Jelenlegi hely

Ki milyen sorozatot látott a héten?

Utolsó bejegyzés



Hát GoT szintű csatajelenetet ne várj tőle, de a későbbi szezonokban azért látszik, hogy több pénzt kaptak.



Banshee S4

Sajnálom, hogy vége van, pedig nagyon tetszett a lezárás. Érdekes és rohadtul badass volt, a totális over the top akció-ökörködést itt már elég komolyan felváltotta a totálisan over the top dráma (ahogyan Hood elvonul remetének egy viskóba másfél évre, az teljesen röhejes, de a jó értelemben, egyszerűen nem lehet nem vigyorogni rajta :D), de azért erre az évadra is megmaradtak a redneckek és a nácik, újdonságként pedig megjelentek Banshee-ben a sátánisták is. :D Utóbbiak egyébként nagyon fontosak a sztori szempontjából, mivel egy ügyes narratív húzás fűződik hozzájuk, amivel a készítők egészen az utolsó epizódig képesek elterelni az ember figyelmét az egyértelműről. Top.

"Banshee, Pennsylvania: suck my tit!" :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



hát az a beleerőltetett szál, a burton-ös vonatkozásával nekem lehűtötte a kedélyeimet, és így már nem bánom annyira hogy nem folytatják. ha így esett volna tovább a színvonal csak felbosszant

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Én pár rész után offoltam, de sokan istenítik, meg kollégák közül is vannak.

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



A sátánistákra gondolsz?

ShowHide spoiler #

Egyébként nem igazán tudom sorbarakni az évadokat minőség szempontjából, mert szvsz tökre más a negyedik évad, mint mondjuk az első. A korai részek még főleg arról szóltak, hogy Hood megy és tönkrever egy adag nagyon kemény csávót meg random nőket dug a városban, miközben meglepően jó drámázás is megy a háttérben. Aztán innen egyre jobban a drámázás felé fordult a sorozat, a negyedik évadra meg már egyértelműen az is került az előtérbe. Ezt akkor érezném bajnak, ha a drámai vonal rossz lett volna, de egyáltalán nem volt az, így teljesen megértem, hogy az alkotók több időt akartak szánni rá, ráadásul ennek is lett végül egy érdekes, a komolyság és a teljes baromság között remekül egyensúlyozó, over-the-top éle. A legjobb az egész sorozatban szerintem az, hogy sosem veszi túl komolyan magát, így mer olyanokat húzni, amik egyrészt érdekesek a sztori szempontjából, másrészt meg rohadtul poénos hülyeségek (pl. itt most kb. 5 percig röhögtem, amikor kiderült, hogy Proctor a polgármester :D).

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Narcos

Erőteljesen pengeti azokat a bizonyos Dróthúrokat, ami, azt hiszem, a legnagyobb elismerés, amivel ajánlhatom, szóval kár is több szót fecsérelni erre.

Ajánlom, hogy jöjjön az a 2. évad.

ibi amentia latet



Escobar öccse és... ööö... jogi képviselete nyomatékosan javasolta az elmúlt napokban, hogy a Netflix fizessen illő részt nekik, és vegyék figyelembe a véleményüket a sorozattal kapcsolatban. Én lehet nem engedném el a fülem mellett :-)



Orange is the New Black S4

Jobb volt mint a S3 ami az eddigi sorozat mélypontja volt a szórakoztató első kettő után. Jobb volt de azért S1-2-nél nem erösebb. Sok karakter azért a bejáratott utakon és hülyeségeken pörög most is, ami kezd már uncsi lenni öszintén de azért volt szerencsére új téma is ami jó irányba vitt dolgokat. Mivel Jenji Kohan sorozat kb szerintem innentől fog irtózatos mélyrepülésbe indulni ahogy annó a Weeds is de ne legyen igazam.

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



En azt hiszem 5 vagy 6 resz utan hagytam ra. Nem nagyon gyozott meg sajnos. :(

Mas:
House S01-02
1 het alatt sikerult ledaralni az elso ket evadot es omfg, de kibaszott jo ez a sorozat. Eddig talan lattam 1 vagy ket random reszt, azt se vegig. Mekkora bakloves volt ezt kihagyni eddig. Egyelore folyamatosan egyre jobb az egesz es kulon orulok, hogy nem is tudom mi fog tortenni a kesobbi evadokban.



Szerintem érdemes folytatni. A gonosz királyos szál után már nem lesz görcsös. A második évadra pedig nagyon belelendülnek. Ha más nem egy darát megér.

Jó lesz az.



