Jelenlegi hely

Ki milyen filmet látott a héten?

Utolsó bejegyzés


ZFF day #2

Time (2021)

https://m.imdb.com/title/tt14713814/?ref_=m_nmfmd_act_2

Veterán Hongkongi színészek (Yin Tse, Bo-Bo Fung, Suet Lam) nyugdíjas bérgyilkosokat játszanak akik küzdenek a nyugdíjba vonulással. Chau-t a kifőzdéből elbocsátják mert nem tud elég gyorsan tésztát szaggatni.. (közben pedig halálos a karambittal). Mrs. Fung nagymamát játszik aki mindent megtesz az unokájáért, miközben lepukkant kabaré tulajdonos ahol esténként kiöregedett dívaként énekel… Chung egy autóban él és a kedvenc prostituáltjához jár rendszeresen klimax és szívroham között. Mivel három fő hősünk nem igazán igazodik el a világban, továbbra is vállalnak olyan melót amihez értenek, csavar azonban az hogy kiöregedett/elkeseredett embereken segítenek asszisztált “eutanáziával” pénzért, mígnem egy nap egy tinédzser leány a kliens akit Chau nem vállal megölni.

Ez egy feel good movie, tragikomédiának ábrázolva. Hongkongi feldolgozása az időskori magányosságnak és fiatalság naivitásának. Iszonyat jól szórakoztam, nem egy gyors film de abszolút feel good első perctől a végéig Hongkongban.



ZFF day #3

The Velvet Queen / La panthère des neiges

https://m.imdb.com/title/tt11937680/

Vincent Munier, Sylvain Tesson és Marie Amiguet (rendezetlen) dokumentumfilmje Tibeti hópárduc spottolásról, s közben minden egyébről hiszen 5000m+ felett is nem csak te látod az állatokat hanem ők is téged. Különösképpen igaz ez a rejtőzködő nagymacskákra is, mivel ők egyedül vadásznak nem falkában. Gyönyörű felvételeken keresztül lehet kikapcsolni s ha nem is egy hónapra, de legalább 1,5 órára kizökkenni emberi felgyorsult s túlzsúfolt életünkből. Vincent a való életben is ennyire közvetlen mint a filmen, több mint 10 éve jár Tibetbe fotózni és filmezni. Marie ugyan nem tűnik fel személyesen a filmben de az ő keze van a kamera mögött miközben Vincent és Sylvain beszélnek s várnak a párducra.



ZFF day #4

Boiling Point

https://www.imdb.com/title/tt11127680/?ref_=fn_al_tt_1
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=UBUfCL_tvro

Philip Barantini

ShowHide spoiler #Spoiler

One take 90-perces fine dining levese ami folyamatosan forr. The Guardian review alapján nagyon sokra nem számítottam, legfeljebb arra hogyfinom kajákat fogok látni. Óriásit tévedtem, végig feszült és zseniális a szereplőgárda akik végig improvizálnak.

ShowHide spoiler #Spoiler

Tulajdonképpen copy-paste újrázása a 20-perces rövidfilmnek ugyanazon névvel. Karácsony előtt, péntek este főműsoridő az étteremben, asztalok túlfoglalva, egy-két alapanyag hiányos, "Köjál" hiányosságok és lefokozás stb. Ráadásul sztárséf és sztárkritikus is beesik az estében. Andy (Stephen Graham) kb. kiégés szélén táncolja át Chef-ként az éjszakát és próbálja a konyhát vinni percről-percre fokozódó megpróbáltatások között... Carly (Vinette Robinson, Sherlockból!) Sous-chef-ként próbálja egyben tartani a fokozódó kakofóniát és Andy szétesését. Freeman (a zseniális Ray Panthaki) a grillen állja a sarat és a sárdobálásokat... s stb... mondhatném még mivel minden egyes szereplő a filmben a helyén van. Ha valaki valaha dolgozott vendéglátásban/konyhán az mind átélt hasonló dolgokat amik a filmben vannak. Ez egy zseniális 90 perc a pénteki vendéglátás főműsoridejében... Eddigi legjobb thriller amit láttam 2021-ben, álló vastapssal fogadtuk a film végén a szereplőket, rendezőt és producereket. Ez Ratatouille megspékelve Locke-val.



