Jelenlegi hely

Ki milyen videojátékkal játszott a héten?

Utolsó bejegyzés


Iron Marines - iOS verzió

Ha röviden akarnék fogalmazni, akkor csak annyi mondanék: jó lett! Ha egy kicsit hosszabban, azt mondanám: nagyon is!

Az Ironhide stúdió nem hazudtolta meg magát, ismét egy kiemelkedő minőségű játékot készített. Ahogy azt tőlük már megszokhattuk.

Mostani feladatunk egy idegen bolygón felvenni a harcot, bizarr létformák ellen a jövő tengerészgyalogságával és a kiválasztott hősökkel, amik speciális tulajdonságokkal rendelkeznek. A koncepció némileg módosult az előző KR szériához képest, mivel most már RTS elemek is bekerültek, de a jól megszokott védelmi rendszerek, vagy toronyvédelem is megmaradt, sőt vannak kifejezetten speciális missziók, amik csak erre építenek.

Alapból 4 hős van az árban, amiből egy szeptember 15-ig, még ingyenes, a többi fizetős, de mivel ezek fejlesztése viszonylag hosszú ideig tart és mindegyik jelentősen különbözik egymástól így nem gondolnám, hogy a fizetősekre egyelőre szükség lenne. Talán a kampány végigjátszása utáni impossible fokozathoz esetleg igen.

Ugyanis ez lett az új nehézség, a casual, normal, veteran után. Minden misszió egyedi, a történet részéhez tartozik, ami folyamatosan halad és egyre nehezebb kihívások elé állítja a játékost. Én jelenleg 4 küldetést csináltam meg, és egy speciális védő pályát, ami pár küldetés után válik elérhetővé és ezeket mind veterán fokozaton is teljesítettem. Ez alapján tudok nyilatkozni.

Talán a legnagyobb újítás, amit még RTS játékban nem láttam, hogy a kijelölt egységet típusa szerint (emberi, mechanikus vagy gépi) kijelöléssel át lehet bármikor alakítani egy másikká. Erre írnék is példát. Tegyük fel vásároltunk ranger egységet, és ha úgy látjuk nem igazán tudjuk kihasználni őket, egy kijelöléssel sniper egységgé tudjuk avanzsálni őket, majd persze vissza is, ahogy éppen a harci helyzet megkívánja.

Ugyanez működik mecha egységek esetén is. Pl. egy lángszórós egységet ami kifejezetten épületek és nagyobb létszámú ellenfelek ellen használható, átalakíthatunk rakétás mecha egységgé, ami a légi ellenfelek ellen kiváló.

Ahogy haladunk előre egy adott misszió pályáján, a legyőzött ellenfelek bázisait el tudjuk foglalni, majd ott a sajátunkat fel tudjuk építeni, innen tudunk utánpótlást toborozni. Azt megjegyezném, hogy a legyártott egységek automatikusan gyógyulnak és vannak plusz megvásárolható képességeik amikkel specializálni és erősíteni tudjuk őket.

És természetesen vannak bázisvédelmi tornyok is, amiket szintén tudunk fejleszteni. A bázist így nem kell őrizni a már meglévő mozgatható egységekkel, sorsára hagyhatjuk, majd a tornyaink megvédik azt, miközben a haderőnkkel masírozhatunk a következő célpont felé.

Az irányítás nagyon jól kezelhető. Az egységekre ráhelyezzük az újunkat, húzunk egy vonalat és oda mennek. Ha duplán koppintunk rájuk egyszerre többet is ki tudunk jelölni és együtt mozognak. Az viszont furcsa (egyelőre és lehet majd a képességfán választható fejlesztés lesz), hogy mozgás közben nem harcolnak a katonáink. A képességfa, ha már megemlítettem a zárójeles részben elég komoly. 50 darab van belőle és egy képességre több pontot is lehet adni. Ezeket a pontokat a nyertes missziók után kapjuk és bármikor újravariálhatjuk, tehát újraoszthatóak a pontok rajtuk.