Igazából nekem az egész sátánista, fbi ripacs picsa, burton vonal kilógott a sorozatból. Inkább építették volna fel jobban job kiszabadítását meg proctor fúrását. Abban jobban örültem volna

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan


LY képe
LY
Donator

Nekem is nagyon bejött, de valahogy az utolsó évadra ráuntam és azt már végig sem néztem.



Dark Matter S02E02
Hmmm. Kezd érdekes lenni, a szereplők viszonya, a kavarások száma, stb.
És ha jól láttam az E03 promóban ez még csak fokozódik. A rész jó része kissé unalmas volt, egészen addig ...

ShowHide spoiler #

Még mindig csak egy űr szappan opera, de egy hajszálnyit mint ha fejlődött volna a sorozat az első három rész után, ahol anno abbahagytam.



Dark Matter s01e01-e02

Ídesanyám, olvasgattam miket néztek, gondoltam belenézek. :) Nem kellett volna, kínos párbeszédek és tesco gazdaságos akció. A nutgun ürgénk nem tudja kinyitni a szuper titkos ajtót, és mérgében nekidől, az ajtó meg behorpad. A 12 bronzember című hongkongi csoda ugrott be, amit egyszer szilveszterkor kínomban néztem, ott rugózott a gumifal, amikor verekedtek.
Komolyan, ez a szint marad?



Neem. Ennél sokkal jobb lesz. Érdemes tovább nézni.

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson



(Igen, DE szórakoztató. Például a Killjoys SOKKAL rosszabb :D)

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



Banshee S03E07
Nyami. Királyságos betörős rész volt.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Elstartolt a Mr. Robot S02. Nézte valaki az első részt?



Megnéztem. Nem volt benne semmi különös így hát egy erős közepes rész volt.



Forever S1

Hát végig nagyon jól szórakoztam. A rohadás essen már ezekbe a hülye amcsikba, hogy ezt is el kellett kaszálni egyből... Almost Human után (például) újabb sorozat feküdt el túltúltúl hamar. :(((



Stranger Things.
Nagyon jó kis Netflixes sorozat. Az első rész végénél járok.
Akinek tetszett a Super 8 az feltétlenül nézze meg. Hasonló mint az a film csak ez sorozat ugye és kicsit "darkosabb".


goq képe
goq

Nekem is bejött.
Még egy évad jöhetett volna, hogy normálisan lezárják.

egy állat



11.22.63 -- 1. rész

Lesz ez jobb is, vagy a többi epizód is tele van kapitális loophole-okkal?

Non serviam



Sztem amit te remélsz (meg amit én remélnék), az kivitelezhetetlen, vagyis nem tele lesz, hanem ez az alapszitu és így is marad.

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



Skipetty-skip, then.

Non serviam



Stranger Things 1x01 - 1x03

Eddig ez kiváló. Hangulat. Zene. Színészek. Korszak. Főcím. Mind A+ eddig.

Netflix bazzeg nem tud hibázni úgy fest. Már most sajnálom, hogy csak 8 rész van ebből.

Stílusra engem Stephen King, Spielberg meg egy jó adag X-Akta feelingre emlékeztet. Mindenből egyelőre a legjobb elemeket érzem szóval ez így fasza.

Csomó színész meg irtózatosan hasonlít valakire. Pl.: Ez a Steve gyerek pl irtózatosan hasonlít valakire de nem tudom kire. Az eltűnt gyerek bátya meg kb kiköpött késői még lecsúszás előtti Edward Furlong.

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Ledaráltam mind a 8 részt. Nem tudtam abbahagyni amíg nem láttam az összes részt.
Egyedül a beszédhibás gyerek idegesített. Minden más tökéletes volt.
Remélem, hogy lesz második évad. A lezárásban benne van a lehetőség :)
A Steve nevű csak saját magára hasonlít. Engem nem emlékeztet senkire.
Nekem a The Thing jutott eszembe a sorozatról nameg a Super 8.



Bandido írta: Nekem a The Thing jutott eszembe a sorozatról nameg a Super 8.

Nekem a The Thing egyáltalán nem ugrik be róla. Max a plakát miatt ami a gyerekek pincéjében volt a háttérben. Nekem inkább Stephen King The Mist meg helyenként a Tűzgyujtó és hasonlókból érzek áthajlásokat jó értelemben.

közben ledaráltuk még az 5-ös részig bezárólag. Még mindig király. A pösze gyerek sem zavar.

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



A lény miatt ugrott be mert kicsit olyan What the fuck hatása volt mint amikor először látod a "thing" et.
Egyébként az összes színészt jól eltalálták. Kezdve a rendőröktől a "kormány emberein" át a gyerekekig. És mindegyik jól játszott.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!