Megszavazta a nép: HTC Vive beszámoló

Két hét, pár nap intenzív demózás és kicsit kevésbé intenzív tesztelgetés (na nem mintha nem szeretnék benne lenni egész nap, de hát még mindig van valódi valóság telis-tele valódi kötelezettségekkel, mint például lemenni kocsmába esténként) után eljött a beszámoló ideje:
rwurl=http://i.imgur.com/lgVRJ9u.jpg

HTC VIVE,
avagy szőrmadárkalickát viseltem a fejemen, miközben szőrmadár voltam kalickában.

A virtuális valóság kipróbálásától csak egy dolog érdekesebb: másokat nézni, miközben kipróbálják. Ehhez az axiómához tartva magam kb. mindenkit és mindenki anyukáját meghívtam szerény lakásomba VR-t próbálni, remek szórakozást biztosítva azoknak, akik éppen nem odaát voltak a bitcsillagok között. Előre bocsátom, hogy kísérleti szőrmadaraimon ellenvélemény nélkül működött a valóság illúziója és meggyőződve beszéltek a tapasztaltakról. A lenyűgöződés foka jómadártól jómadárig különbözött, de az egyébként szkeptikus barátaim is megszűntek úgy beszélni róla, hogy ez egy buta játék, és hogy kidobtam a semmire a pénzemet.

Két vendégem nem akarta kipróbálni, az egyiknek közben kiderült, hogy van mentsége, mert gyereket vár és mindennel óvatos, a másik szerint meg buta játék, és kidobtam a semmire a pénzemet (és gondolom fél, hogy ha netán felpróbálná, akkor a valódi virtuális valóság rácáfolna erre a hitére). Eddig kb. 25-en léptek be a mátrixba nálam.

Jah, és nekem is tetszik. Most is nagy a kísértés, hogy a Racket NX-ben püföljem a fénygolyót az opálkristály ütőmmel a felvillanó hatszögekbe. Amolyan squash-szerű játék, hogy valósághoz közelibb leírással éljek.

A dolog beállítása kicsit tovább tartott, mint a használati utasításban tippelt egy óra. A kézikönyv egyébként teljesen számítógépes, a dobozban mindössze egy alkatrészlista van és egy cím a felszólítással, hogy menjünk fel a HTC holnapjára és kövessük az utasításokat. A szöszölés tárgya az volt, hogy a lightboxoknak – vagyis a két, kb. 10 cm élű kockának, ami a mozgás térbeli lekövetéshez kell – állványt is készítettem lécekből és deszkákból. Egyébként a falra kell őket fölfúrni, de mivel vinni fogom demóztatni máshova is, ezért rögtön úgy építettem föl, hogy valamilyen szinten hordozható legyen. A nappaliban 3x4 méternyi helyet sikerült fölszabadítani a VR játszótérnek, ebből, miután két átlósan átellenes sarokba elhelyeztem a lightboxokat, és egy kis ráhagyással megrajzoltam a szoftvernek a játéktér határait, 2,7x2,7 méternyi nettó mozgástér maradt a virtuális valóságban. Ez bőven elég volt eddig minden alkalmazás szabályos működéséhez, ugyanakkor odabent azért kicsit szűkösnek érződik. Egy helyen már levertem a vakolatot – a Racket NX egy veszélyes játék. Szerencsére a kontroller erősebb, mint a fal.

Végül is elég jól adaptálódik az ember a rendelkezésre álló mozgástérhez, és a szoftver rögtön kijelzi a virtuális térben megrajzolt szőrmadárkalickát, amint közeledünk hozzá a kontrollereinkkel vagy a fejünkkel. Amit nem rajzol meg, azok a barátaink és a kicsinyeink. Akciójáték közben nagyon-nagyon csúnyán fejbe lehet valakit vágni, úgyhogy tessék okulni a Wii fail videókból, és nem odamenni vakon hadonászó felebarátunkhoz. Gyereket, állatot meg pórázra kell kötni, ha el akarunk veszni a zölden felvillanó hatszögek vadászatában. Nagy bánatomra nálam ilyen veszély nem áll fönn, de hát így jártam, olyan nőnek udvarolok, aki szerint buta játékokra dobom ki a pénzemet.