A grafika és a hanghatások igazán profik lettek. Szokásos Ironhide minőség, sőt a beszédek, főleg a hősöké már AAA kategóriájú, ezért külön jár a piros pont. A játék futási sebességével nem volt gond és technikai mizériába sem futottam bele. A motor feltehetőleg a KR-ban használt, némileg fejlesztve persze, de nem hiszem, hogy komolyabb hardware igénye lenne.

Természetesen itt is jelen vannak újratöltődő és bevethető egységeken kívüli segítségek. Míg a KR szériában a letehető kis zsoldosok jelentettek segítséget, amik idővel eltűntek a pályáról, addig itt kis lövegtornyokat tudunk építeni. És külön bevethetők is vannak, amiket játékbeli pénzért vehetünk meg (küldetések végén kapunk ilyent, illetve achivementek megszerzésért is), mint pl. intelligens aknák, bombázás egy adott területre és a többi, ráadásul ezeket szabadon kombinálhatjuk, melyiket válasszuk a következő küldetés során.

Egyelőre két bolygón van összesen 14 főküldetés és 10 speciális küldetés, de már ott van a harmadiknak is a hely egy Coming Soon felirat képében. Úgy vélem, ezért már nem kell külön fizetni, ez benne lesz az alap árban.

Zárszóként annyit mondanék, hogy az Iron Marines egy eléggé mély, jól kidolgozott, átgondolt rendszerrel rendelkező játék lett. Úgy gondolom ez egy kifejezetten hiánypótló alkotás. Végre most már mobilon és tableten is lehet, igényes RTS-el játszani.

/Hardware amin a játékot futtatam: iPad Air 2./

180



Szerintem a VO elég gyengus, legalább is az, amit eddig hallottam belőle. Én éjjel megúsztam csak belekóstolással, túl fáradt voltam már. Ettől függetlenül esélyes, hogy jó játék lesz, majd a jövő héten tudok belemerülni rendesen.

Non serviam



Oriental Empires
Indie körökre osztott 4x stratégia a Civilization mintájára egy kis Total War beütéssel. Ókori kínában a bronzkort megelőző időktől a puskapor feltalálásáig tudjuk építeni birodalmunkat. 1-2 újítást leszámítva nagyon ismerős minden a Civ sorozatból, így annak aki azt unja - de hasonló játékot keres - jó választás lecsekkolni, mindössze 22 eur a játék és abszolút teljes értékű.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=tpGncxAQR04

Grafikai stílus szemben a Civ-el full realisztikus, ami nekem nagy pozitívuma a játéknak. Nagy kiterjedésű városok, Total War-hoz hasonló seregek, de még az egyes farmokon is kapálgat 20-30 kínai munkás. A kör végén egyszerre mozdul minden sereg, ami igazi látványorgia. A seregeknek a kör vége előtt kiadható formáció, illetve viselkedés (bekerítés, roham, védekező magatartás stb.), majd a gép irányításával zajlik le a csata. Érdekesség az is, hogy a városok kijáratai is külön védhetők. Sok múlik azon is, hogy előre kell látni, hogy az ellenség merre mozog, egy-egy kisebb fosztogató sereget elkapni nem kis feladat. Az egyes seregek élére hadvezéreket állíthatunk, de magát az uralkodót (magunkat) is tehetjük. Halálunk esetén örökösünk veszi át a helyünket, viszont vigyáznunk kell, mert minden hadvezér saját statokkal rendelkezik. Uralkodónk "hatalmi" pontjai az egész birodalmunkra kihatnak, halálával könnyen lázadások törhetnek ki. Hatalmi pontoktól függ, hogy mekkora birodalmat tudunk kézben tartani.

rwurl=http://www.orientalempires.com/OE_Screenshot_1600x900_39.jpg

Diplomáciára a játék elején relatív kevés lehetőség van (meg nem támadási paktum stb.), amíg más népekkel nem tudjuk elfogadtatni magunkat, mint uralkodó, hogy aztán akár a birodalmunkba csatolhassuk őket. Szerencsére a játék elején nem nagyon rágnak be az ellenfelek, ha terjeszkedsz, de vigyázni kell, hogy kibe futsz bele, mert egyes népek már a kezdetektől ellenségesek. Ha háborúba mész a gépi szövetségesed aranyat küld (!!), hogy segítse a hadi kiadásaid.

rwurl=http://www.gamingdragons.com/images/game_img/screenshots/orientalempires...

