Hozzászólások
Elsődleges fülek
Moken írta: Bohóckodás ez az egész, legutóbbi hasonló esetben is kiszabtak 2 év felfüggesztettet szabadságvesztést... Én nem látom benne az erkölcsi elégtételt sem igazából, a mai generáció el se tudja képzelni milyen volt ott a helyzet, lásd amit vajk írt. Sztem amennyire elégtételt adhat a fickó elítélése, legalább annyi ellenszenvet gerjeszt a másik oldalon.
Nézzétek meg a 444 nyilas szoborral kapcsolatos videóját, na azok voltak a beteg arcok, nem a koncentrációs tábor őrei.
Ez kb olyan mint amikor vagy 10 éve nap mint nap kiderül, hogy ez meg az hitlerjugend volt gyerekkorában, fujj ítéljük el! Volt valami rendező aki pl amiatt kutyáztak mert 36-38 között hitlerjugend volt, de pl a háborúban már nem vett részt.
Na már most a hitlerjugend akkoriban kb olyan szervezet mint a úttörő/cserkészet. Kb minden lurkó be akart lépni, mert jó kis nyári táboraik voltak (némi ideológiai agymosással egybekötve persze) menő egyenruha mint a cserkészeknél stb... De 80 év múlva ők voltak gonosz nácik mert 10-14 éves fejjel nem tudták, hogy Hitler bácsi gonosz és hogy majd pár év múlva kitör a II Világháború.
Sunyi írta: És még fontolgatja hogy bepereli a gyártót is. Nem is értem miért vannak ellenérzéseik egyeseknek a bizonyos népcsoportok ellen.
Modern megoldás kell. Először is be kell perelni gyártót, lehetőleg rasszizmus miatt, majd felvonulásokat rendezni gluedheadsmatter hastaggal és tüntetni azért, hogy mostantól minden ragasztóra hatalmas piros betűkkel rá legyen írva hogy "Kérem ne kenje a hajára!"
RE@L írta: Ez ilyen elnyújtott “whenitsdone”.
Ahh a régi szép idők, amikor ezek még játékok kiadása előtt történtek. :)
Noctedam írta: Hát ez is kuka, mint az Avengers.
Bár tovább húzta. Bár ez a tovább "húzás" is csak kínlódás volt inkább.
Tompi írta: (Meg így, hogy csak magunk vagyunk itt az interneten zárójelben megjegyzem, hogy szerintem egy sex focused mod se lenne éppen halvaszületett próbálkozás..)
Igen az mondjuk tényleg jó ötlet lenne. Ha a készítők már kihagyták, pedig a Witcher 3-ban alapból is lehetett döngetni rendesen. :)
Ha a modolók ilyen Morrowind-Skyrim szinten komolyan veszik a dolgot, akkor akár pár év múlva még olyan játék is lehet belőle, mint amilyennek a készítői bekamuzták.
nagi írta: SMASH THAT SMASHER!
rwurl=https://old.reddit.com/r/cyberpunkgame/comments/l2wx61/hey_youre_looking...
Az gáz ha nekem erre felállt? :)
Az Egyszer-Volt Japán-Francia koprodukció volt és imádtam anno. A Cells at Work-ról rögtön ez a régi sorozat ugrott be, bár az Egyszer Volt-ban nem voltak ilyen dögösek a vörösvérsejtek.
rwurl=https://www.moemarket.com/media/catalog/product/cache/84197fd0b57b877dab...
dulakh írta: The dark wanderer
https://telex.hu/kulfold/2021/02/04/rozsaszin-gyemant-rapper-homlok-azt-...
Ez egy elég drága Vision cosplay. Ha tényleg 7 milliárd forintot ér, szerintem nem tart sokáig, amíg valami önjelölt Thanos megpróbálja kioperálni onnan.
ladik írta: Gondolom együtt forgatták le.. :D
Lehet ha már megvolt a díszlet, gyorsan lezavartak egy másik filmet is.
Bruce apánk nagyon szeretheti az űrt mert lesz neki egy ilyen filmje is.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=4CgZvMG1ldc
Avagy amikor egy űrhajón kihagy a Geller mező.
Amúgy ilyen szar torkolattüzeket én még igazi "filmben" nem láttam.
Hölgyeim és Uraim! Total War Warhammer 3 trailer!
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=HAr7yUlM0Po&fbclid=IwAR1sin7pUEww309bOr9...
Hát ez alapján nem túl biztató a helyzet. Sosem értettem minek kell -a rendezői szabadság nevében- szinte a felismerhetetlenné csavarni a dolgokat, miközben a fanok csak egy korrekt adaptációt várnának ami kb olyan mint a könyv. Ráadásul ha csak annyit tettek volna, hogy Pratchett zseniális párbeszédeit szóról-szóra karakterek szájába adják, már az is fél siker lett volna.
Full kamu a trailer nincs is benne a nanoruha! :)
" A mészárlás napján ugyanis közel féltucat másik lövöldözést is jelentettek, amelyek emberéleteket követeltek, és legalább hét ember sebesült meg. Tavaly nem kevesebb mint 215 hasonló esetet jelentettek a városban."
És még azt mondják, hogy Magyarországon rossz a közbiztonság.
