Jelenlegi hely

Kisgyermekes apukák

Utolsó bejegyzés


Egyetértek Sunyival, hogy van ez a gyereklottó. Nekünk az első kettő (fiú, lány) teljesen nyugis volt kicsinek, és most kicsit nagyobbként sem okoznak extrém próbatételt. A harmadik még csak két éves múlt, de már jóval több van a számláján, mint az első kettőnek összesen. Úgy is mondhatjuk, hogy utolsó gyerek matéria. Korábban nem volt biztos, hogy háromnál megállunk, de belőle még egyet nem valószínű, hogy kibírnánk. :-D Lehet, az oxitocin miatt van, amit anyának benyomtak a puccos magánklinikán, mert már más dolguk volt... :-)
Ez persze nem jelenti azt, hogy egy nyugis gyerek nem változtatná meg gyökeresen az életed.
Az én gyerekkorommal összehasonlítva meg látok egy olyan különbséget is, hogy most mintha több dolgot lehetne szétbaszni. Persze a zsírkrétával graffiti régen is adott volt, de most egyszerűen több érték van a környezetünkben. (Amiből mondjuk a 100k-s parfüm a legegyszerűbb feladvány: ott tartsd, ahol nem fér hozzá.)
De mindent egybe véve, nekem a mostani a legboldogabb időszak az életemben. (Bár amikor ezt anyának mondtam, ő nem tudta magáról ezt határozottan állítani. :-D)



ott tartsd, ahol nem fér hozzá

ilyen van egy rossz fiúgyereknél? :D



Egyszer-kétszer hallottam azt a mondatot, hogy „Minek szüljek/csináljak gyereket erre a világra” –talán itt is olvastam a fórumon, egyik unokatesóm is mondta tízen éve –Most éppen úton van a gyerek- Szerencsére benőtt a feje lágya.

Soha nem értettem ezt a mondatot.
Amióta gyerekem van (nemrég múlt egy éves) azóta meg előlépett a világ legbutább mondatává számomra.

Amíg nem volt gyerekem engem is idegesítettek a sógor gyerekei. Amikor eljöttek hozzánk és 3 perc alatt szétbaszták a lakást, (előtte takarítottam, porszívóztam ki egész délelőtt). A fiú alapból majdnem maxra tekert hangerőn beszél. 10 es skálán 8 ason kb. Szóval már ez is zavaró. De mióta megszületett a sajátom, azóta ezek a dolgok mérséklődtek, jobban tolerálom, már nem idegesítenek annyira.
Igen, nagyon sok lemondás, és türelem kell, de mindent megér szerintem. Egyszerűen nagyobb arányban van jelen a pozitív oldala a dolognak mint a negatív.
Amikor először kimondja, hogy apa, amikor először feláll, elindul, amikor arra ébredsz reggel, hogy simogatja a fejed. Amikor elkezd „táncolni” valami zenére, holott még a tánc szó fogalmával sincs tisztába. Vagy amikor éppen csak odabújik hozzád. Ezek, és még sok ilyen dolog van, mind, hatalmas boldogsággal töltenek el.

Meg hát ez az élet rendje/értelme, felnevelni egy/több utódot, aki tovább viszi a neved, „vérvonalad”. Legalábbis az én olvasatomban.
„Újdonsült” de már gyakorlott apaként ennyit tudok, hozzászólni.



De ha mondjuk a szomszed asszonyt elkuldi a picsaba mert az raszol valamiert, akkor kap egy nyaklevest.

az mar nem a 0-5 eves gyerek szint, akirol eredetileg szo van.

Jah es az a draga pacsuli rengeteg not segitett felszedni.

a sasok nem kapkodnak legyek utan.

de ha rohangalas kozben leloki a pacsulit valahonnan, tuti nem pofoztam volna fel. bennem nagyon mely nyomokat hagyott anno, hogy kaptunk valami levetett (eredeti) borkabatot valami rokontol, altsuliban szaladgaltam vele, beakadt valamibe, es kiszakadt. nem kaptam pofont erte, csak lebasztak, de olyan mely nyomot hagyott bennem hogy soha semmilyen anyagi karokozasert nem basztam le a gyerekeimet. gyerekek, tortennek balesetek ez van.

ahogy arra is tanitottam a gyereket, hogy a labda utan nem szaladunk az utra, csak korulnezve, ovatosan, ha ramegy egy auto kap masikat meg aznap, nem kell vele foglalkozni...

Parizer forever.