Központi elem, hogy a parasztokat/nemeseket külön kell kezelni. A kiadható rendeletekkel, lakosság áttelepítésével, speciális épületekkel stb. tudunk hatni rájuk. A parasztokból gyengébb, a nemesekből pedig elit katonai egységek toborozhatók. A lakossággal egyébként szabadon gazdálkodhatunk, hogy hányan kerüljenek az egyes városokban farmokra, vagy pl. seregünkbe. Mivel az egységeknek nincs gyártási ideje, így hadrendbe hívható azonnal akár az egész város is.

Pár negatívum:
- Steamcharts szerint még elég kevesen játszák, így nem tudom mennyire lehet multiban összeütni egy játékot.
- Eléggé oda kell figyelni, hogy az egyes népek között észrevegyük a különbségeket (egyébként 24 féle van a játékban).
- Extra nagy nehézséget okozott nekem, hogy a seregek relatív lassan mozognak, ahhoz képest, hogy mekkora távolságok vannak már a játék elején is. Emiatt nagyon könnyen hatalmas területek bukhatók el és a gép előszeretettel égeti fel a városaid (amit 1 kör alatt el lehet foglalni, ha nincsenek védők). Másrészről a seregek fenntartása is elég drága, így nem érdemes minden várost telepakolni katonákkal.
- Különböző zoom szinteken kissé csúnyán ugrottak elő a semmiből a részletek, de cserébe semmilyen akadást/lassulást nem tapasztaltam.

STEAM LINK

Ui. Nem tudtam eldönteni ide, vagy az Indie topicba írjam, de ezt többen nézitek :D.



Valami early access, űrben játszódó cuccot linkeltél. Még ázsiaiak sincsenek benne! :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Javítottam. És előtte ellenőriztem, nehogy valami állatkínzós vagy törpepornós helyre viygen ezúttal a link. Bár ha nem early access, előrelépés lett volna az is!

Sors bona, nihil aliud.



Valaki működésre bírta PC-n a Playstation Now szolgáltatást itthonról?

Most láttam csak, hogy létezik ilyen, és egy kis delláért -hacsak streamelve is, de- tolhatnám a Last of Us-t, de magyar címmel nem enged be, US címmel pedig a PayPal összekötésnél hal meg :/



Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Ohó, thx!



Azért gáz, hogy egy év alatt sem sikerült rendesen elérhetővé tenni Magyarországon. A Sony már csak Sony marad, pedig a szolgáltatás a néha felbukkanó apró sztrímhibák ellenére jó, és egyre több a PS4-es játék is a kínálatban, szóval idővel szépen ki fogja váltani a konzolvásárlást azoknak, akik egyébként is csak néhány exkluzív játék miatt vennének PS4-et.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



NFS Most Wanted (az első)

Szerintem a saját idejében végigtoltam már egyszer, de egészen addig nem emlékeztem a végére, amíg nem láttam újra. Ma is kellemes játék, menet közben a kopott grafika sem zavar, a zene elmegy (bár hamar meg lehet unni a számokat; a két Undergroundé jobban megragadt). Simán jó a játékmenet mai fejjel is, csak a vége felé már 15-20 percesre dagadó rendőrségi üldözések tudják megkeseríteni az ember életét, ha sikerül beakadni egy pixelbe, és amiatt lehet elölről kezdeni.
Félórás-órás etapokban játszva simán kitart egy hónapig, így megunni sem könnyű, szóval simán újrázható fillernek/levezetőnek. Az utolsó videóban a Leon, a profira utalás bájos (1:10 körül):
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=rR97JB1UMsM

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Grafikai modokat, shadereket érdemes ráhányni. Max egy fél óra alatt durván látványosabbá lehet tenni.



