Hozzászólások

2019.10.31 - 16:52,cs Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

They Are Billions

2260-ban járunk kb 2 évszázaddal a mindent letaroló zombiapokalipszis után. Bár a zombivírus fifikás itt mert nem hagyja elrohadni zobbancsokat, szóval még azok a zombik is a földön császkálnak amik teszem azt az első napon fertőződtek meg. És mivel a kiindulószituáció egy kb 2060 körüli durván túlnépesedett föld volt, ezért tényleg még a jelenkorban is számolatlanul vannak élőholtak.

Az emberi civilizáció szinte a nulláról kezdte újra és egy kellemes kis Steampunk világ jött létre a régi helyén.
Az emberiség maradéka egyetlen hatalmas jól megerősített városban élt egészen addig amíg az új uralkodó úgy nem dönt, hogy ideje kiterjeszteni a határainkat és visszafoglalni a földet a zombiktól.

A játék egy stratégia. Meg kell tisztítani a területet a zombiktól és persze túl kell élni a zombihordák támadásait.
Fel kell kötnünk a gatyának, mert a -ahogy a cím is mondja - a hordák tényleg hatalmasak! Nem ritka hogy 10 000 vagy annál több fős zombihordát kell eltakarítani, hogy sikerüljön a küldetés.

Tulajdonképpen ez egy bázisépítős/védekezős játék. Ki kell építeni egy megfelelő nagyságú bázist, aminek aztán túl kell élnie a zombik egyre erősödő rohamait.
A managment nagyon fontos. Kb minden-mindenre épül szóval ha nem vigyázunk, hamar nyersanyag nélkül találhatjuk magunkat.

A játék nehéz. Elég egy kis figyelmetlenség -főleg az elején- és máris bukod pályát. Akár egyetlen átjutott zombi is elég hogy végezzen bázisoddal.

A zombik ugyanis mint minden jóravaló élőholt fertőznek. A lakóépületeid és a védtelen lakosság közé közé bejutó egyetlen élőholt is akár 20-30 újabbat hozhat létre csak az első percben. És ha ehhez hozzáadjuk azt is hogy az új zombik -ellentétben lassú csoszogó társaikkal- még "frissek" ezért már-már World War Z szintű turbózombiként fertőznek tovább, ilyenkor bizony akár egyetlen zombi miatt is elveszhet az egész sokszor fél-egy órán keresztül felépített kolónia.

Érdekes játékelem még a környékbeli utakat elzáró hordák kiirtása. Ilyenkor nem kapsz bázist, hanem a fővárosból kivonul a Birodalmi Sereg és csakis előre meghatározott számú egység áll a rendelkezésedre a zombik eltakarítására. A tízezres hordák így már igen csak szívatósak tudnak lenni.

A grafika igazán kellemes. Settlers szerű.

Ha nem riadtok vissza a nehézségtől, akkor szerintem tetszeni fog a játék.

2019.10.31 - 10:10,cs Játékok holdudvara Ki milyen videojátékkal játszott a héten? ugrás a hozzászólásra

A MW1 is nagyon tetszett de annak idején a MW2-től konkrétan letettem hajamat. Akkoriban már eléggé tele volt a nemi szervem a N+1-ik második világháborús FPS -ek től, szóval igazán "üdítő" volt a modern háború, főleg hogy mertek elszakadni a realitástól és kaptunk egy fiktív IGAZI háborút, ahol nem pár Afgán tevepásztor volt a legkomolyabb ellenfél. :)

2019.10.30 - 23:43,sze Kézzelfogható játékok Warhammer Multiverzum ugrás a hozzászólásra

Nokedli írta: Az interjúból idéznék:
"Sigmar is Khorne on a good day."
Khorne a bátorság, a nemes harc, és a túlerővel dacolás istene is. Csak ez a kettősség kiveszett a 40Kból. WH Fantasyban rendszeresen lehetett látni, hogy a Khorne káoszharcosok lovagiasak, és becsületesek - pl. ha összecsapnak valakivel, visszaparancsolják a hordájukat hogy fair küzdelem legyen, pl. ha valaki feláldozza magát hogy valaki más helyett küzdjön meg velük és ők beleegyeznek, elengedik azt a valaki mást... stb. Csak hát attól még tömeggyilkos állatok. ...mint egy viking vagy mongol portyázó.

