Az alapkérdésre válaszolva pl miként teljesít szar időjárási körülmények között, pláne éjjel. Pár éve az egyik Bp-Hollandia úton éjjel elkaptunk egy hóvihart Németországban, ráadásul letereltek az autobahnról, szóval mindez erős forgalomban, girbe-gurba alsóbbrendű útakon nem volt túl finom. Amikor megérkeztünk a szállásra, a jobbik felem is mondta, hogy eddig is bízott bennem a volán mögött, de ez új szint
A nők sokkal szarabb sofőrök átlagban, de pont ennyivel óvatosabbak. Ez statisztikailag éppen elég ahhoz, hogy ők okozzanak kevesebb balesetet (állítólag) de ez utóbbi állítás nem tudom, hogy egyénre, vagy megtett kilométer arányban van-e vetítve. Chatgpt tán megmondja
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Tehát ha a te esetedet visszabontjuk, akkor végülis arról van szó, hogy valakinek van annyi tudása és tapasztalata, hogy még az egyébként olyan helyzeteket is gond nélkül meg tudja oldani, amivel adott esetben korábban nem, vagy csak részlegesen találkozott. Mert a korábbiak alapján tud következtetni, alkalmazkodni, valamint rendelkezésre állnak azok a skillek, amik ennek a végrehajtásához szükségesek. Szerintem is amúgy itt van a kutya elásva.
Az új X5. Most a külsejét hagyjuk is, minden új BMW ilyen. De a belsejében az a második kijelző, ami teljesen más formájú és méretű mint a másik, csak úgy odabaszva, az valami nagyon bassza az OCD-met.
Nekem úgy tűnik hogy nem 2 küllős? Csak alul-felül rögzítve?
Ettől függetlenül iszonyat gáz. De asszem az iX3-ban is ilyen az alap kormány, de lehet rendelni többé-kevésbé normális kormánnyal is, sztem itt is lesz ilyen opció.
csak alul-felül van küllő, mivel nincs műszerfal a kormány mögött. De ocsmány szerintem is.
A mostani X5 szerintem gyönyörű, de ez az új... Egyszerűen nem tudok azonosulni ezzel a Neue Klasse stílussal. Ennek ellenére az iX3-ból is mennyit eladtak, szal várjuk ki a végét.
Új Lexusok is ocsmányak szerintem. Mindig azzal jönnek, hogy a kínaiak miatt kellenek ezek az új formák, de valahogy a kínai autók (pl. Byd Seal, SL7, Huawei, stb.) meg mégis sokkal szebbek európai szemmel...
Nekem erről az x-x lámpáról amúgy azok az X szemű rongybabák jutnak eszembe, ultrabéna szvsz :D A miénknél pl. a tükörben úgy néz ki, mint egy agresszív ragadozó, nagyon menő szerintem:
Moken írta: csak alul-felül van küllő, mivel nincs műszerfal a kormány mögött. De ocsmány szerintem is.
A mostani X5 szerintem gyönyörű, de ez az új... Egyszerűen nem tudok azonosulni ezzel a Neue Klasse stílussal. Ennek ellenére az iX3-ból is mennyit eladtak, szal várjuk ki a végét.
Új Lexusok is ocsmányak szerintem. Mindig azzal jönnek, hogy a kínaiak miatt kellenek ezek az új formák, de valahogy a kínai autók (pl. Byd Seal, SL7, Huawei, stb.) meg mégis sokkal szebbek európai szemmel...
Főleg azért nem értem, mert ezek a nagy kínai cégek még európai sztárdizájnereket szerződtettek nem? Hogy európainak kinezo autókat csináljanak. Akkor miért akarunk mi kínait csinálni? :D
Mondjuk a panoramic display tenyleg jo. Fotokon nem jon at de valojaban a kijelzo felfele nez es bele van sullyesztve a muszerfalba, igy a tukorkepet latod ami meg ugy 15 centivel a szelvedon tul van, kb mint a HUD. Igy kevesebbet kell a szemednek fokusztavolsagot valtania amikor az utrol a kijelzore nezel. De jahh azert van ez a fuggoleges kullos kormany, hogy felhivja a figyelmet a hagyomanyos muszerfal hianyara.
