Na igen, az volt. Amikor nem voltam stabil kapcsolatban, nem voltak gyerekek. Meg még szakközép iskolás voltam.
Aztán amikor már dolgoztam, volt stabil kapcsolatom, már nyűgösebb voltam, hogy a szabadidőm rovására el kellett mennem egy hétre megint Velencébe, ami szerintem egy halszagú, koszos kis úszó bódérendszer. Elsőre érdekes, másodjára meg be sem mentem a "favellába", csak a part menti helyeken voltam.
Hogy az 5 napból 1 elment az oda-vissza autózásból (mondjuk a laptopomon meg is néztem vagy 3-4 Bud Spencer & Terence Hill filmet), 3 a versenyre készüléssel és magával a versennyel, 1 nap meg nézelődtem egy városban.
Moszkva, Chicagó, többedszerre is poén lett volna, mert ott aztán lehet nézelődni.
Párizs mondjuk szép volt, de szintén egyszer elég. Nürnbergbe visszamennék, mert egyik múzeumba se volt időm bemenni, meg biztos van valami világháborús-peres kiállítás.
Montenegro éjszakai élete dráma. Mindenfelé bicskás-ordibáló szerbek részegen kötekednek.
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
Meg a romantikus kis sikátorok, amik néhol olyan szűkek, hogy egy ember éppe elfér benne.
Marha romantikusak éjszakai buliknál ott kufircolni, de hétköznap este ugyanott vágnak torkot is...
Ezért is mondtam, hogy vizi favella. =D

Csípem, ahogy ez a fickó nevet, mindig jó kedvre derít :D
Csak a szelíd madarak vágyakoznak. A többiek repülnek.
Na igen, az volt. Amikor nem voltam stabil kapcsolatban, nem voltak gyerekek. Meg még szakközép iskolás voltam.
Aztán amikor már dolgoztam, volt stabil kapcsolatom, már nyűgösebb voltam, hogy a szabadidőm rovására el kellett mennem egy hétre megint Velencébe, ami szerintem egy halszagú, koszos kis úszó bódérendszer. Elsőre érdekes, másodjára meg be sem mentem a "favellába", csak a part menti helyeken voltam.
Hogy az 5 napból 1 elment az oda-vissza autózásból (mondjuk a laptopomon meg is néztem vagy 3-4 Bud Spencer & Terence Hill filmet), 3 a versenyre készüléssel és magával a versennyel, 1 nap meg nézelődtem egy városban.
Moszkva, Chicagó, többedszerre is poén lett volna, mert ott aztán lehet nézelődni.
Párizs mondjuk szép volt, de szintén egyszer elég. Nürnbergbe visszamennék, mert egyik múzeumba se volt időm bemenni, meg biztos van valami világháborús-peres kiállítás.
Montenegro éjszakai élete dráma. Mindenfelé bicskás-ordibáló szerbek részegen kötekednek.
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
Miért nem mosnak a férfiak.
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
Greek Mythology in 5 words
Unfortunately, Zeus was feeling horny.
Hát ez kínos. =D
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
covfefe
- Te hogyan képzeled a biztonságos szexet?
- Festékkel megjelölöm azt a birkát amelyik rúg.
egy állat
covfefe
Uhh, de régi ez a kép :D
....mondjuk én a mélyládát használom lábtartó / melegítő kombónak... :D
Nem értem miért lenne ez ciki? Max, hogy ilyen George Lucasos a séró :D
Amúgy én is voltam hajmodell - amikor még volt hajam :D
az a router nincs tul biztonsagos helyen :D
Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut
Thug life?
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
Indexet böngészve találtam ezt a kis gyöngyszemet.
The strong eat, the weak are meat.
Szerintem is vicces hogy:
-van aki meg vesz dvd-t
-van olyan aki ennyit ad erte
:)
Csomagolt all-season bluray-nek még csak-csak, bevezető áron elmenne. Hogy aztán 4k-ért be lehessen szerezni néhány év múlva.
Well.... f*ck. o.O
Hogy kártyáznak a finnugorok? A vogulok osztyák a lappokat, a finnek meg az észt.
Vill du bli ihop med mig?
Well.... f*ck. o.O
Well.... f*ck. o.O
minden reszlete egy kincs!
covfefe
9gag ritkán jó, de ez most ütött:
http://9gag.com/gag/a4dw5jv
ami szerintem egy halszagú, koszos kis úszó bódérendszer
fel nap is sok volt belole (eccer nyaralas vegen kerultunk arra)
Parizer forever.
Meg a romantikus kis sikátorok, amik néhol olyan szűkek, hogy egy ember éppe elfér benne.
Marha romantikusak éjszakai buliknál ott kufircolni, de hétköznap este ugyanott vágnak torkot is...
Ezért is mondtam, hogy vizi favella. =D
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
na így kell szervdonorokat fogni :D
beszarsz! te is kamposorru vagy!4
covfefe
b@sszameg, nekem az jött ki, hogy monyopara o_O
nekem a vege goldstein lett. 1-2. :) tenyleg.
covfefe