Minimális ráfordítást fektettem ebbe a témába: egy wide screen moddal beértem. Nem hiányzott több. Amikor 200 fölött nyomod, úgysem nagyon számít, hogy mennyire szép az, ami elmosódik a sebesség effekttől. :)

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Ne írjál ilyeneket, mert még előkotrom, és felrakom. A világ legnagyobb időpocsékolása újrajátszani bármit, amikor az ember backlogjából Bábel tornyát fel lehetne építeni. Nem is értem, miért a KotOR 2-t tolom megint már 2 hete. :/

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Újakra sincs időm :D Mondjuk én a singleplayer-be gyorsan beleunok, így amúgy se vonz annyira. Egyedül a stratégiák olyanok, hogy régieket is újrajátszok, de abból nincs eleresztve az ember.




Resident Evil 5

Két egymást követő bossfight is turret section... mi a kurva anyátokat csináltatok itt, Capcom?

Szerk: Annak, aki játszott ezzel sokat: a veteran szint a QTE-ket is nehezebbé teszi? Így a játék felét elhagyva asszem itt többször haltam meg elhibázott QTE-k miatt, mint a teljes negyedik részben összesen. Lehet, hogy valahogyan törölni fogom a mentésemet és inkább végigrohanok a játékon normalon, mert bár az alap játékmenetet komoly kihívássá teszi a veteran, csak sajnos pont abból a jó kis játékmenetből van a legkevesebb a játékban. Olyanok a QTE-k, hogy egy idő után rászoktam arra, hogy egyszerre nyomogatom a két lehetséges gombkombinációt, mert egyébként tutira nem tudnám őket megcsinálni időben, és amikor egy bossfight fele QTE, akkor baromi sok múlik ezen.

Sheva is könnyedén átokká válik a nehézség miatt: mindig útban van, mindig elhasználja az értékes lőszert, a melee támadásaimat lehetetlenné teszi amiatt, hogy meglövi a staggered ellenfeleket, egyszerűen nem engedi játszani a játékot, aminél rosszabb jellemzőt talán el sem tudok képzelni AI-val kapcsolatban.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



:-)



Fuck, átraktam normálra, úgy meg nagyobb erőlködések árán sem sikerült meghalni...

Hááát, a konklúzióban ez a játék bizony trágya, de nem is az a középszar kategória, hanem az az igazi, érthetetlen design döntéseket tartalmazó förmedvény, amit legszívesebben az anyja is otthagyna egy kukában. Nem horror, hangulatilag köze nincs a Resident Evilhöz, akciójátéknak meg simán fapados és szar.

Ami taktikai mélység van a negyedik részben, az itt egyszerűen megszűnik létezni a borzalmas co-op orientáltság és a real time játékmenet miatt. Az real time-ra áthangolt inventory egész egyszerűen használhatatlan: a kevés lőszer miatt nem lehet ráállni 1-2 fegyverre, hanem kb. hármat magaddal kell cipelni + a lőszert hozzá... ami máris 6 hely a 9-ből, de aztán ugye jól jönnek a gránátok is szóval az úgy már hét. Shave AI-ja meg felkapkod minden szart, szóval záros határidőn belül ott tart az ember, hogy annyi helye sincs, hogy összemixeljen egy zöld meg egy vörös herböt. Wtf, és akkor még fejleszteni sem lehet a helyet, a páncélok meg szintén elfoglalnak 1-1 rubrikát... aztakurvaéletbe.

Sheva meg egyébként is kibaszik az emberrel: a rifle kategóriájú fegyverekkel jól bánik, de azokhoz is feleszi a lőszert, és ez egyben azt is jelenti, hogy te, vagyis a kibaszott játékos az egész játék alatt nem használhatsz mesterlövészpuskákat.