Igen, meg azért az is jól esik, amíg a gyerek olyan 10-15 éves koráig te vagy az abszolút hős. Apa a legokosabb, legerősebb stb. férfi a világon.

Nézi, ahogy játszom a játékot a gépen és megszakérti utólagokos kapitányként, amikor tiszta ideg vagyok, hogy apa, figyelj, mert már tankja is van, kellene tankelhárító ágyú. Apa, dobtak egy gránátot (a robbanás előtti mikroszekben). Hát az fenomenális utólag. Akkor persze roppant idegesítő. =D

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



valoszinu inkabb amiatt, hogy 3. gyerek, es meg kell kulonboztetnie magat a masik kettotol + figyelmet kell kapnia neki is.

Parizer forever.



like. ez sokaig meg jobb lesz, ahogy nyilik az ertelme :) aztan meg egyre szarabb, pl. o barmilyen bena volt meccsen/edzesen/velem focizva, mindig csak dicsertem, batoritottam. 7-8 eves kora ota focizik velunk felnottekkel, de mar soxor kirohogott, hogy milyen bena voltam (mittomen labdaatvetel, vagy luftot rugok)

kocsog kamasz lett...

Parizer forever.



Szerintem felesleges ezen filozofálni. Ha valaki fontosabbnak tartja a saját bejáratott életét, hobbijatit, a rendet otthon, akkor még nincs megérve rá. Pont.

Max később ez változik.



az mar nem a 0-5 eves gyerek szint

hát pedig ez 0-5 évesen történt. A mai gyerekek mondjuk beszélni alig tanulnak meg 5 éves korukig, mert anyu meg apu nem bassza le őket azért se, ha nem tudnak egy értelmes mondatot kinyögni, hanem inkább kiposztolja facebookra milyen "cuki" dolgot mondott a gyerek... Mi basszus sokkal értelmesebben beszéltünk ebben a korban.
Elcseszett egy generáció lesz ez a 2010 utáni.

Mondjuk jó kis informatikus fizetésből könnyű hagyni, ha lebontja a fél lakást, nem baj majd veszünk újat... :D Nehogy véletlenül is realizálódjon benne, hogy az amit ő tönkretett, azért apu keményen dolgozik, és nem a semmiből teremnek ezek a dolgok ott...
De amúgy sem a véletlen károkozásról beszélek, hogy mondjuk véletlen leejt valamit vagy kirúgja az ablakot foci közben. De ha kretén módon viselkedik pl. szaladgál mint az idióta a lakásban és úgy ver le valami értékeset, akkor le fogom venni az övem...

amúgy ez is vicces, hogy itt Európában előadjuk ezt a nagy gyereknevelési tudományt, meg példás családmodellt. Aztán a házasságok bőven fele válás, gyermekelhelyezési perek tömkelege, gyerektartás nem fizetése, gyerek leszarja az idős szüleit, stb.

Aztán ott van Ázsia, ahol több generáció él együtt, példásan, az idősek nevelik a kicsiket, a fiatalok eltartják az időseket. És ott bizony úgy megfegyelmeznek, ha rosszat csinálsz, hogy az itthoni pesti libero anyukák infarktust kapnának... Mégis százszor összetartóbb a család.



Óhatatlanul más a helyzete egy első, második vagy harmadik gyereknek, de az is egyértelműen látszik, hogy teljesen más anyagból van a legkisebb, mint az első kettő.



Inkább fogadj örökbe Vajk! Ha nem jön be, add vissza a trial period vége előtt. Ugyanolyan buzi leszel utána, de legalább megpróbáltad.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



hát pedig ez 0-5 évesen történt.

meglep, ott alapveto szocializacios problema lehet akkor. ott sem a veres a megoldas. mit szolt be?

De ha kretén módon viselkedik pl. szaladgál mint az idióta a lakásban és úgy ver le valami értékeset, akkor le fogom venni az övem...

ha le tud verni valami ertekeset, a te hibad. :)
hol szaladgaljon, ha ne otthon?

(ha ez most film lenne, jonne a vagokep, hogy 5 evvel kesobb. a kepen moken kislanya rohangal a lakasban, leveri a nagyitol kapott vazat. ekkor lepne a kepbe moken, rohogve mondana, hogy semmi gond tunderkem, ugyis utaltam azt a szart, majd felkapna a gyereket es a nyakaban lovacskaztatna. jelenet vege.)

Parizer forever.