Amugy eloben sztem jol nez ki az ix3 es hatalmas kivul-belul, hatul is sok hely van 184 centisen. Meg varosban siman elmegy 650-700 kilometert.
Ami viszont erthetetlen az a valto gombja, a letezo leggagyibb muanyagbol van es borzaszto hangja van amikor kapcsolgatjak meg az erintese is kellemetlen. Gondolom igy akarjak eladni a felaras kristaly verziot :)
(Sogor BMW-nel dolgozik es elvitt egy korre amig nala volt)
Kezd amúgy rám is rám melegedni a neue klasse design. Érdekes, hogy akik ezeket tervezik biztos tudnak valamit, valahogy a "jövőbe látnak". Emlékszem mennyire kiverte a biztosítékot annak idején az E60-as 5-ös BMW a felhúzott szemével. Nagyon merész redesign volt az a konzervatív bajor autógyártás alapkövének számító 5-ösnél. Aztán az is hogy ránőtt az emberekre, messze meghaladta a korát, és amúgy szerintem a mai napig jól néz ki. Ha mellé rakod az E39-et, az egy öreg autónak néz ki, az E60 meg nem.
(ettől függetlenül nekem az E39 továbbra is a kedvencem kinézetre, de ez a bejegyzésem most nem erről szól)
én is próbáltam iX3-at, és egyáltalán nem vágott annyira hanyat, se kényelem, se featureök terén. Nagyon magas a padló, alacsony a fejtér, jobban bezárva éreztem magam, mint az iX1-ben. A csomagtartó se sokkal nagyobb, egyedül a hátsó lábtér hosszabb. Cserébe fos egybe üvegtető van, amit gyűlölök. Panoramic display helyett meg nekem még mindig bőven elég a HUD, de nyilván itt idővel megszokod.
Nem volt instant get feelingem egyáltalán, amikor vezettem, inkább gagyi magyar minőségnek éreztem sajnos.
Egyébként Keresztapám - aki Mercedesnél dolgozott egész életében - mondott okosat, hogy a hatótáv helyett az elektromos autók akksi méretére és súlyára fókuszált.
Ezek a batár nagy 100 kW+ aksik nagyon lerontják a menetdinamikát, vagyis inkább a vezetés érzését. Túl nehezek, főleg kanyargós, vagy emelkedős/lejtős utakon, azt a batár nagy súlyt megfogni nagyon nem jó érzés együtt mozogni vele.
Nekünk ugye 65 kW, tehát mai szemmel viszonylag kicsi az akksi a kocsiban, de most jártuk meg Olaszországot Sienán túlig lemenve, ami bő 1300 km vezetés csak egy irányba.
Sztem tökmind1, hogy 400 km vagy 700 km a kocsid hatótávja, mert nem ez lényeg, ha valaki elektromos autót szeret használni. Hanem maga az embertípus. Aki rohanós, alkalmazkodni képtelen, minden apróságon magát felcseszni képes, kompromisszumképtelen, na annak nem való az EV. De az EV tulajok döntő többsége nem ilyen. És onnantól meg tökmind1 hogy 4x vagy 6x fogsz megállni tölteni egy hosszú úton, mert nem fog zavarni.
A mi személyiségünkhöz tökéletesen illik az EV, mert nem rohanunk egy nyaraláson, nem baj, ha minimális tervezést igényel az út (mert tényleg minimális kell csak), amúgy is megállnánk, max. annyi hogy 1-2 töltőnél tényleg egy kuka vagy WC sincs, ami azért idegesítő kicsit.
De esetek 90%-ban sose mi vártunk a kocsira, hanem túltöltöttünk.
Cserébe hegyekben álom az elektromos autózás, az instant nyomaték, a visszatöltés lefele, és pl. itt számított, hogy nem 2.5 tonna a kocsi a nagy akksi miatt...
Most adta fel a fész, hogy (tegnap) bejelentették ezt az autót.