Az egyik Félix és Gotrenk regényben is benne van hogy a Khorne kiválasztottjai lerombolnak valami határerődöt. Az Öreg Báró full páncélban fogadja a betörő ellenséget az ősi kardjával a kezében.
Ez annyira imponál Khorne bajnokának, hogy párbajt hirdet. Persze Khorne bajnoka győz, aki ezután kivégzi a ősi kardot a báró holttestéről ellopni akaró beastment(azt hiszem) majd a harcosaival felravatalozza a báró testét és utána harcos temetés gyanánt felgyújtják a kastélyt.

A Warhammer Fantasy és Simar Khorne harcosai inkább ilyen Viking vagy (Warcraft Orkok) szerű majdhogynem "nemes" harcosok.

2019.10.29 - 16:32,k Moziguru HQ Star Wars ugrás a hozzászólásra

Pont ez poén hogy ott van a köztársaság 25! ezer éves történelme. Az Old Republic kora vagy a még régebbi Sith Háborúk stb...

Alsó hangon is több ezer évből lehetne mazsolázgatni de mi mégis be vagyunk ragadva abba a nyamvadt 40+ éves időintervallumba Anakin megszületésétől Emó Ren uralkodásáig.

Lassan ott tartunk, hogy már Jabba palotájában lévő zöld disznók is saját háttérsztorit kapnak (amúgy képregényben kaptak is) de egyszerűen nem mernek valami újat kitalálni.

A Rogue One jó volt és szerintem még Solo is egész élvezhető volt de jó lenne már végre teljesen új vizekre evezni.

2019.10.27 - 00:09,v Kézzelfogható játékok Warhammer Multiverzum ugrás a hozzászólásra

Guillimannak amúgy volt valami hosszabb távú terve az Imperium Secudussal? Mert ő ugyebár úgy tudta, hogy Terrának + Császárnak annyi és Hórusz lett az új góré. Tehát feltételezhette, hogy idővel ha megszilárdította a hatalmát, akkor Hórusz majd eljön elfoglalni az Imperium Secundust is. Ami abból kiindulva, hogy az csak egy "kis" része volt az eredeti Imperiumnak elég könnyűnek ígérkezett. Volt már neki erre valami terve? Mert azért nem olyannak ismertük meg, aki csak várja az elkerülhetetlen véget...

2019.10.19 - 11:54,szo Játékok holdudvara Rohadt Blizzard!! ugrás a hozzászólásra

Bár csak érintőlegesen említik a játékipart, de szerintem ebben a cikkben egészen jól összefoglalják a lényeget.

https://index.hu/gazdasag/2019/10/17/nba_botrany_daryl_morey_houston_roc...

Vagyis amikor nagyon-progresszív, nagyon-függetetlen Trumpnak beszólogató cégek/sportolók hirtelen becsicskulnak ha a sok ropogós kínai zöldhasúra gondolnak.

Itt látszik igazán micsoda komfortos, veszély nélküli pótcselekvés a Trumpos jajongás, erényfitogtatás, miközben úgy tesznek közben mintha minimum amúri partizánok lennének.

Aztán jön egy egypártrendszer ami TÉNYLEG odabasz ha nagyon pofáznak és nem ejnye-bejnye kínos mosollyal tolerálja a pattogást és hirtelen kuss van a sok hős ellenállónál. Hja, hát teljesen más a gyerek fekvése mikor tényleg következményei is vannak a dolgoknak és megérzi a pénztárca az erényfitogtatást

2019.10.10 - 16:40,cs Negatív HQ Szánalom, bulvár, kaka ugrás a hozzászólásra

Le kellene írniuk 100 szor a füzetbe, hogy "Nem inzultáljuk a tanárt" abból bezzeg tanulnának!

