Jelenlegi hely

Bejelentem, hogy távozok, ill. megjöttem.

Utolsó bejegyzés


Csöpi írta: itt van Shaypeian és kurvára idegesít, de hát na. Majd elmúlik.

Az idegesség vagy SP? Mert utóbbi esetben ez életveszélyes fenyegetésnek is minősíthető, ami a Btk. 222.§ /2/ bekezdés b) pontja alapján 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő!!!

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Természetes szelekció. Semmi közöm hozzá.

Youtube: Csöpi plays - https://goo.gl/pp4Ldr



Úgy mint a Sandman képregény elején, amikor bebörtönzik a halhatatlan Sandmant ő meg egykedvűen leül és megvárja amíg idővel meghalnak a foglárai...?



Helyes. Azon mondjuk elgondolkodom, én komolyabban mikor szidtam tiszta idegből bárkit is - de, szerény emlékeim szerint nem jellemző rám más személyének ócsárlása. Szóval már eme szempontból se indulunk egyenlően. Sebaj. Ezért is mondom, hogy a korral nem jár értelem. Én csak a legjobbakat tudom neked remélni, és hogy lenyugodsz, mert árt a szív és érrendszernek, meg az itt töltött időd minőségének.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Csöpi írta: Túl hisztis a dologgal kapcsolatban, de jogosak a sérelmei.

És még csak a hisztizés jogát sem vonták meg tőle, pedig sokszor tényleg csak önmagát ismételte több poszton keresztül, tökunalomig. Kb. tíz az egyhez van nála a zaj:tartalom arány, de ahogy írod is, van ez így másnál is. Szóval egészen konkrétan melyik sérelme a jogos ezen a meglehetősen liberális elveken alapuló fórumon?



Inkonzikvensek a modok. Belenyúltak a profiljába. Nem kap meghívót a pandoraba.
Szerintem egyiket sem kell kifejteni.

Youtube: Csöpi plays - https://goo.gl/pp4Ldr



A pandorában oldalakon keresztül nyígott hogy vegyék el a belépőjét. Elvették. Aztán azon nyígott hogy elvették.
rwurl=http://avantiplanet.com/abort/mentett_rajzok/sticker/hisztisprimadonna.jpg
Egyébként meg azóta zongorázni lehet a különbséget a légkörben odabent.



A modok nagyon keveset törölnek, úgy általában, inkozekvenciájuk inkább abból ered, hogy bent hagyják a posztokat, semmint törölnének. Egy kis önmegtartóztatással mindenki meg tud felelni a nem hivatalos "ne légy köcsög" követelménynek. Jobb ez így, mint a túlmoderált fórum.

A profilról nem tudok, sajnálom, ha így történt (vagy az a régi avatar ügy?). Meg javaslok mindenkinek egy kis humorérzéket.

A nem létező pandorában többször megfordult, volt úgy, hogy önmaga mondott le a hozzáférésről, és mindig ugyanaz lett a vége. Éppen a mostani hisztis viselkedésével demonstrálta, hogy nem változtak a kedélyek. Sokszor magára veszi a dolgokat, és míg az ő igazsága/véleménye abszolútum, a másénak esélyt sem ad, személyes támadás ellentmondani az irományainak. Így nem lehet érdemben kommunikálni. És persze nem mindig volt ilyen, tud ő jó lenni, de éppen elégszer hisztizett az utóbbi időben, hogy az ember óvatos legyen vele.

Szerintem.

Ez egy szabadidő/munkaunaloműző fórum, én legalábbis azért jövök ide, hogy kikapcsoljam magam a pillanatnyi hülyeségből, és szeretem azt a pár topicot flémtől tisztán látni, amit követek. Ez az én szempontom.



Szerintem.

Szerintem is.


Boz képe
Boz

Pandora témához annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy vicces, ha valakit a "pöcegödörből" is kiraknak, mert ott se bírják, ahogy viselkedik.
Na meg az is, hogy mennyire háborgott a létrejöttén is ugye, aztán most meg...:)

Éljenek a videojátékok!



-1
Nem gúnyolódott rajta senki. És tök alapvetően nincs igaza. Nokedli leírta, hogyan hisztizett a Pandóra kapcsán is, és most is elment, de azért mégis csak itt figyel.



akkor "Bejelentem, hogy megjött, ill. elmentem"

ShowHide spoiler #

ibi amentia latet


Tno képe
Tno

Egykedvűen, mi?

