Hozzászólások
Elsődleges fülek
zömében mindenhol ez a darálás megy már.
ha nincs legalább ezres paragon szinted, agyig tuningolt legendary gemjeid, és közel tökéletesre rorrolt ancient legendary set-ed (avagy primal ancientek) csak egy kukás autó vagy a többiek mögött, akit a legutolsó fehér mob is lecsap egyetlen ütéssel (mert ugye legalább 70-es griftben mentek) nekem legalábbis ez az utóíz maradt a közelmúltból
hiába jön új season is, másnapra már mindenki a grifteket farmolja 5-600as paragon szinteken.
bár most azért seasonben próbáltam volna ki a nekrót.
az a tervem, hogy a story módot viszem végig vele elsőként, nem akarom két óra alatt elfogyasztani az újdonságát
én szerintem eleinte abba gondolkoztak.
megjelenés után az járta, hogy (legalább) 2 kiegésztő lesz hozzá.
csak szerintem úgy érezték ez a kontent sovány lenne egy kiegészítőhöz, és inkább nem feccöltek bele több energiát.
meg ugye a lvl-cap-et is meg kellett volna bizgálni, az meg rengeteg mindent húzna magával.
szóval én örülök annak, hogy ezt kiadják. mondhatták volna azt is, hogy "sorry srácok nem volt benne elég kakaó, ezért inkább nem lesz semmi" na az biztos rosszabb lenne a mostani helyzetnél
sőt tovább megyek, én fél/egy év múlva ugyanilyen feltételekkel megvennék egy druidát is
fedett-pályás kertmozi
igen, erre céloztam én is.
azért nagyot néznék ha az asztalos, vagy ablakos jönne lemérni amit le kell és elővenné a telóját buzulni.
hát lehet inkább elküldeném a csába
kezdetnek jól hangzik.
úgy tűnik a vérpistikék még nem cuppantak rá.
nem néztem végig a videót, itt sincs tárgyvásárlás ugye? csak a karakteredet kell skillezni.
ja és csoportos vagy egyéni szintlépés van meccs közben?
miért olyan rövidek a póklogó lábai a jelmezen?
ami még fontos.
milyen a játékos bázis?
a szokásos moba-toxic, vagy inkább egymást segítő támogató hozáállás a jellemző?
a londoni rémtörténetekben van leginkább
tetszetős.
ki fogom próbálni
a lucky number, tényleg nagyon jó kis film. én sem értem miért ennyire eldugott.
menő, de ki fogja ezt használni és mire?
ez jutott eszembe
rwurl=https://youtu.be/ktcaimuZ3cc?t=1825
ez meg "abandon thread"-nek kíváló cucc :D
rwurl=https://i.imgur.com/WPk5TTH.gif
van ilyen pc összerakó game is
igen, ha tartósan lefogyna, azt mondom leplasztikáztatta, de egyik filmben kövér, aztán a másikban meg gizda, hogy aztán megint kövér lehessen.
nem hiszem, hogy ilyen zippzáras megoldással kibontja a hátáról az extra bőrt ha épp arra van szüksége.
szerdán meg a patch?
valószínűtlennek tűnik nekem.
és most pont nincs season?
az oké, hogy lefogy.
de hogy nem lötyög rajta a bőr?
A wolfenstein the new order-t vettem meg most a sale-n, de itt is sikerült annyira 'konzolosra' hagyni az egérirányítást hogy félek elrettent a játék tovább vitelétől (anno ezt utáltam valamelyik új deus ex-ben is)
lehet ezt valahogy normálisan tweakelni?
úgyértem kimondottan pc-s fps-knél sosem szoktam érezni ezt a célzást (ut, cs, ow) de az ilyen konzolra írjuk majd portoljuk pc-re változatoknál mindig belefutok. nem tudom teljesen jól körülírni, de olyan mintha kicsit butább, tompább lenne az egér érzékelése ezeknek a játékoknak.
míg mondjuk overwatchban, ut-ben egy szike pontosságával tudok "rajzolni" itt olyan mintha egy kopott hegyű ács-ceruzával kéne ugyanazt megcsinálnom. és roppant mód zavar
egyszer ide is el kéne jutni ebben az életben
rwurl=https://i.imgur.com/NvF1qeo.jpg
az okosok azt mondják, hogy a függőségeket (mert a dohányzás sok esetben az) nem lehet megszüntetni csak áthelyezni máshová.
biztos van valamilyen tudatmódosító hatása is a szagon kívül (én talán egy nagyon-nagyon enyhe kábítószernek tudnám elképzelni)
amúgy aki szeretne a cigi kérdéskörében egy másfél órányit eltölteni annak ajánlom a következő filmet
http://www.imdb.com/title/tt0427944/?ref_=fn_al_tt_1
és az ivás amúgy nem feltétlenül jelent egyet a tudatállapot módosulással sem. pl ezeken a kibaszott párás nyári meleg estéken kifejezetten hűsítően hat egy pohár kellemesen hideg sör.
amitől ugye közel sem lehet berugni, feltéve ha az ember nem 6 éves és nem vették ki még az egész máját. viszont jobban oltja a szomjat mint bármennyi üdítő vagy szóda a földön.
egy frissen csapolt pohárról nem is beszélve
rwurl=https://i.imgur.com/yW4v5Rd.jpg
amúgy nekem nem volt bajom a cigivel a kocsmában, sőt. szerintem bizonyos határig még jót is tett neki (a zug kocsmákra gondolok) ahol a cigifüst ezerszer elviselhetőbb volt, mint a savanyú izzadságszag és az alkoholpára keveréke. valahogy olyan életidegen érzés volt. (mármint a füsttelen kocsmaszag)
persze a normálisabb helyeken sokkal jobban érzi magát az ember tiszta levegőt szívva
tök zsír, hogy az eu-s dizájn megmarad.
ez nagyon erősen úgy tűnik hogy meg lesz véve.
ha itthon nem szállnak el nagyon az árral