Hozzászólások
Elsődleges fülek
sajnos most sok betonon futástól nekem is szokott lenni egy kis derékfájásom - erősíteni kellene nagyon a core-t, de lusta vagyok már -, de speciál ülés közben nem érzem, inkább ha hason fekszek és besüpped az ágy.
Viszont arra mindig odafigyelek melóban, hogy legalább félóránként felálljak géptől, járjak kicsit, mozgassam a felsőtestem. Vagy ha telefonálok akkor pl. azonnal felállok és sétálok közben, kihasználva a lehetőséget, lehetőség szerint ilyenkor a napra is kimegyek. Sztem ez sokat tud jelenteni.
Amúgy vicces, hogy minden boltban vannak már ilyen gagyi ZS kategóriás gamer székek :D
csak én vagyok ilyen igénytelen a székemre? Nekem már volt sokféle otthon is, irodában is, de igazából annyi elvárásom volt, hogy illeszkedjen a környezetébe, meg ne essen szét 1-2 év alatt :D Nem is foglalkoztam ilyennel, hogy kemény-e meg háttámla milyen. Azt utálom amelyiknek kilazul a karfája mondjuk, és meg kell húzni időről időre. Nekem nincs nagy fenekem mégis elvagyok bármiben, nonstop fél nap Apex alatt is.
De ez a Bandido féle amúgy tetszik, úgyis érik már a csere, mert kopott a mostani, meg a párom sokkal érzékenyebb a székre, neki nem kényelmes csak törökülésben jelenleg :D
hát nálam ez - meg úgy kb. az összes monacói nagydíj - a jótól azért messze van :D
és tovább csinálod bammeg. Hihetetlen. Észre sem veszitek magatokat. Itt valakinek önálló véleménye mer lenni - ami egyébként jelenleg nem is annyira egyedi, hiszen a nagy többségnek Snyder cut iszonyat bejött -, azonnal rárepültök és gúnyoljátok, terrorizáljátok, csak mert az ízlésficamos nagy RW plánumnak nem jött be, mert biztos a kedvenc hipszter youtube revieweretek lehúzta...
ugyanolyan véleményterror van itt RW-n is, mint a közösségi médiában és a mainstream médiában, nem mondom kik által.
Valami felelmetesen gusztustalan ez a helyi RWs cancel culture. Minden eredeti, onallo velemenyt elnyomtok, mert az nem illik a mainstream kritikusoktol lopott kis vilagotokba.
??? Mert nem az? Cyborg és Flash sztorija zseniális ilyen röviden is, a végkifejlet epic. Vannak hibái, de így is az egyik legjobb képregény film ever. És ugye így toldozgatni foldozgatni kellett hála stúdiónak...
az hogy elérte a rajongók közössége, hogy azt a szánalmas förmedvényt, amit a stúdió menedzserek összerakattak a szabotőr Whedonnal kidobják, és így elkészülhetett az eredeti koncepció alapján a film, ami nem mellesleg mestermű lett... na ez a filmtörténeti pillanat.
most kajak cinikusan beszélsz a filmtörténet egyik legnagyobb sikeréről?
Nekem az a bajom, hogy túl sok az általam feleslegesnek tartott side plot, keveset vannak az érdekes, főbb karakterek a középpontban. Pl. Baldwinék örökbefogadott vietnámi lánya abszolút nem érdekelne, a mexikói csaj vergődése a kollégájával se. Ezek tipik liberoTV védjegy plotok, amiket muszáj beletuszkolni manapság minden létező sorozatba.
For All Mankind S2
8. részig láttuk eddig. Kicsit lassan indult be az elején, kicsit visszavettek az első évad profizmusából NASA fronton, de igazából - ahogy egy jó sorinál kell - az első pár rész csak jól megalapozott a későbbi cselekményeknek. Trónok Harcánál is láthattuk, hogy nem lehet minden rész annyira pörgős, a sorozatgyártás nem így működik. Most a 8. rész végén döbbenten bámultunk magunk elé az eseményeket látva, és ez annak köszönhető, hogy szép hosszan felvezették a dolgokat.
azért ne felejtsük el, hogy a 2. évad 2/3-nál van egy nagy csavar, ami után megérti az ember, hogy miért volt laposabb...
Netflixes film, mit vartatok? :D
kétlem, hogy USA-nál nagyobb arányban fordulnának elő bárhol a világon :D
elmebetegek mindenhol vannak...
az egyszerűség kedvéért írtam krokit, előtte kettővel ha olvastad volna kiírtam, hogy aligátor.
De egyébként még a kommentek között is többen írnak hasonlót, mint amit én is írtam, szóval nem tom mit kell kötözködni. Ezek az állatok a meglepetés erejét használják ki támadás során, ha hangosan és látványosan megindul feléd távolról, az azt jelenti, hogy elijeszteni akar.
Nagyon fontos ismerni egy állat testbeszédét és viselkedését, nagyon hasznos lehet, ha néha kidugod az orrod a természetbe. Pl. a Börzsönyben ha összefutsz a medvével.
sok ismeretterjesztő videót nézek. Egy kroki nem így chargeol, ha enni vagy ölni akar.
Döbbenet :(
Egy legenda távozott. RIP
Azért ez kemény. 800 + 150 millát kicsalni, kellhet hozzá pofa. És glom nem ez volt az első áldozat. De az se semmi, hogy a 800-at ki is pengette a vállalkozó...
Hihetetlen erkölcsi fertő uralkodik ebben az országban.
az egyetlen jó sitcom a kategóriájában. HIMYM vagy Big Bang a közelébe se érhetett soha.
komolyan ide jutott a filmipar, hogy Ps3 szintű grafikával megáldott játékátvezetőkből gyártanak sorozatot?
láttam már régen ezt a videót. Az alligátor nem megölni akarta, csak ráijeszteni. Ez nem vadászott, hanem a territóriumát vagy a fészkét védte. Nem hülye állatok amúgy, ritkán támadnak emberre vagy mesterséges dolgokra.
Ne viccelj már. Más mint a Bárányok hallgatnak, de teljesen jó.
Ne mar :( Ejszakai rohanas egyik kedvenc filmem. Minden vizsgaidoszakban megneztem amikor adtak TVben ejjelente.
akkumulátor nélkül értettem, hogy könnyebbek. Sokkal könnyebb a motor, a váz, nincs váltó, ki van spórolva belőlük minden anyag.
na ez már sokkal hihetőbbnek tűnik, ebben már az is benne van, amire utaltam, hogy a battery nélkül a gyártás környezetterhelőbb a hagyományos autók esetében. Bár a különbség igazából jelentéktelen a többi szám mellett.
csak az akkumulátort pattintják hozzá a gyártáshoz? De mi van azzal, hogy ezek az autók könnyebbek, egyszerűbbek? Ne mondjátok már, hogy az atomösszetett jelenlegi belső égésű motorok, a hajtáslánc, meg minden egyéb dolog gyártása nem jár plusz környezetterheléssel az elektromos autóhoz képest.
nem tom, de elég sok vese meg egyéb belgyógyászati problémával fickóról hallottam konditeremből. Egyik konkrétan 40 éves miller létére dialíziskezelésre szorul. De lehet náluk már koksz is volt :D
Ha lenne más olyan iparág, ami éves szinten akár csak töredéknyi halottat és sérültet termel ki világszinten, azt már rég megreformálták/megszüntették volna.
khm, dohány, üdítők, táplálékkiegészítők, élelmiszerek, stb?
Basszus utolsó két része For All Mankindnak nagyon ütős lett.
Kedvenc sorink utóbbi évekből.