Mellesleg külön röhej, hogy alig egy szűk hete a vérzőszívű anyukák, hogy felkapták azt a mélységesen "felháborító" esetet, hogy a tanár 100x leíratott az engedetlen diákkal. Még az az idióta Index is lehozta egy klikkvadász 2 két napig a főoldalon trónoló "Középkori Stílusú Büntetés egy XY helyi iskolában" szalagcímmel. Gyorsan bele is néztem remélve, hogy olvashatok egy szaftos sztorit köröm alá ütött szögekről, vagy ólmosbottal való fogkiverésről de nem azt kaptam amit vártam. :)

Ehhez képest ez az eset talán ha egy fél napot volt a címoldalon hangyafasznyi betűkkel szedve.

2019.10.10 - 16:20,cs Kézzelfogható játékok Warhammer Multiverzum ugrás a hozzászólásra

Nagyon durván belelendült most a Tuan kiadó. Már a 19-ik Horus Heresy könyv (Know No Fear) kiadásnál tartanak. Azt írták hogy a hátrelévő 2 és fél év alatt ki akarják adni végig az egészet + jövőre elkezdik kiadni a Siege of Terra könyveket is. Nem kicsit Impozáns. A Császár Vigyázza lépteiket!

2019.09.27 - 08:58,p Kézzelfogható játékok Warhammer Multiverzum ugrás a hozzászólásra

Ha nem az legyőzött félig élő ellenségeidből összetákolt síró-vinnyogó trónon töltöd a délutáni sziesztádat, akkor nem is vagy igazi Dark Eldar. :)

2019.09.26 - 09:13,cs Kézzelfogható játékok Warhammer Multiverzum ugrás a hozzászólásra

girion írta: Elmélet az mindenre van. Például hogy a Császárt valójában a Technológia Sötét Korában alkották fegyvernek, vagy hogy az Old Ones építette bele az emberi génvonalba a Császárt anti-Káosz fegyverként. Hogy a valódi hallhatatlan császár az Malcador volt, Empi pedig az ő teremtménye. Hogy Cypher az valójában Omegon és a Cabal terve alapján a feladata hogy a megfelelő pillanatban felébressze Lion-t és szétrúgják mindenki seggét. Hogy Alpharius/Omegon-nak volt egy harmadik testvére aki végig a Terrán székelt. Elmélet mindenre van.

Egyébként azt hiszem ez a "Cawl mint Alpha Légiós" azután bukkant fel hogy a "To Speak as One" novellában láthattuk a egyedi gyártású különleges Marine ügynökét, Alpha Primus-t. A nevéből eredeztették hogy akkor valami köze van az Alfa Légióhoz. De nem.

Ez már azért közel az a szint amikor kedvenc sorozatok és/vagy filmeket valamint a trailereiket kielemezve a rajongók komplett elméleteket állítanak fel mert az egyik jelentében 2 másodpercig látható statiszta ruhája szerintük valami titkos jelentést hordozott. :)

2019.09.07 - 23:11,szo Kézzelfogható játékok Warhammer Multiverzum ugrás a hozzászólásra

A Horus Heresy - Outcast Dead-ot érdemes elolvasni? Most jött ki magyarul. Jó könyv? Valahogy a leírás nem igazán csigázott fel.

2019.09.05 - 19:13,cs Kézzelfogható játékok Warhammer Multiverzum ugrás a hozzászólásra

Amúgy tényleg ötletes lenne egy -pár ezer éves ugrás után- egy felvilágosult, vagy legalábbis felvilágosodóban lévő Gülüszem + az egyre inkább ébredező Császár által irányított Impérium, míg a hasadékon túl egy maradi, lassan szétrohadó vallási fanatikus Impérium létezne az odamenekült Ekklézsia vezetésével, ahol Gülüszemet kb Hórusszal emlegetik egy szinten.

2019.09.05 - 15:09,cs Kézzelfogható játékok Warhammer Multiverzum ugrás a hozzászólásra

girion írta: Tényleg csak engem hagyna hidegen egy ilyen látvány film? Habár attól még lehet meglepnének. Az új Godzilla se szól semmiről és mégis roppant élveztem.

Más: most olvastam Guy Haley új novelláját, To Speak as One. A Cawlról kialakult kép még annál is sötétebb tud lenni mint eddig. Évezredes (millenia old) primaris szuper psyker titkos ügynökei vannak. Magos szintű klón techpapjai akiket csak a hajszál választ el az abomination címkétől.