@damoqles

Ugyanezt szeretném kérni a felesleges Nagybetűzés kapcsán is.

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Köszönöm de,, nem. Csak azért sem.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



-1 a "csináljunk egy mártírt egy főállású, ripacskodó trollból mert a modok nem mindig konzekvensen viselkednek" mozgalomhoz. Az, hogy szökő évente volt egy értelmes hozzáoszlása nem ellensúlyozza az általános Trololololo stílusát amit képviselt. Neogafon is konzekvensen purgáljak az ilyeneket pedig az egy nagyságrendekkel nagyobb és népszerűbb fórum.

Ha valami hiányzik nekem a régi HW időkből akkor az tényleg a konzekvens moddolás és kártékony elemek tartós purgálása. Az RW ilyen szempontból iszonyatosan liberális/nem törődöm jellegű oldal de ez van. Nem lehet minden tökéletes.

És mivel úgysem fogja tudni szó nélkül hagyni ezt......Zaxx/Ripla/Új Nick válasz incoming in 5....4....3...

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Reginam occidere nolite timere bonum est si omnes consentiunt ego non contradico
?



Pandora témához annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy vicces, ha valakit a "pöcegödörből" is kiraknak

A pandora nem pöcegödör, hanem az egyik topicja az. Ne keverjük.



Ezért is hívjuk prolitikának. Ezért is szeretnek egyesek dagonyázni benne.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."


Boz képe
Boz

Uggggyan kérlek. :D
Bár igazából mindegy, mert mindkét "főbb" topiktól el lett tanácsolva.

Éljenek a videojátékok!



ShowHide spoiler #

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



És megint itt van, és most már a proliban.



Nokedli írta: A pandorában oldalakon keresztül nyígott hogy vegyék el a belépőjét. Elvették. Aztán azon nyígott hogy elvették.
rwurl=http://avantiplanet.com/abort/mentett_rajzok/sticker/hisztisprimadonna.jpg
Egyébként meg azóta zongorázni lehet a különbséget a légkörben odabent.

Ehhez csak annyit, hogy a dolog kulcsa az, hogy kértem, hogy vegyék el... aztán rá néhány hétre meg kértem, hogy adják vissza és vissza is adták. Amióta ez volt (és a topikban volt egy kis rendrakás is, mert bármennyire is hízelgő, hogy az én utóhatásomnak tulajdonítod a jobb légkört, ez nem miattam van így), abszolút semmi csúnyát nem műveltem (a csúnyaság meg igazából kettő darab nagyobb vita volt, amiben azon húztam fel magamat, hogy a másik fél valótlanságokat állít úgy, hogy tisztában volt az azokkal ellentétes igazsággal, mert kb. öten figyelmeztették rá korábban, hogy nem úgy van az).

Szóval ha én kérem, és elveszik, akkor oké, de hadd döntsem el én, hogy a véleményváltozás jogát fenntartva ott akarok-e lenni vagy sem, ok nélkül meg ne tessék elvenni. Ha van egy fórum, amire átlagosan naponta fél-1 órákat aldozol az életedből, akkor hadd fórumozz úgy, ahogyan te szeretnél.

Egyébként meg azóta visszakaptam a belépőmet (az indoklás szerint teljesen függetlenül attól, hogy lelécelek), amit köszönök, szóval a megváltozott helyzetre tekintettel bár nem igérek semmit, de a végleges elhúzás helyett inkább a pihenő szót használnám. Majd meglátjuk, leszek-e még, a valamikori viszontlátásra.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Yep yep láttam az elöbb. Hiába na vannak stabil dolgok az életben : felkel a nap, a nők 30 órán át öltöznek, a halál mindenkit utolér és, hogy a figyeleméhes trollok éhenhalnak egy jó kis poszt nélkül rövidtávon és ezért mindig visszatérnek :)

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



basszameg. epp be akartam irni, hogy ejtsetek mar a temat mert meg visszajon, erre tessek.

"okey-dokey!"



