Jelenlegi hely

Ki milyen filmet látott a héten?

Utolsó bejegyzés


Gabika írta: nem lehet, hogy kalmanka ecceruen tehetsegtelen?

bar meg nem lattam a filmet, meg az aranybullat sem, igy nem szeretnek meg itelkezni. :)

Ki fog derülni, ha készít még filmet. Egy darab mozifilm alapján, aminek ráadásul bőven vannak szerethető, jól megvalósított, izgalmas, szórakoztató részei (sőt, szerintem inkább ezek vannak többségben, a film első háromnegyedében legalábbis), szerintem ezt még korai lenne ilyen egyértelműen kijelenteni.

Ezzel együtt persze én elfogult vagyok, mert 10+ éve jóbavagyok Phillippel és eléggé kedvelem, szóval tény, hogy nem én leszek a legobjektívebb kritikusa (objektív kritika mondjuk nem létezik, hiszen véleményműfaj, de értitek, na) sem ennek, sem a jövőbeli filmjeinek.

Chief Exorcist



Ki fog derülni, ha készít még filmet. Egy darab mozifilm alapján, aminek ráadásul bőven vannak szerethető, jól megvalósított, izgalmas, szórakoztató részei (sőt, szerintem inkább ezek vannak többségben, a film első háromnegyedében legalábbis), szerintem ezt még korai lenne ilyen egyértelműen kijelenteni.

Hát igen, végül is két szar után még nem biztos, hogy dilettáns, csináljon még ötöt, hogy biztosra tudjuk.



Ne ötöt, sokkal többet. És még több pénzből, mert ez a pár milliárd alapvetően még mindig kurva kevés. Elvileg a Petőfi elkészítésébe eléggé bekavart a covid, azért ment a projekt ilyen sokáig, de remélem innentől már bepörög a Philip és nem kell 5 évet várni.

Chief Exorcist



Gondolom akkor azt is támogatod, hogy Steiner Kristóf csinálja meg az Álom.net 2-t. :D



Közben kijött a Semmelweis Netflix-re, ha valaki még nem látta.



Meg is néztem a Semmelweist.
Egészen meglepett a film mert végig lekötött és még élveztem is. Ízléses film volt jó atmoszférával, szép zenével, igényes megvalósítással és kellemesen érzelmes hangvétellel ami jól állt neki. Szerintem kifejezetten jó magyar film lett.



Semmelweis

Csak pislogtam, amikor hajnal egyre lett vége. Teljesen lekötött. Ami mondjuk tényleg fura, hogy élő embert én még nem hallottam olyan "érdekesen" beszélni, mint itt több színészt.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Engem sajnos a tipikus magyar modoros színészi játékokkal kivett a filmből, így 10 perc után kasza. Rá lehet sütni, hogy akkor így viselkedtek az emberek, de nekem ez marhára életidegen.



fright ninght (2011-es remake)

az asszony talalt ra (en ugye lattam mar) es ugyan utalja a horror filmeket a meglepoen jo szineszgarda miatt kivancsi volt ra. sztem meg mindig jopofa es kimondottan kellemes erzes, hogy a vampir igenis egy szorny, csucsragadozo es nem romantikus hos. :)

Dune 1-2
elobb megneztuk az elsot ujra, hogy emlekezzunk, hol is lett vege a sztorivonalnak, aztan a masodikat. jopofa, latvanyos, epikus. nekunk tokre bejott.
mielott valaki: jah olvastam a konyveket, lattam a regi filmet (nagy szerelmem a zene miatt is) lattam az "uj" sorit is - szal mar minden is keveredik bennem, nem tom mikor hol es miben ter el az uj film az eredeti sztoritol, de annyira nem is izgat, amig elvezheto a film. marpedig szerintem az.

Madame Web
szamomra is meglepo modon vegig tudtam nezni. televan ugyan rettenet buta dolgokkal, de valahogy nem volyan idegesito mint altalaban a sony-marvel filmekben lenni szokott. vagy ha megis, akkor ket dologra gyanaxom. a film negy csaj karaktere kellemes latvany, meghogy az utobbi idoben az "eredeti" marvel filmek is elkezdtek olyan szarok lenni, hogy total lebombaztak az ingerkuszobomet.:D

"okey-dokey!"