ShowHide spoiler #

Az Inkvizíció pedig öt és Guillimant úgy emlegeti mint The Blasphemer and the Usurper.

Belisarius Crawl a 41-ik évezred Rick Sancheze. :)

Ő az a tipikus "Sokat tud de talán már egy kicsit túl sokat szóval azért tartsuk rajta a szemünket" fazon. Ennek ellenére utálnám, ha idővel ellenséget csinálnának belőle. Már csak azért is mert ez már nagyon elcsépelt húzásnak számít a W40K-ban.

2019.09.05 - 11:19,cs Kézzelfogható játékok Warhammer Multiverzum ugrás a hozzászólásra

Nokedli írta: Igény, az lenne rá, de azért ugye a mariskák a 40K címlapfiúi, a custardok meg egy nagyon ritka dolog, még a mariskákhoz képest is, meg jórészt ismeretlenek úgy a nagyközönségnek mint az Impérium túlnyomó többségének. (hehehe "I dont even know who you are." "Oh, you will...")
Szóval ez így jobb választás.

Akiknek készül azok jó eséllyel már eleget tudnak ahhoz, hogy élvezni tudják. :)

2019.09.04 - 23:12,sze Kézzelfogható játékok Warhammer Multiverzum ugrás a hozzászólásra

Amúgy ha a fickó már belejött a dologba legközelebb csinálhatna egy olyan videót, amiben egy Custodes Kill Team megy át úgy a eretnek astarteseken, mint a kés a vajon. :)

2019.09.03 - 11:01,k Kézzelfogható játékok Warhammer Multiverzum ugrás a hozzászólásra

Remélem utána se áll le a Warhammer videókkal. :) Vagy a GW ajánlhatna neki egy jó kis állást.

Amúgy egy a kisfilm tökéletes lenne egy első W40K filmbe vagy sorozatba. Nem kellene rögtön SM-ekkel indítani hanem valami Dan Abnett IG sztori lenne és aztán a végén megmaradt árulókat bedarálják Astartesek, mint ahogy ebben a videóban.
Összesen ennyit szerepnének benne a SM-ek de ez -mint első felbukkanás- hatalmasat ütne.

Mert ez a kisfilm kb tökéletesen összefoglaltja milyenek az Astartesek. Kb az esszenciájuk ez a sorozat. Első alkalommal pontosan elég lenne csak ennyit mutatni belőlük egy jövőbeli filmben/sorozatban.

2019.09.03 - 08:54,k Kézzelfogható játékok Warhammer Multiverzum ugrás a hozzászólásra

Volt már de nem baj mert ez a sorozat még mindig zseniális. Ennyire jól bemutatva még sehol sem láttam az Astarteseket. A taktikáikat, az erejüket és hogy mennyire nincs esélyük ellenük az átlagos katonáknak. A védők szerintem egész jól fel voltak szerelve, de úgy mentek át rajtuk mint kés a vajon. + talán az első videó ahol korrektül be van mutatva a bolter ereje.

2019.08.30 - 15:34,p Kézzelfogható játékok Warhammer Multiverzum ugrás a hozzászólásra

Mondjuk a Custodesek a regényekben is ritka kemény csávók. Kb Anti-Astartes fegyverek.

Amikor a Első Eretnekben az egyik Lorgarnak támadt úgy nyírta ki az útját álló 4 Astartest hogy le sem lassított.

2019.08.30 - 14:50,p Negatív HQ Szánalom, bulvár, kaka ugrás a hozzászólásra

Nokedli írta:

buzi

rwurl=https://i.imgur.com/ZwievB2h.jpg
:-*

Nem csoda, hogy a Teszlek Süveg mindig olyan morcos volt. :)

2019.08.29 - 16:39,cs Kézzelfogható játékok Warhammer Multiverzum ugrás a hozzászólásra

Persze én is úgy gondoltam, hogy ezek az "átlagos" vágyak is torz módon kerülnek kiélésre.

