Jelenlegi hely

Civilization VI bejelentés!

Utolsó bejegyzés

Civilization VI bejelentés!
Októberben új Civilizationnel jelentkezik Sid Meier papa és csapata, a Firaxis! Képek, tréler és infócunami sok újítással a folytatásban.
 

A játék célja természetesen ezúttal is változatlan: LE KELL ATOMOZNOD MINDENK... őőő, vagyis erős civilizációt kell építened, amely a kultúra, az ügyes diplomácia és egy kis háborúsdi árán képes kiállni az idő próbáját, hogy aztán LEATOMOZHASS MINDENKIT! A hatodik rész az eddigi információk alapján elsősorban a korábbi fícsőrök kibővítésében kíván újat nyújtani.

Városaink jóval nagyobb területen kapnak helyet, mint korábban, így kockáról kockára, a terep adottságainak megfelelően szabhatjuk testre őket. Ügyesen változik a kutatás-fejlesztés is: ha gondos felderítésünk okán gyorsan kerülünk kapcsolatba új kultúrákkal, birodalmunk területét pedig folyamatosan fejlesztjük a rendelkezésre álló erőforrásokkal, akkor jelentősen lefaraghatunk az új technológiák gyártási idejéből. Különösen jól hangzik a dolog, hiszen a tempós kutatás minden bizonnyal aktív játékra ösztönzi majd a bezárkózásra hajlamos civológusokat is.
 

 
Sok variációval kecsegtet a dinamikus diplomácia ötlete is, aminek köszönhetően az idő múlásával és a kultúrák fokozatos fejlődésével összhangban bővülnek, változnak majd diplomáciai lehetőségeink. A korai időkben így főleg a háború és a béke kérdése kerül középpontba, hogy aztán a későbbiekben egyre agyafúrtabb megállapodásokat köthessünk barátainkkal és ellenségeinkkel. Nem rossz, Firaxis, nem rossz.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=qvBf6WBatk0
A hadviselés terén elfelejthetjük a szigorú "egy egység / pályaelem" logikát, ugyanis csapataink végre kombinálhatóvá válnak. Ez elsősorban azt jelenti, hogy különféle támogatóegységekkel erősíthetjük arra éppen rászoruló alattvalóinkat (pl. fegyvereseket adhatunk a telepesekhez, vagy tankelhárítókat a gyalogsághoz), de hasonló típusú egységeket is egybeömleszthetünk, ha úgy tartja kedvünk (belőlük ún. "Corps" unitok lesznek).
 

 
A hagyományos multiplayer játékmód a több hetes Civilization maratonokat kedvelők számára továbbra is elérhető lesz, de jönnek a rövidebb, egy estére szóló kooperatív és kompetitív lehetőségek is. A hivatalos bejelentés ezekről egyelőre meglehetősen szűkszavúan ír, de nekem úgy tűnik, hogy a más stratégiai játékokban is megszokott, küldetés alapú szcenáriókra számíthatunk. A Civ partik leszervezése sokaknak embert próbáló feladat, szóval én nagyon örülök ennek a "kazuár" megközelítésnek.
 

Így első blikkre a grafikára sem lehet majd panasz: a korai screenshotok erősen rajzfilmes beütésű, a negyedik részre hajazó, mégis részletesen kidolgozott külcsínre engednek következtetni. Van azonban valami, ami engem ennél sokkal jobban érdekelne, mégpedig a játékot hajtó technológia: a korábbi epizódokra bizony jellemző volt a fokozatos teljesítményzuhanás, ezt pedig erős DirectX 12 vagy Vulkan támogatással valószínűleg orvosolni lehetne. Sajnos erről még semmit sem kötöttek az orrunkra, de annak idején a Civilization V is gyorsan megkapta a DirectX 11 supportot, szóval bizakodom.

Várjuk, Vincent? Én mindenképpen erre hajlok, hiszen hatodjára is meg kell állítanom Gandhit a világ elpusztításában. Október 21-én már indíthatjuk is a következő kört!

Forrás: Civilization.com

Thx, nagi!
Szerkesztette: Doom - 2016 máj 11


Várjunk. BE után főleg.


CJ képe
CJ

Örülünk Chiller?

nagi: menj át a ki milyen játékkal játszott a héten topikba.

