Hozzászólások
Elsődleges fülek
hát mondom az a good guy dolog még azelőtt volt a fejemben, hogy nekiálltam utánaolvasni :D
Wow, komoly gyűjtemény, köszi
Namost az van, hogy én szinte egyáltalán nem vagyok képben a WH40K-val. Kábé olyanokat tudtam, amiket az ember így félfüllel hall / lát főleg ha még érdeklik is a videójátékok, de abból nem igazán lehet összerakni semmit -- tehát kábé annyit, hogy van ez a távoli jövő, van az emberiség, annak van egy Emperor nevű baszó vezetője, aztán ők a good guy és mennek baszni.
Úgyhogy mivel most hirtelen kurva sok időm van, tegnap felcsaptam régi barátunkat a wikia fandom oldalt, és elkezdtem olvasgatni. Az Imperium of Mennel kezdtem aztán onnan a linkek alapján eljutottam mindenfelé (kábé ahogy a Wikipedián szoktam amikor valami érdekel, és a vikingektől eljutok Sztálinig).
És hát boy oh boy. Szóval az emberiség valójában ilyen babonás-vallásos technofasiszta nép ami bazikálisan mindenki mást ki akar irtani.
Ahol a technológiai fejlődés tulajdonképpen megállt, lassan már senki nem tudja miért működnek a különböző dolgok.
A baszó Emperor meg aki ezt az egészet összefogta és értelmesen vezette az emberiséget, valójában már régóta be van zárva valami sztázisba mint egy félhulla zombi, de a pszichéjével még ő irányítja a warp utazást (vagy mi, elnézést a a fanoktól, ha nem a megfelelő terminus technicusokat használom), mert még ehhez is ő kell, különben ha jól értem az emberiség teljesen meg lenne baszódva nélküle. Csak hogy bónuszba még a trónja is elkezd halódni és senki nem tudja megjavítani.
És akkor eljutotta még odáig, hogy van ez a Necron nevű faj, ami meg ha felébred akkor meg mindenkinek reszeltek. Egy olyan világban, ahol így első blikkre egyébként sincs senkinek egy perc nyugta se, mert nem csak az ellenséges idegen fajok vannak, de ha jól értem mindenféle mutáns, meg túlvilági káosz meg warp faszomok, amik bármikor megjelenhetnek oszt szétcseszhetnek mindent.
Szóval amúgy olyan szinten dark ez az egész, hogy eltöltöttem vele pár órát és totál lehúzott :D viszont elképesztően, zavarbaejtőn fantáziadús és érdekes. Viszont az meg kicsit vicces, hogy mindennek ilyen Római Birodalom-style elnevezése van. Szóval igazából erről jutott eszembe, hogy ez már olyan szinten túltolt módon dárkos, hogy ezt egyébként egy sötét-szatíraként kell kezelni, mint mondjuk az 1984-et, vagy pedig mindent teljesen komolyan véve? Ezt nyilván ti aki mélyebben benne vagytok, olvastatok könyveket stb, tudjátok.
Szerintem azért a Steam Machine potenciálját erősen túlértékeled, bár ki tudja.
Én őszintén inkább úgy vagyok vele, hogy egyáltalán nem értem mit akar az MS ezzel az új Xbox koncepcióval. :D
De persze semmi hivatalosat nem tudunk még, csak leakekből próbálom összerakni a dolgot, lehet a bejelentéskor értelmet fog nyerni.
Egggen, az egyik része biztosan ez.
A másik, hogy ha tényleg el akarják árasztani a piacot ilyen Xbox-PC hibrid micsodákkal, amiket third partyk is gyárthatnak, nem ártana rá valami félnormális oprendszer 😅
https://www.techpowerup.com/348651/microsofts-internal-initiative-to-fix...
Windows jövőbeni tervek. Kezdésnek nem rossz.
nem jó baszod, elsőre befostam a hangeffekteltől :D
Igen, és nekem ez jutott eszembe a 007-ről is. Mintha mindent Fortnite-osítoni akarnának.
Ha esetleg szeretnétek egy rohadt hosszú corporate bullshitet olvasni az új CEO csajtól arról, hogyan fog megújulni az Xbox:
Not bad indeed... de vajon csak a trailer kedvéért nincs benne vér?
Kollégám hatalmas fan, 2000 dollár értékben vannak űrhajói, és alig várják már a klánnal, hogy kijöjjön a mittoménmilyen új nagy űrhajó, amire már valami 30+ fős személyzet kell :D
Na ő azt mondja már kb 2 éve, hogy már tényleg csak az utolsó pár fő puzzle elemnek kell a helyére kerülnie. Szóval szerintem soha nem fog elkészülni, és talán ez nem is cél. :D
Viszont így is el tudnak vele lenni éjszakákat.
Thx, elég menő! Nincs a Unityben valami előre berendezett szoba, vagy ilyesmi, ahol jobban látszik a cucc, mint a kockákon? Tehát hogy rendes grafikai ojjektumokkal hogy néz ki a bevilagitas, nekünk mezei nooboknak :D
Éééérdekes. Mintha az AMD a szőnyeg alá szeretné söpörni ezt a procit? Illetve nem is a procit, hanem a valós képességeit?
https://www.techpowerup.com/348400/no-ryzen-9950x3d2-for-techpowerup-gam...