Az első VR élmény a lehető legegyszerűbbnek tűnő dolog volt, mégis még mindig újra és újra lenyűgöz. Fölhúztam a sisakot (egyébként egy kicsit rosszul, nem hagytam rendesen ráfeküdni az orromra, és ezért nem a lencsék fókuszában volt a pupillám), megjelent egy meglehetősen üres tér, és egy karnyújtásnyira tőlem ott lebegett a két kontroller számítógéppel generált modellje. A valóságban persze az asztalon voltak, de én sem az asztalt, sem a kezem nem láttam. A mai napig mágikus az a momentum, ahogy kinyúlok a semmibe, fölveszem a valódi kontrollert, majd annak virtuális képét pontosan ott látom, ahol a valóságban is van.

A következő tíz perc a betanítóprogrammal már kevésbé volt lenyűgöző. Az Istenért se jöttem rá első nap, hogy miért életlen a cucc, és ez rettentően lehangolt, hirtelen úgy gondoltam, hogy kész, ennyit tud a rendszer. Szerintem a közönségem (két lakótársam és az egyik barátnője) érezhették is rajtam a csalódást, de mást is észrevettem. Az egyik, hogy hiába van 1,3 megapixel szemenként, itt még bizony látszódnak a pixelek. Na nem borzasztó, de nem is lehet nem észrevenni. A másik gond, hogy nincs tökéletes sötét, pedig OLED kijelzőkről van szó, amiktől ez elvárható. A sűrű frissítés és rövid válaszidő miatt – gondolom én – a pixelek sose kapcsolnak ki teljesen, és még csak nem is uniform szürke a „fekete”, hanem homokszerű textúrája van, vagyis egy statikus zaj jelenik meg (nem hangyás, nem vibrálnak a pixelek). Ennek utánanéztem, minden Vive-nak és Riftnek megvan ez a „jellemzője”.

Kihangsúlyozom, hogy egyik probléma sem bontja meg az illúziót. Tökéletesen sötét helyszínek nagyon ritkák a programokban/játékokban, és amint van valami tartalom a kijelzőn, már szűkül a pupilla és láthatatlanná válik a textúra. Amint rájöttem, hogyan kell szabályosan ráilleszteni a szemekre a kijelzőt, megnyugodtam. Minden várakozásomat teljesítette a feji egység, és ami a mozgás lekövetését illeti, túl is teljesítette, mert lehet vele nagyon gyors mozgásokat rögzíteni, pl. az emlegetett squash, valamint az asztalitenisz is tökéletesen játszható benne.

Ami a tartalmat illeti, az ingyenes demók nagyon jó minőségűek. A Valve The Labje és az Nvidia VR Funhouse programja a közönség választott belépője a virtuális valóságba: viccesek, kapcsolódnak az igazi valósághoz (nem absztraktak), mégis jól bemutatják a VR lehetőségeit. Lehet bennük úgy rosszalkodni, ahogy a valóságban nem igazán (legalábbis nem jelentős károk okozása nélkül), és ez rögtön elnyeri a bent levők tetszését.

A kedvencem, a Racket NX is ingyenes demó, a teljes, fizetős játék még nincs kész. Instant buy kategória, remélem, nem kell sokat várni rá. Ez már absztrakt akciójáték: hatszögek, energiabogyó meg area-of-effekt ütések, de az az alap, hogy teniszütő-szerűséggel ütünk gömbszerű izét, az mindenkinek megvan.

A Tilt Brush 3D rajzolóprogram is megérdemel egy kiemelést, ingyenes és jó. Be lehet kapcsolni, hogy zenére izéljenek a rajzolt figuráink, az eredmény azonnali pszichedélia, szóval begombázni már nem is kell. „Partijátékként” is működik, pl. Activity-vel kombózva.