Elsőre úgy tűnik, hogy a Ferrari fogta, és a 2024-es Ferrari 12Cilindriből csinált egy manuális változatot. Maga az alapjárgány is fasza, hiszen tech szempontból megfelelően puritán: szívó V12-es motor elöl, hátsókerékhajtás, granturismo forma, szóval amilyennek egy Ferrarinak lennie kellene. És akkor most ebből csináltak egy nyitott kulisszás manuális változatot. Hát ez maga az álom!
Csak éppen a fotót megnézve látható, hogy a manuális kulissza mögött ott vannak a PRND kapcsolók, amik meg ugye automata váltót sejtetnek. Mi folyik itt Gyöngyösön? Tettem fel a kérdést és utána néztem a rafinériának.
Szóval az van, hogy ez egy "manual-by-wire" rendszer. A váltó fizikailag továbbra is a 8 sebességes DCT automata, amihez mechanikusan egyáltalán nem kapcsolódik a 6 sebességes manuális kulissza és a kuplung, hanem amit a váltón kavirnyálunk a kis kezünkkel meg lábunkkal, azt elektronikus úton vezeti rá a 8 sebességes automatára. Egészen pontosan annak az első 6 fokozatára, mivel az utolsó két fokozat eleve fogyasztásra optimalizált hosszú fokozat.
És a fő zsiványság, hogy bármikor lehet váltani manuális és automata mód között. Csapatáshoz ott van a 6-os manuális, amikor az utolsó két fokozatra eleve nincs szükséged, ha meg autópályán nyomulsz vagy csak krúzolgatsz, akkor átrakod automatába, és ki tudja használni az autó a nyugis utolsó két fokozatot is.
Ez így egyszerre zseniális és egyszerre csalódás is kicsit. Mindenesetre marha kíváncsi lennék, hogy a gyakorlatban milyen érzés lehet vezetni, és mennyire tudja leképezni a valódi manuális vezetési élményt a cucc.
Már régen vártak erre, ment a rebesgetés, de szerintem ezt ebben a formában el fogják utasítani - mármint megvenni miért ne, ha nem kerül sokkal többe (többe fog), de nem ezt vártuk.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Érdemes nosztalgiázni egy kicsit a jó öreg Saab 900 Turbo legendás Sensonic váltójával, ami megoldás volt egy nem létező problémára. Itt váltókar ugyan volt, kuplungpedál viszont nem. Hanem hidraulikus bizgenytűk bizgentyezték a kuplungot a váltókar elmozdításakor. Apró probléma, hogy a kuplung csak gázadásra zárt össze, így gyakorlatilag lehetetlen volt vele például tolatva parkolni egy kisebb emelkedően, vagy úgy általánosan bármilyen finomabb mozgást véghezvinni álló helyzetből.
Igazából jobban belegondolva lehet, hogy mégis létező problémára adott választ: mert mi van, ha valakinek nincs bal lába, és mégis manuális autót szeretne vezetni?
Ez valóban probléma az autóvezetés kontextusában. De az általad említettekkel ellentétben a 900 Turbo nem az az echte női autó. Vagy lehet így akartak nyitni egy új célcsoport felé? 🤔
Ha nőknek merték árulni, lehet, de max részben, különben elterjedt volna. Az ilyen robotizált megoldásoknál általában a korai kuplung kopás szokott lenni a probléma, meg, hogy a júzer nem lép le a gázról váltás közben, és bólogat a kocsi.

Gondolom az olcsóbb CVT automaták elterjedésekor rájöttek, hogy egyszerűbb inkább azt belepakolni, mint ilyen relatíve komplex, problémás obskúrus megoldásokkal kísérletezni.
Az alapkérdésre válaszolva pl miként teljesít szar időjárási körülmények között, pláne éjjel. Pár éve az egyik Bp-Hollandia úton éjjel elkaptunk egy hóvihart Németországban, ráadásul letereltek az autobahnról, szóval mindez erős forgalomban, girbe-gurba alsóbbrendű útakon nem volt túl finom. Amikor megérkeztünk a szállásra, a jobbik felem is mondta, hogy eddig is bízott bennem a volán mögött, de ez új szint
Ezt a stupidságot!