Szerintem aki egyszer visszajött már, az jó eséllyel másodjára és harmadjára is vissza fog (és az oka többek között nyilvánvalóan a közösség, legalábbis attól a ponttól, amikortól is írni kezd - lényegében mindegy, hogy milyen kapcsolatot ápol a többséggel). Ha csak nem történik valami, ami a fontossági sorrendjében előkelőbb szerepet kap - akár egy rövidebb-hosszabb átmenet erejéig.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



nemtom melyik szavambol vontad le a kovetkeztetest, de mellement.
nem akarok en melyelemezni, meg pszihopedikuroskodni. nem erdekel valaki miert idiota es miert nem lehet vele kommunikalni, miert erez kenyszert a salyat velemenyet oldalakon keresztul wall of textekben ismetelgetni szinte filozofiai magassagokig elmenve (szarra spammelve evvel egy csomo topikot-elkopott az egergorgom mire ertelmes hsz-ig jutottam), a felvetett ellenvelemenyeket pedig egy egyszeru "te hulye vagy ehez" hozzaszolassal leoltani.
rajta kivul senkit nem erdeklo vitakat kezdemenyezni es ertetlenkedni megintcsak oldalakon keresztul -mindezt szinten ugy, hogy nem fogad el semmilyen ellenervet, nem vesz figyelembe semmilyen mas velemenyt csak a sajatjat, majd legvegso esetben atmegy szemelyeskedesbe.

a jelenlegi forumozok kozul rajtad kivul (nyilvan, te jellemedbol fakadoan probalod boviteni a rajongo taborodat es senkit nem ismersz itt evek ota) gyakorlatilag mar csak az adminokkal valtott hosszabb lelegzetvetelu "parbeszedeket" -akiket amugy folyamatosan szidalmazott.

szal egy idegesito idiotaval kevesebb, nekem nem fog hianyzoni. (humora sincs es nem is tud akkora kiemelkedo marhasagokat irni mint Moken, hogy legalabb szorakoztato legyen)

"okey-dokey!"



nemtom melyik szavambol vontad le a kovetkeztetest, de mellement.

Arra rájöttem, de végül semmi kedvem nem volt kijavítani.

nem erdekel valaki miert idiota es miert nem lehet vele kommunikalni, miert erez kenyszert a salyat velemenyet oldalakon keresztul wall of textekben ismetelgetni szinte filozofiai magassagokig elmenve

Először is:
...miert erez kenyszert a sajat velemenyet oldalakon keresztul wall of textekben ismetelgetni szinte filozofiai magassagokig elmenve...

Másodszor pedig:
A kommunikációhoz legalább két fél kell. Könnyű a másikra fogni, hogy nem lehet vele kommunikálni, de általában mindig ott van a másik fél is, aki viszont engedni nem hajlandó. Aztán mindketten (legalább ketten) várnak a másikra, amíg meg nem unja valamelyik és el nem kezd személyeskedni.

Az feltűnt, hogy a X által ész érvnek tartott érv nem mindig ér célba Y-nál, aki hasonlóképp űzi saját igazát, de itt is két fél van minimum; az egyik aki makacsul tovább hajtogatja amit akar, a másik pedig aki folytatja, mert ő se enged - isten tudja miért.

rajta kivul senkit nem erdeklo vitakat kezdemenyezni es ertetlenkedni megintcsak oldalakon keresztul

Ha valakit valóban nem érdekel az adott vita, akkor nem kommentálja. Szóval ez itt már megbukott.

mindezt szinten ugy, hogy nem fogad el semmilyen ellenervet, nem vesz figyelembe semmilyen mas velemenyt csak a sajatjat, majd legvegso esetben atmegy szemelyeskedesbe.

Az, hogy kifelé mit mutat nem jelenti azt, hogy befelé is feltétlen ugyanez vonatkozik rá. Nem mellesleg pedig ne másnak fájjon a feje akkor, ha valaki saját maga igazát tartja többre, amikor végül is nem árt vele másoknak. Ebből annyi szűrődik le többek közt, hogy utóbbiakat is bosszantja, hogy az ő vélt igazságukra nem adnak; holott valószínűleg ugyanazt képzelik, mint a kritizált fél, aki kiáll a sajátja mellett. Te pedig mint külső szemlélő, vagy részese a vitának állást foglalsz. De, ettől nem feltétlenül lesz értéktelenebb más nézőpontja.

Miért? Mert különb a nézőpontotok és itt a lényeg. A személyiség, jellem közbezavarása meg már megint más kategória.

szal egy idegesito idiotaval kevesebb, nekem nem fog hianyzoni. (humora sincs es nem is tud akkora kiemelkedo marhasagokat irni mint Moken, hogy legalabb szorakoztato legyen)

Ehhez nem tudok mit hozzászólni csak azt, hogy ez is egy vélemény a sok közül. Történetesen a sajátod. Viszont azt is jobb ha tudod, hogy a véleményeiddel saját magadról is erős képet festesz.