Ezeken kívül játszottam még Hover Junkers multi lövöldözést, Zombie Training Simulator kartonfigura-lövöldét, The Gallery – Call of the Starseed kalandjátékot, és persze a Budget Cuts demóját, ami egy mókás késdobáló ninjaszimulátor / stealth game. Minden játék hozza a kötelezőt, ideig-óráig el lehet velük lenni. Olyat nem is töltök le, ami gyanús. A Steam review rendszere meglepően jó útmutatókkal szolgál a VR játékokat illetően, az emberek gyorsan beírják, ha fundamentális hibája van egy programnak. VR esetén a tájékozódás kiemelten fontos, mert ha pl. egy játék önkényesen irányítja a nézőpontot, az a legtöbb emberben szédülést okoz. Az instant, felhasználóvezérelt teleportálgatás a jó megoldás a mozgásra, ez van, és ezért muszáj „gamifikálni” a VR-t egyelőre.

Érdekes kísérlet még a Realities. Ez, és az ehhez hasonló projektek mutatják meg a VR potenciálját a játékokon túl. Fotogrammetriával bedigitalizált helyszíneket látogathatunk meg, ötletesen megoldva az úti cél kiválasztását: diktátorosan földgömbbel labdázunk, majd rábökünk (az egyelőre kevés) opció egyikére. Így sikerült az egyik vendégemnek Alcatraz egy cellájában megcsodálni a szaros WC kagylót... remek első benyomást kapott a VR-ról. Tanulság: lehetőleg próbáld ki a programokat magadban, mielőtt másoknak demonstrálnád a működését...

Egyelőre több programot nem próbáltam ki érdemlegesen. Van még Lightblade VR-em, ami fénykardozós-blastervisszaütős játék, a lakótársaimnak nagyon bejön, és mókás nézni, ahogy újrajátsszák a Star Wars kidet élőben. A várakozólistámon van még horror játék, mindenféle kalandjáték és egy RPG is, szépen lassan elkezdem most feldolgozni a fizetős játékokat és élményeket. Be kellene próbálni valamit, de a sztereoszkopikus, 360 fokos (kvázi VR) filmek pocsékak, legalábbis azok – a határozottan nem erotikus, pornográf tartalmak –, amikhez eddig szerencsém volt, kiábrándítóan gagyik voltak. Ilyen GearVR-os/Google Cardboard-os arcoknak még érdekes lehet, de sehol sincsenek a jól lemodellezett, full 3D helyszínekhez képest. Életlenek, és persze ha mozog a kamera, akkor fennáll a szédelgésveszély is.

Az elégedettségem ellenére nem tudom ajánlani mindenkinek ezeket az első generációs VR rendszereket (sem ezt, sem az Oculust). A zavaró, de amúgy menedzselhető kábel a feji eszközhöz, valamint a mozgáskövetés szerelős megoldása azt jelenti, hogy ez még bizony nem tömegcikk. Kb. 7 év múlva viszont könyörtelenül az lesz. Működik, az embereknek már most bejön. Amint a teljesen mobil megoldások ki tudnak préselni magukból 3-4 megapixelt szemenként, hozzáférhetővé fog válni e technológia a nagyközönségnek is. A tartalom mennyiségével szerencsére nincs gond, több dolgot tudnék csinálni benne, mint amire reálisan időm van, szóval látom előre, hogy ugyanúgy fogom hizlalni a VR backlogomat, mint a hagyományos steames (és egyéb) játékok „majdvégigjátszom” listáját…

Neked ajánlom-e a VR-t? Ha van lehetőséged, akkor mindenképpen próbáld ki. Ha van pénzed rá, szereted az újdonságokat, vagy csak szeretnéd látni a jövőt egy kicsit előbb, mint az emberiség nagyobbik része, akkor vedd meg. Én ez utóbbi vagyok. Világosan látom, hogy a VR/AR rendszerek alapvetők, és így vagy úgy mindenki számára elérhetőek lesznek egyszer, de még sok mérnöki fejlesztésre van szükség, hogy oda jusson a technológia. Addig is, egy kicsit a jövőben érzem magam.

Az eredeti komment hivatkozasa: http://www.rewired.hu/comment/80202#comment-80202