A nők sokkal szarabb sofőrök átlagban, de pont ennyivel óvatosabbak. Ez statisztikailag éppen elég ahhoz, hogy ők okozzanak kevesebb balesetet (állítólag) de ez utóbbi állítás nem tudom, hogy egyénre, vagy megtett kilométer arányban van-e vetítve. Chatgpt tán megmondja
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Tehát ha a te esetedet visszabontjuk, akkor végülis arról van szó, hogy valakinek van annyi tudása és tapasztalata, hogy még az egyébként olyan helyzeteket is gond nélkül meg tudja oldani, amivel adott esetben korábban nem, vagy csak részlegesen találkozott. Mert a korábbiak alapján tud következtetni, alkalmazkodni, valamint rendelkezésre állnak azok a skillek, amik ennek a végrehajtásához szükségesek. Szerintem is amúgy itt van a kutya elásva.
Chief Exorcist
Az új X5. Most a külsejét hagyjuk is, minden új BMW ilyen. De a belsejében az a második kijelző, ami teljesen más formájú és méretű mint a másik, csak úgy odabaszva, az valami nagyon bassza az OCD-met.
rwurl=https://imgur.com/a/SW416g0
rwurl=https://imgur.com/a/z2KrDni
rwurl=https://imgur.com/a/WwDkaCB
Chief Exorcist
Szerintem a kormány is nagyon gáz, mi az a negyedik küllő?
Ezt a stupidságot!
Nekem úgy tűnik hogy nem 2 küllős? Csak alul-felül rögzítve?
Ettől függetlenül iszonyat gáz. De asszem az iX3-ban is ilyen az alap kormány, de lehet rendelni többé-kevésbé normális kormánnyal is, sztem itt is lesz ilyen opció.
Chief Exorcist
remelem ez csak koncepcio es rendelheto rendes muszerfallal :)
Parizer forever.
Tényleg :O Még rondább :D
Ezt a stupidságot!
csak alul-felül van küllő, mivel nincs műszerfal a kormány mögött. De ocsmány szerintem is.
A mostani X5 szerintem gyönyörű, de ez az új... Egyszerűen nem tudok azonosulni ezzel a Neue Klasse stílussal. Ennek ellenére az iX3-ból is mennyit eladtak, szal várjuk ki a végét.
Új Lexusok is ocsmányak szerintem. Mindig azzal jönnek, hogy a kínaiak miatt kellenek ezek az új formák, de valahogy a kínai autók (pl. Byd Seal, SL7, Huawei, stb.) meg mégis sokkal szebbek európai szemmel...
Nekem erről az x-x lámpáról amúgy azok az X szemű rongybabák jutnak eszembe, ultrabéna szvsz :D A miénknél pl. a tükörben úgy néz ki, mint egy agresszív ragadozó, nagyon menő szerintem:
rwurl=https://bmw.scene7.com/is/image/BMW/u11-bev_stage_dsk_fb?qlt=80&wid=1024...
Főleg azért nem értem, mert ezek a nagy kínai cégek még európai sztárdizájnereket szerződtettek nem? Hogy európainak kinezo autókat csináljanak. Akkor miért akarunk mi kínait csinálni? :D
Chief Exorcist
mindenki a masik piacat akarja mexerezni :D
Parizer forever.
Meg lehet nézni, hogy pl. Dél-Korea milyen ívet járt be autódizájn terén, mire szemnek kellemes külsőket-belsőket sikerült összehozniuk.
Mondjuk a panoramic display tenyleg jo. Fotokon nem jon at de valojaban a kijelzo felfele nez es bele van sullyesztve a muszerfalba, igy a tukorkepet latod ami meg ugy 15 centivel a szelvedon tul van, kb mint a HUD. Igy kevesebbet kell a szemednek fokusztavolsagot valtania amikor az utrol a kijelzore nezel. De jahh azert van ez a fuggoleges kullos kormany, hogy felhivja a figyelmet a hagyomanyos muszerfal hianyara.
