RetroWiRED: Space Rogue

A Space Rogue-ot 1989-ben adta ki az Origin, eredetileg C64-re és Apple II-re, később megjelent az Atari-, Amiga-, Mac- és DOS-verzió is. Annak a Paul Neurathnak a bábáskodása alatt készült, akinek később többek között az Ultima Underworldöt és a Thief: The Dark Projectet is köszönhetjük majd, annál az Originnél, amely anno minden játékával új műfajt alkotott. Öt évvel az Elite megjelenése után a kereskedő-csatázó űrszimuláció nem jelentett volna újdonságot, mindez kalandjáték- és RPG-elemekkel, minijátékokkal, eleje-közepe-vége történettel, mindeközben szabadon bejárható világgal azonban olyannyira, hogy azóta sem igazán lett párja (talán majd a Star Citizen? :-) ).

A játékos mindjárt a történet elején egy eleinte kezdetleges, de végletekig fejleszthető űrhajó, minimális készpénz és totális szabadság birtokában találta magát.



Űrhajójával bejárhatta a játék számos csillagrendszerét. Dokkolhatott az űrállomásokon, amiket a hajót elhagyva gyalog bejárhatott, beszélgethetett a helyiekkel, kereskedhetett, vagy akár eljátszhatta a pénzét a játék-a-játékban arcade gépeken. Rajta állt, kereskedéssel, kalózkodással, vagy fejvadászattal, esetleg ezek egészséges keverékével keresi a napi betevő lézerágyúravalót. És ha mindezek mellett még arra is maradt ideje, nekiugorhatott a főtörténetszálnak.

C64-en tudomásom szerint ez volt az első olyan játék, ami kitöltött vektorgrafikával rendelkezett, és nem csak a drótvázat láttuk.



Az űrszimulációban használta ezt, a bázisokat 2D-ben járhattuk be.



2D volt a csillagtérkép is, amin az adott rendszeren belül mozoghattunk: ha megérkeztünk a kijelölt célhoz vagy valami veszélybe vagy anomáliába ütköztünk, visszakapcsolt a pilótafülkére.



A rendszerek között féreglyukakon közlekedtünk, ez egy újabb, 3D-s minijáték volt, amiben végig kellett repüljünk a hajóval a féregjárat szűk, tekergőző alagútján, lehetőleg anélkül hogy letörjük a visszapillantó tükröt...



Említést érdemel még a Hive!, a kis pénzbedobós arcade játék amivel az állomásokon játszhattunk: ez egy teljes egész, korrekt kis shoot 'em up volt, más stúdiók az ilyesmit simán kiadták külön játéknak...



Az állomásokon természetesen más és más, legális és csempészárunak számító javak voltak más és más áron elérhetőek. A rendszerekben természetesen közlekedtek kirabolható kereskedők és érző szívű kalózok (az ő szívük érzi, hogy át szeretnénk adni a rakományunkat), utóbbiakon természetesen fejpénz volt, hasonlóképpen a mindíg agresszív, hangyaszerű idegenek, a manchik hajóin is. Az ezekből összeharácsolt pénzből ma már teljesen magától értetődő módon (akkoriban még nem sok ilyen játék volt) fejleszthettük a hajónk pajzsait, fegyverzetét, stb. Elég hosszú idő és sok trükközés után akár a Titánokkal, a hadsereg csillagrombolóra emlékeztető csatahajóival is eséllyel szállhattunk szembe.



Minden állomáson volt legalább egy NPC, akivel el lehetett beszélgetni (a csaposon és a kereskedőn kívül is), és vagy kisebb questet kaphattunk tőle, vagy a történetben segített előbbre jutni, ha tudtuk már addigra mit is szeretnénk tőle, vagy csak egyszerűen a játék világának átélésében segített a történeteivel, esetleg elrejtett tárgyak nyomára segített jutni.



A játék megnyeréséhez persze mindezekre szükség volt: be kellett járni a játéktér nagy részét, felderíteni a manchik támadása mögött lappangó rejtélyt, és leleplezni egy katonai összeesküvést - ezekhez persze jó erős hajó és rutinos játékos kellett, és jó sok idő úgy a szimulátorban, mint a kalandrészben (sőt egy, a történethez fontos tárgyat meg lehetett nyerni a Hive! játékban is :-) )

Csak ismételni tudom magamat: szerintem játékmenetében, összetettségében, hangulatában ez a játék azóta is veretlen.