A történet rohadtul unalmas, a vége felé már fizikai fájdalmat okozott elolvasgatni a tetűunalmas és szükségtelenül hosszú logokat és végignézni az "akciófilmes", természetesen szintén bosszantóan hosszú átvezető videókat. A RE története mindig is egy faszság volt, de mellette ott volt az a humor, hangulat és szerethetőség, ami értéket varázsolt hozzá, hát itt ebből semmi sem maradt, helyette megkaptuk a CoDot... hát kösz, Capcom, de a faszomnak se kellett ez az ósdi, a 2009-es zeitgeist bűzét minden pórusából eregető szennyvízszármzék.

Ezt a játékot főbe kéne lőni, elásni egy gödörbe és elfelejteni, mert síkosító nélkül erőszakolja meg a zseniális negyedik részt. Ez mégis hogyan kapott annak idején 85-90% körüli értékeléseket?

2/10, mert a korához képest szép a grafika.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Legalább így kevesebb szenvedést okoz a DLC leakciózására várakozás ;)

Sors bona, nihil aliud.



Hát igen, fogalmazzunk úgy, hogy jelentősen csökkent az érdeklődésem a DLC-k iránt. :D

Egyébként az a legsokkolóbb az egészben, hogy mennyire hazug és identitászavaros egy játék ez. Az első kb. 2 óra még ígéretes, főleg a kezdés nagyon kellemes: a RE4 indítását koppintva meglepnek egy jó nehéz harci résszel, benne rengeteg taktikai lehetőséggel. Egy házban és a körülötte lévő épületekben kergetőzöl a zombikkal, az ajtókat el tudod torlaszolni, az ablakokat, a hordókat és az elektromos oszlopokon lévő trafókat taktikusan használva csodálatosan kergetőzöl a fertőzöttekkel, egészen remek szórakozás... aztán többször ilyet nem látsz a játékban. Egyedül az a rész idéz fel ebből valamit, amikor rádtör az első láncfűrészes ellenfél, mivel veteránon olyan baromi sokat kell lőni, hogy tényleg a teljes terepet használni kell ellene, ha úgy akarod túlélni a mókát, hogy lőszered is maradjon.

És hogy mi történik ez után? Végigmész jó sok folyosón, jön egymás után két turret section (egyikük a legszarabb bossfight az egész játékban), aztán a hajókázós résznél egy kicsit még reménykedsz, hogy oké, nyitottabb lett, lesz még itt móka, összeszedi majd magát... de nem, hanem úgy beleáll a földbe, mint az állat. További folyosók, hülye gimmickek, borzalmas pályadesign, ahol tényleg a folyosó egyik feléről lövöd a másikat, megismételnek két korábbi bossfightot, aztán váltás fedezéklövöldébe (amikor megláttam az AK-47-tel felszerelt zombikat, felröhögtem, hogy "nem mondod, Capcom, hogy most tényleg ez lesz"... és pont az lett :D).

Van egy rész, ami tökéletesen jellemzi az egész játékot: találsz egy logot, amiben egy tudós elmeséli, hogy nem érti, mi a fenéért kell még mindig gyártaniuk a Resident Evil 2-ből megismert lickereket ebben a kurva research facility-ben. Erős, de csúnya, primitív szörnyek, viszont a B.O.W.-piacnak meg még mindig szüksége van rájuk: "a töknek sincs kedve manapság ilyen hülyeségekkel foglalkozni, milyen primkó meló már!" Aztán rádront egy tucat licker, te meg elgondolkodsz, hogy basszus, ezektől hogy féltél a Resi2-ben, itt meg elhasználják szerencsétleneket wink-winkelő tölteléknek. Tökéletesen jellemzi, hogy az ötödik és hatodik rész idején hogyan állhatott hozzá a Capcom a Resident Evilhöz: "ezekkel a régi szarokkal még játszanak? Haha, hülyék, a Modern Warfare azt mondja, manapság más kell a népnek!"

