Jelenlegi hely

Szánalom, bulvár, kaka

Utolsó bejegyzés


Szerintem a nyugdíját is felvette :S :D

De amúgy voltak ilyen sztorik, azok szerintem keményebbek... Volt az az angol is, aki vagy 12 évig felvette a halott anyja nyugdíját, mire kiderült.... na az azért kemény.



Zaxx írta: Hát, elvégezte Isten munkáját, de az bizony börtön. :DD First-degree murder, ráadásul jó brutális, nagyon erős jóindulattal is minimum 10 év, persze függ attól, hogy konkrétan mennyire normális (nem teljesen, az látszik, de egyébként nem vágjuk).

ez igy korrektnek hangzik.

A csaj esetében én abból indulok ki, hogy ez tulajdonképpen egy védelmi helyzet, mert abszolút lehet úgy értelmezni a történteket, hogy a saját életét mentette + olyan szinten befolyásolva volt, hogy az anyja megölésén kívül számára tényleg nem létezett más kiút. És az tök egyértelmű egyébként, hogy jogilag ez rohadtul nem védelmi helyzet, de egy bíró közvetve kihozhatja belőle, egy védőnek meg kb. kötelező ebbe kapaszkodnia.

A srácnál már más a helyzet, hiszen ő nem érintett a sztoriban.

Szerk: Mellesleg a kiscsajnál már az is a bíróság jóindulatáról árulkodik erősen, hogy nem first-degree-ért ítélték el, mert hát baromira az, csak van 1-2 olyan körülmény, amiből ki lehet hozni a second-degree-t, ha foggal-körömmel belekapaszkodsz.

Egyertelmu hogy a csaj kerte meg a faszit hogy nyirja ki neki az annyat, es tervezte meg az egeszet ugye, ugyanugy benne volt a keze ja.

Ha feljogositana a torveny hogy megolethess barkit aki szerinted szarabba teszi az eletedet, nem maradna sokaig civilizacio. Az anyja abszolut abjuzolta a gyereket ja, de ket rossz dolog nem tesz egy jot. Sot egy gyilkossag minden esetben abszolut erosebb rossz mint a sanyargatas, mivel egy sanyaru eletbol ki tudsz keveredni, a halalbol viszont zombie jesus-on kivul nem sokaknak sikerult.

Ha a szuleid vernek es kinoznak otthon se jogosit fel arra hogy megolhesd, megolethest oket. Btw a csaj elete sem volt direktben veszelybe ami feljogosithatna az onvedelemre, csak az eletszinvonala volt kifejezetten szar a medical abjuz miatt.

+ olyan szinten befolyásolva volt, hogy az anyja megölésén kívül számára tényleg nem létezett más kiút.

A gyilkossag mindig konnyen adodo opcio lenne ha nem tudunk esszel felulkerekedni a masik illeto kontrolljan, csak hat nem megengedett egy civilizalt tarsadalomban, mint valasztott szerszam. Ha volt annyi sutnivaloja a csajnak hogy eszrevegye mi megy korulotte es ezert muterjat annyira utalja es haragudjon ra hogy kinyirja, akkor arra is kepes lehetett volna hogy egyszeruen ott hagyja oket (es sajat utakat keresve vigan dugjanak a friss faszijaval eletuk vegeig), mint teljesen nyilvanvalo opcio. De ott a lehetoseg hogy ertesiti a hatosagokat, rendorseget is pl, amik utana intezkednek. A "szamara tenyleg nem letezett mas kiut" baromira nem partatlan hozzaallas szvsz.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."


LY képe
LY
Donator

Igyekszem toleránsnak lenni, sőt fejlődni ebben, de vannak azért dolgok amiken én is kiakadok.

Tehát említettem talán az io9-t ami tök jó kis scifi site... ahol egyre több a queer szerző is. Ezzel sincs gond.

Na de ez a cikk:
https://io9.gizmodo.com/marvels-spider-man-would-like-to-remind-you-that...

Ez most kiakasztott ezzel az utolsó bekezdéssel:

Marvel’s Spider-Man understands the unavoidable “ooh-la-la” factor that comes with being a game about a jacked 20-something who spends most of his time wearing skin-tight Spandex, but with the Undies suit, it’s making a bold statement to players about the way we experience heroes’ physicality. “Hey there. I already know what you’re looking at and thinking about,” the game says. “That’s totally cool...wanna see some more?”

