Hozzászólások

igen a kérdésem erre irányult.

Ha pedig a dz és a dzs csak hosszú lehet, akkor mégiscsak Ildikónak lehet igaza. Kilógnak akkor a magyar ábécéből, hiszen ott nincs más olyan betű, ami csak hosszú lehet! És ha valóban csak hosszúak lehetnek ezek, akkor pontosan úgy viselkednek, mint azok a hangok, amelyeket hangkapcsolatok összeolvadásának tekinthetünk: lát + ja > lá[tty]a, nem pedig *lá[ty]a; had + sereg > ha[ccs]ereg, nem pedig *ha[cs]ereg. Eszerint teljesen logikus lenne, ha minden dz és dzs hangot, az eredetüktől függetlenül, hangsornak tekintenénk, és ezeket a betűket kihagynánk az ábécéből.

Csakhogy... Megszokhattuk, hogy a nyelvészetben mindig van egy „csakhogy”. Amit a hosszúságról mondtam, teljesen igaz a dz-re (lehet, hogy csak véletlenül, mert ha a -dzik végű igéket leszámítjuk, akkor a dz jelentősen ritkább a dzs-nél). A dzs-re azonban nem teljesen igaz. Van például fri[dzs]ider (nem pedig *fri[ddzs]ider), amelyben magánhangzók között mégiscsak rövid dzs-t ejtünk. (A bugyuta akadémiai helyesírás, amely hagyományőrzésből ezt zs-vel rendeli írni, ebből a szempontból nem számít.) És van gá[dzs]ó (nem pedig gá[ddzs]ó), bü[dzs]é (nem pedig *bü[ddzs]é) meg tiné[dzs]er (nem pedig *tiné[ddzs]er). Szóval létezik rövid dzs magánhangzók között, és valószínűleg szó végén sem ejtenénk hosszan, ha idegen szót vennénk át (ilyet nem találtam, de én a package szót, ha magyar szövegben használom, peki[dzs]-nek mondom, nem pedig peki[ddzs]-nek). Szóval lehet, hogy a dz indokolatlanul van az ábécében, de a dzs indokoltan.

Akkor már csak az a kérdés, hogy a helyesírásban miért nincs rövid dzs és hosszú ddzs...

ez számomra elég erőltetett belemagyarázásnak tűnik. mármint mai tekintetben. arra gondolok, hogy korábban ennek is más lehetett a kiejtése mint mondjuk az LY-nek is. mára már teljesen egybeolvadt a J kiejtésével.