Aztán később találsz egy írást ugyanettől a tudóstól, több évtizeddel későbbről. Elmondja benne, hogy már utálja a munkáját, mert nem foglalkozhat azzal, amivel szeretne, hanem csak annyi a dolga, hogy végrehajtsa az Umbrella utasításait. Ide a rozsdás bökőt, hogy ez a fejlesztők halálsikolya / bocsánatkérése a játékosok felé (bizonyos mértékű fogyasztgatás és elemezgetés után megérzed, mikor paskolják meg a készítők a "negyedik falat" egy játékban vagy filmben), mert az rohadtul látszik a játékon, hogy ha rajtuk múlik, akkor egy remek RE4-folytatás lesz a vége. Egyáltalán nem arról van szó, hogy ide Mikami Sindzsi vagy bárki más zsenije hiányzott, hiszen a gyémántkemény alapok már megvoltak a Resi 4-ben.

A Resident Evil 5 nemcsak egy rossz, hanem egy elszomorító és dühítő játék is.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



A Resident Evil 5 nemcsak egy rossz, hanem egy elszomorító és dühítő játék is.

vs

Az, hogy fos erős túlzás, mert istenigazából egy egész jól streamline-olt akciójáték

Érdekes, hogy a Resi4 rejszolásod után még teljesen más volt a véleményed. Nemtán akkor még nem játszottál vele? :D



Most ezzel kapunk egy "Round 2" -t újabb 2 oldal Resident Evil nyáladzásból? Inkább jegeljétek, vagy tudom ajánlani: http://www.rewired.hu/content/resident-evilbiohazard



+6*10^23

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Joda írta:

A Resident Evil 5 nemcsak egy rossz, hanem egy elszomorító és dühítő játék is.

vs

Az, hogy fos erős túlzás, mert istenigazából egy egész jól streamline-olt akciójáték

Érdekes, hogy a Resi4 rejszolásod után még teljesen más volt a véleményed. Nemtán akkor még nem játszottál vele? :D

rwurl=http://www.andpop.com/wp-content/uploads/2014/07/Chris-Pratt-as-Andy-Dwy...

rwurl=http://www.reactiongifs.us/wp-content/uploads/2013/03/im_shocked.gif

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Nem, nem, dehogyis. Csak viccesnek találtam, nem szándékozom folytatni nyugi. :)



Érdekes, hogy a Resi4 rejszolásod után még teljesen más volt a véleményed. Nemtán akkor még nem játszottál vele? :D

Régen, a megjelenés idején eljutottam benne kb. a hármas chapterig, mindenféle Resi előműveltség nélkül. Másrészt meg mintha elvesztegettem volna egy egész bekezdést arra, hogy az indítás mennyire csalóka.

De kérlek, még néhány ilyen gerinctelen "gotcha-momentumot" erőszakolj már ki magadból, hátha Freak kihozza belőle azt is, hogy "nem játszottál az Uncharteddal, háhá! UNCHARTED, UNCHARTED!". :D Rejszolás meg nyáladzás és hasonló fordulatok teljesen ok nélkül, mi, aztán ha én beszólok, akkor meg én vagyok itt a gonosz? Hülye kis IQ-huszár geciládák.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Papers, Please!

Megvettem már egy ideje, de csak most kerítettem rá időt. Zseniális ez a játék.

Első kísérletre az első héten éhenhalt a család, mert nem volt se kaja, se fűtés, se orvosság. :)
Másodikra benyomtam az easy mode-ot és

ShowHide spoiler #

Harmadikra megpróbálom végigvinni, hogy unlockolni lehessen a végtelen módot. (Amihez megvan a kód, csak kíváncsi vagyok, hogy el tudom-e vinni odáig.)

Ha nem próbálta még valaki, akkor mindenképpen javaslom.

Tango

"Lagging is a lifestyle."


ShowHide spoiler #

Tango: Jó hogy írod, mert ezer éve ki akarom próbálni (2 havonta eszembe jut), de mindig elfelejtem felrakni.


ShowHide spoiler #

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!