Obviously, the answer is yes.

Tisztelt szerző, se nem minden gamer, se nem minden io9 olvasó meleg. Értem?


Tno képe
Tno

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Jó lesz az.



:D

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Tudja, hány állattal kellett basznom ezért a bundáért?

https://velvet.hu/gumicukor/2018/11/21/kovacs_patricia_csunyan_beleallt_...



rwurl=https://youtu.be/rNV608cFUMU?t=2110
milyen eredeti...

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Hogy ekkora önelégült fasz hogy lehet valaki.... ohwait, hittérítő.
https://index.hu/techtud/2018/11/22/az_elszigetelt_torzs_altal_megolt_mi...



Hozzátették azt is, hogy megbocsátanak mindenkinek, aki felelős volt a haláláért.

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Ez is része volt isten tervének...!
rwurl=https://i.imgur.com/JpDpgIO.jpg



Ebből annyi következik csak, hogy a családja már elfogadta azt, hogy öngyilkos lesz. Mert ez kb annak írható le.

"Létezik egy elszigetelt embercsoport, amit egészségügyi szempontból különösen veszélyeztetett, tehát külső emberekkel jobb lenne soha nem találkozniuk, mielőtt kiirtaná őket mondjuk egy köhögés, nem beszélnek semmilyen ismert nyelvet, és eddig minden kívülállót megpróbáltak megölni, amint lőtávba értek. Csodálatos ötletem támadt, megpróbálom megtéríteni őket, hiszen a szeretet minden nyelven felül való! Jézus! Jézus! Jézus!"
aztán másnap:
"Nyilaztak, de nem találtak el elégszer... megyek vissza, most tuti sikerülni fog!"
ééés sikerült is. Mármint lenyilazni másodjára.



hát kb. ennyi erővel oroszlánokhoz is járhatott volna

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Tippelj melyik könyvben van oroszlánokat hittel szelidítős sztori 3:-)



A legnagyobb példányszámban eladott mesekönyvben.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



a vizek oriasai c. konyvben van egy qrva jo sztori.
az oreg helyi halasz meseli a tudosnak, hogy egyszer jott hozzajuk egy kulfooodi hitterito. amikor az egyik halasz veletlenul kifogott egy kolok tigrincs capat akkor elkerte es valami elkulonitett kis tengerszem medencebe nevelgette. minden nap uszott is egyet vele -hogy bebizonyitsa a helyieknek semmilyen leny nem szuletik alapvetoen gonosznak- aztan egy rettenetes napon...
es persze igaza is volt, a capa nem gonosz, csak ragadozo.:)

"okey-dokey!"



barbár vagyok.
nem olvastam :)

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



szoktam is csodálkozni, az ilyen tigriseket, medvéket felnevelő embereken, hogy együtt vannak vele mint egy kutyával meg macskával.

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Ott az a kulcs, hogy saját családjából valónak fogadjon el, vagy legalább másik ragadozónak, ne prédának. Ezért is lövik ki / altatják el azokat, amik emberre támadnak ténylegesen: onnantól tisztában vannak vele, hogy csak egy járkáló ínycsiklandozó hústorony vagyunk táplálkozás szempontjából.



"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag
ShowHide spoiler #

Sors bona, nihil aliud.



....és ha szerencsés vagy, nyersz mellé egy coinminer-t is a böngészőn keresztül :D



Hasonló sztori a Streets of Ashkelon c. novella Harry Harrisontól
https://en.wikipedia.org/wiki/The_Streets_of_Ashkelon#Plot

Vill du bli ihop med mig?



Nem ismertem, de így a plot summara alapján tök jó :-)



Összefoglalták :-D
rwurl=https://i.imgur.com/ogFV6ce.jpg



1v1 be simán meglett volna :D

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



Vinnie kellett volna magával pár automata fegyvert, némi védelmet és miután szétrúgta volna az összes keménykedő seggét, beszélhetett volna a béke és megbocsájtás erejéről...

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Szilya, ezt kinek írtad ? :D

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Attól hogy valamit folyamatosan ismételgetünk még nem lesz vicces

rwurl=https://youtu.be/TEZQ2rg-Rlg?t=29

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!