Mondjuk jó kis informatikus fizetésből könnyű hagyni, ha lebontja a fél lakást, nem baj majd veszünk újat... :D

itt van mogottem a fa dohanyzoasztal (exem nyilvan nem vitte el), amit a lanyom par evesen tollal osszekaristolt es telerakta apro likakkal (nagy erovel beleverte a tollat)

ki kellene dobni, vagy lecsiszolni, ujralakkozni, de akarhanyszor ranezek, mindig eszembe jut a kiscsaj. ennyi maradt sajna.

Parizer forever.



Moken írta:

ott tartsd, ahol nem fér hozzá

ilyen van egy rossz fiúgyereknél? :D

Ja igen. A kétévesnél még van ilyen. Majd kiderül, mi lesz később. :-D



lefty írta: Óhatatlanul más a helyzete egy első, második vagy harmadik gyereknek, de az is egyértelműen látszik, hogy teljesen más anyagból van a legkisebb, mint az első kettő.

lehet a postásé :D



:-D a közös képviselő gyanús.
Mondjuk anyára sem hasonlít. Egyszer elvitték hallásvizsgálatra a szülészeten, de akkor már feltűnt volna, ha kicserélik.



Bandido írta: Pont ez jött le az írásából, hogy ezek nincsenek/nincs rá akarat.

Jaja, én így olvastam. De kihagytam azt is, hogy PÉNZ. Kurva sokba kerül egy gyerek... A lányom ovija többet kóstált, mint az én két diplomám finanszírozott felsőoktatásban.

Aztán a párkapcsolat is kérdéses... Problémát nem elmaszkolni, felerősíteni, hatványozni fog a kölyök. Nálunk a párom abszolút meghibbant szülés után, ennek bő 7 éve és csak sokkal rosszabb lett a helyzet.



Nálunk a párom abszolút meghibbant szülés után, ennek bő 7 éve és csak sokkal rosszabb lett a helyzet.

ajaj. a parkapcsolatosba rejtettbe leirhatnad mi van. (vagy irtad mar?)

Parizer forever.



Nálunk a párom abszolút meghibbant szülés után, ennek bő 7 éve és csak sokkal rosszabb lett a helyzet.

wait what? Én ilyen tök idillinek gondoltam nálatok a helyzetet eddig.



Dehogy :) Nem szeretek panaszkodni, majd alkalomadtán kiírom magamból a másik topikban :D



Az én öt centem: ha úgy érzed, áldozatot hoznál, amit ráadásul nem is akarsz, mert csak nyűg, ne legyen gyereked. Kétgyermekes apaként - ezt még mindig szoknom kell - az életem megváltozott, de határozottan a jó irányba. Ritkán értek egyet Gabikával, de amikor a fiammal (4) nézzük a csillagokat és beszélgetünk arról, hogy talán ott is élnek mások és talán ott egy apuka és egy fia pont ezen morfondírozik; vagy amikor a hathetes lányom először mosolyog rám a szemembe nézve, azok olyan pillanatok az életben, amiket szerintem muszáj átélni.

De azt is tartom, hogy aki egyáltalán nem érzi magát szülőnek - vagy, és ez általában összefügg - nem biztos a kapcsolatában, ne csináljon csikánót csak azért, hogy utána az egész életét elbassza.

"Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni" - J.K. Rowling


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Nézőpont kérdése, az én apám se akart gyereket, aztán mégis csinált, csak nem tudott mit kezdeni vele. De legalább sokáig fizetett nevetséges összeget a bevallott fizetéséből, az igaziból meg semmit. Azóta se beszélünk. De én örülök, hogy élek. Az apám véleményét a témáról nem ismerem, mert nem beszélünk. Hál'Istennek.

Sors bona, nihil aliud.



Örülök, hogy sikerült beindítanom a témázást, és ennyi válasz érkezett. Köszönöm.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Pina?

Vill du bli ihop med mig?



hamburger

Chief Exorcist



Öcsém most hívott, hogy jön a második baba :O voltak ilyen genetikai vizsgálaton, vagy miafaszomon, úgy néz ki megint fiú, sosem lesz már egy lány a családban :D szegény felesége egész nap hányik, az elsőnél csak reggel meg este volt.

Chief Exorcist



hányik

azért ez egy újságírótól fájt :D



igen, mert ha azt írtam volna, hogy "hány" akkor meg azt kérdezted volna, hogy "mennyi" :D

Chief Exorcist



Használj szinonimákat, pl okád, rókázik

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Színeset ásít

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!