Amugy eloben sztem jol nez ki az ix3 es hatalmas kivul-belul, hatul is sok hely van 184 centisen. Meg varosban siman elmegy 650-700 kilometert.
Ami viszont erthetetlen az a valto gombja, a letezo leggagyibb muanyagbol van es borzaszto hangja van amikor kapcsolgatjak meg az erintese is kellemetlen. Gondolom igy akarjak eladni a felaras kristaly verziot :)
(Sogor BMW-nel dolgozik es elvitt egy korre amig nala volt)
Felbasznak a digitális sebességmérők. Csak késéssel látod, hogy végül is mennyivel mész, mert nem frissítheti folyamatosan az olvashatóság miatt.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Kezd amúgy rám is rám melegedni a neue klasse design. Érdekes, hogy akik ezeket tervezik biztos tudnak valamit, valahogy a "jövőbe látnak". Emlékszem mennyire kiverte a biztosítékot annak idején az E60-as 5-ös BMW a felhúzott szemével. Nagyon merész redesign volt az a konzervatív bajor autógyártás alapkövének számító 5-ösnél. Aztán az is hogy ránőtt az emberekre, messze meghaladta a korát, és amúgy szerintem a mai napig jól néz ki. Ha mellé rakod az E39-et, az egy öreg autónak néz ki, az E60 meg nem.
(ettől függetlenül nekem az E39 továbbra is a kedvencem kinézetre, de ez a bejegyzésem most nem erről szól)
Chief Exorcist
A Bangle 7-es is milyen jól sikerült :D
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Az nem annyira :D de a facelift már abból is vállalható.
Chief Exorcist
én is próbáltam iX3-at, és egyáltalán nem vágott annyira hanyat, se kényelem, se featureök terén. Nagyon magas a padló, alacsony a fejtér, jobban bezárva éreztem magam, mint az iX1-ben. A csomagtartó se sokkal nagyobb, egyedül a hátsó lábtér hosszabb. Cserébe fos egybe üvegtető van, amit gyűlölök. Panoramic display helyett meg nekem még mindig bőven elég a HUD, de nyilván itt idővel megszokod.
Nem volt instant get feelingem egyáltalán, amikor vezettem, inkább gagyi magyar minőségnek éreztem sajnos.
Egyébként Keresztapám - aki Mercedesnél dolgozott egész életében - mondott okosat, hogy a hatótáv helyett az elektromos autók akksi méretére és súlyára fókuszált.
Ezek a batár nagy 100 kW+ aksik nagyon lerontják a menetdinamikát, vagyis inkább a vezetés érzését. Túl nehezek, főleg kanyargós, vagy emelkedős/lejtős utakon, azt a batár nagy súlyt megfogni nagyon nem jó érzés együtt mozogni vele.
Nekünk ugye 65 kW, tehát mai szemmel viszonylag kicsi az akksi a kocsiban, de most jártuk meg Olaszországot Sienán túlig lemenve, ami bő 1300 km vezetés csak egy irányba.
Sztem tökmind1, hogy 400 km vagy 700 km a kocsid hatótávja, mert nem ez lényeg, ha valaki elektromos autót szeret használni. Hanem maga az embertípus. Aki rohanós, alkalmazkodni képtelen, minden apróságon magát felcseszni képes, kompromisszumképtelen, na annak nem való az EV. De az EV tulajok döntő többsége nem ilyen. És onnantól meg tökmind1 hogy 4x vagy 6x fogsz megállni tölteni egy hosszú úton, mert nem fog zavarni.
A mi személyiségünkhöz tökéletesen illik az EV, mert nem rohanunk egy nyaraláson, nem baj, ha minimális tervezést igényel az út (mert tényleg minimális kell csak), amúgy is megállnánk, max. annyi hogy 1-2 töltőnél tényleg egy kuka vagy WC sincs, ami azért idegesítő kicsit.
De esetek 90%-ban sose mi vártunk a kocsira, hanem túltöltöttünk.
Cserébe hegyekben álom az elektromos autózás, az instant nyomaték, a visszatöltés lefele, és pl. itt számított, hogy nem 2.5 tonna a kocsi a nagy akksi miatt...
