Jelenlegi hely

Gamescom

Aquanox Deep Descent - pre-alfa videó

Fórum:

Már húsz éve is megvan annak, hogy a Massive Development nevű német fejlesztőstúdió kiadta első önálló játékát, az Arcimedean Dynastyt. Meglehetősen egyedi program volt a maga idejében: a játék világában az emberiség kénytelen volt az óceánok mélyére menekülni, főhősünk, Emerald "Deadeye" Flint pedig egy zsoldos volt, aki különféle fő és mellékküldetések teljesítése végett, illetve az azokból befolyó pénzek által testreszabott hajójában rótta az óceán mélyét. Tette mindezt egy pofás, grafikus kártyák által gyorsított engine alatt.

A játék két folytatást is megélt, melyek AquaNox és AquaNox 2: Revelation néven futottak (elérhetőek Steamen és Gogon egyaránt). Ezek már kevésbé taktikus, kifejezetten arcade shooterek voltak, ám a maga idejében kiemelkedő grafika, illetve az egyedi setting így is kiemelte őket a tömegből. Sajnos Németországon kívül nem értek el akkora sikereket, mint kellett volna, az eredeti fejlesztőcsapatot már több, mint egy évtizede szélnek eresztették.

Viszont azóta történt pár dolog, a Nordic Games megkaparintotta a licencet, bele is vágtak egy új játék (mely nem folytatás, hanem újragondolás, 'reimagining') fejlesztésébe, lefolytattak egy sikeres Kickstarter kampányt (igényfelmérés céljából, ~100k dollárt összekalapozva), és most ott tart a dolog, hogy érkezett egy meglehetősen összeszedett pre-alfa játékmenet videó - a Gamescom alkalmából, de csak nemrég került fel YT-ra. Ebben a fejlesztő szépen elmagyarázza a főbb dolgokat, pl. lesz itt is testreszabható hajó, max. 4 fős coop mód, klasszikus multiplayer módok, Unreal Engine 4, összes platformra megjelenés jövő év tavaszán. Meglehetősen impresszív; ha teljesülnek az ígéretek, jövő tavasszal szó szerint el fogunk merülni a játék élvezetében :)

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=ct-NOJZGnEU

Egy bögre élete – Prey játékmenet előzetes

Fórum:

A legújabb Prey előzetesben láthatjuk, hogyan szuperál a ragasztópuska a szanált XCOM FPS élienjei ellen, majd megnézhetjük, hogy idegen képességeinek köszönhetően hogyan változik konyhai edénnyé Morgan Yu, és mire megy ezzel.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=v-xJQPLYOuQ

Dishonored 2 gémpléj

Fórum:

A Gamescom jóvoltából elénk tárt új Dishonored 2 előzetes Emily Kaldwin császárnő ténykedését mutatja be. Úgy tűnik, az új főhős ellesett a Darkness Jackie-jétől is egy-két mozdulatot. A két perces videóban fejek és egyéb testrészek hullanak és robotok esnek darabokra. Aki nem hiszi, járjon utána:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=ml1vlBhdRRo

Dawn of War 3 - megbabonázó játékmenet

Fórum:

A Dawn of War széria első része az egyik legsikeresebb játéka volt a Games Workshop-féle univerzum videójátékos megtestesülései közül, rengeteg rajongót szerzett a W40K-nak. A második rész eltérő játékmenete már közel sem volt annyira egyértelmű siker, érthető hát, hogy a Relices lányok visszatértek az első rész megoldásaihoz. Az alábbi videóban közel 17 percen keresztül figyelhetjük, ahogy a jól ismert, ám még mindig megigéző játékmenet keretében, vallási fanatikus tömegmészárosaink hogyan aprítják miszlikbe eldar ellenfeiket.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=kV_eeY7I0Bs

Thx, damoqles!

A ReCore is tiszteletét tette a Gamescomon

Fórum:

És a robotkutya-haveros akció-kaland még mindig úgy viselkedik, mint egy Microsoft-reklám. Ugyan a PC-s megjelenés nem kérdés, de a Windows 10-től és az UWP-től való függetlenedésre rosszabbnak tűnnek az esélyek a japán fejlesztőknél, mint a Remedy esetében volt a Quantum Breaknél, de talán ha piacképessé akarják tenni idővel a játékot a platformon, megteszik a szükséges lépést.

rwurl=https://youtu.be/A-v19k88bNs

Space Hulk: Deathwing - Ki hallja meg az űrben a Sötét Angyalok sikolyát?

Fórum:

A Streum On Studio jóvoltából a Gamescomon ismét sterilen sasszéztak egyet az űrgárdisták és a génorzók, jelezve, hogy idén novemberben bújhatunk könyvtárosbőrbe

rwurl=https://youtu.be/PzsDLpNMZq0Egy kis adaléknak pedig álljon itt egy régebbi videó, mely a játékmenetet mutatja be röviden:

rwurl=https://youtu.be/MERJhTprNpwThx, Boz!

Suicide Squad az Injustice 2-ben: Harley Quinn és Deadshot tréler

Fórum:

A Netherrealm nem erőltette meg magát a Gamescomra, de az eredményt látva erre nem is volt szükségük: egy baromi menő és vicces tréler érkezett az Injustice 2-höz Harley Quinn és Deadshot főszereplésével. Erősen hajaz a Suicide Squad hangulatára, de a karakterek maradtak a képregényes-arkhamos designnál... arany középút.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=-RObMCHkOuoEgy dolog biztos: Harley-nak csak és kizárólag egy bunyós játékban lehet esélye Wonder Woman ellen.

Yooka-Laylee: Hangulat mindenek felett

Fórum:

A Yooka-Laylee sem volt rest egy kis feltűnést kelteni a Gamescomon! Az új előzetes frankó zenével és kissé csiszolatlan, de kreatív látványvilágával igyekszik elnyerni a Kickstarter-támogatók bizalmát.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=vtUoxTke4WQNekem sikeresnek tűnik a mutatvány: a mindezidáig száz százalékig halottnak hitt Nintendo 64-es platformervarázs csak úgy süt a képkockákról.

Nioh Gamescom tréler

Fórum:

A Team Ninja igazán kellemes trélert készített hamarosan megjelenő szamurájos akció RPG-jéhez, a Nioh-hoz. A Kuroszava Akira meg nem filmesített forgatókönyve alapján készülő játék sajnos még mindig PS4-exkluzív.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=9vvGXgCo52k

Metal Gear Survive: Csak ezt éljük túl!

Fórum:

Metal Gear Survive címmel kooperatív-survival-stealth szerű izét, akarom mondani új Metal Gear játékot jelentett be a Konami… nem trollkodom, tényleg létezik:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=X3hjRKGrC40A sztori – höhö – szerint a Metal Gear Solid 5: Ground Zeroes lezárását követően féreglyukak képződnek az égen, amelyektől hőseink egy alternatív idősíkban kötnek ki, ahol aztán mindenféle bioterroros galibába keverednek majd. „Az egykori Motherbase-katonáknak össze kell dolgozniuk, ha életben akarnak maradni ezen a kegyetlen és halálos teremtményektől nyüzsgő vidéken" – zengi a reklámszöveg, én meg értetlenül nézem ezt a Resident Evil 5-ről (pont az 5-ről!) koppintott torzszülöttet. Megjelenés jövőre PC-n, PS4-en és Xbox One-on.

A Konaminál rosszabb egyszerűen nincs. Most megyek, és leiszom magamat.

Thx, nagi!

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!