Jelenlegi hely

Marvel Cinematic Universe

Utolsó bejegyzés


Na igen van itt minden, imdbs 9.3/10 metacritices 68/100 critic meg rottentomatoesos 88% azaz, a film kb. bármilyen lehet, a Birodalom visszavág óta.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



imdbs 9.3/10

Nehéz volt megugrani pontozásban a Keresztapát, de a Marvelnek és a Russo testvéreknek, vagyis az Én, a nő és plusz egy fő című, méltán zseniális Owen Wilson-komédia rendezőinek csak sikerült! Csodák történnek a Marvel univerzumban, de évente vagy három, Kevin Feige producer pedig egyértelműen korunk nagy alkotója, akinek hatása mellett Alfred Hitchcock és Orson Welles munkássága is eltörpül. Én is láttam már a filmet, és egyszerűen meg kellett könnyeznem azt a profizmust, odaadást és bátorságot, amivel Josh Brolin életre keltette a lila űrlényt.

Az imdb-pontozást meg egyáltalán nem botolják agyon.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Na igen :D az imdb hónapok alatt áll be a kb. reális értékre. (a botolással együtt) Viszont a fanoknak tökmindegy ki rendezte az adott filmet, ha tetszetős amit látnak. És a legtöbben valószínűleg nem pont Ryan Johnson miatt nézték meg a SW8-at sem, hanem mert SW. Ugyanez lehet a képregényfilmeknél is. A rajongóknak nem filmművészet kell, hanem szórakozás. A kritikusok meg nem tudom. Azért az nem lenne teljesen mindegy, hogy 68/100 vagy 88/100, és ugye van olyan is, hogy 100/100 meg 50/100 ugyanarra a filmre két különböző kritikustól.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Azért az nem lenne teljesen mindegy, hogy 68/100 vagy 88/100

De teljesen mindegy, mert két eltérő pontozási módszerről van szó. A Metán a pontozások alapján összehozott, 1-2 nagyobb oldal felé súlyozott átlagpontszámot látsz, a Rottenen meg azt, hogy a kritikusok mekkora százaléka értékelte pozitívan a filmet.

Ezért tud keményen eltérni a Rotten pontozása, mert ott pl. egy stabilan erős közepes film is felkúszhat magasra.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Áháá :D akkor a rottenen a 7.7/10-et kell nézni, ha a hasonló skálás értékeléshez akarom hasonlítani. És valóban top critics 7/10 all critics 7.7/10. De egyébként én többnyire a user reviewkat szoktam nézni, de azokból ugye még nem sok van. (Sőt igazából az se sokat számít, mert ami érdekel úgyis megnézem, de na)

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Tulajdonképpen leszarom melyik pontozást kell nézni, melyiket nem. Melyik véleményvezérre kell hallgatni, és melyiket kell lehülyézni. Melyik filmes univerzumot kell utálni, és melyiket isteníteni, satöbbi. Szóval csak annyit közölnék, hogy röviden összefoglalva az Infinity War egy kurva jól összerakott képregényfilm.



what a fucking ride! en nagyon boldogan jottem ki a mozibol, akikkel neztuk szinten. egyszeruen mindent megadott amire vartam es amire epitettek eddig... paratlan jol mukodik ahogy az egesz mcu osszefonodik. kozel sem ultron fele keszekusza szar. hejj de orulok hogy nem basztak el! le a kalappal elottuk.



Kettőre megyek nézni ma. :D Direkt szabit vettem ki emiatt délutánra.



No spoilers please legalabb két hétig. Én csak szombaton jutok el pl

Youtube: Csöpi plays - https://goo.gl/pp4Ldr



zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Akkor gondolom jövő héten már emlékezni se fogsz rá. :)

Vill du bli ihop med mig?



Jövő héten? Micsoda optimalizmus, már most nem emlékszem rá természetesen. Szar is volt, igazából nem is tetszett.

(tényleg bocs, elfelejtettem, hogy itt utáljuk a látványos képregényfilmeket)



Wow, a magyar IGN a klasszikus Index-videókra hajazó cringe-parádét gyártott:
http://hu.ign.com/bosszuallok-vegtelen-haboru/36836/video/thanos-a-hazban-nezoi-reakciok-a-vegtelen-haborurol
Azt kell mondanom, már ezért megérte elkészíteni az Infinity Wart, fetrengtem a röhögéstől. :DD

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



OFF: Nem tudtok valami spoiler gyilkoló addont Chromehoz? Most játszom a God of Wart és mindenhol Youtube videó ugrik fel, ahol természetesen már a cím is spoileres...