ödönke írta: Ennyire gyengefantáziájú nem lehetsz, hogy a 2. Vh végén relatív minden jóra fordult, ez mind Diána érdeme, mert ő küzdött meg a náci szupermechekkel meg a zombikkal. Meg a 2. Háború istenével.
Akkor már inkább ezt nézném meg az 1984-es idétlenkedés helyett. Ja tényleg és amúgy Diana beütötte fejét, hogy az 1984-es támadási repertoárját és erőit elfelejtette az Igazság Ligájának az idejére?
kismalacka hey hay írta: lehettek személyes problémái is. pl. évtizedekig egy súlyos filozófiai kérdésen gondolkodott, amibe majdnem beleőrült, de végül mégse
:)
Meg lehet hogy éppen kijött valami cuki kis cipő, ezért gondolta, hogy "Hitler legyőzése várhat!" és inkább elment plázázni. :)
A DC filmes Wonder Woman esetében engem egy dolog zavar de az nagyon.
Dianát minden esetben egy elképesztően empatikus személynek írják, le aki úgymond a "Világ Lelkiismerete", aki nem tűri el a szenvedést és az ártatlanok meghurcolását... Akit már az I Világháború szörnyűségei is a könnyekig meghatottak...
Na szóval Diana hol a lótúrós búbánatban volt a II Világháború alatt, mihez képest az első még majdhogynem civilizáltnak volt mondható?
Harcok majd minden kontinensen, a halottak száma többszöröse az I-nek és persze ott vannak a kegyetlenkedések, népirtások és nem utolsósorban a Holokauszt.
Ha Diana már az első világháborútól a könnyekig meghatódott, akkor kettőtől kész idegrohamot kapott volna. Mégsem segített be.
Ráadásul az Igazság Ligájában Batman azt vágja, az arcába, hogy világnak hatalmas szüksége lett volna, rá de ő egy teljes évszázadra bezárkózott. Batman biztos elfelejtette, hogy Diana 1984 is mindenki szeme láttára akciózott. :)
Tilda Swinton hogy nincs benne? Annak a nőnek már csak a kinézete alapján alanyi jogon szerepelnie kellene bármilyen Sandman feldolgozásban. Anno amikor képregényt olvastam és megláttam Lucifert, azonnal ő ugrott be.
Az Iron Fist(ing) tényleg eléggé gagyi ilyen szempontból.
Dante írta: Nem értem, hogy ha valaki 15 évet edz kőkeményen és kiérdemli a vasökloző tisztet, akkor egyrészt miért ilyen béna, miért nincs egy szikrányi önkontrollja sem és miért nem látványosan jobb minden random thugnál...
Nekem is talán ez szúrta legjobban a szememet. Nem vártam Thor szintű testi erőt de a sima ellenfelek ellen minimum olyan erőkülönbségnek kellet volna lennie a bunyóknál, mint amikor pl Amerika Kaptány v. Bucky verekszik egyszerű emberekkel.
Erre még vasöklöző képesség beizzításával is épp hogy csak, hogy nyer a helyi izomtibik ellen.
Tompi írta: Baszki.. Mondjuk már Magyarországon is jó. Olyan, mint Ausztria. (Csak fele annyit se keresel és nem kell németül beszélni..)
A Némettel a világból ki lehet kergetni -mit összeszenvedtem mire meglett a német alap, miközben az Angol felső meg elsőre megvolt.- szóval nekem oké így. :)
"Nem tudhatod, milyen az igazi szerelem, amíg meg nem ismerted Keeanu Reeves szerelmét."
Mindösszesen csak ez a kettő a legfontosabb a játékban. Majd a végén még kiderül, hogy valami Fornite jellegű lövölde lesz.
Mi van amúgy a Vampire:Blooldines-el? Egy időben egész szépen jöttek az infók róla, aztán már jó ideje semmi.
Még mindig röhögök...
rwurl=https://scontent.fbud3-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/143109175_10224750340564...
"A Nők társadalmi szerepe még máig nem igazán tisztázott. Egyedül lenni nélkülük is tudunk." :)
Az első óra még egész pofásan is néz ki de a második kb olyat "vicces" kategóriájú óra amiket kb búcsúkban lehetett légpuskalövészeten nyerni. Az a rengeteg gyémánt meg még így úgy néz ki mintha valaki üveggyöngyökkel vagy olcsó bizsuval rakta volna tele.
LY írta:
A nagy csodálkozást én sem értem. Valószínűleg minden komolyabb államfőnek/embernek/gazdag palinak van hasonló léptékű "vityillója" valahol csak nem mindig derül ki.Ugye viccelsz? Ez az épület önmagában többe került, mint Mészáros Lőrinc teljes vagyona.
https://444.hu/2021/01/20/mibol-futja-putyinnak-250-ezer-forintos-veceke...
Kis ország kis oligarcha, nagy ország nagy oligarcha.
Tudom de azért maradt meg ennyire ez az eset, mert itt olyanokat hurcoltak meg, akinek az egész tényleg csak pár menő nyári tábor volt és akik utána még csak háborúban sem vettek részt. És ezt mindenki tudta is róluk, de mivel kiderül hogy hj-k voltak hetekig hányták rájuk az epét.