Jelenlegi hely

DC Cinematic Universe

Utolsó bejegyzés


2017-ben ez különösen fontos és érzékeny téma, hiszen Hollywoodot is egyre több kritika éri a nem egyenlő fizetések, a nem egyenlő képernyőidő, a nem egyenlő mértékű dialógusmennyiség, és úgy általában a férfiak és nők közti egyenlőtlenségek miatt.

A kedvenc indexes kritikádból direkt. Dedukáld.



Ha már cherry picking, akkor ugyanonnan:

Ezzel együtt a Wonder Woman egy fokkal sem jobb vagy rosszabb, mint a korai Marvel-filmek. Ez is egy eredettörténet az amazonok világáról, a kis Dianáról, akinek már a puszta létezése sok titkot rejt, és arról, hogyan kapcsolódik a görög mitológia az első világháborúhoz. Igen, ez tényleg a film központi eleme, nem én találtam ki.

És akkor ugye a végén le is húzzák egy kicsit a filmet (6/10) részben azért, mert feministább is lehetett volna.

Azért ritka jó érvelés az, aminek a felhozott példa pont az ellenkezője felé kacsintgat.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



nvm.



Amit te idéztél, hogy jön ide? Egyébként az első Marvel filmek közül csak az Ironman 1 volt a jó, a Thor vagy CA 1 - bár én jól szórakoztam rajtuk - igencsak alacsony színvonalat hoztak. Bár én nem bízok egy percig se az indexes kritikákban, szal nekem a viszonyítási alap nem ez lesz. Igazából a rajzfilmek után már sok újdonságot nem fog tudni nyújtani a legtöbb superhero movie, így én az epikusságra, badassségre, jó poénokra és látványra vágyok egy ilyen filmben. Én azért szeretem DC-t, mert ezek a karakterek tényleg olyanok, mint az istenek, míg Marvel hősök lightosak (kivéve első Hulkot, amit a pöcsfejek sikeresen lehúztak).



Amit te idéztél, hogy jön ide?

Azért nem szeretek veled vitatkozni, mert általában amikor nem értenek veled egyet és ezt alá is támasztják, mindig jön ez a "hát ez meg hogy jön ide?" fázis. Ne tettesed már magadat hülyének... vagy ezt egy másik személyiséged írta:

Félreértés ne essék én örülök a legjobban, hogy végre kritikai siker egy DC film, csak nem vagyok benne biztos, hogy valóban a minősége miatt.

Ne rám nézzél, nem én lengettem be, hogy azért kap jó kritikákat a film, mert a feminizmus most menő, aztán meg idéztem egy nyilvánvalóan feminista író lehúzó kritikájából.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Aki nagyon elfogult femináci vagy soviniszta az ugyis mindenbe belelátja azt amit bele akar.
Nekem gyerek korom ikonjai voltak Superman és Batman. Viszont mivel van egy hugom emiatt tudom hogy nem minden kislány Disney hercegnőkre vágyik. Márpedig egy Wonder Woman egy nagyon egészséges női példakép lehet nekik mert Diana eszmékért harcol nem pedig cipőket vásárol egész nap és fésülgeti a haját.
Szerintem minden gyereknek nemtől független szüksége van szuperhősökre, akik értékeket képviselnek.



És erről is van itt szó: nem a feminizmusról, hanem egy olyan karakterről, ami a nők számára példakép lehet... és félve teszem hozzá, hogy sok olyan tulajdonsága van, amit egy férfinak sem árt elsajátítania.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



De a feminizmus arról szól, hogy le ne merjétek húzni egy ilyen karakter filmjét...



Nem erdekel ez a feminista vonal, amin itt probaltok lovagolni :D

Hogy akkor miert szolok hozza: en inkabb attol tartok kicsit, hogy a tobbi DC filmhez hasonlitjak tulsagosan is, elvarasok beka segge alatt, stb. Szuletik egy kicsit jobb film es a fentiek miatt tulertekelik. Remelem, nem errol van szo.

De amugy nem erdekel, mert ugyis megnezem, talan mar vasarnap. Ma majdnem bevallaltam, de 140 perc + 30 perc reklam + hazamenetel, az azt jelenti, hogy ejfelre ernek haza. Na ennyire nem bizom a WB-ben, kozepes filmert ezt most nem vallalom be :D



Attól, hogy ismételgeted, igaz még nem lesz.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Az eddig legjobb kepregenyfilmeket a DC szallitotta...



Az eddig legjobb kepregenyfilmet(ket) Christopher Nolan (a DC) szallitotta...

