Hozzászólások
Elsődleges fülek
Igen, de az ár mellett azt is nézd, hogy +6GB és +8GB memóriát kapsz az AMD kártyákon.
A 3090-nél meg pont fordítva, ott az AMD van lemaradva, a 24GB RAM meg bizonyos content creatori munkákhoz jól jöhet, szóval ahol kell, ott meg is fogják fizetni a felárát szerintem.
Az RT teljesítményről pedig még szó szerint semmit nem tudunk, de az Anandtech írja, hogy igenis van dedikált RT hardver az RDNA2-ben, és nagyon jól együtt fog működni az Infinity Cache-el, hiszen az RT-nek pont a sávszél-igénye elég nagy. DLSS alternatíva pedig lesz.
Úgy tűnik faszán sikerültek, aminek nagyon örülök, még a konzolok miatt is, mert láthatóan ez az architektúra nagyon ügyes, és frankón egyben van. De három dolog azért feltűnt:
- a 6900XT-nél az eredményeket Rage mode + Smart memory kombóval mutatták alapból
- egyáltalán nem beszéltek az RT-ről, ami több mint gyanús
- lesz-e konkurenciája a DLSS-nek? Gondolom a Super Resolution lehet majd az, de valami hasonló tech nagyon kellene, hogy az RT-vel együtt értelmes sebességet lehessen elérni.
The Boys első két évad ledarálva
Sokan említettétek itt a sorozatot, úgyhogy utána néztem és kedvet kaptam hozzá.
Alapvetően nagyon tetszett mind a két évad, az elejétől a végéig pöpec, egyedül
Köszi a cikket, érdekes volt.
Nagyon szkeptikusan kezelek mindent, amit a ballib média lehoz Trumpról, mert négy éve folyamatosan tolják a narratívát, hogy hülyének, semmirekellőnek, lustának, stb. állítsák be, ezért kritikátlanul lehoznak minden sztorit.
Aztán persze kiderül a többségről, hogy kamu, és hogy a "névtelen forrás" valamilyen disgruntled ex-alkalmazott volt.
Yep, amit Joda ír, én annyit csináltam, hogy kicopyztam a hivatalos árat, amit az Nvidia küldött, szóval majd a Jensennek írj, hogy küldjön neked bocsánatkérő bonbont meg virágot.
A nyerészkedés az nyerészkedés, csak azt próbáltam (ezek szerint sikertelenül) kifejteni, hogy a szerkesztőség nem tudja kitalálni előre, hogy 1 hónappal később a shop mennyiért fog adni egy videokártyát, mert egyrészt nincs kristálygömbje senkinek, másrészt meg nem szól bele egyik a másik dolgába.
Értelek, de vedd bele, hogy ez egy közvetlenül a kártyák megjelenése utáni cikk, amikor még elég kaotikus volt a helyzet, és nem lehetett biztos dolgokat tudni. Plusz a cikk a 3080-ról szól, Bandido fotóján meg egy 3090 van, az is több mint egy hónappal a cikk megjelenése után...
@Bandido @Joda
A szerkesztőség külön működik az üzleti résztől, szóval visszásnak tűnik a dolog, de sajnos ez van.
Én csak a gaming / filmes résszel foglalkozom jellemzően, de a hardverekkel foglalkozó fiúk-lányok rendszeresen lehúznak termékeket, amik kaphatóak a shopban, holott pont az ellenkezője állna a biznisz érdekében, de nem szólnak bele szerencsére, meg mi sem tudunk beleszólni az ő dolgukba.
Példa: https://ipon.hu/magazin/cikk/uv-c-fertotlenites-otthon
Mindegyik stuffot lehet kapni a shopban, a végén be is vannak linkelve, mégis leírja mindegyikről, hogy egy raklap fos. :)))
ezek oké, de mondjuk nem küldött egy kurva nagy néger faszt mittomén az észak-koreai elnöknek vagy ilyesmi :D
Alapvetően annyira lame a sztori, hogy pont ezért lehet akár igaz is, vagy akár egyáltalán nem :)
Nem tudom mennyire kezelik komolyan az elnök Twitter-fiókjának biztonságát, mert még ha nem is nemzetbiztonsági fontosságú, azért végső soron nem áll messze attól, hiszen néhány üzenettel sanszosan elég nagy kárt lehetne okozni, még ha csak ideiglenesen is.
Szóval szerintem a biztonság meg az elgépelés nem feltétlenül egy kategória. De mindegy, túlbeszéltük :))
Szóval akkor az embereinél nem történhet elírás. I C
Lehet, hogy túlgondolom, és az átlag useres részben igazad van, de... de valahogy akkor is nehezemre esik elhinni, hogy az Egyesült Államok elnöke magának ír be valamilyen random jelszót, illetve hogy alapvetően ő maga kezeli a Twitter-fiókját.
Nekem ez eléggé fake news gyanús, már onnan kezdve, hogy a HVG hozza le a The Guardianra hivatkozva :))
"A Twitter ugyanakkor tagadja, hogy ilyesmi történt volna, szerintük ugyanis az amerikai elnökválasztás kampányában különösen és kiemelt módon figyelnek a legfontosabb felhasználói fiókokra."