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



Nekem mindig az volt a bajom a civekkel, hogy lassú módban is gyorsak voltak, és sokszor átugrottam korszakokat különösebb esemény nélkül. Pl. lehet, hogy epic módban a vaskor hosszú ideig tart, de míg elkészül egy normális sereg ( közben telepeseket gyártok ugye, várost fejlesztek stb.), addig vagy 3 korszakot átugrottam. Ezt úgy oldanám meg, hogy alapból a városfejlesztést, telepes gyártás és a hadsereg elkülöníteném pl. százalékos arányban lehetne rá erőforrást fordítani. A valóságban is a katonák (pl. "erős" férfi lakosság), mellett voltak dolgozók, város fejlesztők (pl. akik nem jók katonának) és elvándorlók (pl. szegény réteg stb.). Vagy valami ilyesmi. Akár a kőkorban is lehetnének epic csaták, ami pl. a hadi tech ágnak adna bónuszt stb.


Lou képe
Lou
Donator

szintén. BE-re befizettem, ráfizettem.

ShowHide spoiler #

"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King



CJ írta: Örülünk Chiller?

Nem. Sajnos még a BE-t sem sikerült befejezniük (kiegészítő ide vagy oda).

Ez totál korai még. Egy civ 6-on törpöljenek legalább 3-4 évet... Még a képek se tetszenek, és a csapatösszevonást sem tartom túl jó ötletnek... civilre eddig is rá lehetett állni katonai egységgel, az teljesen megfelelt nekem. Na mindegy, majd meglátjuk, mást nem a GOTY edisönre kiforrja magát megint... Addig meg azért el lehet lenni a civ5-el, és még sokaknak nincs meg.

Két dolog ami jó lesz (remélhetőleg):
1. a netkód megörökli majd a BE kódját, szóval talán 200+ kör után se fog akadni...
2. a motor még optimalizáltabb lesz



Csípjetek meg, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy a 25. évfordulót akarják meglovagolni... :( Mondjuk már a starships-nél erősen érezni lehetett, hogy valami nagyon nincs rendben Meieréknél.



Kénytelen vagyok észrevenni, hogy Eugène Delacroix Szabadságának csöcsére nyomtak egy blurt (nem mintha az eredetin olyan kifejezettek lennének a mellbimbók).

rwurl=https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/a/a7/Eug%C3%A8ne_Delacroi...



Ez totál korai még.

Az, viszont számítani simán lehetett rá, elvégre 6 éve volt utoljára hagyományos Civ (a BE-t én nem számolom, nem is érdekelt sosem - ahhoz túl Civilization, hogy felkapjam rá a fejemet, inkább egy Alpha Centauri esett volna jól).

Egyébként én ráérek, mert a mai akcióban vettem meg a Brave New World-öt, szóval majd egy olyan 2 év múlva esedékes lesz a Civ 6 is. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Zaxx írta:

Ez totál korai még.

Az, viszont számítani simán lehetett rá, elvégre 6 éve volt utoljára hagyományos Civ (a BE-t én nem számolom, nem is érdekelt sosem - ahhoz túl Civilization, hogy felkapjam rá a fejemet, inkább egy Alpha Centauri esett volna jól).

Számolhatod, az.

A grafika, nos... vagy nagyon alfa még, (és/)vagy a mobilpiac felé is terveznek majd kacsingatni vele, úgy néz ki. Csak nem ők is a DoW3 motorját használják? :P

ibi amentia latet



Számolhatod, az.

Nope, mert a Civet a kőkorszakból kezded és az űrkorszakban végzed be. :) Ha ez megnyugtat, én a Test of Time-ot és a hozzá hasonló csacskaságokat sem számoltam. :)

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Dúd, a BE legnagyobb bibije pont az volt, hogy nem távolodott el eléggé a vanilla Civ-formulától.
A fejlődési ív abban is kb. ugyanúgy megvan, csak a kő- és űrkorszak megfelelőire sci-fisített(ebb) maskarát aggattak (bár szerintem nem attól Civ egy Civ, hogy milyen téma alá szerelik be a tradicionális játékmenetet; a játékmenet teszi a játékot).

ibi amentia latet



Most eszembe jutott a régi, "spin-off-e a New Vegas" című vita... szóval érted. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!