CJ képe
CJ

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



Megnéztem. Nos... Thanos tényleg badass. A befejezés nagyon badass. Nagyon sok visszautalás van régi részekre. Az biztos, hogy majd folytatás sok dolgot megmagyaráz.

ShowHide spoiler #


Avengers3

Ez 150 perc kemény dara volt apró szünetekkel. Erősen érződik hogy ez a végjáték mert ennél jobban már nem lehet emelni a téteket. Ez a plafon. Nagyon nagyon tömény volt és akció dús.
Ellenben jól fésülték össze a szálakat és koherensnek hatott az egész.(Nem lógott ki a GotG brigád sem)
Thanos pedig egy intelligens és érző megalomán gonosz akit végre komolyan lehet venni, amolyan igazi fenyegetést jelentő antagonista.
Úgy az egész film nagyon különleges lett mert Thanoson kívül senkivel sem foglalkozott mélyebben a film, mivel már mindenkit ismerünk. Így nagyon cselekmény gazdag és intenzív tudott lenni a film: az utolsó percig zakatol a vizuális hullámvasút. Ennek ellenére bennem mély nyomot nem hagyott az egész de ez a struktúra miatt van. Ez a film az összes eddigi Marvel filmmel rezonál, így aki frissen lemaratonozza az eddigieket a megtekintés előtt annak valószínüleg nagyon fog működni az élmény. Mert ez egy darab hosszúra nyújtott betetőzése és katarzisa az eddigi összes filmnek. Épp ezért önmagában nehezen értelmezhető.
De kétség kívül a jövőre érkező filmmel lesz teljes a kép (ami ennek a második része lesz) Ám ez így is nagyon megért egy mozit mert végig élvezetes volt. Színes-szagos látvány, szép akció, jó fajta humor és helyenként hatásos dráma.
Ez nem egy különösebben értékes film alkotás ellenben fontos több szempontból is. Ilyen grandiózus és hosszan előkészített (10 év) blockbustert még nem láttunk. Ez a film azt adja amit a poster ígér: több mint 150 perc non stop látvány és akció ami nagyvásznon tud kiteljesedni.
Akinek szívügye a Marvel annak gyorsan elfog telni ez a majd 160 perc és nagyon fog kattogni a jövő évi zárásért.



Érdemes megnézni a BP-t az IW előtt?



Sokat nem tesz hozzá a helyen kívül. Szvsz kihagyható minden további nélkül csak olvasd el az aftercredits jelenetet aztán annyi.



k ty



Elég csendes a téma. Csak hárman láttuk?



Ma láttam. Szájbakurt jó volt szerintem. Végig pörgött ügyesen használták a karaktereket.

Youtube: Csöpi plays - https://goo.gl/pp4Ldr



gondos matekozas utan ugy szamoltam, talan hetfon delelott lesz a legkevesebb helyi a mozikban, szal en akkorra idozitettem a film nezest. utana jovok omlengeni.:)

"okey-dokey!"



Nálam kedd délelőttre csúszott a megtekintés, akkor viszont ezerrel. Addig minimális nethasználat spoilerkerülés végett :)



Jó volt ez.



Tegnap néztem. Az a helyzet, hogy nemigen van mit mondanom róla, hozta a papírformát, és kész.

ibi amentia latet



kábé mindenki szerint, aki itt látta, annyi erénye, hogy nem szar :D

a mozizás mcdonaldsa ez az egész...

Vill du bli ihop med mig?



Nem, szerintem tényleg teljesen jó Marvel film volt. Én nem vagyok száz százalékos szuperhős fan, ezért nem ömlengek, de sztem nagyon szórakoztató volt. Biztos vagyok benne hogy minden második ember egyszerűen képtelen volt hibát találni benne utána...



Nehéz lenne belekötni mert 100%ban szállította azt amit ígért. Ilyen sok Marvel film után pedig már mindenki eltudja dönteni hogy kell e neki vagy nem.
Az már más kérdés hogy nem sok nyomot hagyott bennem és már másnap se jutott eszembe nagyon, de nem tudnám megmondani miért mert abszolút a jobb Marvel filmek közé sorolnám, hisz végig lekötött és szórakoztatott.
Talán ez a hibája hogy túl profin szolgálta ki az igényeket, kevés meglepetéssel. (Bár a vége azért valamennyire meglepett)



a mozizás mcdonaldsa ez az egész...

Exactly, és igazából ez egyáltalán nem baj, mert összességében pl. én is elmondhatom, hogy ritkán szoktam unni Marvel-filmet (az Avengerst mondjuk pont szoktam, de ez van, engem deszenzitizál a CG-feszt)... csak OMG, egyszerűen imádják túltolni a hype-ot, akár a sajtóról, akár
a hivatalos marketingről van szó.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!