Hozzászólások
Elsődleges fülek
kajafotók helyett kezd elterjedni a kajafotózásokat szét-trollkodó videók
http://velvet.hu/randi/2016/08/25/ez_a_srac_szettrollkodta_randipartnere...
Vaksötét
Kellemes élmény volt horror rajongói értelemben. 2d-ben adták, nem rángatták feleslegesen a kamerát, nálam ez már fél siker. Bár nem a film érdeme, de hozzátett az élményhez, hogy meglepően sokan voltak a vetítésen. Haverral mentünk el rá (kb. a film előtt 2 órával véglegesült hogy akkor nézzük meg) csütörtök este, 9 óra, 18+os film, a kutya sem lesz ott rajtunk kívül, gondoltuk. Hát tévedtünk, rengeteg pár (és ebből értetődően csaj) volt a mozi előterében, meg is néztem már, hogy milyen romantikus limonádét adnak vele egyidőben, de nem, ők is oda vártak. Meglepő tapasztalat volt, hogy sokan ezt választották láthatóan az első randik egyikének. (persze az okaival is tisztában voltam) de általában ilyenkor max egy thriller az ami játszik, horrort már erősnek érzem hozzá. (vagy az én felfogásom elavult?)
szóval, NAGYON sokat adott az élményhez, hogy egy fegyelmezett, felnőtt, heterogén nézőközönséggel együtt szívhattuk magunkba ezt az egészet (bár volt mögöttünk egy csámcsogó majom, aki mindent kommentált, de a 10 percben elcsitították őt is szerencsére)
szerencsére a filmről nem tudtam sokat, csak annyit, hogy pár 'hülye' egy vak veteránt akar kirabolni, arra nem is számítottam hogy majd a sztori fordulatai fognak majd magával ragadni, szerencsére így sem volt az a teljesen sablon film. ennél többet nem is kell tudni (talán már ez is sok)
volt egy jelenetsor, ahol úgy éreztem, hogy na most fog felállni legalább egy nő és kimenni a vetítésről:D
volt feszült csend, és volt amikor egyszerre hördült fel az egész terem :D
amúgy én is grafmentesen tolom.
jobb szeretem fórumon a minimált
édesbogyó, 100% halálfélelem :(
amúgy meglepően kutyára emlékeztet
szintén :D
tudok weblapot szerkeszteni!
referencia
rwurl=https://youtu.be/9CrCaFxIr7Q?t=4111
külön bírom, ahogy a kulcslyukos 'main' kapcsolónál egy pillanatra megörül :D
bocsedli, nézek, de nem látok. :)
az biztos, hogy nem 20ezerért csinálják, de ha mondjuk az ország egyik végéből a másikba, ilyen minőségben, és megengedhetem magamnak, minden további nélkül
hát ezek az éjszakázások viszont kimaradtak (a környéken nem is volt rá lehetőség mondjuk)
de az is egy meghatározó (bár nem éppen pozitív) emlék, amikor kijött a burning crusade, és az első questekből eső zöldekre cseréltem az előtte hónapokig grindelt dkp-ból összevásárolgatott cuccaimat.
nem is hajszolászom már olyan megszállottan az itemleveleket :D
amúgy kár érte, mert tényleg jöhetne valami korszakalkotó, de ez is csak rossz szájízt hagy maga után, és csak tovább erősíti ezt a nem túl szerencsés tendenciát
ahogy elnézem a fákat és a villanyoszlopot, nem ez a hétköznapi állapota. de akkor is élne a tököm egy ilyen gödörben :D
na ezt nevezem én álomnyaralásnak
rwurl=https://youtu.be/wji5NMg6rso
hát a pénzügyekhez analfabéta vagyok, de szerintem ha több játékot nem is adnak ki az életbe így is bőven-bőven megérte nekik (persze nem úgy, hogy tovább éltetik a meddő céget, hanem szépen mindenki fogja a kis pénzét és lelép)
mellesleg, én amúgy is mindig szkeptikus vagyok az ilyen olyan trónfosztó, világmegújító játékokat illetően. azt én is tudom mondani, hogy csinálok egy olyan játékot amitől mindenki maga alá fog szarni/hugyozni, csak adjatok zsét.
nem véletlen az se, hogy nagyon nagy bepillantást sem engedtek, meg ha jól rémlik press beta sem volt megjelenés előtt, nehogy lebukjanak, hogy marcipán helyett, csak egy ezüst papírba csomagolt kutyagumit kapnak az emberek.
nekik biztos az, hiszen a sok hüje (már bocsánat) láttatlanba kicsengette nekik a zsét.
http://index.hu/kultur/cinematrix/2016/08/25/meghalt_a_star_wars-rajongo...
kicsit morbid, de kíváncsian várom, hogy a média mikor kezdi el kiforgatni, hogy a star wars halálos. hiszen most már két cikk is arról szól, hogy rajongók akik mindenki más előtt megtekintették néhány nap után elhunytak.
firefoxban a lenyíló címsáv most tényleg, 'faltól-falig' kell hogy érjen?
erre lenne nálunk is igény :D
találd meg mind a 2412 eltérést a két kép között :)
már az, ahogy beállnak a teherautókkal 12 centiméter rést hagyva oldalt, nálunk meg ha nem foglalsz el legalább 3,5 parkolót és két garázsbejárót a szaros ifáddal nem is vagy ember.
az meg, hogy védő anyagot tesznek a lépcsőházba, falakra, korlátokra már súrolja a tudományos fantasztikum határait :D
pre-purchase-ben már megvan, csak összehasonlításképp említettem, hogy régen mennyi mindenre képesek voltunk (voltam) most meg már ugye az 5 perc sorbanállást is lecserélem inkább a két kattintásra a webshopban.
a kör-t először én tök egyedül késő éjjel néztem meg, úgy hogy semmit nem tudtam róla (nem úgy mint mostanában, hogy mire odakerül az ember gyakorlatilag már látta az egész filmet a trailerekben) és hát úgy nekem elég hatásos volt. nem a kislány miatt elsősorban, hanem a fenti gardróbos jelenet, maga a kisfilm, a légy a monitoron :) az elektróda kihúzása szájból, a lovas rész stb. ezek így olyan ütemben váltották egymást, hogy szépen lassan feltornászták a parafaktort rendesen.
az egy kicsit már gáz, hogy itt is kb ezeket próbálják újra eladni nekünk, de azért kíváncsi leszek milyen lesz
Ja, buli volt :-)
Ma meg már 5 perc sorban állás is sok egy játék vásárlásnál
Time will tell
nem látom, hogy ez a koncepció, hogy tudja fenntartani a játékosok érdeklődését 30 percnél tovább.
megjelenéskor csak azért szabit vettünk ki, hogy elautózhassunk érte sok kilómétert, aztán a telepítés meg egyéb gubancok, belépni kb lehetetlen volt, éjfél is elmúlt mire sikerült belogolni úgy, hogy csinálni is lehessen valamit, megcsináltam az első pár küldit aztán disconnect, de akkor már ájultam bele az ágyba.
az tény, hogy a verbális abúzus létező dolog
én kiálltam a pinák mellett!
már amennyire a mai polkorrekt demokráciában büntetlenül ki lehet állni valami mellett. szóval tettem egy x-et a 'kérjük e vissza a pinákat' igen részéhez, amit aztán demokratikusan bedobva az urnába kb 3 másik igen mellé, le is szavazott szépen a nép.
ez a második amit láttam.
az már terjedés!