Semmelweis

Teljesen jó film.
A főszereplőt játszó színésznek a trailerben volt furcsa hangja, ott basztak el valamit. A filmben egyáltalán nem volt az. Nem volt itt semmiféle modorosság a beszédekben, én inkább kicsit színpadiasságot véltem felfedezni. A főszereplő csajnál is többek között meg a főnővérnél is, akár csak a Kollárt játszó színésznél. Gondolom ez betudható annak, hogy a többség viszonylag keveset szerepelt sorozatokban, filmekben és inkább színházban nyomják, aztán nehéz levetkőzni az ottani dolgokat.

7.1 ponton áll imdb-n de szerintem 7.5-8 pontot simán érdemel.

Remélem, hogy Philipppppppp látta, viszont ha így volt akkor nem értem, hogy miért nem jegyzetelt, hogy hogyan kell jó filmet csinálni....



Philipppppppp

Én szorgalmazom a közbeszédben a Fülöp használatát. Philipre vissza kell erőltetni a Fülöp nevet, mert magyarok vagyunk, te amerikainevű piperkőc tolvaj geciakurvanyádatszázfelmenőig.



u mean Kálmán?



Igen, de a Fülöp nekem viccesebb, asszem Puzsér találta ki még annak idején.



The First Omen

Baszki, kb. azért mentem el erre a filmre tegnap, mert unatkoztam, csak annyit tudtam róla, hogy Omen prequel.

Meglepetésemre ez egy kurva jó film, ami igazából a horror prequelek összes csapdáját elkerüli, mmint nem nyalja a régi film seggét és nem akar utalni rá mindegyik percben. Annyira nem, hogy az elején még vakartam a fejemet azon is, hogy hogyan lesz ebből az Omen, de aztán a csavarok a helyükre kerültek tökéletesen. Szép fokozatosan indul be úgy, hogy az elején nyugisan sztorizgatva kb. megidézi a klasszikus régi horrorok (nyilván Omen, Ördögűző és társai) hangulatát, amit apránként megakaszt néhány "modern" ingerküszöbre hangolt jelenettel. A kontextusnak köszönhetően nagyobbt ütnek így a "csúnya részek" és ettől lesz nagyon izgalmas a film.

A legjobb az egészben talán az, hogy tökéletesen átjön a 70-es évekbeli Róma, tökre olyan érzésem volt sokszor, hogy egy akkor készült filmet nézek. A második legjobb meg Nell Tiger Free, akit én korábban még semmiben sem láttam (oké, most megnéztem az imdb-t és régen Jamie és Cersei lányát játszottam a Game of Thronesben, szóval végül is ott láttam), és valami elképesztőt alakít ebben a filmben. Bírom, hogy rendszeresen olyan színészi teljesítményeket kapunk horrorfilmekben, amikért simán járhatna egy Oscar-jelölés, de persze a díjátadókon le se szarják a műfajt.

Amúgy meg kitalálhatnának már valami újat arra, hogy hogyan kell trélert vágni horrorfilmekhez, mert a First Omené is pont annyira tipikus, hogy ne tudja jól eladni szerintem:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=lmN1Op8ygno

Szerk: Oké, itt azért ez sikerült, mert a tízer a visszefelé játszott jelenetekkel (bikoz satan, biccs) nagyon menő:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=H4xk8yLiFwM



Dune 2

Audióvizuálisan 10/10.
Zendaya 95% ban úgy néz mintha valaki az orra alá fingott volna 1/10.

Méltó folytatása az első résznek!



Én finganék szívesen az orra alá.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Perfect Days

Erősen ajánlott az itt lévő közönségnek.

8/10



The family plan

reg lattam ilyen szorakoztato csaladi filmet

erosen tetszett

Parizer forever.



Rá akartam repülni már pár napja. Lehet ma bepotolom.



Perfect Days

Erősen próbálok visszaemlékezni, de nem jut eszembe más jelölt.
Ezúttal megvan életem legunalmasabb film"élménye".

A 4:3 as formátumért egy külön saller jár.



The fall guy
Örülök, hogy nem mindenki felejtette el, hogy milyenek a könnyed nyári filmek.
Goslingot nem mindig csípem, de ez a karakter rohadt jól állt neki. Szerintem bátran nézzétek asszonnyal akár, a csajoknak is be fog jönni.



