom ez így elég sok kívánság, hogy mind teljesüljön, de ezek kellenének ahhoz, hogy kiköszörüljék a dnf hibáit, és a sok évnyi duke nélküliséget

Valamint még csak véletlenül se próbáljanak valami vérkomolynak szánt filmet forgatni belőle. A Power Rangers is -többek között- ezért sikerült röhejesre. Legyen csak egy badass és őrült film mint ahogy a játék is az volt.

2018.01.25 - 15:48,cs Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

brianaspirin írta: meg a parton egy hét telt el.

ShowHide spoiler #shit

Hiába no az angol katonának nincs párja a világon. :)

2018.01.24 - 19:27,sze Kézzelfogható játékok Warhammer Multiverzum ugrás a hozzászólásra

Nokedli írta: Yes yes yes yes sőt WAAAGH! Nagyszerű ötlet hogy az új idővonalon játszódik! Ha valaki, akkor ők biztosan jól mesélik majd el.
Annál is inkább, mert ezer szálon kötődik a XII. Sötét Hadjárathoz. Nem tudom mennyire mennek bele, elvileg még Horst inkvizítort is viszontlátjuk majd... 8-900 évvel öregebben... kicsit megváltozva 3:-)

Elsőre én is ezt látom eddig az egyik legnagyobb pozitívumnak hogy az "újkor" eseményeit mutatja be. ÉS mivel a Batlefleet Gothic az Eye of Terror szomszédságában van az új korszakban még szokásosnál is nagyobb balhékra számíthatnak.

Remélem lesz majd olyan küldetés ahol maga Gülüszem adja ki parancsokat.

2018.01.24 - 14:57,sze Moziguru HQ Star Trek - Live Long And Prosper ugrás a hozzászólásra

Kicsit off de Pickardot eredetileg hajjal képzelték a Enterprise élére.
rwurl=https://img-9gag-fun.9cache.com/photo/a9pMV4K_700b.jpg

2018.01.19 - 14:12,p Kézzelfogható játékok Warhammer Multiverzum ugrás a hozzászólásra

"Friendship is Magic... Magic is HERESY!"

2018.01.18 - 23:53,cs Moziguru HQ Készülő filmek, melyek érdekelnek! ugrás a hozzászólásra

Egész pofás. Mintha a Yamatai sztorit vinné mert a sziget és a roncsok eléggé hasonlóak + egy villanásra valami japán épületet is lehet látni a végén. Már csak pár Oni kellene bele de hátha őket majd meglepetésnek szánják. :)

2018.01.18 - 16:19,cs Cikkek A Warhammer 40,000 világa kókuszdióhéjban #9 – Az Istencsászár angyalai, és a pszionisták ugrás a hozzászólásra

Az eladák 28-29-ik évezredben buktak el. A Great Crusade és a Horus Heresy viszont már a 30-31-ik évezredben volt. 2 évezred azért elég sok idő.

2018.01.18 - 14:47,cs Cikkek A Warhammer 40,000 világa kókuszdióhéjban #9 – Az Istencsászár angyalai, és a pszionisták ugrás a hozzászólásra

Gondolom egy időbe így volt aztán a Games Workshop "istenei" ismét csavartak egyet az idő kerekén így most már ez a kánon.

2018.01.18 - 14:07,cs Cikkek A Warhammer 40,000 világa kókuszdióhéjban #9 – Az Istencsászár angyalai, és a pszionisták ugrás a hozzászólásra

Az Iszonyat Szeme csak a 29-30 - évered fordulóján jött létre az Elda Birodalom pusztulásakor. Ott volt a birodalom központja és Slaanesh születése ott viselte meg legjobban a teret és ütött rajta lyukat.
Az Emberiségnek ekkor már több mint 4000 éve tartott a Age of Strife vagyis a Hosszú Éj. A Császár csak azután látott munkához a Földön hogy a Warp viharok lecsillapodtak.
Hogy a Káoszkor kezdetén lévő démoni inváziókat hogy feledték el az érdekes kérdés...

Talán csak az elején volt ilyen durva démoni aktivitás amíg összeomlott a civilizáció és aztán maradék 3-4000 évben szépen elfelejtették az egészet. Valamint akkor még nem tudták hogy ez káosz. Simán hihették akár azt is hogy ez valami warplakó faj támadása.

2018.01.18 - 11:29,cs Moziguru HQ Anime - manga ugrás a hozzászólásra

inkwizitor írta: Azt már láttam anno.
Vajk: Nem dobálnak benne galaxisokat és nem nő punci a homlokukra :^)
Egyébként én se tudom. Minél hihetőbb annál jobb. Nem várok Mechwarriort (nem is kéne), de ha csak nem valami nagyon-nagyon jó "üvöltve tologatom a boostert miközben badass zenére szarrálövök mindent", akkor inkább maradnék a minél praktikusabbnak látszó robotoknál.

Régi álmom, hogy egyszer majd a FRONT MISSION - DOG LIFE & DOG STYLE mangát csinálják meg animében. Az pont olyan "földhöz ragadt" ahogy szeretnéd de attól még nagyon jó. Bár rövidebb-hosszabb történetekből áll de azért egész pofás antológia anime lehetne belőle. Egy nagy háború különböző epizódjait mutatja be bár van köztük laza kapcsolat.

A mechákat tényleg érteni kell vezetni és bár hiába OP fegyverek de csak fegyverek. Nincs benne csatadöntő űbermecha sőt egy csapat tank, de akár egy rakétavetős ember is elintézheti őket ha nincs szerencséjük. Van egy ötletes rész benne ahol egy "mechavadász" csapat egy rommá lőtt nagyvárosban az épületeket és a zsúfoltságot és mechák viszonylagos lomhaságát kihasználva szedi le az ellent úgy hogy csak pár vállról indítható rakétájuk van.

Érdemes belenézni.

2018.01.17 - 10:38,sze Negatív HQ Szánalom, bulvár, kaka ugrás a hozzászólásra

Moken írta: Én mondjuk sose vágtam miért akarna bárki is túlélni egy nukleáris háborút, de mondjuk itt egy pár száz kilotonnás warhead Hawaiion, ha nem közvetlen ott robban ahol vagy, akkor a hegyek meg a távolság miatt megúszható. Azért mák, hogy senki sem lőtte fejbe magát ijedtségében.

Mi is lehet jobb annál, mint hogy végre élőben lehet nyomni a Fallout-ot? Azért durva lehetett ilyen üzenetet kapni, bár azon azért elgondolkodnék hogy vajon mi lehet Hawaiion amit bárki is le akarhat atomozni. Esetleg a haditengerészeti bázist?

2018.01.13 - 23:55,szo Kézzelfogható játékok Warhammer Multiverzum ugrás a hozzászólásra

A videók alapján nekem ez valami Űr-Diabló-nak tűnik. Engem sem hoz túlságosan lázba.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!