Nem mintha a Twitternek feltétlenül hinni kéne, de valahogy nem áll össze a dolog.... nyilván egy atomprofi csapat kezeli a fiókját, meg az egész közösségi médiás jelenlétét, és pont erre nem figyelnek?
Meg miért maga2020? Idén megváltoztatta a jelszavát, hogy stimmeljen a kampányhoz? Szerintem itt valami nagy "hacker" szeretne két percre a rivaldafénybe kerülni.
+1
Amit a régi Index csinált tavasszal a járvány alatt, az szerintem már túlment minden undorítóságon.
Az meg más kérdés, hogy minden politikai cikken tisztán átjött az írók egyértelmű beállítottsága, amivel alapvetően semmi gondom nem lenne, ha nem hirdették volna magukat a függetlenobjektivitás netovábbjának.
Ez a mostani, még ha a minőség szerintem néha ingadozó is, de ha mást nem, az biztos hogy legalább kiegyensúlyozottabb és érzésre objektívebb.
Gondolom be tudsz regisztrálni valaki kamu névvel, random email címmel, nulla adat megadásával stb. Ha meg úgyse posztolsz semmit, kitiltani se nagyon tudnak miért :)
Vagy az appok vásárlásához valid név meg kártya megadás kell?
Köszi a kimerítő leírást, utána nézek bizonyos dolgoknak ezek alapján, meg kitörpölöm, hogy az étkezéssel mit tudnék kezdeni.
Amennyire emberileg normálisan nagyjából lehetséges, annyira szeretném persze a leginkább hatékonyan csinálni (legkevesebb idő alatt legtöbbet), de a 0-24/7 csirke-rizs meg hasonló extremitások esélytelenek sajnos :)
A tömegnövelő az tulajdonképpen fehérje + szénhidrát egyben, ha jól emlékszem? (inkább valami ilyesmit szedtem annak idején, mégsem csak fehérjét, most hogy így vissza próbálok emlékezni)
A fogyás nem tudom mennyire indokolt a jelenlegi 82kg / 192cm-ről? Vagy ezt máshogy érted? :) Sorry, tényleg nem értek hozzá :)
Utóbbi 2 hónap eredménye, miután visszafogtam a piálást napi 4-5 sörről (plusz esetenként rövid) körülbelül havi 4-5 sörre:
- marha jól alszom, hamarabb kelek magamtól, kipihenten
- már reggel van étvágyam, mindig reggelizek, mostanában jellemzően zabkását
- habár mindig reggelizek, a nap során folyamatosan végig jobb az étvágyam, ebédnél is
- általánosan sokkal többet eszek nem csak a korábban elmaradt reggeli miatt, ami most nettó plusz, hanem ebédre és vacsorára is
- ennek ellenére 6 kilót fogytam, úgy, hogy nem sportolok semmit. 88-ról 82kg (192cm)
- ennek nyomán szinte teljesen eltűnt a sörhasam (oké, nem volt nagy, de már azért bőven látható volt)
Következő tervezett lépések:
- a cigit abba kéne hagyni teljesen, extra motiváció, hogy januártól még drágább lesz, pedig már most is kurva drága
- valami sportot el kéne kezdeni tolni, ezzel a fő problémám, hogy végigpróbáltam mindent az utóbbi időben, mint úszás, futás, biciklizés, és egyszerűen olyan monoton nekem, hogy előbb unom meg, mint hogy elfáradnék / éreznék valamit belőle
- éppen ezért arra gondoltam, hogy megint elkezdek gyúrni, amit kb. 10 évvel ezelőtt már csináltam 1-2 évig, és arra emlékszem, hogy viszonylag gyorsan látványos eredményt hozott (ez vajon így lenne most 32 évesen is?)
- annak idején csak fehérjét meg vitamint szedtem mellé, más cuccot nem toltam (nem is érdemes? Nem Arnold bajnok akarok lenni alapvetően, csak jól / jobban kinézni)
Asycid írta: Nem kimondottan szleng, de...
KVÁZI
bmeg, miért kell minden mondatba beletennie néhány embernek?? Azt hiszik,hogy ettől intelligensebbnek hat?
A hideg ráz tőle, és az ánuszrózsám is ökölbe szorul ha meghallom.
Szintén nem kvázi szleng (:D), de hasonló a szituáció és hasonló reakciót vált ki belőlem a:
"mint olyan" minden második mondatban.
MINT MILYEN HOGY BASZNÁD TELIBE ANYÁD?????? :EEE
Chiller írta: Valami komoly betegség lesz ez inkább :DDDD
Azt is el tudom hinni, de ha betegség akkor nekem alapvetően szimpatikus betegség :D
Valószínűleg én vagyok lemaradva, és a többiek tudják, de megkérdezhetem miért van szükséged ilyen brutális rendszerre otthonra? Munka? Hobbi? Vagy valami egészen más?