Az elektromos autók kedvelői remek emberek, hiszen közismerten tudják magukról, hogy jobbak másoknál :D
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Ferrari 12Cilindri Manuale
Most adta fel a fész, hogy (tegnap) bejelentették ezt az autót.
Elsőre úgy tűnik, hogy a Ferrari fogta, és a 2024-es Ferrari 12Cilindriből csinált egy manuális változatot. Maga az alapjárgány is fasza, hiszen tech szempontból megfelelően puritán: szívó V12-es motor elöl, hátsókerékhajtás, granturismo forma, szóval amilyennek egy Ferrarinak lennie kellene. És akkor most ebből csináltak egy nyitott kulisszás manuális változatot. Hát ez maga az álom!
Csak éppen a fotót megnézve látható, hogy a manuális kulissza mögött ott vannak a PRND kapcsolók, amik meg ugye automata váltót sejtetnek. Mi folyik itt Gyöngyösön? Tettem fel a kérdést és utána néztem a rafinériának.
Szóval az van, hogy ez egy "manual-by-wire" rendszer. A váltó fizikailag továbbra is a 8 sebességes DCT automata, amihez mechanikusan egyáltalán nem kapcsolódik a 6 sebességes manuális kulissza és a kuplung, hanem amit a váltón kavirnyálunk a kis kezünkkel meg lábunkkal, azt elektronikus úton vezeti rá a 8 sebességes automatára. Egészen pontosan annak az első 6 fokozatára, mivel az utolsó két fokozat eleve fogyasztásra optimalizált hosszú fokozat.
És a fő zsiványság, hogy bármikor lehet váltani manuális és automata mód között. Csapatáshoz ott van a 6-os manuális, amikor az utolsó két fokozatra eleve nincs szükséged, ha meg autópályán nyomulsz vagy csak krúzolgatsz, akkor átrakod automatába, és ki tudja használni az autó a nyugis utolsó két fokozatot is.
Ez így egyszerre zseniális és egyszerre csalódás is kicsit. Mindenesetre marha kíváncsi lennék, hogy a gyakorlatban milyen érzés lehet vezetni, és mennyire tudja leképezni a valódi manuális vezetési élményt a cucc.
rwurl=https://imgur.com/pCJCkIL
rwurl=https://imgur.com/q2Adpbs
Chief Exorcist
Már régen vártak erre, ment a rebesgetés, de szerintem ezt ebben a formában el fogják utasítani - mármint megvenni miért ne, ha nem kerül sokkal többe (többe fog), de nem ezt vártuk.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Ez a manuális automata kb. olyan bénaság, mint amikor egy ev-nek csinálnak szép v8 hangot.
Érdemes nosztalgiázni egy kicsit a jó öreg Saab 900 Turbo legendás Sensonic váltójával, ami megoldás volt egy nem létező problémára. Itt váltókar ugyan volt, kuplungpedál viszont nem. Hanem hidraulikus bizgenytűk bizgentyezték a kuplungot a váltókar elmozdításakor. Apró probléma, hogy a kuplung csak gázadásra zárt össze, így gyakorlatilag lehetetlen volt vele például tolatva parkolni egy kisebb emelkedően, vagy úgy általánosan bármilyen finomabb mozgást véghezvinni álló helyzetből.
Igazából jobban belegondolva lehet, hogy mégis létező problémára adott választ: mert mi van, ha valakinek nincs bal lába, és mégis manuális autót szeretne vezetni?
rwurl=https://imgur.com/rlNcwqk
rwurl=https://imgur.com/7GncCYE
Chief Exorcist
Vagy mi van, ha valaki nő? Ezért volt a Twingonak ás Smartnak is ilyen verziója.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Ez valóban probléma az autóvezetés kontextusában. De az általad említettekkel ellentétben a 900 Turbo nem az az echte női autó. Vagy lehet így akartak nyitni egy új célcsoport felé? 🤔
Chief Exorcist
Kísérleteztek, megnézték, hogyan válik be. A Twingo már egy célzott koncepció volt.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Hogy egy klasszikust idézzek: de sikerült?