Teszem azt aki az építészetben leli meg az örömöt az hatalmas torz katedrálisokat emel a Káosznak vagy éppen emberi testekből épít épületeket. Aki szobrokat szeret csinálni az Slaanesh torz szobrait készíti el.

Aki meg finom ételekben az meg vagy Hannibálkodik, vagy pedig minden határon túlmenően dőzsöl.

De. pl jó példa erre a Fulgrimban bemutatott emberi vérrel festő művész is.

2019.08.29 - 16:27,cs Kézzelfogható játékok Warhammer Multiverzum ugrás a hozzászólásra

Valahogy az sikkadt el hogy Slanneshnél a VÁGYAK KIÉLÉSE a lényeg. És ez nem mindig azt jelenti hogy mindent megfarkalunk , aki akár csak távolról is emberre emlékeztet, hanem hogy a vágyainknak élük.

Pl. Egy hatalmas lakoma, csodás műkincsek gyűjtése, maga az alkotás művészete, de persze akár egy művészien kifejezett gyilkosság is része lehet Slaanesh imádatának.

Pl. Hannibal sorozat főzőcskézni imádó jó doktora is tökéletesen passzolna ebbe a világképbe.

2019.08.29 - 09:29,cs Kézzelfogható játékok Warhammer Multiverzum ugrás a hozzászólásra

Ez az utolsó kép micsoda? Pentinent Engine férfiaknak? Ahogy látom a védelem itt sem az elsődleges szempont, bár a PE-nél nem is ez a lényeg.

A Raven Guard főnök meg kissé emósnak néz ki. :)

2019.08.28 - 16:24,sze Negatív HQ Szánalom, bulvár, kaka ugrás a hozzászólásra

Igen. Voltak aki belezakkant de pl a Einsatzgruppek (akik nem buktak le) és Katyni mészárosok nagy része szép nyugodt életet élt. Nem igazán rázta meg őket hogy annak idején pl napi 40-50 embert kellett lelőniük.

Ma se lenne nehéz találni ilyen embereket erre a feladatra.

2019.08.28 - 16:19,sze Moziguru HQ DC Cinematic Universe ugrás a hozzászólásra

Most jutott eszembe hogy az Aquaman elején miért a Dunwich horrort olvasta a világítótorony őre?
Az Árnyak Insmouth Fölött sokkal jobban ideillő lett volna. :)

2019.08.28 - 12:59,sze Negatív HQ Szánalom, bulvár, kaka ugrás a hozzászólásra

brianaspirin írta:
egyszer úgy hozta a sors, hogy volt egy rövid beszélgetésem egy boncmesterrel (idős volt már 65-70 éves lehetett) és azt mondta "meg lehet szokni, egyedül a gyerekeket nem"

Ettől mondattól felállt a hátamon a szőr.

2019.08.28 - 10:41,sze Negatív HQ Szánalom, bulvár, kaka ugrás a hozzászólásra

Mondjuk ha fejbelövik az egy pillanat. Szinte nem is szenved. Ami a humánus injekcióról nem mondható el.

2019.08.27 - 19:26,k Negatív HQ Szánalom, bulvár, kaka ugrás a hozzászólásra

Dante írta: Elképesztő, hogy tudott a lány ebből talpraállni. Respect.
A nyomoroncot meg remélem a sitkón móresre tanították.

A Pedofilokat a sitten mindenki utálja. Ők a börtönben is a számkivetett réteg legalja. Általában nem is húzzák ott sokáig.

2019.08.27 - 16:22,k Moziguru HQ Star Wars ugrás a hozzászólásra

Remélem az egész vége az lesz, hogy Carrie Fisher felébred az ágyában, majd Harrison Ford kijön a zuhanyzóból és mindketten megbeszélik, hogy mekkora nagy hülyeséget álmodtak.

2019.08.27 - 00:43,k Moziguru HQ Star Wars ugrás a hozzászólásra

Az időutazást én mindig is nagyon elcsépelt megoldásnak tartottam ha valamit meg kell oldani.

Van egyszerűbb magyarázat is. Luke is behaluzta egyszer a gonosz énjét Vödör Nagyúrnak a fa odvában. Lehet hogy Rey-vel is ez történt...

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!