Vágom, ez az a cucc, ahol elrabolják Arnold Vosloo lányát a dzsungelben... de miért a filmes topicba?

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



ZFF Day #5

Raging Fire

https://m.imdb.com/title/tt8165192/?ref_=nv_sr_srsg_0
rwurl=https://youtu.be/1kbQn8-W78o

Benny Chan (Gen-X Cops, New Police Story, Shaolin, Divergence etc.) utolsó filmje sajnálatos halála előtt, főszerepben Donnie Yen-el (Ip Man személyesen!) és Nicholas Tse-vel (Jackie Chantől tanult kaszkdőrködni, Gen-X , New Police Story valamint Patrick Tse fia! Lásd fentebb Time) mint antagonistával. Klasszikusan túltolt HK cop drama két közeli rendőrről akik riválisok lesznek közös dráma/balul sült el nyomozás stb. miatt. Túldramatizált monológok, rendőri szembesítések, kicsit még HK színvonalon is nevetséges akciójelenetek (egy részen konkrétan a hírhedt Willis kiszáll a pergő rendőrautóból kaliberű mutatványt überelik) viszont utóbbi nem túl sok és inkább kellőkképpen koreográfált és atomfasza közelharc, shootout jelenetek tömkelege. Vége fele konkrétan Heat belvárosi bankrablását és szökési kísérletét próbálják tromfolni több-kevesebb sikerrel. Nagyon jól szórakoztam és sokat röhögtem egy-egy hihetetlen túltolt jeleneten a moziban többedmagammal. Nem hiszem hogy Hollywood adaptálná, de teljesen szervírozó HK cop drama.



ZFF Day #6

The Power of the Dog

https://m.imdb.com/title/tt10293406/?ref_=nv_sr_srsg_0

rwurl=https://youtu.be/ELvKuuXdfCU

Első Netflix filmem amit moziban láttam premieren. Oscar díjas Jane Campion (Piano) visszatérő filmje 12 év kihagyás után Benedict Cumberbatch-el, Kirsten Dunst-al és Jesse Plemons-al a főbb szerepekben. 1920 Montana, “Cowboy” Ranch két fivérrel, Thomas Savage azonos című 1967-es regénye alapján ami valószínű Brokeback Mountain-t is ihlette. Se a könyvet nem olvastam, se az utóbbi filmet nem láttam de Campion elég erőteljesen operál vizuális allegóriákkal és egyértelmű hogy ez egy Káin és Ábel történet ahol nagyon nem minden idilli és végig nyugtalanul hagy a történet ahol nem egyértelmű hogy mi fog következni s mi után. Jesse Plemons s Kirsten Dunst remekül alakít a film első felében, mígnem lassan teljesen átveszi uralma alá a vásznat Cumberbatch egy remek alkítással. Kodi Smit-McPhee az “underdog” itt, nem váltja meg a világot de kellőképpen hozza a karaktert a különc orvostanhallgatót. Nem volt rossz film, de különösképpen se jó. Valószínű ez az egyik legmegosztóbb film idén, s nem is vizionálok neki közönségsikert. Az ausztrál/új-zélandi tájak nagyon szépek, de valószínű itt is jobb lehet a könyv a különböző karakterekkel, bármennyire is jól játszanak a színészek.

TL:DR Igazából vasárnap délután se ajánlom ha majd kijön Netflixen.



Apunál van pénz

Orosz vígjáték, egészen emészthető, bár a végén maradnak kérdések a nézőben. Nem egy tier1, de el lehet rajta szórakozni

Good boys

Afféle amerikai pite, csak 14 évesekkel. Jó pár poénon elröhögtük magunkat, pedig gyengén indít a film. Ahogy a kis kövér feka sikítozik =D.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



A Good Boys nálam sleeper hit volt :D Ahogy azok a kis taknyok mindenféle nem nekik való helyzetbe kerülnek... hát én szakdtam :)



ez az a film, amiben valami drónt tönkretesznek és szerezniük kell egy újat? Nekem totál south park lord of the ringses feelingem volt :D A vége szirupos viszont úgy rémlik, az nem tetszett.