Bullet train

Marha szórakoztató volt. Szerintem megnézem a gyerekeimmel is.

Wasp network

Érdekesnek indult a téma, ráadásul elég keveset tudok a kubai forradalmárokról, meg a kémügyeikről az USAban. De ez valami iszonyat vontatott volt. A végén nagyjából 10 percben megvan az, ami infó érdekelt és kész.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Copshop

Az őrült gyilkos jópofa volt, de amúgy nem éri meg megnézni imho. Vagy csak ha nagyon unatkoztok.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Godzilla -1.0
Szégyellje magát Hollywood. Most ne térjünk ki ezer és egy bűnükre, maradjunk a témánál. Amit Godzillával műveltek az elmúlt nem is tudom, talán 10 évben, az szerintem lófasz. Unalmas, agyatlan, túlbonyolított és túlmisztifikált szar lett az összes monsterverse film.
Aztán itt van japánból a -1.0, ami egy átlagos blockbuster vfx büdzséjének a tíz százalékába került cakk pakk és úgy felmosta a padlót az amerikai iterációkkal, hogy csak pislogok...
Itt nem a csimbumm van előtérben, az csupán a háttér, amire a film épül. Itt vannak érdekes, hibás és fejlődő emberi karakterek, történetek és valódi érzelmek. Nincs felesleges szupertitkos szörnyszervezet, jelbeszédes kislány, kingkong meg fasztudja mi...
Amellett, hogy a sztori rendben van, újabb szégyenfolt a nagy stúdiónak, hogy ez a marék szotyiból készült film köröket ver az elmúlt 5-8 év hollywoodi cgi-ára, olyan jól néz ki.

Kar, hogy itthon nem ment a mozikban, mert ez nem egy kurva jó Godzilla film... hanem egy kurva jó film.



kosz a tippet, valahol mar olvastam rola ilyen pozitivat, de most mar le is lehet szedni, szoval uton.

addig meg rebel moon, sokkal rosszabbra szamitottam.

Parizer forever.



btw rebell moon 2
nem is emlexem mikor lattam ennel butabb filmet. :DDD

monkey man
ez viszont eleg szorakoztato, regimodias kungfuzos bosszuallos film, csak indiaban. nincs tanc es enekles :D csak ver es eroszak.

"okey-dokey!"



Ezen toprengtem hogy megnézte e innen valaki csak nem meri égetni magát azzal hogy be is vallja? Én nem álltam neki merthogy egy jó szót nem olvastam róla. A sebejtőröl beszélek 😁



A Changjingi Csata 1-2

Iszonyat gagyi kínai film a koreai háborúról. Minden kínai önként és maximálisan odatette magát, az otthon melegéről ábrándozva és a gonosz usa marinek ellen küzdve a sátáni MacArthur vezetésével. Egyébként az GI Joek ostobák és tucatjával halnak a páncélosaik és légierőjük ellenére. A kínaiak meg egy szál puskával és egy marék lőszerrel, éhesen, átfázva de kreatívan szedegetik le őket.

Megnéztük, mert ráértem a fiammal. Plusz a magyar felirat google translates volt és marha röhelyes volt a nagyja, amit mondtak így.

Brotherhood of war

Fényévekkel jobb alkotás, pedig vagy 20 évvel régebbi. Ez meg a délkoreai részt mutatja be, Ryan közlegényt megszégyenítő harcjelenetekkel, avittas cgi-al.
Aki szereti a háborús filmeket és még nem látta ezt, pótolja!

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



kb. a negyedeig jutottam, addig valtottam a godzillara
az elso resz nezheto volt*, de ez nagyon uncsi

*mar ha eltekintunk a buta koncepciotol, hogy egy 30 emberes falu altal kezzel megtermelt mennyisegu gabonara barmi szuksege lenne egy birodalomnak. jobb otlet lett volna valami dune szeru fuszer.

Parizer forever.



the iron claw
huhh... hat baromi kemeny film. ferfiasan bevallom a masodik felet vegig pityeregtem (az asszony vegig trombitalta). vicces teny, hogy egy maroknyi szinesz otemeletesre pumpalta magat azert, hogy eletuk egyik legkiemelkedobb dramai szerepet hozza.

"okey-dokey!"

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!