Persze érthető, ha nem szívesen látsz ilyet a Fórumon, de szerintem akkor haladsz igazán jó úton, ha nem az jár a fejedben, hogy XY milyen jó lenne, ha elhúzna, mert idegesít.
Ezzel saját magadat jellemzed, nem mellesleg pedig lehet, hogy ő veled ellentétben eljutott odáig, hogy ne kiutáljon téged, hanem egy közegben igyekezzen veled is "létezni" és részt venni a Fórum életében.

Érdekes amúgy, mert pont a "kitaszított" félék ellen hadakozókra jellemző ez a "bárcsak eltűnnél" dolog, amíg azok, akik minden bizonnyal több negatív élményt szereznek a Társaság felől, nem feltétlenül így kezelik őket. És pont hogy az ő részük a nagyobb kihívás, mivel nem kifejezetten sokan állnak mellette. Márpedig az őszinteséget nem szép dolog bűnnek/bűnként kezelni - mégis gyakran ez a helyzet. És hát ahogy valamennyi kisebb-nagyobb családot, társadalmat képző állatnál itt az embernél is megesik, hogy a nem oda illőt a horda kiközösíti, vagy megpróbálja így elüldözni. Nos ja, ez a könnyebb megoldás. Mert itt nem kell a saját, rá kivetített érzéseidet normálisan kezelni, hogy az ne okozzon gondot, konfliktust (amit te magad is szándékosan szítasz, és észre se akarod venni, hogy tulajdonképpen melyikőtök a siralmasabb, gyerekesebb), hanem egyszerűen primitíven odébb hessegeted mint egy leprást, aki mellett nem lehet élni.

ShowHide spoiler #

Ja, és... nem fogom senki pártját ezzel.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



ez nagyon szep kozhely-alapbolcsesseg gyujtemeny volt, de en nem "altalaban"-okrol beszeltem, hanem egy konkret szemelyrol akinek ha utanamesz, megtalalod az altalam emlitett konkret vitait, bolcselkedeseit, beszelgeteseit.

az a resze meg, hogy engem ki hogy itel meg a velemenyem es hozzaszolasaim alapjan nagyon jo meglatas!
soha nem volt hozza hangulatom/gyomrom/turelmem hogy barmilyen formaban is jatszam az eszem barkinek is, barmilyen online oldalon vagy akar IRL. minden velemenyemet fenntartom es felvallamom, barmikor, barhol. (kiveve a nagyon reszegen irodottakat, azokat eloben is csak nagyon reszegen :D)
az, hogy ez szamodra (vagy tercsi fercsi kata klara es valahany nev a naptarba'-szamara ) elonytelen kepet fest le rolam, nem annyira zavaro, mint az ha meg kene jatszani magam.

a hessegetesrol meg a leszarasrol annyit, hogy a bekito es megturo magatartast epp eleg sokaig gyakoroltam az elod oldalon mint admin, szal kimondottan felszabadito erzes, hogy mostmar en is elkuldhetem a pitsaba azon keveseket akiknek "munkassaga" kiakaszto -szvsz.

te sem vagy pl a szivem csucske, hiszen ha feltunsz egy topikban az ohatatlanul szetfilozofalod/udvaroltatod/okoskodod OFF-ba ahogy ezt is eppen - bar ennek a temanak nincs igazan sajat zuga amennyire tudom (lehet megis kene egy gumiszoba, mint ahogy a regi RPG forumon)-de azert visellek mint jo keresztyeny.:)

"okey-dokey!"



Én újdonsült lurkerként csak azon lepődöm meg, hogy konkrétan van, aki azért utál, mert hajlamos vagyok wall of textek formájában "bölcselkedni", meg hogy ez bárkit irritál. Mikka meg leírhatja, hogy idióta vagyok (szíve-joga ezt gondolni egyébként, vén alkoholistákkal egyébként sem szeretek vitatkozni), viszont ha én csinálok hasonlót, az már személyeskedés. Szerintem ha átnyálaznám ezt a két oldalnyi kommentet, biztosan találnék egy adagot, amiben engem anyáznak. :D

Nem lehet elengedni ezt a topikot, na. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!