Az, ahogy szadomazó felvértezéssel fogadják az amazonos vásárlót. Azon kiakadtam. =D

Meg amikor a feka zsaru kiszúrja a sört a gatyában =D

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



jaja, az volt!
(a vége tényleg nem a legjobb :)



Miért, az örök szerelem 3x egymás után takony szájbafolyós ordítós szakítással az teljesen okés volt =D

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Amikor Christen rohan a faházból valaki felé kajakra úgy értettem azt kiabálja, hogy Peter... :D vagy tényleg azt mondja? :DDDD

Nekem már mindig pókember jut róla eszembe.. :)

"Fight steel Die honor"

"I eat resistance for breakfast"

Mr. Conan



Igen, Peternek hívják a fiát itt akit Kodi Smit-Mcphee alakít. :)



basszatok meg, ezzel a goodboyssal kinyirtatok. jon a csako megvenni a kartyat, ez a 3 lukegyerek... majdnem belehaltam a rohogesbe...

Parizer forever.



- She'll love you for who you are.
- Yeah... a shitty kisser. Remember the porn from earlier? The guy didn't even know how to kiss. He was just licking a woman's asshole! You want to kiss an asshole Max?!



Igen, az engem is megütött =D és még ők gyanakodnak a fickóra, hogy pedo, az meg mit gondolhatott róluk? =D

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



No Time to Die / Metal Gear Solid Guns of the Patriots….

Craig hattyúdala Bondként, 007-ként Lashana Lynch teljesen király! Ana de Armas istentelen cuki s debasz CIA ügynökként. Léa Seydoux még mindig liebling. Billie Ellish No Time to Die betétdala is szervízelhető. Rami Malek sajna nem szerepel sokat, s amit keveset Christoph Waltz vásznon van az magasan viszi inkább. Nem Malek játékával van a baj, hanem a karakterrel amit kapott mert üres mint a legutolsó matrjoska baba. Laliluleo-t vártam hogy behozzák, de a 3/4-nél se sikerült s csak annyira futotta hogy:

ShowHide spoiler #Spoiler

Szóval a kör bezárult mivel elértünk oda hogy James Bond egy MGS sztori lett.

Kicsit hosszú, opening se a legpörgősebb de behozza magát a végére. Teljesen jó búcsú Craigről, Idris Elbával simán el tudom képzelni a folytatást, de Lashana-val is bár utóbbi confirmed hogy nem. Skyfall sztem a legjobb Craig-Era Bond film.



Előre megmondtam h Malek nem lesz jó választás. ugyanolyan fos és túlhájpolt színész mint Jared Leto. A nyomorék szerepek valók max. nekik a nyeszlet testukkel meg arcukkal.



A Queen filmben pedig qrvajó volt.
(Más nem nagyon rémlik, a Mr Robotot egy évad után kaszáltam.)



WHAT?! Borzalmas választás volt Malek Freddy szerepére. Egy másodpercig sem tudtam elhinni, hogy az igazi Freddyt látom. Mondjuk a film is egy hulladék volt.
Szerintem is gyenge kaliber Malek, Jared Letoval egy lapon sem említhető, utóbbi kiváló színész. Lásd Blade Runner, Mr. Nobody, Joker, és akkor a Rekviem egy álomértról nem is beszéltünk...



Letoval egyetértek, de nekem Malek adta, mint Freddy :)
(A filmen amúgy messziről látszott, hogy azok voltak benne a készítésében, akik még éltek, nem volt túl kiegyensúlyozott az ábrázolás.)



Igen, ezért mondtam, hogy nyomorék szerepek jól állnak nekik, Queenben is sérült homokos művész zenész így nem kellett nagyot ugrania. Mr. Robotból is első évadban láttam ott is hasonlóan jó volt.

Jared Leto meg egy erőletett/túljátszott pojáca volt mind Blade Runnerben, mind a Mr. Nobodyban, mind a jokerként. Egyedül a drogos lúzer szerep jött be eddig tőle a Reqiemből.