Azért valid így reklámozni, mert egy-két másodperces animáció / átmenet pusztán művészeti/játékmeneti szempontból is kéne a világok közé, hogy egyértelmű legyen a user számára, hogy akkor mi most itt akkor átcsusszanunk egyik világból a másikba, még akkor is ha adott esetben maga a töltés literally instant lenne.
Pontosan, egyik sem loading screen.
Ez továbbra is a loading screen maszkolása, attól függetlenül, hogy hosszabb, tehát a no loading screen itt is megáll.
Ok 2 másodperc? Amúgy a no loading screen az végső soron igaz, mert ez nem az, amit hagyományosan loading screennek hívsz :))))))))))
Persze értelek, és a multiplatform címek miatt majd itt is kiderül, hogy nem úgy van, ezért lesz érdekesebb inkább a (Sony) first-partyt nézni.
Például már most ott van, hogy a Ratchet & Clank majdnem instant vált két teljesen különböző világ között, amiből ugye a usernek nem tűnik fel semmi, mert csak akkor tűnne fel, ha a kettő között lenne 40 másodperc töltőképernyő :)))
Hát figy, ez is olyan, hogy az idő előrehaladtával nehezebb lesz észrevenni, hogy mi az, ami akkor történt, mert a PC elmegy mellette, és néhány év múlva tulajdonképpen standard lesz.
De ha azt nézzük, hogy mondjuk a PS4 egy kábé Radeon 7850-nel és tablet CPU-val elfuttat 1080p 30fps-sel egy The Last of Us 2-t, és befosás módon néz ki, akkor legalább azt elmondhatjuk, hogy a first-party címeknél van/lehet értelme a dolognak. És akkor meg már jó, mert valamiféle utat mutatott a jövőre nézve.
Öcsémnél ez a GPU fut, erősebb procival, mert ugye a Jaguar nem volt desktopon, és nagyjából Dota 2-zni tud rajta :))))
Ha a mostani keretrendszerben gondolkodsz, akkor tényleg nincs értelme. De a devek pont azért örömködnek, mert végre ki tudnak törni az eddigi keretek közül, és olyan játékot csinálni, ami mondjuk indokolja a nagy I/O sávszélt.
Vagy a másik lehetőség, hogy ők is bedőltek a marketingnek, esetleg a Sony / MS fizeti őket, hogy hájpolják a next-gen konzolokat.
kismalacka hey hay írta: bakker ennyi évvel a megatextúra után megint át tudnak titeket verni ilyen "oda nézek és betölti" dolgokkal? :)))
Jah, annyira nagy átverés volt, hogy azóta is minden komoly engine virtuális textúrázást használ (például az új Unreal Engine 5 is), aminek a megatexture volt az elődje, csak akkor még nem volt megfelelő hardver alá, Carmack szokás szerint ahead of his time volt.
Vagy lefordítva helyi RW értelmezésre: Carmack is egy hülye.
RE@L írta: Továbbra is tartom a véleményem #2302b-ből:
Szvsz TL:DR közel 100% egyezés lesz ha meg multi platform akkor a szűk keresztmetszet lesz az optimalizált denominátor ezért ugyanaz lesz mindenhol.
Plusz majd Tech Jesus szépen lebenchmarkolja, addig meg legalább 1-évig lesz egy “artificial” feature diszparitás konzol/PC között hogy value prop legyen előbbi gyanánt.
Egyébként ha botherelnél elolvasni a hozzászólásokat, akkor például (akár, adott esetben, netalán) láthatnád, hogy senki nem vonja kétségbe, hogy a PC lelépi a konzolokat, akár már most is, egy olyan GPU-val, önmagában többe kerül mint az egész konzol. Szóval ezt akár a világhírű Tech Jesus benchamarkja nélkül is előre rögzíthetjük, ha ettől megnyugszol.
Csak meg kell várni, amíg az MS artifisöl visszatartja a DirectStorage-et, mert... reasons... szóval mire kijön, addig majd lesz 4080 GPU is, ami meg kétszeresét fogja verni a konzolra, úgyhogy pláne relax.
Van egy olyan teória az RT-vel kapcsolatban, hogy mivel az AMD későn érkezett a buliba, a DXR 1.0-t el is engedte, és a hardveres / szoftveres implementáció is a DXR 1.1-re van kihegyezve, ami nagy előrelépést nyújt sebesség és használhatóság szempontjából is.
Viszont DXR 1.1-es játék még nem jelent meg, így nem tudtak benchmarkokat sem mutatni, 1.0-sat meg nem akartak, mert abban lemaradásuk lesz az NV-hez képest.
Nekem a fentiek mellett azért is tűnik hihetőnek ez a teória, mert a konzolok miatt hajlamos vagyok elhinni, hogy egy jövőtállóbb megoldásra fókuszáltak, nem egy olyanra, ami a konzolok megjelenésére (vagy kicsivel utána) már kvázi a múlt lesz. Főleg, hogy ugye az MS is vastagon benne volt az RDNA 2 tervezésében.