Fixed it for you.

Mióta megy a nagy univerzumozás azóta meg amit írtál pláne nem igaz. Az az előtti filmek meg teljesen más kategóriába estek.



Érdemes különválasztani az eddigi DC film adaptációkat és a mostani DC Universe filmeket, mert más szellemben készülnek.



A The Crow mióta DC ? :D

Jó lesz az.



BB, Tdk, Man of Steel, Watchmen, Constantine. Nem beszelve a rahzfilmekrol, ahol marvel hozza se tud szagolni DChez.



Man of Steel, Batman v Superman, Suicide Squad. Ezek képezik egyelőre a DC Universe filmeket most kibővülve a WW-vel. Egy koherens világban játszódnak mind(elvileg).
Felesleges a teljesen más szellemben készült Nolan trilógiát idekeverni vagy a Watchment. Azok Stand Alone filmek voltak saját stílussal és világgal. Addig volt jó a DC filmek színvonala úgy általában amíg kreatív szabadság volt és nem kellett konzisztensnek lennie a filmeknek egymással. De amióta átvették a Marvel receptet mert megérezték a pénz szagát, hát azóta vannak problémák minőség fronton.



Constantine is király volt egyetértek. De akkor fogalmazzunk így: a DC Universe előtt készült DC adaptációk kitevős része valóban sokkal jobb volt mint amit a Marvel valaha művelt.
De nem ezt kell a Marvel-el szembe állítani hanem a jelenleg épülő DC universe-et.



Barcsak megmaradtak volna ennel a minosegnel :/



Azok a feminácik. A feminizmus arról szól hogy "nő is lehessen szuperhős!", nem pedig arról hogy a filmnek feltétlen(!) jónak is kell lennie amiatt mert nő a főszereplő.



Csak az a baj, hogy a femnácik a domináns irányzat :D



Persze dominánsak mert szélsőségesek. De nem szabad összemosni az egészséges feminizmussal.



+1 A Constantine-t szívesen újrázom néhány évente.

Jó lesz az.



A Constantine-t szívesen újrázom néhány évente

rwurl=http://i.imgur.com/tDecYXl.jpg
Into the light, you command it?



Wonder Woman

Igen, nem lett tökéletes. Voltak benne apróbb hibák és kiszámítható elemek. De! Megcsinálták amit meg kellett: Egy olyan női szuperhős filmet amit még nem láttunk. Gal Gadot egyértelműen erre a szerepre született. Pont. Diana karaktere végtelenül tiszta. Eszmékért és emberi erényekért harcol, hisz a jóságban és a szeretetben. De ő maga túl naív és keveset megélt, ezért elveszett angyalként kóborol világunkban. A film alatt lassan rádöbben arra hogy mennyire tökéletlen az emberek világa meg úgy maga az emberi természet. Érdekes fejlődésen megy keresztül míg végül megérti hogy mit jelent embernek lenni és mik azok az értékek amiért érdemes harcolni ebben az igazságtalan világban. Már nagyon kellett egy ilyen film a DC-nek, a nagyközönségnek és a kislányoknak egyaránt. Mert Diana nagyon cool és nagyon rendben van amit képvisel.
U.I.: A látvány és koreográfia néhol igazán kiemelkedő de nem emelnék ki semmit mert spoiler.



Azt mondd meg pls, hogy sikerült DC módra elég badessre megcsinálni a karaktert? Amikor harcol, akkor tényleg egy félisten szinten van vagy lebutították, mint mondjuk Thort? Bár végül is BvS-ben nagyon kemény volt, igaz ott már tapasztaltabb.



Sajnos nem volt benne annyi harc mint amennyit szerettem volna de...amikor volt az kegyetlen jo volt es nagyon durvan gyonyoruen volt megkoreografalva. De csak a Boss harcban volt igazabol melto ellenfele az eroviszony tekinteteben.
Igen, mindenkeppen Badass lett az egesz karakter. Viszont ez egy eredet film, ahol a vegere mar elegge kezdi felterkepezni az erejet de meg lesz majd hova fejlodni/fokozni.




Mondjuk ez, hogy női rendező pont senkit sem érdekel szerintem, meg úgy általában bármelyik comic book movienál számít a rendező... (talán ha Affleck csinálta volna a Batmant). Nekem ez a 100 milla azért elég lightos a pozitív kritikák mellett. A Suicide Squad 133 milla volt...




Így ránézésre a "speed of Mercury" helyett inkább azt mondanám, hogy "speed és meszkalin".

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!