De amikor ezek a kisfiú arcú és testű színészek próbálják eljátszani a rosszfiút hááát őőőő. Valahogy nem jön nekik.



+1. (Kivéve hogy Jokernek jó lett volna.)



magyarul neked nem szimpi ;)



The Wolverine

Kicsit fáradt is voltam, de majd leragadt a szemem. Cserében ez már közelebb van a Loganhoz, mint az X-menekhez. Volt benne 4 kurva, meg 2 ribanc szóhasználat minimum, illetve a hómaróval trancsírozott ninják is megütötték a gyerekeimet.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Nem hinném hogy a szimpátiával lenne gond, pl elég hasonlatos karakter Jake Gyllenhaallal és azért bőven ott a különbség ha a filmekben nyújtott alakításaikat nézzük.


LY képe
LY
Donator

Free Guy

A sok pozitív kritika mellett is kellemes csalódás volt - ez egy okos film, nem szarja le a választott témáját - sőt, arra épül az egész sztori hogy értik a szerzők a gamer világot, mindenestül.
Aztán ezt az egészet nagyon látványosan is adják elő, meg telerakják annyi (oké, általában nem túl összetett) poénnal, amennyi csak belefér. Ja meg ami jogilag okés, abból tartalom lesz.
Mindezekkel együtt is ez egy piszok jó film, nem csak végig nagyon jól szórakozol rajta hanem akár el is lehet gondolkodni pár dolgon...

No time to die

Szerintem ez is tök jó film, szintén végig leköt és szórakoztat, de összességében sajnos nem tud annyira felnőni a céljaihoz, mint mondjuk a Free Guy.
Látványos, izgalmas, karfaszorítós meg minden, de közben sajnos sokszor egyszerűen hülye vagy buta. Szeretném hallani akárkitől, hogy mégis mi a fenét akar elérni a főgenya, és hogyan! Vagy például Bond meg több olyan hibát is elkövet, amit nem lehet megmagyarázni azzal se, hogy x éve nincs az élvonalban...
Viszont ezért nem ér Maleket hibáztatni, nem az ő színészi képességein múlt az, hogy a karaktert se nem találták ki, se nem szerepeltették a film kb 80%-ában - amikor meg jelen van, akkor az esetek felében érthetetlen döntéseket hoz...
De mondom, mindezekkel együtt is jó ez a film, és akinek tetszett a Casino Royale vagy a Skyfall, annak nagyon tudom ajánlani.

Azt mondjuk még mindig nem értem viszont, hogy a Spectre mi a fene akart lenni, mert annak az utolsó fél órája lényegében nagyobb James Bond paródia lett, mint az Incredibles...



szerintem az ilyen lövöldözős multiknak nem csak az erőszak a veszélye, hanem a brutális primitívségük is... kár, hogy a film nem mondja ki direktben hogy csak a sétaszimulátorok a jó játékok! :)



No time to die

Craig hattyúdala, 15 évnyi Bondkodás lezárása. Érdekes ez, mert a filmben sok-sok hiba van, kezdve az új 007-essel, aki gyakorlatilag egy antipatikus, pökhendi nőci, a legkevésbé sem éreztem, hogy a tokenségén kívül lett volna bármilyen hozzáadott értéke. Lazán ki lehetett volna írni, nulla hatása volt a cselekményre. Aztán ott van a főgonosz, aki valamit akar csinálni, de hogy mit, az nagyvonalúan a homályba vész.
DE! Mindezek ellenére mégis jó volt ez lezárásnak, mert nem az új 007-ről, nem a főgenyáról szól ez a film, ennél sokkal személyesebb a sztori. Pont ez tetszett annyira a Skyfallban is, hogy sikerült lehámozgatni a külső rétegeket Bondról és megtaláltuk mögöttük az embert. Itt is hasonló a szitu.
Szóval távolról sem hibátlan, de engem végig lekötött és bár a csavarokat előre lehetett látni, nem sok rossz szavam lehet. Szerintem a Craig-éra harmadik legjobb filmje a NTTD.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!