A középiskolás közegem eltűnt a szülővárosomból (és környékéről, mert egy jó részük falusi volt), néhány családtagon kívül szinte mindenki Budapest, külföld, más megye - van, aki Debrecen - felé vette az irányt, illetve van, aki sosem akarta igazán elhagyni a szülőfaluját. A család is úgy néz ki, hogy hiba született mind a négy nagyszülőm és mindkét szülőm a városomban, az idősebbek már meghaltak, unokatestvéreim nincsenek, a húgom a Balaton partján él. Vidéken maradt anyám, akihez leköltözött az amúgy pesti férje. Így még a családi találkozások is részben Pesten történnek. Az egyetemi, későbbi, online barátságok pedig végképp nem a lakcímigazolvány alapján köttettek. Erősen vidéket preferálóként (itt is töltök időt, eleget) elősorban Pesten tudnék kapcsolatokat hátrahagyni.
Nehéz értelmeznem a hátrhagyást, ahogy szétnézek egyes településeken. Egyszerűen nem biztos, hogy olyan sok család, barát marad. Nem feltétlen egyéni döntés kérdése, ha alig marad hátrahagyni való, hiszen már nem ugyanott élnek a generációkon át a családok egymás mellett. Lehet, hogy Debrecen súlya miatt ott ez kevésbé érződik, de Debrecen nem egyenlő a vidékkel. És nem mellesleg nekem az nem is elég vidék.
Nem vagyok meggyőződve, hogy műtéti beavatkozás eredménye. Eredetileg is szögletes az arca, nincs szemöldök, smink, más haj, és kész is. Ellentétben starlighttal.
tényleg :D
Elnézést a közvetlen politikáért, de ezen most a 444-től számomra szokatlanul nagyon röhögtem:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=3eO06lZqsMs
A középiskolás közegem eltűnt a szülővárosomból (és környékéről, mert egy jó részük falusi volt), néhány családtagon kívül szinte mindenki Budapest, külföld, más megye - van, aki Debrecen - felé vette az irányt, illetve van, aki sosem akarta igazán elhagyni a szülőfaluját. A család is úgy néz ki, hogy hiba született mind a négy nagyszülőm és mindkét szülőm a városomban, az idősebbek már meghaltak, unokatestvéreim nincsenek, a húgom a Balaton partján él. Vidéken maradt anyám, akihez leköltözött az amúgy pesti férje. Így még a családi találkozások is részben Pesten történnek. Az egyetemi, későbbi, online barátságok pedig végképp nem a lakcímigazolvány alapján köttettek. Erősen vidéket preferálóként (itt is töltök időt, eleget) elősorban Pesten tudnék kapcsolatokat hátrahagyni.
Nehéz értelmeznem a hátrhagyást, ahogy szétnézek egyes településeken. Egyszerűen nem biztos, hogy olyan sok család, barát marad. Nem feltétlen egyéni döntés kérdése, ha alig marad hátrahagyni való, hiszen már nem ugyanott élnek a generációkon át a családok egymás mellett. Lehet, hogy Debrecen súlya miatt ott ez kevésbé érződik, de Debrecen nem egyenlő a vidékkel. És nem mellesleg nekem az nem is elég vidék.
Sors bona, nihil aliud.
Gyere multizni a 24-i hétvégén!
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Írtam már, hogy az időpont sajnos nem alkalmas.
Sors bona, nihil aliud.
Ez a Jenna Ortega is mifaszt csinált a fejéből? :D
rwurl=https://imgur.com/a/kvm5qSv
bár ha method acting túltolva a Wednesday miatt, hogy addams familysebb legyen akkor hát jóvan :D
Femme fatale mindenaron… :/
A fatál része sikerült
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
De, hogy még tetőzze is a szemöldökét is eltüntette?
Nem vagyok meggyőződve, hogy műtéti beavatkozás eredménye. Eredetileg is szögletes az arca, nincs szemöldök, smink, más haj, és kész is. Ellentétben starlighttal.
https://index.hu/mindekozben/poszt/2025/08/01/eltunt-jenna-ortega-szemoldoke/
Ezzel meg mi lett?