No Ryzen 9950X3D2 for TechPowerUp, Gamers Nexus, or ComputerBase
Menő, erről mesélhetnél még!
A SVOGI nekem talán az első PS4-es (?) Unreal Engine techdemóból rémlik, de végül ha jól emlékszem sosem használták? Vagy nem teljesen úgy?
Menő, erről mesélhetnél még!
A SVOGI nekem talán az első PS4-es (?) Unreal Engine techdemóból rémlik, de végül ha jól emlékszem sosem használták? Vagy nem teljesen úgy?
rwurl=https://youtu.be/ShUy3fxUOzY?is=i9qVMlL3N6Otwrd9
Illetve van egy új 007 First Light gameplay deep dive is. A lopakodás része egyelőre tetszik, de hát a Hitman stúdiótól ez elvárható. Érdekes, hogy vannak akik a blockbuster akciójeleneteket kritizálják, de hát ők akkor még nem látták James Bond-filmet? :))
A grafika viszont furán lastgen.
Komplikato írta: Engem nem motivál, de tudom milyen nagy rajongótábora van ... szóval szivárgások szerint a jövőhéten bejelentik a Metro sorozat új részét. Az erről szóló cikkek Metro 4 címmel említik, de ha jól emlékszem a Metro játékok is alcímmel jöttek ki, nem számozva, mint pl. a Deus Ex játékok is.
Ez közben bejelentődött, és megelehetősen impresszívnek tűnik.
www.techpowerup.com/348290/metro-2039-breaks-cover-as-new-post-apocalypt...
Vissza a moszkvai metróba! Bár a beharangozott idei megjelenés nekem kétségesnek tűnik.
Ami érdekes, hogy sokan visszasírják az eredeti, már a day1 patch utáni állapotot. Sokaknak jobban tetszett az egyébként sok kritikát kapott eredeti irányítás, a bossok könnyebbek lettek valamivel, stb.
Crimson Desert. Ami az én fejemben még mindig készül, hiszen nálam alapszabály, nagy openworld játékhoz (főleg kisebb stúdióktól) a megjelenés után egy évvel nyúlok hozzá. És most is érkezett egy hatalmas patch a játékhoz, csomó fejlesztéssel:
https://crimsondesert.pearlabyss.com/en-US/News/Notice/Detail?_boardNo=84
Egyfelől respect a stúdiónak a megjelenés óta tanusitott tempóért, másfelől ha így haladnak, akkor ez egy év múlva tényleg egy egészen más játék lesz.
Meg ugye azt se felejtsük el, hogy vannak akik kifejezetten ultra magas fps-re törekednek, nem a felbontásra / grafikára. Ráadásul a natív 4K-nak az új upscale eljárások mellett már nem is feltétlenül van akkora jelentősége.
Erről a Dual Editionről még nincs kinn a TPU review, de ha a sima változatot vesszük alapul, akkor sejthető mi lesz a helyzet 4K-ban.
rwurl=https://tpucdn.com/review/amd-ryzen-9-9950x3d/images/average-fps-3840-21...
Sőt, játékokra lebontva látszik, hogy a két CCD-s megoldás sokszor inkább hátrány még mindig, és valójában gamingre az egy CCD-s (8 magos) cuccnál több jelenleg egyszerűen nem kell.
A következő genben már 12 magos lesz 1 CCD, szóval arra kíváncsi leszek.
Szerk, nvm, félreértettem :))
sőt igazából más benchmarkokat nézve jelenleg nem nagyon látom, hogy ez kinek éri meg
Vannak már Ryzen 9 9950X3D2 Dual Edition tesztek, és hát ahogy az várható volt, gamingre tök felesleges.
Csömör City. Szerencsére végül csak az elején volt benne pár apróbb szemű jég, aztán sima esővé változott.
De itt valami külön mikroklíma van amúgy. Biztos bőven 20+ éve már, de sosem felejtem el, hogy egy gyönyörű napsütéses nyári napon (talán augusztus lehetett) jöttem haza faterral Pest felől, és literálisan a Csömör tábla után elkezdett esni a LEGBRUTÁLABB jégeső amit valaha láttam. Sehol a környéken máshol, és mondom, kábé 100 méterrel visszább meg 30+ fokos szikrázó nyár. Ha jól emlékszem még a híradóban is benne volt, az a felvétel rémlik amikor Jenő barátunk az étterme előtt lapátolja a jeget :D menő lenne, ha valaki vissza tudná keresni.
Pont egy kis jégeső hiányzott. Bár egyelőre szerencsére nem tűnik vészesnek.
Meg lettünk trollkodva :))
Microsoft isn't removing Copilot from Windows 11, it's just renaming it
https://www.neowin.net/opinions/microsoft-isnt-removing-copilot-from-win...
Igen, és úgy látszik jónéhány játékot pont ez billent át a határon.
van egy nagyon dili Star Wars facebook oldal, aminek a kontentjeit rendszeresen feladja, csak én hülye sose követtem be, most meg nem jut eszembe a neve